Vadász- és Versenylap 31. évfolyam, 1887
1887-08-25 / 37. szám
342 VAD ASZ- ÉS VERSENY-LAP 1887 augusztus 11. Metallist a budapesti dijban Abonnent mellett mint favorit indult; mintegy 2000 meterig az utolsó helyen feküdt, s aztán a bekanyarodásnál — midőn látta, hogy Abonnent el akar a mezőnytől szaladni, mozdult meg, de már későn, a nagyon szétnyúlt mezőnyben helyre sem vergődhetett ! Ugy látszik, a bécsi Taurus-handicap accidenljét még nem heverte ki teljesen • * * A Budapesti dijat eddig meg mindig 3 eves nyerte meg, bár az idén a beavatoltabbak nem ilyennek (Abonnent) jósolták a diadalt. Abonnent a versenyt megelőző kedvtelen galoppjai miatt nem volt favorit határozottan, hanem Metallisllal egyaránt (1}:1) adatott ellene, de váratlanul nagy kedvvel futóit, s újra kimutatta ama fényes tehetséget, mely benne lakik, igazolván azok véleményét, kik évjáratának legjobb lovául tekintik. Igy tett másnap is. * Cintra két győzedelmével szépen kárpótolta passionatus gazdáját ama hosszú pausàért, mely a tavalyi őszi bécsi meetingtől a mostaniig beállott ; megnyerte a If-ik napi handicapot s JJI-ik nap a nyári liandicapot ; e két győzelmével 4000 frtot keresett. Versenyf öltételek. líécsi őszi versenyek. (Október-Meeting.) Harmadik na]) Vasárnap, október 23. I. Eladó-verseny. 1000 frt. 2é conl. lovaknak, francziák kizárásával. Táv 1000 meter. Tét 40 frt, bánat 10 frt. Teher 57} kilo kanczáknak és herélteknek 1} kilo leeng. A győztes 4000 frton eladó. Ha 2500 frton, 3} kilo, ha 1000 frton, 7 kilo leeng. Az árverésből befolyó többlet fele részben a második lovat, fele részben a versenypénztárt illeti. A téteket és bánatokat a második ló kapja. Nevezés október 20-ig. II. Handicap. 1000 frt. 3é és id contin. lovaknak. francziák kizárásával, melyek még 2000 frt s a fölötti értékű versenyt nem nyertek. Táv 1200 meter. Tét 40 frt, bárját 10 frt, de csak 5 frt, ha október 20-ig jelentetik. Legkisebb teher 45 kilo. Verseny nyertesei, teherközlés után (oki 18.) 4 kiloval többet visznek. A létek és bánatok a második lovat illetik. Nevezés október 14-ig. ill. Gátverseny. Handicap. 1000 frt a győztesnek, 200 frt a másodiknak 3é és id contin lovaknak, francziák kizárásával. Táv 2400 méter. Tét 40 frt, bánat 10 frt, de csak 5 frt, ha október 20-ig jelentetik. Verseny nyertesei leherközlés után (oki' 18) 4 kiloval többet visznek. A tétek és hánatok a második levat illetik, levonva azokból a győztes részére ennek egyszerű tételét. Nevetés októírer 14-ig. IV. Októberi akadály-verseny. Handicap. 4000 irt a győztesnek, 500 frt s másodiknak. Cont. lovaknak francziák kizárásával. Táv kb 6400 meter. Tét 100 frt, bánat 30 Irt,, de csak 5 frt, ha október 29-ig jelentetik. Legnagyobb teher, pönalitás beszámítása nélkül, 74 kilo. Verseny nyertesei, teherközlés után (okt. 14) legalább 100D frt értékig, 2} kilo; 2000 frt s a fölötti érték nyertisei 4 kilo több. A tétek és bánatok a második loval illetik, levonva azokból a győztes részére ennek egylzerü s a harmadik ló részére ennek kettős tételét. Njvezés oki. 11-ig. V. Eladó gát versen. 1000 frt a győzteshek, 2000 frt a második lónak. 3eés id contin. lovaknak francziák kizárásával. Táv-[400 meter. Tét 40 frt, bánat 10 frt Teher : 3é 61 kifi, 4é 70 kilo, öé és id 72 kilo. A győztes 5000 frton elldó. Minden 500 frttal kevesebbért, 1 kilo leeng. AI árverésből befolyó többlet fele részben a második lovat, fele részben a versenypénztárt illeti. A téteketés bánatokat a második ló kapja, levonva azokból a győztes részére ennek egyszerű tételéi. Nevezés, otóber 20-ig. VI. Őszi hadserogi adászverseny. 