Vadász- és Versenylap 33. évfolyam, 1889

1889-03-02 / 10. szám

1889 márczius IG. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP 95 Galeotto a napokban Laureate, az angol Derby inukkal 1200 meterre igen jó galoppot csinált egy vezető ló kíséretében. * * * Bécsből mái' régebbi időtől fogva jelentékeny fogadások köttettek Angliában, de már a mult évben Budapest is fogadott a nagyobb versenyekre, s a mint értesültünk, elég szerencsével, a mi nagy foga­dásról mi általában tudunk, az a legnagyobb foga­dás, mely magyar részről történt, egy nagy angol versenyre köttetett, s meg lett nyerve. — Több oldal­ról jött felhívásnak engedve, a Grand-National Steeple­chasere, mely pénteken márczius 29-én Liverpoolban lesz lefutva, melyben magyar ló Et caetera is köte­lezve van, e versenyt előző délután márczius 28-án, 7 lírakor poolt fogunk irodánkban tartani, mely­ben az állva maradt lovak nyerési esélye el lesz árverezve. Л kik e poolban részt venni óhajtanak, szívesen látjuk. * * * Conic Awayt, melyet a liverpooli Grand Natio­nalből törültek, csak jelentéktelen accideris érte, ugy hogy valószínűleg részt vehet az idén a párisi 12000Ö frank értékű akadályversenyben. * * * Galeotto, mely néhány napig nem jelentkezett a newmarketi idomitó pályán, már ismét végezhet könnyebb munkát. Istállótársa Resolute pedig e na­pokban néhány erősebb galopol végzetl. * * * A walesi berezegnek a liverpooli Grand Natio­nalbe nevezeti mindkél lova: Magic és Hattie részt vesznek a nagy dijért küzdendö versenyben. Hettie­nek különösen sok pártolója van. * * Ormonde, e hires mén, végre is gazdát cserélt. 1-9XX) font sterlingért adta el tulajdonosa, a west­minsteri herczeg Buenos Ayreshe. ugyanannyiért, mint 1875-ben Doncasterért, e mén nagyapjáért fize­tett, mikor ez. a Mr. Peck szineiben az Alexandra­Platet megnyerte. Ormonde a pályán összesen 28465 font sterlinget nyert eddig s csak az idei fedezési saison után megy át Dél-Amerikába. * * Ossory, Bend Or és Lily Agnes -lèves fia, Or­înundenak édes testvérje s a 6éves Prince lo (Prince Charlie— Mistery) melyeket amerikai számlára vet­tek meg, útközben a gőzösön kimúltak s a tenger­ben találták sirjokat. Mind a két ló tetemes öszszegig volt. biztosítva. * * * A Németországban tartózkodó Little, e könnyű terhű jockey, ki 46 kiloval lovagolhat, még nincs szerződtetve. * He * Leninire, ki mint első jockey, gr. Hunyady Imre versenyistállójához van szerződtetve, az idén másod­sorban a Price idomár gondozása alatt levő lovakat fogja lovagolni. * * * Et caetera és Eikiki a Kemptonpark March Handicap Sleeplechaseben rájuk kivetett terhek után állva maradtak. Tizenöt ló fogadta el a terheket. Ríkiki a Sandownpark March Handicap Steeplechase- hen is kötelezve van s 10 stonet 7 fontot kell vinie. A legnagyobb terhet Comus viszi (12 st. 7 f.) Kilencz lo maradi állva, melyek közi gr. Esterházy Miklós lova igen jó esélylvel indulhat. * * * Et caetera a mult hét szombatján Morris által lovagolva, Bellona társaságában, négy mértföldes kitűnő galopot végzeit gátakon át. * * * A graditzi teli vér-árverés ápril 13-án lesz. Ezúttal liz telivér kerül kalapács alá, köztük az Union győztese Burgwart s a lipcsei Stiftungspreis nyertese Witz. * * * Gr. Stubenberg József bánatot jelentett a 3é Ti/j-ért, Capt Violel pedig a 3é Malescot-évt az auszt­ria-magyarországi minden kötelezettségükért. * * * A wye-i lóversenyeken m. hétfőn hat verseny közül négyben a főkedvenczek győztek s a más kettőben a másod-kedvenczek ! — Nagy csoda, kivált tavaszszal. 