Vadász- és Versenylap 32. évfolyam, 1888

1888-04-20 / 19. szám

188« április 20. helyet tudott elfoglalni, s a meeting legfitehh lovát, a sebes Deceivert a harmadik helyre .szorítani : mind a mellett St. Wolfgang a Kis­bér-versenyhen (daczára hogy Pity the blindtől klg kapott) szerephez nem hírt jutni, s csak egy nem helyezett statista volt. A Lusthaus­versenyben ismét Buzgó lett könnyen meg­verve Gainful és Theresianisttől ; — e versenyt a mult évben (igaz hogy 400 méterrel hoszszahb távolságon) az akkor benevezett hároméves Schweninger és A'ibi ellen canterbe hathosz­szal Metallist nyerte meg s a második helyre Olyan-nincsjutott három hoszszal utána; abban az időben pedig eme háromévesek igen jó hír­ben álltak. — Ha tehát az idei háromévesek (daczára hogy a késői tavasz a fiatalabb kor­osztály praeparatiójára inkább volt hátrányos) mégis ol bírtak bánni a Derby-győző Buzgóval és Hűséggel (mely mult évben a Derbyben bizonyos mértékű esélylvel startolt), ugy az ez évi Lusthaus-verseny azt a benyomást tette reánk, hogy lia még 400 méterrel hosszabb a a vers&iy: az csak a hároméveseknek lett volna nagyobli előnyére. Igy a lefolyt öt napi verseny előnyösebb színben tünteti elő a háromévesek osztályát, s még majd a hátra levő öt nap még nagyobb világosságot fog adni. A nyilvános pályán eddig megjelent há­romévesekből. nézetünk szerint, három első osztályú csikó van, s ezek jóságát ki lehet (és pedig Buzgó, St. Wolfgang és Chudenitz futásain keresztül) számitani. Ezek az első oszlálvu háromévesek lennének: Gainful, Pity the blind és Biró : pedig azt hiszszük hogy a nagy ütegek még bátra vannak, s ezeket majd a Trial-Slakes és Nemzetiben fogjuk lát­hatni, ugy hogy ezekből egy igen jó osztályú és nagy mezőnyt várunk a Derhyre. Midőn eme sorokat írjuk, még néhány nap választ el bennünket a Trial-Stakestol és már is mindenki erről beszél. Igen nagy mezőnyt várnak; sokan egész egy tuczatig viszik a számitást: annyi azonban kétségtelen, hogy ötnél jóval több lesz (mint a hogy a mult évben volt) ; majdnem minden istállóban készítenek reá elő lovat, de a két első osz­tályú Derby-crack (legalább azok. melyek a bookmakerek oddsai szerint most legelső helyen állanak) aligha fognak résztvenni az ütközet­ben : mindamellett egy igen érdekes Trial­Slakes ígérkezik. * * * Sopp a bécsi versenyek ötödik napján öt sikversenyben lovagolt; Game és Agnat hátán első lett; Theresianist, Satum és Alic-kal második. Ritka siker ; az igaz, hogy mesterileg lovagolt mindig: szerencse, hogy -visszament Németországba, mert már arról beszéltek, hogy klgmmal handicapolni kellene. Reggeli galoppok. Bécs, ápril 19-én. Már néhány napja, reggel j6-kor, egyik igen szakértő owner társaságában kikocsizunk a Freudenauba. Kissé hűvös és ködös regge­lek vannak ; hal óra után jobban tisztul a láthatár, az istállók megnyílnak s csapatokban jönnek ki s pár negyed alatt benépesítik a pályát; meg kell vallani,hogy itt is naponkint első Hatton s többnyire legutolsó az Osborne­istálló ; — igazi sport-élvezet annyi sok szép lovat látni ; minden perez uj és uj képet nyújt ; az egyik canterez, a másik rövid, sebes galoppot ád ; amott a steeplerek végeznek kegyetlen hosszú munkát, néhányszor véve a szabaddá tett aka­dályt : a másik még csak lépést jártat, gazdáját várja,akimegrendelte 7 óráraazerösebbgaloppot, melyet maga akar végig nézni ; de már nyolez felé jár; a trainer türelmetlen, kilovagol ponny­ján a Eusthaushoz. de az owner késik; — van is valami magnetikus erö a puha párná­kon s oly édes a reggeli álom. De gr. K. Z., gr. E. M., R. A., br. S. G., S. R. majd na­ponkint kint vannak, gyönyörködnek a meg­eleveniilt Freudenauban ; 200 körül van itt VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP most a versenyló : ki bírná azt most mind egyenkint elszámlálni ; idősebb, fiatalabb, két­éves, mindenféle. A legközelebbi nagy esemény a Trial-Stakes: eme verseny jelöltjeiről szóljon most csak az ének. úgyis csak mindenki erről beszél, ez nyitánya annak az operának, mely­nek neve a «kék szalagos» Derby ; — a Trial­Stakes-jelöltek mind jó, erős galoppot kaptak, hol egyik, hol másik, 17., 18. és 19-én reggel; ott vált ki a lotből Királyné, Cbalili társasá­gában csinálnak egy kis cantert, az után a rövid oldaltól kezdve erős galoppot egész a czélig ; gyönyörű iram volt ez; Chalili jól meg­nyúlt, Királynét nem szorították, de jól kinyúlt, ugy bizonyosan — ha nem jobban — rohrol, mint az őszszel ; lábain nem látszik hiba, de talán elővigyázatból előlábain harisnya van ; azt mondják, nem fog indulni vasárnap, mert nem kész és nincs jockeyja. A Rlaskovics-lot remek társaság : Pajzán vezette Viadalt és Talpra-Magyarl ; jó galop­pot kaptak 1200 meterre ; Zsarnok a kétéve­sekkel ment ; a Trial-Stakesben nem Viadal, hanem Talpra-Magyar vagy Zsarnok fog indulni. Amott indul el egy nagy erős sárga, St. Wolfgang, közepén Rajta-Rajta, utána RIaue Donau, másik reggel Chudenitz, Tegett­hoff társaságában jó Trial-Stakes-galoppot kap­tak; Rajta-Rajta és Tegetthofl' fog állítólag indulni ; Tegetthoff fitebb. Rajta-Rajta kissé fujt a galopp után s lábain, valószínűleg elő­vigyázatból, bandage-ok voltak. Pity the blind galopja feltűnés nélküli ; jó szem kell hozzá, mely meg bírja ítélni, mikor megy teljes erővel ; jó munkát végzett ; való­színűleg megjelen vasárnap a startnál. Rusnyák, Rabona, Veglia, Titian, Gainful és Weatherby, mind elvégezte a Trial-Stakes előtt szükséges galoppot ; de, a hitellel biró értesítések szerint ezekből csak a négy előbb nevezett fog a Trial-Stakesben startolni. Valószínű indulók a Trial-Stakesben. Rajta-Rajta Rossiter, Rusnyák Bulford, Pity the blind Lemaire, Tegetthoff Hemming. Gainful Templeman, Weatherby Busby, Babona Bell, Vegtîa Brown, Titian Tinsley, Weil-shot Goodway, Zsarnok Smart, Királyné (indulása bizonytalan). A három első ló a kedvencz. Prognosticon a bécsi tavaszi versenyekre. Vasárnap, ápril 22-én. I. Verkaufs-Rennen : Rosco, Despot. II. Trial-Stakes : Rajta-Rajta, Pity the blind. III. Handicap : Hamlet, Badar. IV. Wasserthurm-Rennen: Metallist, Biró. V. Maiden-Rennen: March, Csintalan. VI. Hürden-Rennen : Schweninger, Vinaig­rette. VII. Woodman-Steeplechase : Woodman, vagy a gr. Esterházy-istállójából. 185 Vidor 56 Öreglak 56 Csalóka 54 J Marcii 56 Jó leány 54j Henri 56 Titian 56 Well-shot 544 Mozdony 56 Cabotin 56 Ugod 56 Babona 544 Theresianist 56 Phönix 56 Hungaria 544 Volapiik 53 St Wolfgang 56 Pity the blind 544 Satum 56 Bosnyák 56 Királyné 544 Vérmes 56 Weatherby 56 III. Handicap. 1000 frt. Kb. 1200 m. (21 aláírás.) öé Hamlet 624 3é Old Lady 54.J 4é Sita Aaron 604 3é Lisbeth 54 4é Erlaucht 594 3é Baronet 504 3é Cabotin 574 3é Immortelle 4«4 3é Game 564 3é Propaganda 45 3é Badar 564 3é Csók 45 • IV. Wasserthurm-Rcnneii. 2200 frt. 2400 meter. Id Melallist 67 3é Chudenitz 52 6é Buzgó 654 3é Zsarnok 52 5é Pajzán 654 3é Marcii 52 6é Teraphin 64 3é Silberpulzer 52 4é Cintra 63 3é Biró 52 V. Ílaiden-Reiiuen. 1000 frt. 1200 m. Heveseknek. March 55 Veglia 534 Barbar 55 Beleidigt 534 Charlatan 55 Ditto 534 Henri 55 Albertine 53J Schönbrunn 55 Propoganda 5З4 Csintalan 534 Irén 534 Nyerés által kizárva : Silberpulzer és Theresianist. VI. HUrden-Reuiieii. Handicap. 2209 frt 2400 m. 5é Schweninger (ind. 4é Vinaigrette 64 4 kilo több) 74 4é Reservist 63 5é Si 724 4é Sa lia 60 4é Hostin 67 4é Scapegrace 60 Id Dolphin (incl. 4 k. 4é Tátrafüred 60 több) 65 VII. Woodnmii-Steenleschase. 3300 frt. 5000 m. Id Woodman 79 5é Manfred 674 5é Argonaut 75 5é Beauty II. 674 Id Atheist 74 öé Si 674 5é Cast-olf 72 óé Légy-jó 674 5é Tennis-ball 72 4é Job 644 6é Triftig 714 4é Babám 624 5é Alfons 70 4é Adoma 60 Dijak felosztása 1888-ra a budapesti és bécsi versenyeken, tekintettel a lovak korára, futandó távolságra és a versenyek minemü­ségére. I. Kor szerint : verseny Budapest verseny Bécs Összesen 2é 27 45500 37 58300 103800 17 2é és 3é 2 3000 3 7100 10100 Ц 3 2é és id 11 14200 2 2000 16200 Ц 3 3é 7 19500 29 76900 96400 16 3é és id 44 82675 85 160300 242975 40 4é és id 17 27000 64 110600 137600 224 Összesen 108 191875 220 415200 607075 100 11. Távolság szerint ; Összesen verseny Budapest verseny Bécs Összesen 234 494 900-1200 26 41200 72 101100 142300 234 494 1300 -2400 57 94625 94 205500 300125 234 494 2600—3500 14 36550 21 43500 80050 13 4000 és felül 11 19500 33 65100 84600 14 Összesen 108 191875 220 415200 607075 1(X) 111. Sík- vagy akadályversenyeken: Sik-pálgán : aj Korteher alatt : Budapest 29500 Bécs Ossszesen 2é Budapest 29500 33800 63300 10 2é és 3é 3000 710O 10100 2 2é és id •— — — — 3é 18500 58700 77200 13 3é és id 41475 82400 123875 20 4é és id 2500 3200 5700 1 h) Handicapekre : 2é 7000 16500 23500 4 2é és 3é — — — — 2é és id 10700 — 10700 2 3é — 4500 4500 1 3é és id 28000 44200 72200 12 4é és id — 3000 3000 I c) Eladóversenyekre : 9000 8000 17000 3 3500 2000 5500 1 10200 22800 33000 54 Akadály-polyákon : a) Gátversenyekre : 1000 13700 14700 2 3000 10900 13900 2 5000 33100 38100 6 b) Akadályversenyekre 19500 71300 90800 15 191875 415200 607075 100 Programm. Bécsi tavaszi versenyek 1888. Hetedik nap. Vasárnap ápril 22. I. Verkaufs-Rennen. 1000 frt. 1600 meter. 4é Despot 60 3é Beleidigt 494 3é Bosco 534 3é Valus 46 3é Allein 53) 3é Glowbird 444 3é Maryella 52 IL Trial-Stakes . 5000 frt. 1600 m. 3évesek. (105 aláirás.) (Kisbánat 68 lóért.) Gainful 56 Ditto 544 Chudenitz 56 Irén 544 Rajta-rajta 56 Mascolino 56 Tegetthoff 56 Alio. 56 Talpra Magyar 56 Puss 544 Viadal 56 Padiscbah 56 Zsarnok 56 Főúr 56 2é 2é és 3é 2é és id 3é 3é és id 4é és id 3é 3é és id 4é és id 4é és id Összesen

Next

/
Thumbnails
Contents