Vadász- és Versenylap 31. évfolyam, 1887
1887-10-31 / 50. szám
463 ÜGETÖVERSENY, TENYÉSZTÉS. Budapesti őszi ügetőversenyek. Második nap. Vasárnap, október 30. Mogorva, ködös, nyirkos időben ért véget az ügető-meeting második és egyszersmind zárnapja. A barátságtalan idő, noha sokakat visszatartóztatott a közönség köréből a verseny látogatásától, a sport férfiai ezúttal nagyobb számmal voítak jelen, mint a mult vasárnap. Ott voltak pedig : gr. Esterházy Miklós, báró Üchtritz Zsigmond, gr. Batthyány Elemér, ifj. gróf Esterházy Móricz főispán, gróf Pejacsevich főhadparancsnok. gr. Saint (ienois, Pulay Kornél ur, Kisfaludy Sándor ur Komáromból (az egyetlen ki a vidéki bizottsági tagok közül első nap is eljött tisztjét teljesíteni), Harkányi Károly és Festy Adolf képviselők, s az előkelőség köréből számosan. Sport-szempontból is érdekesebbnek mondható e második nap, a mennyiben azonkívül, hogy a Budapesti díj 2000 frankos versenyét ezúttal döntötték el, úgyszintén a magyarországi mének és kanczáknak kitűzött 500 frtos Á'lamdij sorsát, a Nemzetközi kettős verseny és a Totalisateur- és FiakerHandicap is alkalniasak voltak az érdeklődés fokozására. E mai nap folyamán újra érvényre jutott .ima már többször hangoztatott állításunk, hogy a telivértenyésztés az ügető-pályán is excellál, ugy szívósság, mint gyorsaság tekintetében. Eleven példát nyújt erre a gr. Esterházy Miklós saját tenyésztésű 4éves sárga kanczája Begedal, mely három izben indult — egyszer kettősben, istállótársával, Andallal — s mind a három izben elsőnek érkezett be. — A Budapesti dijért egy amerikai : Gladys, egy angol telivér : Andal s egy orosz: a St.-Genois gróf Krolik-ja mérkőztek E verseny sorsa folyvást csak Gladys, és Andal közt vala eldöntendő, mig Krolik soha sem volt a versenyben. Andal, — melyet Hutschenreiter idomár nagy ügyességgel hajtott — igen szép képességet mutatott ez alkalommal is, ugy hogy csak egy másodperczczel előzhette őt meg a kitűnő amerikai kancza, melyet páratlan kocsisa Mac-Phee vezényelt győzelemre. A nemzetközi kettős versenybén a gr. St. Génois Krolik és Sybil orosz iigetői a 3000 meteren 150 meter térhátránynyal indultak a gr. Esterházy Miklós Seraphin-Vértes és Andal Begedal fogatai mögött: de a következés azt igazolta, hogy a térhátrány tökéletesen fölösleges volt, a mennyiben a St. Génois fogata soha e távközt be nem húzta s végre is egészen föltartva érkezett be az utolsó helyen. Ügyesebb kocsis keze alatt, kis é hosszabbra fogva, talán több képességet tudtak volna kifejteni. — A F inker-Handicap leginkább fokozta a kíváncsiságot, a mennyiben Mandel Lipótnak a meeting ehő napján nyertes fogata, a 2200 meter távon most nagy térhátránynyal (250 meter) volt kénytelen indulni, mig a Vampetics két fogatának 75 illetőleg 100 meter térhátránynyal. Az volt a kérdés : képes-e a három tour alatt a Mandelbaum két feketéje a starttól indult Luczianovics-féle két szürkét utóiérni? A végeredmény megadta rá a feleletet, hogy nem. Mandelbaum szépen maga mögölt hagyott ugyan valamennyi fogatot, de a rövid távon a Lucziánovics fogatát minden szép iparkodása mellett sem érhette be, mely küzdelem nélkül aratta az első dijat a két fekete előtt. A versenyek részletes lefolyását az alábbiakban adjuk : I. Totalisateur-Handicap. 