Vadász- és Versenylap 33. évfolyam, 1889
1889-05-19 / 28. szám
220 VADASZ- ES VERSENY-LAP 1889 május 12. A programnak legvonzóbb száma a tízezer frankos Államdij volt. mely évek hosszú során át mindig idősebb lovak zsákmánya leit s csak a három utóbbi évben kerekedtek felibök a háromévesek, melyek közül való volt a most 4éves Biró, a mely mai nap újra pályázott e dijért és pedig szép sikerrel, nem a legjobb világításba helyezve Willichet, melynek Derbyesélye ez által rendkívül csökkent. A meglepetések átalában egymást érték, mert a hét futamból csak egyetlenegyben érkezett be elsőnek favorit s átalában oly nagyok voltak a totalisateur-osztalékok. mint még egy nap sem e meetingben. Le térjünk a részletekre. A Kétévesek handicapje szolgáltatla a legnagyobb mezőnyt, kilencz youngster canterezve föl az indulási oszlophoz. Weaner Madl volt a ring kedvencze s mellette még Takaros, eme gyönyörűen fejlődött Lady patroness-kancza, részesült legnagyobb figyelemben. A főterhet (fii kilo) Gassier vitte, de tökéletesen el is volt hanyagolva a Folichonne-ménnel együtt, mely utóbbi ellen buszszoros pénzt is hiába kínálgattak a bookmakerek. Mindjárt második kísérletre sikerült a start, Aranyka vezetése mellett, mögötte a csomóból a Blaskovics-istálló szine világolt, aztán Éljen, Weaner Madl, Castor, Bandy, Friponne, Gas- sier s hátul a Folichonne-mén. Aranyka folyvást uralkodva a mezőnyön, biztosan tartotta hatalmában valamennyit s két hoszszal könynyen verte meg e kétes apaságu kancza, Weaner Madlt, mely másfél hoszszal ülötte el Bandyt a második pénztől; Takaros a negyedik, Castor az ötödik helyen érkezett be, aztán Cassier, Éljen. Friponne, s a Folichonne mén. A Derby-távolságu 10,000 frank értékű Állam dijért négy lovat öltöztettek toilettebe, u. m. a csak pár nap előtt futott Birót, Babonát, Willichet és Kincstárt. A főkedvencz a tatai crack volt, mely «rá» oods-szal indult, mig Biró ellen kétszeres pénzt kínálgattak ; még Babona részesült (némi figyelemben ; Kincstárnak statiszta-szerepet Ígértek s 20:1 volt az árkelete. •lói sikerült indulás ulán Kincstár jelezte az utat gyors iramban, mögötte Willich foglalt helyet Babona előtt, hátul Biró. E sorrendben érkeztek a nyerőoldalra kanyarodásig, hol Kincstár Willichnek engedte át a kalauzolást s viszahanyatlott a még mindig hátvédben tartózkodó Bíróhoz. A távoszlop előtt Przedswit fián a lankadtság jelei látszottak s erélyes fölhívás kellett hozzá, hogy a hozzá fölment Babonával kis ideig egy színvonalban maradhasson. Eközben a külső oldalon Birót is előre tolta lovasa, mely most harczba szállt a már vezető Babonával ; Willichnek csakhamar elfogyott a puskapora s harmincz meterrel a czél előtt már csak Biró és Babona közt feküdt a győzelem esélye s végre is Biró diadalával ért véget e szép verseny, melyet Gunnersbury fia másfél hoszszal könnyen vívott ki a Springer-istálló kanczája ellen, mely négy hosszai előzte meg Willichet a második helyen ; Kincstár hátul, már föltartva. Willichen roppant pénz veszett el s a «könvvcsinálók» elegiilten dörzsölhették a kezeiket. A Szent-GellértHandicap, 1400 meter távolán hét ló mérkőzött, u. m. Weliki, Trudom, Pity the blind, Missy, Navarre, Barnton és Sumsenbacher. Robert the Devilnek Angliából importált leánya Navarre volt a ring választottja s ezen kivül még Weliki és Sumsenbacher iránt mutatkozott meglehetős érdeklődés. Második kísérlet után sikerült a start. — Barnten vállalta magára a kalauz-szerepet, Trudom előtt, mely mögött Pitv the blind