Vadász- és Versenylap 32. évfolyam, 1888

1888-04-20 / 19. szám

1888 április 20. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP messze negyedik és igen messze Martel, mely kezdettől fogva maradozott és nem birta az iramot. VII. Donau­Steeplechase. (2000 frt, 3200 ineterre.) Sportszempontból ez volt a fény­pontja a versenynek, mert legalább szép finisht láttunk .lob és Promesse között, melyek együtt ugrották az utolsó sövényt s mind a kettő erősen hajtott ; ostorcsapások alatt, gyönyörű küzdelem fejlődött, melyből .lob, Hansi mes­teri lovaglása alatt, győztesen került ki: Saba rossz harmadik ; a lovak kivétel nélkül szépen ugorták az akadályokat ; a versenyt Job csi­nálta, melytől később a vezetést Promesse erős iramban átvette, s csak a végén, de nem köny­nyen engedte át. Igy végződött e nem egészen kellemes ver­senynap, hogy helyet adjon a vasárnapinak, melyben ha az előjelek nem csalnak, igen érdekes Trial-Stakes lesz kiküzdve, melyben, a mostani hirek szerint, Viadal, Királyné, Gainful nem fog részt venni; de azért még is 8—10 lovat vàrçak a starthoz. Bécsi versenyek eredménye 1888. Ötödik nap. Kedd ápril 17-én. I. Verkaufs-Bennen. 1000 frt. 1000 m. (10 aláirás.) Gr. Esterházy Miklós 3é p к Game Gunners­bury—Goldmamselle (3000 frt eladó) 52} Sopp 1 Br. Üchtritz Zs. 5é p m Hamlet (1000 frt eladó) 63 kilo Lernaire 2 Mr. С. Wood 3é p m Salvanos 11. (2000 frt eladó) 51 kilo S. Bulford 3 Gr. Erdődy К. 3é p m Márvány (1000 frt eladó) 48 kilo Hemming 0 Mr. C. Phipps 3é p к Jadwiga (2000 frt eladó) 49} kilo Brown 0 Br. Rothschild 4é sga к Heureuse (5000 frt eladó) 64 kilo Goodway 0 Capt. Violet 4é sga m Pandur (2000 frt eladó) 56} kilo Busby 0 Bánat : 3 lóért. Totalisateur: 16:5. Helyrefogadások : 41:25 az elsőre, 43:25 a má­sodikra. Könyvfogadások : 1}:1 Hamlet, 3:1 Game, 5:1 Heureuse, Jadwiga és 14:1 Márvány, Pandur és Sal­vanos II. ellen. Könnyenegyjó hoszszal nyerve, 2 hoszszal hátrább a harmadik. A győztest megvette 4200 frtért bg Trauttmansdorff Károly. Versenyérték : 960 frt a győztesnek, 870 frt a másodiknak, 600 frt a versenypénztárnak. II. Lusthaus-Renueii. 2000 frt győztesnek, 200 frt a másodiknak. 2000 meter. (11 aláirás.) Col. Anthony 3é p m Gainful Buccaneer — Gay Lady 57 kilo Templeman 1 Gr. Esterházy Miklós 3éves sga m Theresianist 49} kilo, vitt 50} Sopp 2 Gr Sztáray J. 6é p m Buzgó 69 kilo Busby 3 Blaskovics E. ur 3é sga m Hűség 66} kilo Smart 0 Bánat : 7 lóért. Totalisateur : 19:5. Helyrefogdások : 63:25 az elsőre, 93:25 a má­sodikra. Könyvfogadások 1}:1 Buzgó, 3:1 Gainful és Hű­ség, 3}:1 Theresianist ellen. Küzdelem után fejhoszszal nyerve ; három hosz­szal hátrább a harmadik. Versenyérték : 2000 frt a győztesnek, 405 frt a másodiknak. III. Handicap. 