Vadász- és Versenylap 32. évfolyam, 1888

1888-08-24 / 54. szám

412 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP 1888 augusztus 24. Tattersall. (Kdlaö-korepesi ut, Budapest.) Lovak eladásra vagy tartásra felvétetnek 1 írt 80 krnyi dij mellett ; ezért jár naponta 12 liter zab, ó kilo széna, szalma bő almo­zással. A tisztogatás, jártatás vagy lovaglás szigorú felügyelet alatt történik, szép időben a nyitotl, esős időlien a fedett lovardában. További felvilágosítással bármikor szolgál Budapest, 1888. augusztus 1. Richter Sándor, titkár. Totalisateur­fogadás közvetítése a tatai, soproni, bécsi és budapesti versenyek alatt, legkisebb tét í> frttól bármily összeg erejéig. Fogadás-közvetítésért semmi illet­mény sem számíttatik, egyedül a vissza­adott — ugy a lét mint a nyeremény-összeg után 2°/o lesz levonva, a téteknek postai kül­demény, vagy távirati utalvány avagy közvetlen alulirt kiadóhivatalunknál legkésőbb a verseny­nap déli 12 óráig be kell folyni, hogy a nyert összegért a íelelősséget elvállaljuk. Fogadás közvetítését átvállaljuk a verseny érthető megjelölése mellett, nyerésre vagy helyre, vagy egyik megnevezett jockey által lovagolt lóra ; ha a megjelölt ló nem indul vagy a megnevezett jockey nem lovagol, a tétel 2% levonása után vissza fog adatni. Kiadóhivatalunkban minden nap délután 4—5-ig és a versenynapokon délelőtt 10 —12 óráig a fogadási megbízások átvétetnek. Л «Vadász- és Verseiiy-I.ap» kiadóhivatala Hatvani-utc/.a, Ferencziek bazárja IV. lépcső. II. emelet. HIVATALOS. Nevezési zárlatok. Budapest. Л «Magyar Lovaregylet» versenytitkár­ságánál, Hatvani utcza, Nemzeti Casino II. em. Szept. 1(1. 1. nap. Totalisateur Hand. 4000 frl. 2600 m. Nevezés. — — 2. nap. Hatvani-dij.8000frt. 1300 meter. « « — — 3. nap. Prince of Wales Handic. 5000 frt. 1400 ineter. « « — — 4. nap. Nagy Kétéves Hand. 3000 frt. 1400 m. « « Szept. 17. 1. napi. Gödöllői dij. 1000 frt. 1600 meter. « « — — 1. nap. Két évesek állam­dijja. 5000 frank. 950 meter. « « — — 1. nap. Welter Hand. 1000 frt. 1400 meter. « « — — 1. nap. Gátverseny Handic. 1000 frt. 2800 m. « « — — 3. nap. Rákosi akadálvver. Handic. 3000 frt. a nyerőnek. 500 frt a másodiknak. 5600 meter. « « — — 2. nap. Nemzetközi dij. Kisbánatjel. Szept. 24. 1. nap. Eladó ver. 1000 frt 1400 meter. Nevezés. — — 2. nap. Handicap. 1000 frt 1300 meter. « о — — 3. nap. Kétéves Handicap. 1000 frt. 950 in. « « — — 1. nap. Totalisateur Hand. Teherközlés. — — 1. nap. Welter Handicap. « « — — 1. nap. Gátverseny Handic. « » — — 3. nap. Prince of Wales Handicap. « « Szept. 27. 2. nap. Eladó verseny 1500 frt. 1600 meter. Nevezés. — — 2. nap. Eladó Gátverseny. 1000 frt. 2400 m. « « — — 1. nap. Totalisateur Hand. Kisbánatjel. — — 1. nap. Welter Handicap. « • — — 1. nap. Gátverseny Handic. « я — — 2. nap. Hatvani dij. я я — — 3. nap. Prince of Wales Handicap. я я Slept. 