4. * * Przedsvvitnek az anyja. The Jewel, kimúlt gr. Tamowski Jánosnak a ménesében, buszonötéves korában. * * * A newyorki Jockey-Club egy uj versenytért ren­dez be (ez lesz a harmadik Newyorkban) a west­chesteri részben, közel a városhoz és nem messze a Jerome-parkhoz, hol augusztus utolsó két hetében lesz­nek versenyek. A főbb dijak következők lennének : Great Eclipse Stakes kétéveseknek 10000 dollárral ; White Plains handicap 2éveseknek5000 dollár. Pelham Bay|handieap 3éveseknek500() dollar, Newyork-Jockey- CUib handicap minden idejű lovaknak 5000 dollár stb. stb. A liverpooli ebkiállitásra, mely a mult hó végén nyittatott meg. nem kevesebbet mint ezerkétszáz har­mincz különféle ebet küldtek be. * V * * A párisi nagy akadályverseny dija az idén (te­kintettel a világkiállításra) 120000 frankra emeltetik. A nagy gátversenyre pedig 50000 frank adatott. * * Hibaigazítás. Lapunk mult számában az első oldal második hasábjának alulról száinitva hetedik sorában egy értelemzavaró sajtóhiba csúszott be. Ugyanis e szó, trainerek, helyesen igy javítandó : franczirík. Szerkesztői posta. Kivántsy Tamás, Hilda. Ön hosszabb ideig élt Francziaországban s ott a lóversenyeket felkereste ; rnosl ide haza a magyarországi versenyek rendkívüli I fejlődéséről olvas, s szeretné tudni, ha parallelt I buzunk a két nemzet versenyügye között, az hogy j áll ? A parellel megvonása nem fér a szerkesztői I posta szük határai közé ; a mi versenyügyünk fejlő­dése csak a mi versenylörténetünkkel szemben rend­kívüli. de nem Francziaországgal viszonyítva : a fran­czia versenyügyről néhány tételt közlünk ; a legnagyobb 10 franczia-dij következő, a téteket is hozzá száinitva : Grand prix de Paris frank 161350 Steeplechase. ... ... ... ... « 120000 Prix de Jockey Club-Derby ... « 110200 Grande Poule des Produits « 67700 Prix Royal-Oak ... ... « 60900 Poule d'Essai des Poulains ... ... « 60150 Prix de Diane... ... ... « 57625 Grand Cours de Hais .. ... ... ... « 50000 Poule d'Essai des Pouliches ... « 49000 Prix Triennal ... ... ... « 45000 Franczia országban 28 olyan dij van, mely mind felül áll a 20.000 frankon. Francziaországban 633 istállónak a czitne van bejelentve : Franciaország­nak 159 versenytere van. Huvár. Budapesten. Spider training-listáját hoz­tuk, sőt Hansié is meg volt emlitve a vegyesekben : Rapszától sem a lapoknak sein a Renn-Kalendernek nem volt bekiildve ; a joc.keyk neveit is közöltük onnan a honnan beszerezhettük, — — a licenciázott trainerek és jockeyk kimutatását hozni szoktuk. — A verseny lefolyásánál az időmérést csak ott közöl­hetjük, hol az hivatalosan jegyezve van ; nálunk nagy kár . de az időmérés pontos feljegyzésére nem nagy figyelem fordittatik. — Hogy mi előnye van az előleges fogadás közvetítésének '? Nem mindenki kisérheti figyelemmel a bookmakerek eljárását : nem tudhatja, melyiknél van teljes biztonság; már voltak e tekin­tetben kellemetlen tapasztalatok ; a «Vadász- és Ver­seny-Lap» mind két tulajdonosa felelősséget vállal az átvett fogadásokért : nagy tételeknél a fogadó ugy is maga egyezkedik és tesz kötést a bookmakerrel ; kis tételt azonban az el sem fogadhat ; az elfogadható kis tétel miatl is levelezni kellene, melynek költsége és alkalmatlansága felér a 3° 0 illetménynyel ; de meg­történik igen gyakran, hogy az odds-listák szerinl. egyenesen a bookmakerhez fordul valaki, de mire a levél kézhez jutott, az árak hullámzás alatt állván, az ajánlott oddst már nem kapja ; átalában, a hely­ben és tényleges, biztos megkötés előnye van az általunk ajánlott előleges fogadás közvetitésénél. B. N. Debreczen. A Two thousand Guineas Stakes mintegy előjátéka a Derbynek, a newmarketi áprili meeling alatt kerül eldöntés alá, a távolság egy angol mértföld ; nyitva van csakis bároméves mén és kanczáknak. Először futtatott 1809-ben. Az One thou- sand Guineas Slakes pedig csupán 3éves kanczáknak van nyitva, szintén a newmarketi tavaszi meeting alatt futtatik le ugyanazon távolságon. Alapítása 5 évvel későbbre esik a Two Thousandénál. Az osztrák­magyar birodalomban a Two Thousanddal azonos verseny a bécsi Trial-stakes. Kardos K. Sz.. Miklós. 