helyezkedett el, aztán Weliki. Sumsenbacher, Missy, Navarre. Az egyenes vonalra érkezve, Barnton megelégelte a versenyt, helyet adott Welikinek és Pitv the blindnek, melyek most Trudomot fenyegették. — A távoszlopnál még ugy látszott, mintha Trudom lenne a nyerő, midőn egyszerre felszökkent az eddig Weliki mögött leselkedő Pity the blind Trudomhoz. s érdekes versenyben futott a két ló befelé s szép finish után egy hoszszal Waisenknabe 4éves leánya biztosan aratta a babért fii kilo terhével Trudom ellen, mely Welikit három hoszszal verte meg: aztán Missy, Navarre, Sumsenbacher. Barnton. e leirt sorrendben. A Kétévesek eladóver senyeért négy lovat öltöztettek toilettebe u. m. Valentiát. Titust, Hydrát és Margitot. Söllinger százados mène vitte a top weightet, de mind a mellett, ötödiknapi jó futása Sophocles után. a közönségnek élénk emlékezetében lévén, erősen favorizálta, úgyhogy a bookmakerek 2 «rá» odds-szal adták. Valeníiának is voltak azonban pártolói. köDnvü terhét tekintetbe véve Sima start után Titus mutatta az utat, Margit, Valentia és Hydra előtt. A távoszlopnál csomósuk a mezőny s az élen eleintén Hydra mutatkozott, de csakhamar mellette termett Valentia és Titus, szépversenyben haladt befelé a három ló s noha a két utóbbi közt heves küzdelem fejlődött, a finishnél Valentia egy hoszszal biztosan nyert Titus előtt, mely Hydrát egy nyakhoszszal verte meg a második helyért. A nyertest megvette gr. Károlyi Gyula 1800 frton". A Széchenyi-dij 3000 meterén csak három ló mérkőzött, nevezetesen Baron, Analyse, Vőfély. Analyse volt a piacz kedveltje lf:l «rá» odds-szal, Vőfély ellen kétszeres pénzt kínálgattak, mig Baront elhanyagolták. Sikerült start után Vőfély ugrott el a vezetéssel, jó tempóban jelölve az utat, mögötte Analyse, aztán Baron. E sorrenden nem is történt semmi változás. A nyerőoldalon fölment ugyan Analyse Cambusier fiához s küzdelembe szállt vele, de veszélyes nem lehetett, mert Vőfély két hoszszal nyerte versenyét ellene ; Baron rossz harmadik volt. A 1600 meter távú Eladóversenyben öt ló volt a gazdacsere esélyének kiszolgáltatva, t. i. Cabochon, Calico, Nemesis, Rendetlen és Garázda. Utóbbi volt a «ring» választottja, de Cabochon iránt is mutatkozott némi érdeklődés, mig Rendetlent outsider-számba vették. Több izben meghiusult indulás után végre elbocsáthatta a lovakat a starter. — Garázda kapott leghamarabb lábra, utána Cabochon, Nemesis, Rendetlen, hátul Calico. Az egyenes vonalra beforduláskor a mezőny pillanatra csomósodott : Rendetlen fölment a vezető mellé, ellenben Cabochon : Nemesis és Calico mögé. A távoszlopnál Rendetlen már az élen járt Garázda előtt, melynek patkóit mutogatta s két hoszszal biztosan futott el a birói páholy előtt, mig Nemesis mint rossz harmadik végezte futását. A nyertest megvette gr. Trauttmansdorff Károly hadnagy 2050 frton, mig Garázdát br. Podmaniczky Géza claimolta. A totalisateur e versenyért 5 frtra 77 frt osztalákot fizetett ki. A Pascali dij, e 4800 me teres akadályverseny, hat lovat csalt ki a sorompóba u. m. Phönix et (Barkerrel), Rohanj-t (Geogheagannel) Fiorellát (Fleteherrel) Alfonst, (Planerrel), Bimbót (Ellissel) s Békést (Phillips-szel.) Midőn a lovak a starter elé fölcantereztek, megeredt az eső. Sima start után csomósán indult a mezőny s meglehetősen együtt tartva vették a nagy tribün előtt fekvő vizesárkot, hol Alfons fölbukott, de néhány másodpercz múlva minden komolyabb baj nélkül saját erejéből kelt talpra, ám már későn arra, hogy ismét nyeregbe ülhessen. A többi ló Bimbó vezetése mellett folytatta útját, Fiorella, Phönix, Békés és Rohanj, sorban. Mikor végre a nyerőoldalra beérkeztek a lovak, az utolsó sövényakadálynál Rohanj, könnyű terhét előnyére használva föl, a már vezető Phönix és Fiorella kózé ékelte be magát, de Phönixre többé veszedelmes nem lehetett, Bálvány fia biztosan nyerte ellene a versenyt, mig Fiorella Rohanj mögött négy hoszszal érkezett be a harmadik helyen, aztán Bimbó, hátul Békés. Nevezések. Bécsi versenyek 1889. (Őszi meeting.) Második nap. Vasárnap, október 20-án. II. Gros>e> Herbstrenueu der Zweijährigen. 12000 frt az elsőnek, 1500 trt a másodiknak, 500 frt a harmadiknak. Táv kb. 1300 meter. (80 aláirás.) 1. Col. Anthony stp m Gezogen. 2. Ugyanaz sga m Landlord. 3. Ugyanaz p m Rabbi. 4. Ugyanaz p к Kate. 5. Ugyanaz p к Orphan. 6. Gr. Apponyi A. p m Advence Над. 7. Ugyanaz sga m Goodluck. 8. Ugyanaz p к Adria. 9. Ugyanaz stp к Silcap/ana. 10. Blaskovics E. ur p m Merész. 11. Ugyanaz p m Pazar. 12. Blaskovics Miklós ur nev. Mayer A. ur sga m Butrnn g. 13. Ugyanaz sga m Small cash. 14. Ugyanaz sga in Tire â cinq. 15. Ugyanaz p к Csalfa. 16. Gr. Cholouiewsky E. százados sga m Ahes. 17. Mr. M. O. Brabant p к Duchess of Kisbér. 18. Ugyanaz sga к Weaner Madl. 19. Ifj. gr. Esterházy Móricz sga m Kalksburger, 20. Ugyanaz sga in Prado. 21. Gr. Esterházy Miklós p m Aspirant. 22. Ugyanaz sga к Puppenfee. 23. Gr. Festetics Tassilo p m Fritz. 24. Ugyanaz sga m Juhnsbach. 25. Ugyanaz p к Bonnie Aggie. 26. Ugyanaz sga к Desdemuna. 27. Gralovski L. p m Krakus. 28. Mr. Grey sga m Kisbéröcscse—Csillag. 29. Ugyanaz p m Lord George. 30. Ugyanaz p к Artemis Verneuil— Themis. 31. Ugyanaz sga к Magpie Craig Millar—Scythian Princess. 32. Harkányi Andor ur nev. Jankovich Gy. ur f к Helena. 33. Gr. Henckel 11. sga m ClerweU. 34. Ugyanaz stp m Dunaföldy. 35. Hiestrich V. ur p m Bielait Hachenberg —Gertrud. 36. Ugyanaz sga m Orpheus. 37. Mr. John Hughes stp m Hornemade Hypolit— Misfit. 38. Ugyanaz stp m Oxonida Hypoiit—Olivett. Bordsmantől. 39. Ugyanaz sga к Happy-thought Hypolit—Gondolat. 40. Ugyanaz sga к Hopeful Digly Grand v. Hypolit— Carmen, Palestrótól. 41. Gr. Hunyady Imre sga m Bandy. 42. Ugyanaz sga к Weather. 43. Mr. G. Johnson sga m Da Capo. 44. Ugyanaz p m Dragoman. 45. Ugyanaz p m Diadem. 46. Ugyanaz sga к Dornröschen 11. 47. Gr. Kinsky p m Honi. 48. Ugyanaz p к Indra. 49. Kodolitsch A. táb. p m Villám. 50. Mocsonyi G. ur p m Labrador. 51. Oehlschläger О. ur sga к Lady Ormonde. 52. Ugyanaz stp к Little Agnes. 53. Péctiy A. és Keczer M. urak sga m Eretnek. 54. Ugyanazok sga m Hadur.\ 55. Ugyanazok p к Julia I! 56. Mr. J. Reeves p rn Himawat. 57. Br. Rothschild N. p m Kohinor. 58. Ugyanaz p m Quaker. 59. Schindler L. ur p m Gigerl IL 60. Ugyanaz p к Mizzi. 61. Ugyanaz p к Scula. 62. Sóllinger R. százados sga m Adam. 63. Br Springer G. sga m Baka. 64. Ugyanaz p m Matamore. 65. Ugyanaz sga m Medici. 66. Ugyanaz sga к Miss Crampton. 67. Gr. Stubenberg J. p in Motor. 68. Ugyanaz sga Trésor. 69. Gr. Sztáray János nev. gr. Károlyi Alajos p m Masseur. 70. Ugyanaz ugyanannak p m Reporter. 71. Ugyanaz ugyanannak f к Rege. 72. Br. Üchtritz Zs. p m Bravo. 73. Ugyanaz sga m Dersffy. 74. Ugyanaz sga к Csicsóné. To. Capt. Violet sga m Cambist. 76. Ugyanaz p in Epirus. 77. Ugyanaz sga к Ophelia. 78. Ugyanaz sga к Thecla. 79. Gr. Zichy B. sga m Garlic. 80. Ugyanaz stp к K/arinska. MENES- ES (tYEPUJÜÜNSAGOK. Kiheréltetett. Gr. Esterházy Béla p m ell. 1885. RuperraAzalia, Buccaneertől.