27. t. nap. Eladó verseny. Eladási árbej. — — 2. nap. Handirap. Teherközlés. — — 3. nap. Rákosi akadályver. Handicap • * — — 4. nap. Nagy kétévesltand. я я Szept. SO. 2. nap. Fóthi akadályvers. 1000 frt a nyerő­nek, 200 frt a másodiknak 4800 meter. Nevezés. — — 2. nap. Eladó verseny. Eladási árbej. — — 2. nap. Eladó Gátverseny. » « — — 2. nap. Handicap. Kisbánatjel. j Kisbánat-jelentések. Tutuf versenyek IS8S. Vasárnap, augusztus 26-án. I. кnmároiiimegyei eladó Hundleap. 1000 frt. 1000 meter. 2évesek. (15 aláírás.) Kisbánat jelentelett : Borin, Donna Margberita ésJagó-ért Állva maradtak tehát : Rebecca 62 Zoltán 62} Nobility 55} Veilchen 52 Tikmonyrénye 54 Catery 50} Nemesis 53 Siess 49} Pistache 53 Warrior 49} Success 52} Hogy volt 45} III. Tóvárosi Handicap. 20«) frl. 2400 meter. (11 aláirás.) Kisbánat jelentelett : Dcceiver. Giardinetto, Veritas ós Zsarnok-ért. Állva maradtak tehát : 4é Fidelity 62 3é Analyse 56 3é Rusnyák 59} 3é Oroszlán 56 3é Viceadmiral 59 3é Lisbeth 49 3é Badar 56} II. Eeterházy-Handicnp. 1000 frt. 1200 meter. (14 aláirás.) Kisbánat jelentetett : Bachelier, C-Dur, Csintalan, Deceiver, Old Lady, Vinaigrette-ért. Állva maradtak tehát : 5é Hamlet 62 3é Mascolino 53} 3é Alic 56} 3é Cabotin 51} 3é Fragezeichen 56 3é Csók 60 3é Giardinetto 55 3é Hedwig 49} IV. Tatai Handicap. 1500 frt. 1200 meter. Két­évesek. (13 aláirás.) Kisbánat jelentetett : Alic (bib. nev.), Bachelier (hib. nev.) Extrato, Uncle Maw-ért. Állva maradtak tehát ; Rebecca 60 Mir san mir 52} Wilbich 59 Pistache 50} Bee 55} Veilchen 50 Daliás 55} Siess 47} Lieb 53} VI. Gátrersen y-Handicap. 1000 frt. 2400 meter. (7 aláirás.) Kisbánat jelentetett: Amethyst, Beauty II., Cimbria, Si, Theresianist (hib. nev.) Verschwender (bib. nev.) Állva maradt : 4é Promesse 62. Eladási árbej elentés. Tatai versenyek 1888. Vasárnap, augusztus 26-án. VII. Eladó akadályverseny. 1000 frt. 4000 meter. (5 aláirás.) 5é Beauty 5000 frtért 5é Travestie 3000 я Bánat: Beauty II.-ért. 6é Cimbria 3000 frtért 4é Vielleicht 5000 я Elnevezések. Péchy Andor ur sga m ell. 1887. (0. G. B. Vol. III. Suppl. II. pag. 45.) Milon—Henriette Hadúr nevet nyert. Ugyanannak sga m ell. 1887. (0. G. B. Vol. III. Suppl. ÍI. pag. 61.) Ruperra— Jessica Eretnek nevet nyert. Ugyanannak pej к ell. 1887. (O. G. B. Vol. III. Suppl. II. pag. 5.) Kisbéröcscse— Apollinaris Julia nevet nyert. Ugyanannak sga к ell. 1887. Picklock— Queen of Surrey Fthustól Hufräthin uevet nyert. Ugyanannak pej к ell. 1886. Maelstrom— Queen of Spades General Peeltől Miiig nevet nyert. Birtokváltozások. Blaskovics Miklós ur megvette Vidor 3é sga m Verneuil—Borostyán (O. G. B. Vol. HI. pag. 33.) Péchy Andor úrtól. , Gr. Sztáray János megvette Aniselte 6éves stp к Blue Ruin—Annette (G. St. В. Vol 15 pag. 16.) Lord Royston-tól. Péchv Andor ur megvette Idol 11. 2éves sga m Remény— Ilka (0. G. В. Vol. III. Suppl II. pag. 49.) gr. Apponyi Antaltól. Bánathátrálékosok jegyzéke. i Az 1888. budapesti tavaszi meetiiigről.) Dőry Lajos ur Vig-leány után 40 frt. A »Magyar Lovaregylet» versenytitkársága : Dr. Magyar. TEL1VEREK ES VERSENYEK. Lóverseny-napok 1888-ben. Budapesten szeptember 30. я október 2. 4, 7, 9, 11, 14. Tatán augusztus 28. Bécsben szeptember 8, 9. tl. 13, 16. 18, 20, 23. я október 18, 21, 23. 25. 28. Sopronban szeptember 1, 2. Parduhitzhan október 31. Nagyvárad szeptember 8, 9. Ausztr.-Magyarország főversenyeinek határnapjai. Tóvárosi Handicap. 2000 frt. 2400 meter. Aug. 26 Freudenaui nagy handicap. 6000 frt. 3200 m.Szept. 8 Bécsi Critérium. 10000 frt. 1200 meter. « 9 Államdij. 6000 frt. 3200 meter. « 13 Bécsi nagy handicap. 6000 frt. 1600 meter. « 16 Nagy szeptemberi gátverseny. 3300 forint. 2400 meter. я 16 Veriieuil-Handicap. 3300 frt. 1200 meter. я 18 Jubiläum-versony. 25000 frt. 24ÜOO meter. я 23 Nagy Handicap gátverseny. 3400 forint. 2400 meter. Aug 23 Brigantine akadályverseny. 3400 frL 5600 m. я 23 Hatvani dij. 3000 frt. 1800 meter. Októb. 2 Nemzetközi dij. 8250 frt. 2800 meter. я 2 Prince of Wales Handicap. 6000 frt. 1400 m. я 4 Rákosi akadályverseny. 3600 frt. 6600 m. я 4 Kétévesek nagy bandicapje. 3000 frt 1400 m. я 7 St. Leger. 5000 frt. 2800 meter. я 9 Kétévesek államdija. 5000 frk. 950 meter. я 9 Csikó-verseny. 6000 frt. 1200 meter. я 11 Októberi Handicap. 3000 frt. 1600 ineler. « 14 öszi kanczadij. 5000 frk. 2400 meter. я 14 Programm. Tatai versenyek 1338. Vasárnap, augusztus 26-án. I. Koinárniiimegyei eladó Haudicap. 1000 fr t Kétéveseknek. 1000 ineter. (15 aláirás.) Rebecca 62 Zoltán 52} Nobility 55} Veilchen 62 Tikmonyrénye 54 Catery 60} Nemesis 53 Siess 49} Pistache 53 Warrior 49} Success 52} Hogy volt 45} II. Esterházy-Handicap. 1000 frt. 1200 meter. (14 aláirás.) 5é Hamlet 62 3é Mascolino 53} 3é Alic 56} 3é Cabotin 51} 3é Fragezeichen 56 3é Csók 60 3é Giardinetto 55 3é Hedwig 49} III. Tóvárosi Haudicap. 2000 frt. 2400 meter. (11 aláirás.) 4é Fidelity 62 3é Analyse 56 3é Rusnyák 59} 3é Oroszlán 56 3é Viceadmiral 59 3é Lisbeth 49 3é Badar 56+ IV. Tatai Handicap. 1500 frt. Kétéveseknek. 1200 meter. (13 aláirás.) Rebecca 60 Mir san mir 52} Will ich 59 Pistache 50} Bee 55} Veilchen 50 Daliás 55} Siess 47} Lieb 53} V. Lótenyésztő inezei gazdák versenye. (Neve­zés az oszlopnál.) VI. Gâtverseny. Handicap. 1000 frt. 2400 meter. (7 aláirás.) 4é Promesse 62 VII. Eladó akadályverseny. 1000 frt. 4000 met. (5 aláirás.) öé Beauty 72} óé Travestie 70 6é Cimbria 72 4é Vielleicht 67 Prognostic az augusztus 26-iki tatai versenyekhez. I. Komáromegyei eladó-handicap : Zoltán, Pis­tache. II. Esterházy-handicap : Hamlet, Cabotin. III. Tóvárosi handicap : Kusnyák, Analyse. IV. Tatai handicap : Col. Anthony-istálló, Daliás. VI. Gátverseny handicap: Körüljár. VII. Eladó akadályverseny : Vielleicht, Travestie.

Next

/
Thumbnails
Contents