1888-ban az osztrák-ma­gyar pályákon legsikeresebb apaló Gunnersbury volt ; 1884-ben futottak először ivadékai s nyertek 1871 frtot, 1885-ben 6688 frtot. 1886-ban 29976 frtot. 1887-ben 22155 frt, 1888-ban 107321 frtot. H. B. urnák. A liverpooli Grand-National Steeple­chaset még máig is a világ első akadályversenyének tartják a sportsmanek. Angol akadályversenyistálló­tulajdonosnak legfőbb becsvágya e versenyben szállni sikra a babérért s legnagyobb büszkesége, ha eme nem épen találóan s jellemzően nevezett «Akadály­Derby»-ben diadalt a athat. A Grand-National egyéb­iránt nem oly régi keletű. 1830-ban futtatták le elő­ször. Akkor a nagy stílben futott Lottery lett győztes, melyről föl van jegyezve a turf történetében, hogy harminczkilencz láb távolságra ugrott. Az idén a versenyben magyarországi ló is részt vesz, gr. Ester­házy Miklós Ét caeterája, mely habár a fogadási piaezon ez idő szerint el van is hanyagolva, eddigi formája s jelenlegi conditiója mellett esélyre számithat. A. G. Mezőtúr. A training - liszták szerint Don­casternek áll legtöbb ivadéka trainingben és pedig 13 hároméves. 25 kéléves. Gunnersburytől 28. de csak 1 kétéves. Eladásra ajánltatik. A Vadász- és Verseny-Lap» gyűjteménye, a hg­/. ezdettöl, 1857-tői fogra ind. 1880-ig : összesen 24 évfolyam, teljes, tiszta, kötött példányok. Ily gyíij­temény ma már alig vágy csak nagy fáradsággal és költséggel hozható össze, s vadászatot s lovászatot tartó főúri házak könyvtárának egyik érdekes gyűjteménye lenne; annál inkább, mert az első 10—15 évfolyam nagy részében többnyire hazánk legjobb sportsmanei írták le vadászati s távol világrészekbe tett utazásaikat ; ilyenek voltak gr. Forgách Károly Afrikából, Bölö­nyi Farkas Amerikából, gr. Andrássy Manó Indiából, gr. Károlyi Gyula és gr. Széchenyi Béla afrikai orosz­lán-vadászatai. s az amerikai vadászterületekről irt czikkei ; — hazai vadászatokról, különösen erdélyi fejedelmek korában történt bölény- és medve-vadá­szatokról Ujfalussy-tól, az ujabb korban pedig a Wesseléuyiek. Bornemiszszák, Kendeffyek, Bethlenek görgényi hires vadászatairól a mult század végéről és a 48-as előtti időkről a legérdekesebb történetek foglal­tatnak. A legújabb (50 - 70-es évekből) a megbold. br. Wenckheim Bélától, gr. Pálffy Páltól, Almásy Györgytől, gr. Károlyi Edétől sb.. "úgyszintén Orczy Béla ő excjától, gr. Keglevicli Bélától, Havas Sándor­tól és számtalan más jeles vadásztól egész vidékek és nagy vadászatok remek lefestésében bővelkedik. Kérdezősködésre többet a szerkesztőség. Épp igy megkapható a V,adási-Lap is az első évfolyamtól kezdve 1876-tól incl. 1888-ig. Laptulajdonosok : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ ÉS PULAY KORNÉL Felelős szerkesztő : PULAY KORNÉL. NYJLTTÉR. BACHRUCH A. Csász. és kir. udvari ékszerész Budapesten Váczi-utcza 25. sz. ajánlja saját készítményeit aranyban, ezüstben, drága­kövekben . Különlegességek : phantasietárgyak, verseny és vadász dijak saját mintázatok és rajzolatok szerint Akáczmag nagyobli mennyiségben január—februári szállí­tásra megvételre kerestetik. Ajánlatok a szer­kesztőséghez intézendők. Férfi-divat és fehérnemű különlegességek szerb királyi udvari szállító Ö иг. lm. Coburg berezeg és berezegi) ndv. szallitoia. BRACHFELD F. a vJockey-Club»-hoz Budapest, ZDorotty-a-u-tciza, T. szám. Bauer Zsigmond és társa Budapest, váczi-utcza 25. Férfi ingek speciális készítői ajánlják különlegességeiket uri-divatáruk és fehér-ne­müekben, uri ingek angol chiffonból, franczia creton­ból és angol zefirből. mérték szerint a legfinomabban kiállíttatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents