Vadász- és Versenylap 32. évfolyam, 1888
1888-10-24 / 69. szám
1888 október 20. aztán Márvány és Despot. Még a távoszlop előtt fölment Mollinary Lisbethnek a fejéhez s azt lehetett hinni, hogy a mén a versenyt könnyen megnyeri; azonban a kancz i, ostor és sarkantyú alatt, minden tehetségét kifejtette s miután a roarer Mollinarynak az ut végre is hosszúvá vált, Coates a kanczát kiragadhatta a tűzből s egy nyakhoszszal megnyerhette a versenyt; háromnegyed hoszszal Mollinary mögött Márvány harmadik lett. II. A Handicapért hét lovat lovat nyergeltek föl, melyek közt Cabochon mint favorit indult a starlhoz ; azonban Viki és Anodyne is élénk fogadások tárgyát képezték, söt Merlin is, 65 kilo nagy lerhe mellett, talált néhány pártolót. Az indulást nagyon késleltette a Paraibl -Vnén nyugtalankodása, mely sehogy sem akart a társasághoz csatlakozni. Végre egy vonalban lehetett a mezőnyt elindítani. Merlinnek voll legelői az orra, de csak a fele utig, bol a nagy telier súlyossá vált neki s most először Anodyne, majd Viki s a távoszlopnál Cabochon is elhaladhatott mellette, sőt itt Wagtail is belémerült az ütközetbe ; fej, fej mellett ment el e 4 ló a tribünök előtt s még 25 méterrel a czél előtt nem lehetett a győztest meghatározni, mig végre Cabochon, mely a küloldalon galoppozott, félhoszszal verhette meg Anodynet, mely ugyanily távközzel szorította Wagtail! a harmadik helyre : fél hoszszal hátrább Viki negyedik. III. A Gátversenyre tizenegy lóból álll tekintélyes mezőny canterezett föl a starter elé. Sok habozás ulán végre Cabotin és Giardinetto lettek a piacz kedvenczei. Kivülök még Titiannak és Valusnak voltak némi pártolói. A zászló lebocsátásakor Montbar ugrott el. pokoli paceban mutatva az utal. Ezt követte Giardinetto, aztán csomóban Baronet, Phönix, Chudenitz, Tréfás, hátrább Nielwasser, Valusszal és Cabotinnel. A harmadik gátnál Cabotin egyszerre marad« izott, Titian pedig fölment az elől járó lovakhoz. A mértföld-oszlopnál Montbar is megelégelte a versenyt s a rövid korlátnál Giardinetto ment föl az élre, mig mögötte Chudenitz, Tréfás, és Titian galoppoztak. Az egyenes vonalra bekanyarodva, a vezető elszaladt a társaságtól, s még csak Titian telt kísérletet utóiérésére; de siker nélkül, mert Giardinetto igen könnyen előzhette meg egy hoszszal Titiant a czelnál, mely két hoszszal verte meg Tréfást a második pénzért ; a többit feltartották. VI. Az October-akadátyverscny nagy távolára hat lovat nyergellek föl. A lopweightet vivő öreg Pessimist, Etcaetera, Teraphin, Manfred. Idol és Kisbíró léplek ki a sorompóba, utóbbi a legkönnyebb (60 kilo) teherrel. — Etcaetera, Teraphin és Manfred körülbelül egyenlő pártfogásban részesültek, de végre Etcaetera leit a fogadási piacz legkeresettebb lova. Sima start után Kisbíró mutatta az utat. Etcaetera, Manfred, Teraphin, Idol utána, bálul Pessimist. A felső rövid korlátnál Idol a második helyre ment föl, különben kevés változás mutatkozott. Valamennyi akadályon hibátlanul keltek át a lovak s igy érkeztek a második állványakadályhoz, melyet Kisbíró először ugrott át, aztán Etcaetera, s mögölte lej-fej mellett Manfred és Teraphin. aztán Idol és Pessimist, mely utóbbi itt már a lankadtság jelét mulatta. Igy mentek a lalakadalyboz, hoi Ellis Kisbiróvul elbukott s most Etcaetera volt határozolt vezető. A kancza itt erélyesen uralkodott a versenyen és semmit sem is bocsátott többé közelébe ; Busbynak minden kísérlete Manfreden hasztalan volt, mert csak egy hoszszal Etcaetera mögött érkezhetett be a második helyre; Teraphin föltartva, negyedfél hoszszal Manfred mögött harmadik, aztán Idol. Pessimist már a rövid korlátnál föltartalolt. V. Az jEladó yátversenyért öl loval öltöztettek loilellebe, melyek közt Propaganda nagy mértékben örvendhetett a közönség pártolásának. Kívüle még Fragezeichen részesült legtöbb figyelemben. Alba és Whippiar kaptak lábra leghamarabb ; utánuk Propaganda, Fragzeichen és Salvanos. Alba nagyon rosszul ugrott, minden gátnál több hosszat vesztett s a mértföldstartnál már az utolsó helyen állt, mig 'itt Fragezeichen az élre ment, Propaganda és Salvanos előtt. A vezető a nyerő oldalra érkezve is az élen járt s miután a kedvencz már az utolsó előtti gátnál verve volt, Salvanos is elhaladhatott Propaganda mellett, de Fragezeichent soha sem érhette el s egy hoszszal mögötte maradt a czélnál ; ugyanegy hoszszal hátrább Salvanos harmadik, azlán Alba, hátul Whippiar. VI. A Hadseregi vadászverseny, sajnos, csak nagyon kis mezőnyt csalt ki a starter ele, mert a tizenhét nevezésből csak öt ló indult, u. m. az öreg Hannibal П., Merhal főhadnagygyal abátán, Prophet,JPeronella, Tré-chic és Rigoletto, saját tulajdonosaik által vezényelve. Az elől nevezettet rögtön a «kör» kedvenczévé választották s kivüle csak Trés-chic részesült még némi figyelemben. Az inditó zászló lebocsátásakor Hannibal II. legott magához ragadta a vezető szerepét, nyom; ban Higoletto, aztán Peronella, Trés-chic, hátul Prophet. Azonban 500 meter meghahdása után Trés-chic fölment az élre s vezette a mezőnyt az állványakadályig, melyen szépen keltek át, először Tréschic, azlán Hannibal, Peronella, Higoletto, Prophet. Itt Trés-chicet visszavette lovasa s újra Hannibal vette át a vezetést. Mig ez most a rövid korlátnál mindinkább távozott lovaitól, itt Peronella is megelőzhette Trés-chicet s ily sorrendben is érkeztek be a lovak a czélhoz : j Hannibal nagyon könnyen hat hoszszal Peronella előtt, mely nvolcz hoszszal előzte meg Trés-chicet; Higoletto rossz negyedik, aztán Prophet. íme a versenyek részletes lefolyása: I. Verkaufs-Renucn. 10C0 frt. 1200 meter. (11 aláirás.) Gr. Sztáray J. Hé p к Lisbeth Buccaneer — Maria Galante. ЖХЮ frt. 58 kilo Coates 1 Péchy A. ur sga m Molli nur g 900 frt. 49 к. Bell 2 Gr. Erdődy К. 39 p m Márráng 600 frt. 47} к. Brown 3 Silberer V. ur 4é p m Despot 600 frt. 49} к. S. Bulford 4 Bár.al: 7 lóért. Totalisateur: 5:23. Helyrefogadások : 40.25 az elsőre, 34:25 a másodikra, Könyvfogadások: 1J:1 Mollinary. 3:1 Despot, 4:1 Lisbeth, 6:1 Márvány ellen. Erős küzdelem után nyakhoszszal nyerve, háromnegyed hoszszal hátrább a harmadik. Versenyérték : 960 frt a győztesnek. 190 frt a másodiknak. II. Handicap. 1000 frt. 900 meter. Kétéveseknek. (15 aláirás.) Hg Fürstenberg M. p m Cabochon Ruperra— Crève Coeur 53 kilo Rawlinson 1 Gr. Stubenberg J. sga к Anodyne 53 к. S Bulford 2 Mr. Steady p к Wagtail 47 kilo Bell 3 Gr. Cholüiiiewszky E. száz. p m Merlin 65 k. Rossiter 0 Ifj. gr. Esterházy M. sga m Doncaster —Paraibl 57 kilo Wyatt 0 Br. Üchtritz Zs. p к Viki 50 kilo Lemaire О Hg Auersperg E. stp m Leader 45 kilo Spider О Kisbánat : 4 lóért Nagybánat : 4 lóért. Totalisateur : 24:5. Helyrefogadások: 49:25 az elsőre, 71:25 a máI sodikra. Könyvfogadások: 2}:1 Cabochon, 3:1 Viki, 5:1 Anodyne, Merlin és Wagtail, 16:1 a Paraibl-mén, 25:1 Leader ellen. Erős küzdelem után fél hoszszal kilovagolva, ugyanannyival hátrább a harmadik. Versenyérték: 960 frt a győztesnek, 300 frt a másodiknak. III. Httrden-Reiinen. Handicap. 2200 frt. 2800 meler. (24 aláirás.) Hg Auersperg F. Hé pm Giardinetto Gunnersbury—Ginevra 65 kilo Mitchell 1 Gr. Cboloniewsky E. száz. 3é p m Titian 60 к S. Bulford 2 Gr. Trauttmansdorlï К. hadn. 3é sga m Tréfás 56 kilo Brown 3 Hg Esterházy P. 3é sga m Chudenitz 60 kilo W. Smith 0 Hg Fiirstenberg M. 4é p m Montbar 59 k. Fletcher 0 Hg Trauttmnnsdorf K. 3é p m Cabotin 59 k. Ellis 0 Ifj. gr. Esterházy M. 3é sga m Nilwasser 56 к. Wyatt О Gr. Szápáry I. 3é p m Baronet 55 kilo Jones 0 Tränket A. fhdn. 3é sga к Jóleáng 55 к. Coates О Streeruwitz О. fhdn. 3é sga m Phönix 55 kdo E. Tinsley 0 Capt. George 3é sga m Valus 56 kilo Geoghegan 0 Kisbánat: 7 lóért. Nagybánat : 6 lóért. Totalisateur : 16:5 Helyrefogadások: 26:25 az elsőre, 115:25 a másodikraKönyvfogadások: 2}:1 Cabotin, 4:1 Giardinetto, 5.1 Titian és Valus, 8:4 Jóleány és Nilwasser, 10:1 Chudenitz, 12:1 Montbar, 16:1 Baronet, Phönix és Tréfás ellen. Könnyen egy jó hoszszal nyerve, két hoszszal hátrább a harmadik. Versenyérték : 2000 frt a győztesnek. 775 frt a másodiknak. IV. October-Steeple-ehase. Handicap. 4000 frt. 6400 meter. |18 aláirás.) Gr. Esterházy Miklós 4é p к Etcaetera Town Moor—Fair and Square 70 kilo Phillips 1 Hg Auersperg F. 5é sga in Manfred 64 к. Busby 2 Hg Trauttmansdorff K. 6é p к Teraphin 67 k. Mitchell 3 Capt! Black id sga h Pessimist 74 kilo Geoghegan О Tränkel A. fhdn. 6é p к Idol 62 kilo Fletcher О Gr. Sternberg J. 5é p h Kisbíró 60 kilo Ellis О Kisbánat : 6 lóért. Nagybánat : 6 lóért. Totalisateur: 11:5. Helyrefogadások : 36:25 az elsőre, 46:25 a másodikra. Könyvfogadások : 2:1 Etcaetera, 2}:1 Teraphin, 3:1 Manfred, 10:1 Idol, 12:1 Kisbíró és Pessimist ellen. Biztosan egy jó lioszszat nyerve ; három és fél hoszszal hátrábh a harmadik. Kisbíró elbukott, Idol és Pessimist egy zászlós póznát kivül lovagoltak. Versenyérték : 4000 frt a győztesnek, 910 frt a másodiknak, 100 frt a harmadiknak. V. Verkaufs HUrden-Reiiiieii. 1200 frt. 2400 m (17 aláirás.) Gr. Esterházy Miklós 3é p m Fragezeichen Waisenknabe—Tremonia 2000 frt. 55 к. Wyatt 1 Gr. Choloniewski E. száz. 3é p m Salvanos II. 1000 frt. 53 kilo Brown 2 Hg Esterházy Pál 3é p к Propaganda 5000 frt. 61 kilo Smith 3 Jékey Alb. száz. óé p m Alba 3000 frt 68 к. Mitchell 4 Hg Fürstenberg J. fhdn. 3é p к Whippiar 2500 frt 55 kilo E. Tinsley 5 Bánat: 12 tóért. Totalisateur : 16:5. Helyrefogadások : 44:25 az elsőre, 50:25 a másodikra. Könyvfogadások : 1}:1 Propaganda, 2:1 Fragezeichen, 3:1 Salvanos II., 6:1 Alba, 20:1 Whippiar ellen. Könnyen egy jó hoszszal nyerve, ugyanannyival hátrább a harmadik. A győztest 3500 frtért gr. Bawarowski E. hadn. vette me». Versenyérték : 1000 irt az elsőnek, 1190 frt a másodiknak és 750 frt a versenypénztárnak. VI. llerbst-Ai inee-Jagd-Rennen. Handicap. 2000 frt. 4000 meter. «17 aláirás,) Sényi S. száz. in p h Hannibal II. Monseigneur — All'reda 78 Merhal fhdn. 1 Igálffy G. száz. 6é p к Peronella 74} к. Tulajd. 2 Gr. Stahremberg V. hadn. 4é p к Tréschic 74 kilo Tulajd. 3 Kaschenbach S. fhdn, 4é p m Rigoletto 67 к, Tulajd. 4 Gr. Stahremberg К. hdn. 6é f m Prophet То к. Tulajd. О Bánat 12 lóért. Totalisateur: 10:5. Helyrefogadások : 39:25 az elsőre, 108:25 a másodikra. Könyvfogadások: 1}:1 Hannibal II., 2}:1 Tréschic. 6:1 Prophet, 8:1 Peronella és Rigoletto ellen. Könnyen 6 hoszszal nyerve, 8 hoszszal hátrább a harmadik ; rosz negyedik. Versenyérték : 14»0 frt a győztesnek, 490 frt a másodiknak, 160 frt a harmadiknak. Harmadik nap. Ivedd, október 23-án. Hűvös őszi nap, közönség gyéren, az is mind léli ruhában; sürün járta a «äec» és «Cognac», e mellett még csak a fogadás f'elhevülése melegített. Az első futam mindjárt meglepetéssel kezdődött. Jamaica volt a közönség kiválasztottja s inellelle még Bantamot vetlek erősen; a startnál Wagtail .jó előnyt kapott, vezetni kezdeti, Jamaica kissé fölment Iwzzá, de már a távoszlopnál hajtották és visszaesett, Bantam javított helyzetén, de lábai nagyon rosszak, Wagtailra nem lehetett veszélyes, a mely köny-