1000 frt. 1600 meter. (7 aláirás.) Gr. Esterházy Miklós 4é p m Agnat Chamant— Weidlingau 62 kilo Sopp 1 Huszár B. ur 5é p к Gemma 62 kilo Busby 2 Gr. Festetics Tassilo 4é p m Erlaucht 58 kilo Goodway 3 Kisbánat: 2 lóért. Nagybánat : 2 lóért. Totalisateur: 9:5. Helyrefogadások : 30:25 az elsőre, 32.25 a má­sodikra. Könyvfogadások : 1}:1 Agnatra. 2:1 Gemma és 3:1 Erlaucht ellen. Könnyen két hoszszal nyerve ; feltartva rossz harmadik. Versenyérték : 1000 frt a győztesnek, 70 frt a másodiknak. IV. Gamccock-Rennen. 1000 frt. Táv 1600 meter. Hároméveseknek. (14 aláirás.) Br. Rothschild N.p m Silberputzer Przedswit— Silvertail 54 kilo Goodway 1 Gr. Henckel H. sga m Satum 54 kilo Sopp 2 Blaskovics E. ur sga к Csintalan kilo Peasnall 3 -Blaskovics Miklós és Mayer A. urak sga m Vidor kilo Coates 0 Capt. Violet p m Mimpo 54 kilo Bell 0 Bánat: 9 lóért. Totalisateur : 9:5. Helyrefogadások : 34:25 az elsőre, 61:25 a má­sodikra. Könyvfogadások: 1}:1 Silberputzer, 3:1 Csintalan. 6:1 Vidor, 10:1 Satum, 12:1 Mimpo ellen. Biztosan másfél hoszszal nyerve, fejhoszszal hát­rább a harmadik. Versenyérték: 2000 frl az elsőnek, 210 frt a másodiknak. V. Handicap. 1000 frt. 1200 meter. (29 aláirás.) Gr. Festetics T. 3é sga к Echo Craig Millar v. Gunnersbury —Enigme 51} kilo J. Brown 1 Hg Fürstenberg M. 3é p m Alic 54} kilo Sopp 2 Gr. Sztáray J. 3é p к Lisbeth 52 kilo S. Bulford 3 Mr. Luxmoore Sita Aaron 60 kilo Busby 0 Br. Rothschild N. 3é p к Blue Black 55 kilo Goodway 0 Gr. Apponyi A. 3é p m Barbar 52} Bell 0 Gr. Szápáry Iván 3é p m Baronet 51 kilo Jones 0 Br. Üchtritz Zs. 3é p к Czarewna 45 k. Chandler 0 Kisbánat : 16 lóért. Nagybánat : 5 lóért. Totolisateur : 35:5. Helyrefogadások : 93:25 az elsőre, 80:25 a má­sodikra. Könyvfogadások : 3:1 Blue Black, 4:1 Lisbeth, 5:1 Alic és Echo, 7:1 Barbar és Baronet, 8:1 Cza­rewna, 14:1 Sita Aaron ellen. Küzdelem után nyakboszszal nyerve ; fejhoszszal hátrább a harmadik. Versenyérték : 960 forint az elsőnek. 410 frt a másodiknak. VI. HUrden-Bennen. 1500 frt a győztesnek, 200 frt a másodiknak. 2400 meter. (18 aláirás.) Hg Auersperg F. 4é p m Schweninger Vede­remo— Annie Day 67} kilo Appleton 1 Gr. Zichy В. 5é p к Si 72 kilo Hansi 2 Bánat : 16 lóért. Totalisateur : 8:5. Könyvfogadások: l}:t Scliweningerre, pari Si ellen Erős küzdelem után félhoszszal nyerve. Versenyérték: 1500 frt az elsőnek, 360 frt a másodiknak. VII. Freudenaui Steeplechase. Handicap. 1200 frt győztesnek, 200 frt a másodiknak, 4000 meter. (19 aláirás.) Capt. Violet 4é p к Rábám Verneuil— Birdcage 63 kilo Planner 1 Gr. Esterházy Miklós 4é p m Vielleic'.t 68 Phipps 2 Hg Taxis Egon 5é p m Maxi-öcscse (fv.) 63 J. Ellis 3 Gr Kinsky Zd, 6é p h Nagy' buksi 66 kilo Fletcher 0 Kisbánat : 9 lóért. Nagybánat : 6 lóért. Totalisateur : 13:5. Helyrefogadások : 28:25 az elsőre, 28:25 a má­sodikra. Könyvfogadások : pari Vielleicht, 1}:1 Babám 10:1 Maxi-öcscse, 12:1 Nagy buksi ellen. Könnyen 2 hoszszal nyerve, rossz harmadik : Nagy buksi elbukott. Versenyérték : 1200 frt a győztesnek, 385 frt a másodiknak. Hatodik nap. Csütörtök, ápril 19. I. Verkaufs-Rennen. 1000 frt. 1200 meter. (7 alá'rás.) Mr. F. Vivian 3é p к Maryella Y. Buccaneer­Lady May 49 kilo ' Hell 1 Gr. Apponyi A. 4é p m Despot 62 к. Rossiter 2 Péchy Andor ur 3é sga m Allein 52 к. Lernaire 3 Gr. Erdődy К. 3é p к Wallada 49 kilo S. Bulford 0 Mr. C. Wood 3é p m Salvanos 11. 54 к Busby 0 Bánat: 2 lóért. Totalisateur : 47:5. Helyrefogadások : 74:25 az elsőre, 38 25 a má­sodikra. Könyvfogadások: J}:1 Despotra, 3:1 Salvanos II., 4:1 Allein, 6:1 Wallada, 12:1 Maryella ellen. Igen könnyen 3 hoszszal nyerve, 1} hoszszal hátrább a harmadik. A győztest 2400 frtért vette meg Mr. С. Phipps. Versenyévték : 960 frt az elsőnek, 880 frt a másodiknak, 700 frt a versenypénztárnak. II. Biilránr-Handienp. 2000 frt. Kb. 1600 meter. (28 aláirás.) Gr. Henckel H. id sga m Chalili Kettledrum­Flora 58 kilo Sopp 1 Gr, Festetics T. 3é p к Hungaria 47 kilo J. Brown 2 Br. Springer G. 4é sga к Fidelity 56} kilo Bell 3 Blaskovics E. ur 5é p m Pajzán 63 kilo Smart 0 Nagv Gyula ur lé p m Deceiver 62} kilo Tinsley 0 Br. Üchtritz Zs. 6é p к Teraphin 60 kilo Lemaire 0 Br. Rothschild N. 4é sga к Golden Rose 55 k. Goodway 0 Blaskovics M. és Mayer A. urak 3é sga к Jó-leány 50 kilo Coates 0 Gr. Zichy Livia 3é sga к Old Lady 47 S. Bulford 0 Braganzai hg 3é sga m Öreglak 47 kilo Peasnall 0 Gr. Szápáry Iván 3é p m Baronet 42 kilo (vitt 44} kilo) Hemming 0 Kisbánat: 11 lóért Nagybánat : 6 lóért. Totalisateur : 61:5. Helyrefogadások : 150:25 az elsőre, 108:25 a má­sodikra. Könyvfogadások: 5:1 Deceiver és Öreglak. 6:1 Fidelity és Pajzán. 7:1 Hungaria. 8:1 Chalili. 10:1 Golden Rose és Jó-leány, 12:1 Old Lady és Teraphin. 20:1 Baronet ellen. Biztosan fél hoszszal nyerve, 2 hoszszal hátrább a harmadik. Öreglak trainerje, mivel a lovat hamis színekkel futtatta, 100 frt pénzbüntetéssel sújtatott. Versenj érték : 2000 frt a győztesnek, 595 frt a másodiknak. III. Viaduct-Renneii. 1000 frt. 1800 meter (16 aláirás.) Capt. Violet 3é p m Bíró Gunnersbury— Bird­cage 54 kilo Busby 1 Br. Üchtritz Zs. 3é p к Analyse 52} kilo Lemaire 2 Bánat : 14 lóért. Totalisateur : 6:5. Könyvfogadás nem történt. Canterben 4 hoszszal nyerve. Versenyérték : 1000 frt a győztesnek. 140 frt a másodiknak. IV. Beiter-Club-cladó­verseil). 800 frt. 2000 m. (12 aláirás.) Gr. Bolza Béla száz. (3. busz. ezr.) 6é p her. Vaurien Kalandor— New Victoria (1000 frt.) 55 kilo Jékey A. száz. 1 Gr. Zichy B. 4é sga m Gambier (2000 frt.) 65 Gr. Sclienck főhd. 2 Gr. Esterházy Miklós id stp h Argus (2000 frt.) 65 kilo Koziebrodski hd. 3 Gr. Trauttmansdorff K. hd. (14. drag, e.) óé stp к Green Wave (2)00 frt.) 70 kilo (Tulajd.) 4 Nagy Ákos hd. (4. husz. ezr.) 4é pej к Babér (2500 frt.) 70 kilo Tulajd. 5 Kiener C. hd. (10. husz. e.) 5é stp m Bujtár (fv.) (1500 frt.) 60 vitt 61 kilo Tulajd. 6 Gr. Merveldt M. (8. dr. ezr.) 6é sga к Annie (2000 frt.) 65 vitt 66 kilo Tulajd. 7 Von der Lühe E. hd. (16. husz. ezr.) 6é p her Livtor (1500 frt) 60 kilo (vitt 66} kilo) Tulajd. 0 Bánal : 4 lóért. Totalisateur: 12:5. Helyrefogadások : 38:25 az elsőre, 45:25 a má­sodikra. Könyvfogadások: Pari Vaurien, 3:1 Gambler, 4:1 Green Wave, 10:1 Argus, 12:1 Lictor, 30:1 Annie, Babér, Bujlar ellen. Igel könnyen 3 hoszszal nyerve. 4 hoszszal hát­rább a harmadik, ugyanannyival negyedik. Lictor föl­tartatott. A győztest az árverésen gr. Orlowski János 1450 frtért vette meg. Versenyérték : 790 frt az elsőnek, 335 frt a má­sodiknak, 225 frt az egyleti pénztárnak. V. Haudicap. 1000 frt. 1200 m. Sévesek. (24 aláirás.) Gr. Esterházy Miklós sárga mén Theresianist Waisenknabe—Camélia 52 kilo §opp 1 Söllinger R. száz. p к Propaganda 47} k. Peasnall 2 Kisbánat: 19 lóért. Nagybánat : 3 lóért. Totalisateur : 6:5. Könyvfogadások: 3:1 Teresianistra, 2J:1 Propa­ganda ellen. Igen könnyen másfél hoszszal nyerve. Versenyérték: .1000 frt a győztesnek, 125 frt a másodiknak. VI. Hürden-Rennen. Handicap. 1000 frt a győz­tesnek, 200 frt a másodiknak. 2400 meter. (13 aláir.) Br. Badenfeld E. hadn. (12. drag, ezr.) id p h Dolphin Buccaneer—Deerdale 70 kilo Woodhouse 1 Gr. Esterházy Miklós 4é sga к Drüksken 60 k. Phillips 2 Gr. Zichy B. 5é sga к Beauty II. 74 Hansi 3 Györgyei E. 4é p к Bess Craig 63 kilo Planner 4 Hg Taxis E 5é p m Martell 67 kilo J. Ellis 5 Kisbánat : 4 lóért. Nagvhánat: 4 lóért. Totalisateur: 17:5. Helyrefogadások : 50:25 az elsőre, 88:55 a má­sodikra. Könyvfogadások: 1}:1 Bess Craig, 2}:1 Dolphin, 3:1 Beauty II., 8:1 Drüksken, 20:1 Martell eilen. Könnyen egy rövid hoszszal nyerve, rosz har­madik. A győztesre ajánlat nem történt. Versenyérték : 1000 frt a győztesnek, 380 frt a másodiknak. VII. Doiiau-Steeplocliase. Handicap. 2000 frt az elsőnek, 200 frt a másodiknak. 4évesek. Kb. 3200 m. (14 aláirás.) Hg Esterházy Pál p in Job Sorrento—Jolanta 69 kilo Hansi 1 Hg Fürstenberg M. p m Promesse 60 kilo Fletcher 2 Tränkel A. főhd. (2. dr. ezr.) Saba 63 kilo J. Ellis 3 Streeruwitz O. hd. (7. dr. e.) Adoma 60 к. Planner О Kisbánnt: 9 lóért. Nagybánat : 1 lóért. Totalisateur : 9:5. Helyrefogadások : 37:25 az elsőre, 75:25 a má­sodikra. Könyvfogadások : 1}:1 Jobra. 2}:1 Saba, 6:1 Adoma, 10:1 Promesse ellen. Erős küzdelem után félhoszszal nyerve, két hosz­szal hátrább a harmadik. Versenyérték : 2000 frt az elsőnek, 360 frt a má­sodiknak.

Next

/
Thumbnails
Contents