Vadász- és Versenylap 33. évfolyam, 1889
1889-03-30 / 14. szám
1889 márezius 30. 127 VEGYES. Előleges fogadások közvetítésére a versenyek megkezdéséig hetenkin' egyszer, vasárnap d. u. 4-tó'l 5 óráig, irodánkat megnyitjuk s a fogadni kívánó urakat ez időre ezennel meghívjuk. Ferencziek Bazárja IV. lépcső. II, emelet. * * * f Mi naji Bornemissza István országos képviselő urat, a lótenyésztés, versenyek és vadászat nemes hivét, és nejét szül. Ragályi Gizela úrnőt — sajnos veszteség érte, elvesztvén szeretett fiukat, a 24 éves M. Bornemissza Gyulát, ki f. évi márezius 21-ikén, hosszas szenvedés után, tüdőlobban elhalálozott. A megboldogult fiatal, végzett ember, igen rokonszenves, kellemes egyéniség volt, passionatus lovas, (sajnos, hogy a halálát okozott betegség is épp ily alkalmi aecidensből származott) és vadász, meiiette a gazdaságban szorgalmas és jó gazda. — Az ismerősök (közel bőt és távolból) mély részvéte legyen némileg vigasztalója a nemes családnak. ¥ * * Márezius 31-én nevezés J890. évi báró Wenckheim Béla-emlékversenyre. ¥ * S Kisbánatjcleiités márezius 31-én a budapesti Oaksra és Bécsben a 'frial-Stakesre. * * * A Szt-István-dijra utolsó bánatjelentés ápril 1-én; az állva hagyott s a nagy díjban nem indult lovaknak van csak nevezési jogosultsága a Vigasz-dijra. * * * Mához egy hétre, ápril 6-ikán, első versenynap Prágában ; 7-en második versenynap és egyszersmind kezdete a bécsi tavaszi versenymeetingnek s igy e két versenynap, egymásnak nem nagy előnyére, összeesik ; nem lehetne-e ez összeütközést jövőre kikerülni ? * * * Gróf Batthyány Elemér e bó elején Florenczben volt s Párison keresztül Angliába utazott s valószínűleg tegnap tanuja volt a nagy liverpooli akadályversenynek. * * ¥ Kisbéren az évesek árverése junius 1-én lesz ; 9 kisbéri nevelés, 1 í némái es 6 egyéb egyéves telivér jön kalapács alá. Az első 9^kivételével a többieknél a külföldiek is részt vehetnek az árverésen. Ez évben, a mint érLesiiltiink, Bécsből ugy Budapestről külön gyorsvonatok fognak a résztvenni kívánók kényelmére rendeztetni. * * * Az első napi versenyek vonzó számai, melyek sport-kórökben elénk megbeszélés tárgyát képezik, a prágai 30UÜ frtos Staatspreis és a Przedswit-Handicap; •— mig az elsőt leginkább Rebeccának jósolják, fiddig a Przedswit-llundicapbeu mindenki egy jókora meglepetést vár ; e handicapben, a mint az előjelek mutatják, 8'—1U lóból fog állni a mezőny. * * « A prágai és bécsi versenyekre, ápril 5-én d. u. 4—5 órakor kezdjük meg, a totalisateur-fogadások közvetítését. .. * * * Turlisták figyelmébe ajánljuk, hogy a bécsi első számú Eröffnungsrennen teherviszonyai a múlthoz képest változáson mentek keresztül ; most 3éves maiden-lovaknak 2) kilo teherkedvezménye van ; hasonló lesz majd a másodnapi Praterpreisnál is. * * * A szt -iiiártoni istállóban a 3évesek kitűnően néznek ki, azonban a 2évesek közül Kincsem leányának Doncaster után, Junesпек baja lett, s egy időre ki kellett venni a munkából; de reméljük, hogy a baj enyhülni fog s e kitűnő tenyésztés még örömöt fog okozni tulajdonosának. * * * Millich oddsa a bécsi Derbyre nagyon megrövidült ; most 4—1 ellen favorit. A mint értesültünk, istállója 500U frttal vette 400U0 frt ellen. * * * Lapunk legközelebbi számában Prognostic-ot fogunk adni a prágai és bécsi első versenynap reménybeli nyerőiről. * ¥ * A napagedli évesek árverése, a mint Bécsből értesültünk, a Derby előtti napon, május 29-én fog vnegtartatni ; a csíkok szépen fejlődtek s jól néznek ki. * * * -uit ér Cintra ! Ápril 13-án hg Fürstenberg* versenylovai a Freudenauban minden reserv-ár nélkül *™ erés al á kerülnek, köztük az eddigi futásaival •iOb07 irtot nyert Cintrais. Sportférfiak megbeszélésének tárgyát képezi, mit érhet e kitűnő, aczélos kanC I • 7", Persz e eltérők a nézetek. — Angliában hasonló klasszisu kanczáért legalább kell fizetnénk 600 