Vadász- és Versenylap 31. évfolyam, 1887

1887-12-29 / 58. szám

528 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP 1887 deczember 29. tést sem szorítaná le megérdemlett kiváltságos, előnyös állásából. Összes versenypályáinknak az évi szapo­rulatát kétévesekben átlag 100 drbra tehetjük. Budapesten kétéveseknek nyitva áll 48100 frt dij. Bécsben 67400 frt, még ehhez jön a többi pályák 2évesek dijai, ugy tétek és bánatok összege közép számítással a kétévesek által nyerendő összeg 145000 frtra tehető, tehát a fejenkénti átlag nyereményösszege a kétévesnek 1450 írt: — nem állnak e perezben a rész­letek rendelkezésünkre, de ama meggyőződé­sünknek adunk kifejezést, hogy a kétévesek eme nyeremény-átlaga nem érhető el, sem Anglia sem Franczia országban, — mindezeknél fogva oly irányú intézkedéseket, melyek tenyész- és versenyanyagunk kibővítését tartalmazzák, csak helyeselni tudjuk. Az augusztusi négy napos verseny-meeting, az már teljesen internationalis verseny s csak kivételt képez az a futam, mely kinyitva nincs, majd a 4000 frtosElnöki-dij helyébe a 40000 frtos «Szt-lstván»-dij és még dijában felemelt nyári handicap, igen vonzó internationalis, érdekes sport-napokat fog nyújtani. A gát- és akadályversenyek is jelentékenyen emeltettek, s e tekintetben Bécs elérhetlenül felettünk áll. «Gátverseny-dij van :» Bécsben 57700 frt Budapesten 9000 frt «Akadályversenv dij :» Bécsben 70900 frt Budapesten 19500 frt. Gyepérdeküek. Az ausztriai «Jockey-Club» legközelébb futaid gróf Hadik-Barkóczy Endre János Fe­rencz és Huszár Béla eddigi első osztálybeli tagokat élethossziglani tagoknak választotta meg. Br. Wencklieim Béla emlékverseny. 2000 frt. 1600 meter. Május Államdij. 10000 frk. 2400 meter. « Zar-Handicap. 3000 frt. 2000 meter. « Pünkösdi verseny. 3500 frt. 950 meter. « Városligeti akadályvers. 3500 frt. 5600 m. « Cambuscan-verseny. 3200 frt. 2800 meter. » Ifjúsági akadályverseny. 3400 frt. 4000 m. « Vinea-verseny 3400 frt 1100 meter. « Jockey-Club dija. (Oszt. [Derby.) 22000 frt 2400. « Lusthaus-ak«dályverseny. 3400 frt 5000 m. « Parsifal-Handicap. 3000 frt. 1600 meter. « Hadseregi akadályverseny. « Buccaneer-verseny. 5400 frt. 3200 meter, Junius Ausztriai Kanczadij. 10500 frt. 2400 m. « Bécsi nagy akadály vers. 5500 frt. 6400 m. « Államdij. 5000 frt. 2000 meter. « Taurus-Handicap. 3000 frt. 2400 meter. « Kont-gátverseny. 3400 frt. 2400 meter. « Kiállítási dij. 6700 frt. 2400 meter. « Kétéves Omnium. 3000 frt. 950 meter. Aug. Elnök-dij. 4000 frt. 2600 meter. « Nyári Handicap. 5000 frt. 1600 meter. « Budapesti dij. 5000 frl. 2800 meter. « Tóvárosi Handicap. 2000 frt. 2400 meter. « Freudenaui nagy handicap. 5000 frt. 3200 m.Szept. Bécsi Critérium. 10000 Irt. 1200 meter. « Államdij. 5000 frt. 3200 meter. « Bécsi nagy handicap. 5000 frt. 1600 meter. « Nagy szeptemberi akadálvverseny. 3400 frt. 2400 meter. « Verneuil-Handioap. 3300 frt. 1200 meter. « Jubiläum-verseny. 25000 Irt. 24000 meter. Bánatj elentések. Ifj. gr. Esterházy Móricz a 2é Giardinetto­ért bánatot jelentett Ausztria-Magyarországban való minden kötelezettségeért. Gr. Krasinski Lajos bánatot jelentett a 2é Okopermas-ért és a 2é Filerdale-ért az 1888-dik évi Jockey-Club díjban (Osztr. Derby) való kötelezettségeért. Söllinger Rudolf százados bánatot jelen­tett a 3é Bertram-ért az 1888. évi szeptemberi meeting Államdijában. Gr. Zichy Livia a 2é Salvanos 11-ért s a 2é Old Lady-érl. ausztria- magyarországi minden kötelezettségében, az 1888. évi Kan­cza-dij (Oaks) kivételével. Budapesti verseny-napok 1888-ban. Tavaszi meeting. Május hó 6. 