400 fit. Belföldi mének és kanczáknak. Pálya négyszer körül. 300 frt az elsőnek, 100 frt a másodiknak. (4 aláirás.) Gr. Esterházy Miklós 4é tv sga к Begedal (100 meter térhátrány) 5:34 Hutschenreiter 1 Br. Üchtritz Zs. 4é stp m Bulgdr (100 meter télhátrány) 5:37 Jancsi 2 Dőry Lajos 4é sz к Maud Károly 3 Gr. Esterházy Miklós 3é sz m Selkes Jakab 0 Jó indulás után Begedal volt az első. mely a térhátrányt már az első fordulás után kiëgvenliu e. a vezető Lelkeshez felment; néhány hoszszal hátrább Bolgár, jóval hátrább Maud zárta be a mezőnyt. A második fordulónál Begedal megvált istállótársától, hogy mint határozott kalauz mutassa az ulat. mig Bolgár. Lelkest utóiérve, rövid harcz után elhalad! mellette, de a gr. Esterházy kanczájára nézve pillanatig sem » ált veszélyessé, mely több hoszszal könnyen nyerte versenyét ; Maiidnak sikerült még a negyedik tour utolsó negyedén Lelkest utóiérni s mint harmadik vonult el a czél előtt. Totalisateur 5:6. II. Budapesti dij. 2000 frk aranyban. Minden országbeli és korú lovaknak. Pálya négyszer körül. 1500 frk az elsőnek. 500 frk a másodiknak. (4 aláir.) Bánat 1 lóért. Sociètà Bucephalo id amer sga к Gladys 4:35 Mac-Pbee 1 Gr. Esterházy Miklós 7é tv sga к Andal 4:35 Hutschenreiter 2 Gr. Saint Génois id or sz m Krolik Matuska 3 Jó start után Andal vette át a vezetést, nyomában az amerikai, mig az <>rosz, legkésőbb kapva lábra, jóval hátrább követte versenytársait. Az első tour felén Gladys átvette a vezetést s folyvást hatalmában tartva a versenyt, küzdelem nélkül nyert két hoszszal Andal ellen : Krolik rossz harmadik. Totalisateur 5:5. III. Nemzetközi kettős verseny. 400 frt. Minden országbeli lónak. Pálya négyszer körül. 300 frt az elsőnek, 100 frt a másodiknak. (3 aláirás.) Gr. Esterházy Miklós 7é tv sga к Andal és 4é tv sga к Regedal 5:51 Hutschenreiter 1 Ugyanannak 5é sga к Seraphin és 5é sga к Vértes 6:10 Jakab 2 Gr. St. Génois id or sz m Krolik és 4é or sz к Sybil (150 meter térhátrány) Matuska 0 Andal és Begedal átvéve a vezetést Seraphin és Vérles előtt, nagy fölénynyel nyerte versenyét több hoszszal istállótársai ellen, mig az orosz fogat soha versenybe nem jőve, az utolsó forduló utolsó ötödrészén föl is tartatott. Totalisateur 5:5. IV. Államdij. 500 frt. Magyarhoni mének, és kanezák. Pálya háromszor körül. 400 frt az elsőnek, 100 frt a másodiknak. (4 aláirás.) Gr. Esterházy Miklós 4é tv sga к Regedal 4:4} Hutschenreiter 1 Br. Üchtritz Zs. lé stp m Bolgár 4:6} Jancsi 2 Dőry Lajos ur 4é sz к Maud Károly 3 Polt Ignácz 4é tv sga к Kokette Tul. 0 Vezetett Bolgár, utána Maud, aztán Begedal, hátul Kokette. Begedal mindjárt az első kör felén fölment a mezőny élére s folyton csinálva a versenyt, könnyen nyert négy hoszszal Bolgár előtt ; Maud harmadik, Kokette előtt, mely folyvást a sereghajtó szerepére volt kárhoztatva s messze hátul már föltartva érkezett he. Totalisateur 5:6. V. Fiaker-Handicap. 200 fit. Nyitva budapesti számozott fiakereknek, melyek az első napon indultak. Pálya háromszor körül. 100 frt az elsőnek, 50 frt a másodiknak. (6 aláirás.) Luczianovics Ferencz 5. sz. két szürke (az indulástól) 1 Mandelbaum Lipót 131. sz. két fekete (250 met. térhátrány) 2 Wampetics F. 17. sz. 3 Ugyanannak 211. sz. 4 Neustadl A. 395. sz. 5 Mandelbaum L. 201. sz. 6 Luczianovics szürkéi a nyert térelőnyt fölhasználva, folyvást hatalmukban tartották a versenyt s nagy fölénynyel érkezek he sok hoszszal a Mandelbaum két feketéje előtt. Totalisateur : 5:19. KÜLFÖLDI GYEPEK. Nevezési zárlatok. Badeii-Bnden. Union-Club főtitkársága Berlin. Schadowstrasse 9. (Nevezési zárlat Baden-Badenre nézve esti 6 órakor. Október 31. Preis von Iffezheim. 1889. 5000 nuirka. 100 m. bánat befiz. — — Észak - német St - Leger. 1889.(Hannovera.) 11500 márka. Nevezés. _ - Német-Derby. 1889. (Hamburg.) 25000 márka. « « ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS. Az állam-ménesbeli kiselejtezett lovak árverése. (Folytatás.) 152. 168 cm 7é sz h Legény ap Castaloga a El Delemi (gr. Zichy Béla) 410 frt. 153. 167 cm 9é p h Kozák ap Teddington a Fedhan (Spalt) Í20 frt. 154. 5é sga h Vezér (Patav József) 560 frt. 155. 176 cm 18é pej m Buccaneer apja Buccaneer II.a Siglavy(Detnnyovszki) 510 frt. 156. 170 cm 18é p m Nonius 111. apja Nonius III a 361 Nonius (Grünhut) 110 irt. 157. 174 cin 20é sga m Polmoodie ap Polmoodie a 578 Nassr (gr. Nemes) 200 frl. 158. 166 cm 19é vör der m Pride of England a 115 Deerslaver ( Pápay) 210 frt. 159. 165 cm 19ész mShagyaap Shagya X any 448Majestoso(Makomavszkv. lengyel) • ilO frt. 160. 172 cm 18é p m Nonius ap Nonius X a 328 Nonius (Ledig örökösök) 150 frt. 161. 170 cm 19é p m Abugress apAbugress VI. a Farban (Lavatka) 390 frt. 162. 167 cm 6é p m Futó ap Futó a Verőczei faj (Szabadhegyi Géza) 550 frt. 163. 173 cm I7é s m Amatv ap Amaty a 496 Ó-Baján (Szabadhegyi G.) 250 frt. 164. 170 cm 17é sga m Amaty ap Amaty a 62 Gidran (Steril Mór) 160 frt. 165. 170 cm 20é p m Furioso V. ap Furioso V. a 376 Abugress (Strass berger) 220 frt. 166. 163 cm 19é sga m Gidran ap Gidran XXXI a 520 Gidran (Bruder) 180 frt. 167. 168 cm 20é p m Nonius III. ap Nonius III a 870 Nonius (beteg lévén, honn maradt). 168. 173 cm 18é p m Oranien ap (Iranien a 676 Furioso (gr. Nemes) 300 frt. 169. 161 cm 17é sz m Siglavy ap Siglavy a orsz. kancza (Neufeld К.) 80 frt. 170. 164 cm 19é sga m Mehemed Ali ap Mahmud Mirza any 104 Koreischan (Beer) 330 frt. 171. 168 cm 21é p m Furioso ap Furioso VIII a 614 Abugress (Makomavszki) 370 frt. 172. 167 cm 19é sga m Lismore a Lismore a Sanguszko-kancza (Ehrenstein) 90 frt. 173. 162 cm I9é sz m Codrington ap Codrington a 75 Favory (Neufeld К.) 100 frt. 174. 170 cm 1.7é sz m Incitato ap Incitato XXII a 72 Majestoso (Schamek Guszt.) 200 frt. 175. 158 cm 21é p m Conversano, apja Conversano a 674 Siglavy Majoube (Szabadhegyi G.) ' 150 frt. 176. 168 cm 20é p m Revolver ap Revolver a 314 Nonius (br. Simonyi) "170 frt. 177. 154 cm 16é sga m Gidran ap Gidran XXXII a Ghief Justice (Szabadhegyi G.) 170 frt. 178. 164 cm 19é p m Codrington, apja Codrington a Shagva X (Ercsii urad.) 200 frt. 179. 161 cm 20é p m Messoùd ap Messoud a Koreischan (Lampl Jakab) 150 frt. 180. 150 cm 14é sz m Conversano ap Conversano a Favory (Szabadhegyi G.) ' 160 frt. 181. 167 cm 19é sárga m Amaty, apja Amaty a Nassr (Ehrensteinj 120 frt. ЙМ