fontot, még nyerési esélye is megér 400 fontot: 1000 lo,lto t körülbelül még magam is adnék érte — mondja egyik kitü nő szakértő sportsmanünk. Berlini lapok szerint Padisehah a milanói nagy versenyig alig fog nyilvánosan megjelenni, s ez első fellépésében is a legmagasabb nyerési esélyét jósolják : Padisehah különben, előnyösen fejlődött és sok reményre jogosít. ¥ + * Donovan.az epsomi Derby-favorit, némi szünetelés után isnii-t megkezdte munkáját s Seaton vezetése mellett mult szerdán ezer meter távra jó cantert végzett. *** Donovan ellen a Prince of Wales Stakes»-ben már csak kétszeres pénzt adnak a bookmakerek. * * * A Cambridge tanulók ellen 100-at tesznek 40 ellen, hogy a csónak-versenyt nem nyerik meg. * * * Galeotto és Resolute ismét jó munkát végeznek Angliában. Ellőbbiről nagyon magas véleménynyel vannak s azt hiszik, rövid idő alatt főkedvenczévé válik a közönségnek az ausztriai Derbyben. s. * A Boroszlóban futandó «Henckel-Handicap». minden országbeli lovak számára, mely tavaly 3000 márka értékű volt. az idén 50ЭЭ márkára emeltetett. * * Möns. Auinont ismert franczia sportsman eladta az 1856-ban elletett Vendredi Il-t iMourle— Fleur de Maii M. Róbertnek, az argentini köztársaságba,.55000 frankon oly kikötéssel, hogy a lónak nem szabad Francziáarszágban versenyekben részt venni. * * * Baitazzi Sándor ur, ki néhány év óta visszavonult a turf teréről, ugy látszik ismét tevékeny részt akar venni a versenypályákon. — Közelébb ugyanis megvette Lord George pej mént (George Frederick- Lady Macduff), mely az Oehlschláger-istálló egyik legkitűnőbb 2évese volt s most Hoppegartenből a schönfeldi idomitó-intézetbe, Butters gondozása alá került. Eme szép reményekre jogosító kétéves a gr. Forgách Sándor keinenczei telivér-ménesében neveltetett s Baitazzi ur most tízezer forintot adott érte. Az idén nevezve van Lord George a többi közt a Hamburgi Criteriumra és Kenard-Rennenre s a jövő évi Union-Rennenre, Német Derbyre. badeni Jubilaumdijra és Északnémet St-Legerre ; továbbá a szintén ls90-ber, futandó Wiener Criteriumra, ausztriai Derbyre s a Szt-István-dijra. ¥ * ¥ Etcaetera győzelmére, a mint az angol és német lapukból összeállítani lehetett, körülbelül 100J0Ü font nyeremény lenne kifizetendő, melynek mintegy 20-ad része a tét (Stakes) hozzánk és Berlinbe a kancza győzelme 300000 frt körül hozna. » * * ¥ Gr. Heuckel trainerje Vivian, hallomás szerint, megvált istállójától s helyébe a gróf Angliából Kemp träniert szerződtette : ez azelőtt headlead volt Osbornenál. * * * Florence, a badeni Jubileum-dij 1884-diki nyertese, mely abban az évben a Cainbridgeshi ret is nyerte, kancza csikót ellett St. Gatien után, mely inén, köztudomás szerint, 1884-ben a Cesarewitchet nyerte. A csikó, vonatkozással szülői versenyeredményeire, Double Event nevet nyert. ¥ ¥ ¥ Az eisí> pool tegnap márezius 28-án jött össze, mely egyszersmind a legeslegelső volt. mely Magyarországban az angol liverpooli nagy akadályversenyre megtartatott ; mintegy 20-an jelentek meg. s nem nagy pénzösszeg jött forgalomba ; a legdrágább volt Etcaetera nyerési esélye. — A legközelebbi pool a prágai és bécsi első napi versenyre ápril 5-én este 7 órakor fog megtartatni. ¥ * * Acme-coup. A Lincolshire versenyben egy hamis telegramm járta be Angliában a sport-lapokat, mely szerint e mén, verseny előtt Buenos Ayresbe küldetik, hová tényleg el van adva s állítólag a kocsi is meg volt számára rendelve s a lovat a pályaudvarba ki is vezették. Eme hir elterjedése miatt oddsa l:33-ra emelkedett ; de e rövid idő alatt kitudódott a hamisítás s az odds a régi niveaura emelkedett. Mindamellett az egész pénzügyi manőver nem sikerült, mert Barett Acmét csak a második helyre birta behozni. ¥ ¥ ¥ A Grand Nntioiial Steeplechasere tegnap előtt kiadóhivatalunkban tartott poolban vett Frigatenak a győzelme 49-szeres pénzzel fizetett. Melyik ló