8. 10, 13, 15, 17, 20 Nyári meeting. Augusztus hó 15, 17, 19. 20. Oszi meeting. Szeptember hó 30. Október hó 2. 4, 7, 9, 11, 14. Tatai versenynap 1888-ban. Augusztus hó 26. Lóverseny-napok 1888-ben. Bécsben ápril 8, 10. 12, 15. 17, 22. 24, 29. « május 1. 21. 24, 27, 29. « junius 1. 3, 5, 7. 10. « szeptember 8. 9. 11. 13, 16, 18, 20, 23. « október 18. 21. 23. 25. 28. Pozsonyban ápril 27. Ausztr.-Magyarország főversenyeinek határnapjai. Przedswit-Handieap. 3000 frt. 1200 meter. Ápril 8 Trial-Stakes. 5000 frt. 1600 meter. « 22 Zsupán-verseny. 3200 frt. 1600 meter. « 24 Pozsonyi nagy akadály-verseny. 2000 frl. 4800 meter. « 27 Fenék-verseny. 4400 írt. 2000 meter. « 29 Kincsem-Handicap. 3000 frt 2400 meter. Május 1 Egyesüli Nemzeti és Hazafi-dij. 8000 frank. 1600 meter. « 6 Kancza-dij. ÍOaks.) 10000 frk. 2000 meter. « 10 Államdij. 5000 frk. 2800 meter. « 13 Nagy 3300 frt. Handicap-akadály-verseny. 2400 meter. « Brigantine akadályverseny. 3400 frt.15600 m. « Kétévesek államdija. 5000 frk. 950 meter. « Totalisateur-Handicap. 4000 frt. 2600 m. « Hatvani dij. 3000 frt. 1300 meter. Októb. Nemzetközi dij. 8250 frt. 2800 meter. « Prince of Wales Handicap. 5000 frt. 1400 m. « Rákosi akadályverseny. 3500 frt. 5600 m. « Kétévesek nagy handicapje. 3000 frt. 1400 m. « St. Leger. 5000 frt. 280Ó meter. « Kétévesek államdija. 5000 frk. 950 meter. « Csikó-verseny. 6000 frt. 1200 meter. « Októberi Handicap. 3000 frt. 1600 meter. « Őszi kanczadij. 5000 frk. 2400 meter. « Októberi akadályverseny. 4500 frt. 6400 m. « Gátverseny. 3400 frt. 2400 meter. « 16 17 20 20 20 21 21 24 27 27 29 29 1 3 3 5 7 7 10 15 17 19 20 26 8 9 13 16 16 18 23 23 23 30 30 2 2 4 4 7 9 9 11 14 14 21 23 MÉNES- ÉS GYEPUJDONSÁGOK. Birtokváltozások. A cs. kir. cislajtbai kormány megvette Kollega p m ell. 1884. ap Labanez a Baroness, Ibrahimtól (0. G. B. Vol. 111. pag. 24.) Benoe Atanazius lovag úrtól. Beretvás Endre ur megv. Tavourless stp к ell. 1880. ap Eredmény a Y. Favorita, Forbidden Fruittől (0. G. B. Vol. 111. pag. 89.) gr. Károlyi Gyulától. Elnevezések. Gr. Károlyi Gyula stp к eil. 1882. ap Fatalist а Negresse, Forbidden Fruittől (О. G. В. Vol. III. pag. 180.) Creole nevet nyert. Gr. Larisch György stp m eil. 1887. ap Game­cock a Needle, Pacetől, Knot nevet nyert. Capt. Violet f m ell. 1887. ap Hastings any Ma­dame Angot. Northcountrymantől, Magyar Miska ne­vet nyert. Ugyanannak vil p m ell. 1887. ap Hastings any Angela, Buccaneertől, Adjutant nevet nyert. Ugyanannak sga m ell. 1887. ap Doncaster any Cambrian, Cambuscantől, Cambist nevet nyert. Ugyanannak stp m ell. 1887. ap Madár a Epi­phany, Ostregertől. Epirus nevet nyert. Ugyanannak p к ell. 1887. ap Hastings a Veile. Teddingtontól, Valentine nevet nyert. Ugyanannak sga к ell. 1887. ap Doncaster any Olivette, Jolly Friartól, Ophelia nevet nyert. Ugyanannak sga к ell. 1887. ap Livingstone any Tótleány, GunnersburytŐK Thecla nevet nyert. Br. Podmaniczky Géza p к ell. 1881. ap Séraphin any Jessy, Minciótól (О. G. В. Vol. III. pag. 129.) Rebecca nevet nyert. Boltka Béla ur p к eil. 1887 ар Vezér any Die Letzte, Mameluketől (W. R. К. f. Oe.-Ung. 1887. pag. 1360.) Julcsa nevet nyert. Kimúltak. Gr. Dessewffy Aurel Y. Irma sga к eil. 1867. ар Forbidden Fruit any Irma, Weatherbittől (О. G. В. Vol. III. pag. 126. — Suppl. I. pag. 44.) Egyedi Arthur ur Fancy sga к ell. 1861. ap Or­lando a Ossifrage. 1. Birdcathertől (О. G. В. Vol. III. pag. 87. — Sappl. 1. pag. 32.) Br. Springer Gusztáv Elzevir p к ell. 1886. ap Doncaster a Elgiva, Macaronitól (О. G. В. Vol. III. Suppl. I. pag. 28.) Popiel Vincze lovag, százados Sir Peter sga m eil. 1869. ap Asteroid a Donna Maria, King Tómtól (О. G. В. Vol. lit. pag. 350.) ÜGETŐ VERSEN Y, TENYÉSZTÉS. Nevezési zárlatok. Budapest. 1889. Ügető-Derby. 2000 frt. Deczember 31. (Propositióját 1. lapunk 54. számában.) Bécs. 1889. Ausztriai Ügető-Derby. 5000 frt. De<z. 31. (Propositióját 1. lapunk 56. számában.) Ügető-versenyek határnapjai : Bécs május Bécs augusztus Bécs szeptember Görcz ápril Majnai Frankfurt május Bologna május Femara május Faenza junius 6.. 10.. 13., 17., 20. 12., 15., 19. 30. és okt. 7 2., 5., 8. 27.. 30. és jun. 3. 6., 12., 13. 26., 27., 28. 8.. 12., 15. A híres amerikai iigetőló­tenyésztő Mr. 14. Bonner, — ki arról is nevezetes, hogy a világ leggyorsabb ügetője Maud S. az ő tulajdona — 1859 óta nem kevesebbet, mint 426325 dollárt adott ki ügetők vásárlására. Legdrágább volt ezek közt a fent emiitett kancza és Po­cahontas fedező mén, melyekért külön-külön 40000 dollárt fizetett; a hires Rarust 36000 dolláron vette, Startlet és Edward Everestet 20—20000 dolláron s Edwin Forrestet 16000 dolláron. Nizzában a télen érdekes ügetőversenye­ket tartanak, melyeknek a rendezését egy amerikai társaság veszi kezébe. A programm nagyobb része ügetőlovaglásokból fog állni. Amerikában közelebb két hires ügető : Kenilworth és Rosaline Wilkes közt egy match döntetett el, melyben utóbbi lett könnyű szer­rel győztes, mert ellenfele igen nyugtalan volt s több izben galopba vágott. Rosaline az első heatet 2:21£, a másodikat 2:21£ s a harma­dikat 2:22 alatt végezte. ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS. A magy. királyi állami ménesekből kipróbálás végett a bécsi cs. kir. katonai lovas­iskolának átengedve volt fiatal anyakanczák képességének leírása, a lovasiskola parancsnok­ságának jelentése szerint. A mezőhegyesi ménesből : Bibor-Gidran, számos vadászlovaglás, két szimat-vadászat (Sehleppjagd) és négy szarvas­üzés alkalmával használtatott ; minden tekin­tetben kiváló vadászlónak bizonyult. Gidran Amaty, számos vadászlovaglás, két szimat-vadászat és négy szarvasüzés alkal­mával használtatott; igen jól vágtat és ugrik, mély talajban is igen kitartó, kiváló jó vadászló. Tápiő, számos vadászlovaglás, két szimat­vadászat és négy szarvasüzés alkalmával hasz­náltatott, igen jó vágtával bir és jól ugrik, mély talajban sok szívósságot tanúsított, igen jó vadászlónak bizonyult. Northstar IIb, számos vadászlovaglás, két szimat-vadászat és négy szarvasüzés alkalmá­val használtatott, jól vágtat, igen jól ugrik, va­dászlónak kissé heves természetű, nagyobb megerőltetések után abrakját nem ette meg, de könnyebb vadászatoknál igen jó lónak mu­tatta magát. Eredmény Nonius, számos vadászlovaglás, két szimatvadászat és négy szarvasüzés alkal­mával használtatott, kiválóan vágtat és ugrik, gyors és kitűnően SZÍVÓS vadászló. Nonius XV, számos vadászlovaglás, két szimatvadászat és bárom szarvasüzés alkal­mával használtatott, jól vágtat középszerűen ugrik, egészben jól használható lónak bizonyult.

Next

/
Thumbnails
Contents