Vadász- és Versenylap 32. évfolyam, 1888
1888-01-01 / 1. szám
1888 január 1. VADASZ- ES VERSENY-LAP 9 Eme három győzelmével oly kitartó és nagy képességű versenylónak bizonyult, hoszszabh távolságokra Verneuil, a melynél kitartóbb és fáradliatlanabb alig futott évtizedek óta Anglia gyepein. — Még ugyanez év őszén ismét hazájában szerepelt fényesen, a nagy Prix Gladiateur-ben való szép győzelmével. Ötéves korában még egyszer indította tulajdonosa Lagrange gróf Angliában, de ott az Ascot-Rolden-Gup-ben vereséget szenvedett, és ezzel bucsut vett a versenypályától, a nélkül, hogy roppant fárasztó utazásai és futamai közben valaha csak egy ina kimelegedett volna, s csontjain ma sincs az izzadmány legkisebb nyoma. 1879. nyarán vásároltatott meg Verneuil, gróf Lagrangetól 7800 font sterling vételárért, Cavaliero közvetítésével, a kisbéri államménes részére : s mire szeptember 9-én oda ért, beszerzési ára — a közvetítési költséggel és biztosítási dijjal együtt — 104000 frtra rúgott. Tehát a legdrágább ló, mely valaha monarchiánk határát átlépte. Fedezési dija 400 frt minden kancza után. Ha ma. midőn már 8 év óta működik Verneuil Kisbéren, ama kérdéssel foglalkoznánk: vájjon megérte-e magas árát ?. minden habozás nélkül : határozott «Igen !»-nel kell felelnünk ; tudjuk, hogy velünk szavaz telivértenyésztőink és sportköreink józan conservativ része, habár a modern — vagyis inkább «rohanva haladó» párt e pillanatban ellenük van is. Mielőtt azonban a kérdés fejtegetésébe bocsátkoznánk, tegyünk egy kis látogatást Verneuilnél is, de csak szellemileg, mert azt nem igen ajánlanók bármely halandónak, hogy boxjába belépjen, mielőtt megszokott ápolója meg nem fékezte, és longe-száron a box rácsozatához nem fixirozta. Verneuil ugyanis - - mióta először fedezni kezdett — rettenetesen elvadult. Erősen hiszszük, hogy az esetban, ha rögtön akkor, midőn harapni s a lovászokat apportirozni és térdelni kezdte, kellő erélylyel büntetve és megijesztve lett volna, nem vált volna oly vad állattá. Ezt azonban könynyebb igy kimondani, mint tényleg alkalmazni, mert a kisbéri ménes akkori nagyérdemű parancsnoka óvatos természeténél fogva, nem lehetett hajlandó egy 100000 frtos ló forcirozásával a felelősséget tenyésztő közönségünk előtt magára venni, most pedig már annyira megszokta e mén a vadságot, hogy komoly veszélyeztetése nélkül nem lehetne rajta kifogni. Legjobb tehát most már ugy tartani, a mint megszokta. Soha sem nyergelik, de a mint szép idő van, kinyitják box-jának a magas fallal kerített paddokra nyiló ajtaját, s ott a kifutóban tesz commotiót addig, mig a megszokott etetési óra be nem hivja. Eme vadság azonban Verneuilnél egyáltalában nem örökithető véralkat dolga, mert nem volt meg benne sem mielőtt fedezni kezdett, s egyetlen ivadékánál sem tapasztaltatott. De azért jó lesz nekünk is csak a box rácsozatán át szemügyre venni az amiczét. Egy rendkívüli állat előtt állunk ! Az erőnek, a hatalomnak ily megtestesülését lóban még soha sem láttuk! Ez az első általános benyomás, melyet mindenki érez, ha Verneuilt első izben látja. Van valami fenséges eme nagy sárga szinti hóka, három keselábu ménnek egyáltalában nem kellemes, nem tetszetős, sőt goromba de azért mégis aczélos. nemes jellegű alakjában, a mi minden lóösmerőt megragad először ugy, hogy elfojtott lélegzettel nézi. Feje goromba és nem tetszetős, de igen száraz : zord tekintetű szeme nem nagy és többnyire kissé vérben forog. Arányos és jól illesztett nyakával a fej összeköttetése szabályos. Marja igen szép. magas és hosszan benyúlik a kitűnően feszült hátba, melyen alig van a nyeregnek helye ; mert alig ér szemünk a hátig, máris kezdődik az a páratlan erejű derék és far, melyhez hasonlót kötöttségre, hatalmas iveltségre és az erő-átvitelnek mesés arányaira nézve, még soha sem láttunk. Hátsó része oly széles mint egy angol félvér hunternél is ritkaság, sa mellett minden izom rajta aczéb Hatalmas bordázatot fed e páratlan rövid hát és derek, s a ló mégis roppant sok föld felett áll. mert vállának hossza és gyönyörű fekvése, valamint far-alakulásának óriási méretei folytán szügytől a medencze végéig mégis igen hosszú. Farának és bordázaténak szélessége hatalmas, szügye is elég széles, de — s ez egyetlen hibája — szive tája üres s az első lábak karjai szűken vannak beékelve; ugy hogy az erősen behúzott könyök folytán hibás első állás alakul, melynek folytán a csavart kar alatt egyél) hatalmas méreteihez aránylag szűk térdállás mutatkozik. A csontok hatalmasak, az inak szélesen feküsznek és rendkívül aczélosak. Hátsó lábain az izomzat aránylag a konczhoz kissé teljesebb lehetne, de a csánkok igen szélesek és erőteljesek, de nem oly felette szabályosak mint Doncastemél. mert az őztetem helye telt. s a különben igen széles szárcsont a csánk alatt kissé nyakalt. Csődjei erőteljesek, aczélosak. de kissé hoszuak. patái aránylag szélesebbek és ruganyosabbak lehetnének. Járása hatalmas, csupán elől nem szabályos — a hibás térdállás folytán. De mindemez apró hibák eltűnnek a legszigorúbb kritikus előtt is, ha az egész lónak óriási hatalmának és különben páratlan jó alkotásának szemlélésébe elmerül. Ennyi szilárd, aczélos tömeg egy telivérlónál igazán a legnagyobb ritkaság! Minden phvsiologicus functiója arányban áll a rendkívüli alkathoz, a mennyiben mohó étvágya, mely már többször veszélyes kólikát is okozott és roppant élénk nemi ösztöne is rendkívüli. Sem abrakot sem kanczát még soha sem állítottak hiába ő elé! Termékenysége is igen jó — bár nem oly rendkivüli. mint Doncasteré. de mégis a hét év átlagában a telivérnél 73 százalékra, a félvérnél pedig 70 százalékra rug: a mennviben 1880-tól 1886-ig bezárólag 222 általa fedezett telivér kancza közül 162 lett vemhes, és 113 nagy tollas sötét kék kalap és hasonszinü ruha . . . Oly fenséges volt ez alak, — hogy senki sem álhatta meg — miszerint lopva utána ne nézzen. Csakis egy herczegnő és ily szép asszony engedhette meg magának e toilettet. Egy franczia kinézésű hölgy volt rendesen kíséretében ; mig a herczegi fogat — és a sötétzöld egyenruhás inas (leszállva) nem messziről követték. E corzókon láthatni néha Pálmay Ilkát is, persze mindig a legizlésesb egyszerűségben, de aminőt tán senki sem tudna kitalálni .... Hej pedig mennyire figyelik öt ! * * * Mintha nappal nem is élnénk! fel tehát a kellemes «evening-partv»-kra ! Menjünk nevetni a «Kókay-ház»-ba. — Nagy és sokoldalú kópé ám ez a Gabánvi ' művész kiadásban a sovány Sarah Bernhardhoz hasonlit, mert ő is fest. farag, játszik és drámákat ir, egy és ugyanazon apró de jóizü személyben. Hát a napi lapok kis és nagy kaliberű kritikusai bármit határoztak is a «Kókay-ház» felett — a compoziczió és a színpadi hatás igazi motívumainak tényleges hiányosságai miatt, -- de egy áll és az eltagadhatatlan, hogy a nemzeti színház meglehetősen elkényeztetett elite közönsége oly jóizü kaczagásban tört ki, mely a derék szerzőt csak egy ujabbi igazi szép műnek teremtésére serkenthette. Látni kell Vizvárit ebben a «Tamás» szerepben és Nádayt mint typikus partie-vadászt, — vagy az érdemes Egressyt mint évtizedekig mindig elutazni készülő állandó vendéget — — legott elfelejtünk minden ködöt és az édes derültség ege mosolyog reánk. Gabányi megnevettet bennünket, tehát jót tesz velünk ; kivánom, hogy igy hóditsa meg nemsokára a komoly igényű dráma-irodalmat is. Két héttel ezelőtt irott kis krónikámban készakarva siklottam el a mi sokat támadott operaházunk felett. Be akartam várni, hogy a széplelkü és nemes intentióju intendánsra éhes-e még a hirlapi Moloch? (hogy kik képezték ezt? az tán már nyilt titok). Hát a leköszönés után egyszerre nagycsend lett: mily jól ment és megy minden azóta, semmi uj panasz. Jöttek a franczia művészek Coquelinnal és győztek ; jött Verdi világot hódító zenéjével, — megjött a Van Zandt kisasszony .... a ház mindig teli! ... és mind ez még ugyanazon üldözött intendáns alatt ! Pénz- és nem személy-kérdés biz az, uraim ! Vederemo ! «ki lesz hát nálánál a jobb és nagyobb ?» Felejtsük a multat és élvezzünk. * * * A lagúnák palotái a déli nap fényözönében ragyognak felénk. Dezdemona ajkán felzendül a «dolce linqua» legédesebb szerelmi dala. Boito és Verdi. — a szöveg és zene genialis szerzői — Othellóban excellálnak. Az «Aida» öreg szerzőjétől már jobbat tán senki sem várt, és ime legújabb müve egy óriási diadal, — melyet mi élvezhetünk egész világon másodsorban. A lyrai részek tiszta olasz zenéje és a viharosabb szenvedélyeknek kissé megWágnerizált compositiói egyaránt átrezgik lelkünk húrjait. A zenei hatás mély és elfelejthetetlen ! Bellincioni kisasszony Dezdemonája bájos alakítás, mely ugy játékban mint a zenei előadásban c-sak hóditiiat. Perotti Gyulát dicsérni is — pleonazmus. Az ő Othellója igaz szenvedélytől lángol, mintha egy Rossi játszanék előttünk és ezüst hangja a féltékeny mór minden érzelmét híven tolmácsolja. Odry Jagója fényes tanulmány, behízelgő hanggal. Mit szóljak a párisiak kedvenczéröl. a kis Van Zandt kisasszonyról? «Was klein ist herzig!» kis hang-anyag, de az ő hires mezzo voce-ival mégis a szivekhez simul : hát még az az utánozhatatlan gyermekded báj ! Igaz. láttunk mi már nála jobb Mignonokat is. de kedvesebbet nehezen ! Szinte hihetetlen, hogy ez a sylphid alak az Opera Comique-ban egyszer . . . (hogyis mondjam csak?) a «garatra felöntve» csicsergett. * * *