ellen, mely esélylyel bir, ad ennyit bármelyik bookmaker ? ¥ ¥ ¥ Hibaigazítás. Lapunk 10-ik számában a debrereczeni lóversenyek propositióiban e következő hibákat javítjuk ki : Az I. nap 1-ső számú versenyében : a teherközlésnél 8 éves helyett 4 éves Írandó. Ugyané nap IV. sz. versenyében a távolság nem 40Э, hanem 40O0 meter ; — végre a II. nap 1-ső számú versenyében e tétel : Futhat minden 4é és id beif. félvér, mely 50Ü frt értékű versenyt nem nyert, helyesen igy szövegezendő: «Futhat minden 4é és id. belföldi félvér mén és kancza, mely 500 frt értékű versenyt nem nyert. Szerkesztői posta. N. K. urnák Bihar. Ön azt kérdi, mit jelent i'Weliki» ? — Ez tót szó, annyit tesz mint «Nagy», br. Springernek eme. Peter — Speculum után nevelt ménje, bizonyos vonatkozással apjára, nyerte nevét, Weliki Peter — Nagy Péter czár. Ily vonatkozások a pedigree emlékben tartását könnyíti« meg. Sz. P. urnák Budapesten. — Miután lapunk a bécsi versenyek alatt nem minden versenynapon jelen meg. «Prognostic,>-ot minden versenynapra nézve nem hozhatunk — de a budapesti versenyek minden napjára okvetlen hozunk Prognosticot. — A bécsi versenyekre válaszszon ön egy odavaló szaklapot. Girl— Gipsy Budapesten laktanya. Feleletünk következő : Girl— Gipsy telivér a Studbookban nem fordul elő. — Indulhat mint félvér, ugy is a protest emelőjének kellene bebizonyítani, hogy telivér; ily kérdésekben a versenyszabályok 100. §-át jó tesz figyelembe venni. — Van telivér a Studbookban két Gipsy, és vau Gipsy Girt, ez utóbbi Blaskovics Ernő uré volt. 1879-ben még Remény által volt fedezve, 1880-ban nem volt fedezve s még ugyanabban az évben ki is mult. — A homályosság a kérdésben ott lekszik. hogy a kladrubi iratban telivérnek állíttatik Girl-Gipsy, melynek apja Challenge, anyja Girl-Gipsy ; az apa kétségtelen telivér, de meg kell tudni, mi volt az öreg Girl-Gipsy és.Kladrubból e tekintetben teljes felvilágosítás szerezhető, s ekkor minden kétely eloszlik. .11. E. Budapest. Rendes olvasóinkra és előfizetőinkre nézve az. a mit ön ajánl, csak felesleges térpazarlás lenne. De nagyobb világosságra sem vezetne az, mert egy verseny-saisonban gyakran nem egy. de több gazdát is cserélnek a lovak egymásután s tájékozódás helyett csak zavart okozna az ön által javasolt táblázat. Hiszen mindazt, a mit óhajt, föltalálhatja ön lapunkban az «Idomítás alatti lovak» rovatában. csupán néhány számot, kell átlapoznia ; ott tulajdonosok, trainerek és jockeyk föl vannak jegyezve; a többire nézve pedig a «Birtokváltozás» rovatunk szolgáthat önnek koronkint fölvilágosítást a felől, ba egyik-másik ló más versenyistállóba megy át. Laptulajdonosok : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ ÉS PULAY KORNÉL Felelős szerkesztő : PULAY KORNÉL. NYILTTER. Eladó versenyló. Kétes, pej herélt, apja Harry Hall, anyja Cataclysm. Lord Lyontól. Bővebb felvilágosítást Price trainernél, Iíáposztás-Megyer, n. p. Újpest. Egy pej kancza félvér, apja Dangu, anyja Susi, lOéves, 163 cm. magas, igen tetszetős, teljesen belovagolva, mint anyakancza is igen ajánlható ; illő áron eladó. C.zim a kiadóhivatalban tudandó. BACHRUCH A. Csász. és kir. udvari ékszerész Budapesten. Váczi-utcza 25. sz. ajánlja saját készítményeit aranyban, ezüstben, drágakövekben. Különlegességek : phantasietárgyak. verseny és vadász dijak saját mintázatok és rajzolatok szerint A lótulajdonos és trainir urak figyelmét Kwizda cs. k. szab. «üditő nedv»-jére (erősítő folyadék) különösen felhívjuk. Számos évi tapasztalás szerint e szer tulszigoru training előtt erősítőül, azután pedig erőpótlóul kiválóan alkalmasnak bizonyult, a mennyiben az idegeket megaczélozza és az inaknak oly üdeséget, rugalmasságot és simulékonyságot kölcsönöz, melyek a lovat rendkívüli kitartásra képesitik. — A megrendelést illetőleg mai számunk Kwizda cs. kir. szab. «üditő nedv»-je czimü hirdetésére utalunk.