1500 frt a győztesnek. 500 frt a mâodik lónak. Minden országbeli 2é és id lovaknak, rlelyek 1887 jul. l-ig idomár keze alatt nem voltak s ácsi k. osztrák-magyar h"dseregnél és kik honvédségéi tényleges szolgálatban levő tisztek bona fide tüajdonai. ezek által lovagolva. Táv kb. 4000 i rietet Tét 10 frt, f. v. f. Teher 4é 72 kilo, 6é 75 kilo, 6rlés id 76} kilo. Egy törvényesen elismert akadályerseny nyertese — tiszti akadályversenyt kivéve —(1000 frt értékig (bez.) 2} kilo. 1000 frt s a fölötti ótékü 4 kilo, a hadseregi akadályverseny nyertese Okilo több. Lovak, melyek soha még valamely törvénes elismert akadályversenyben nem futottak, 2 lao. belföldi félvér lovak azonkívül 4 kilo leeng. A tlek és bánatok 200 frtig a harmadik lovat, a marauány a győzlest illetik. Nevezés október 14-ig. Negyedik nap. Csütörtök, október 27. I. Urlovíiglás. 600 frt a győztesnek. 100 frt a második lónak. 3é és id minden országbeli lovaknak, melyek 1886-ban vagy 1887-ben törvényesen elismert versenyben (sik-, gát- és akadályversenyben), az oki. 20-iki Ürlovaglás és a, bécsi Ös i hadseregi vadászverseny kivételével, részt nem vettek. Táv 2000 meter. Lovasok, kik 1886-ban vagy 1887-ben 2000 frt s afölötti értékű sik-,gát- vagy akadályversenyt nyertek, kizárvák. Lovagolhatni színekben vagy egyenruhában. Tét 20 frt, bánat 5 frt. Rendes teher 75 kilo. 3é 2 kilo. 2500 frton eladó lovaknak 2} kilo leengedés (halmozva.) Fentebbi versenyek nyertesei 5 kilo, angol és franczia lovak azonkívül 4 kilo több. Az árverésből befolyó esetleges többlet fele részben a második lovat, felerészben a ( versenypénztárt illeti. A téteken és bánatokon a győztes egyszerű tételének levonása után a második és harmadik ló osztozik. Nevezés október 21-ig. II. Eladó-verseny. 1000 frt. 3é és id continent, lovaknak, francziák kizárásával. Táv 1600 meter. Tét 40 frt, bánat 10 frt. Teher 3é 59} kilo, 4é és id 63 kilo. Kanczáknak és herélteknek 1} kilo leeng. A győztes 5000 frton eladó. Minden 500 frttal kevesebbért 1 kilo leeng. Az árverésiről befolyó többlet fele részben a második lova), fele részben a versenypénztárt illeti. A léteket és bánatokat a második ló kapja. Nevezés október 27-ig. III. Handicap. 100 frt 3é és id contin. lovaknak, francziák kizárásával, melyek még 2000 frt s a fölötti értékű versenyt nem nyertek. Táv 2000 meter. Tét 4é frt, bánat 10 frt, de csak 5 frt, ha okt. 27-ig jelentetik. Legkisebb teher; 45 kilo. Verseny nyertesei teherközlés után (október 25) 4 kiloval többet visznek. A téteket és bánatokat a második ló kapja. Nevezés október 24-ig. IV. Gátverseny. Handicap. 1500 frt a győztesnek, 200 frt a másodiknak, 3é és id contin. lovaknak, francziák kizárásával Táv 3200 meter. Tét 50 frt, bánat 15 frt, de csak 5 frt, ha október 27-ig jelentetik. Legnagyobb teher pönalitások beszámítása nélkül 75 kilo. Verseny nyertesei teherközlés után (okt. 25) 4 kilónál többet visznek. A tétek és bánatok a második lovat illetik, levonva azokból a győztes részére ennek egyszerű tételét. Nevezés október 21-ig.. V. Akadályrerseny. 1000 frt a győztesnek. 200 frt a másodiknak. 4é contin. lovaknak, francziák kizárásával. Táv kb 3500 meter. Tét 40 frt, bánat 10 frt. Teher 65 kilo. Verseny nyertesei legalább 1000 frt értékig 2} kilo,'több ily'vagy egy legalább 2000 frt értékűé 4 kilo, egy 4000 'frt s a fölötti- értékűé 7 kilo töblr. A tétek és bánatok a második lovat illetik, levonva azokból a győztes részére ennek egyszerű tételét. Nevezés okt. 24-ig. VI. Akadályverseny. Handicap. 2000 frt a győztesnek, 200 frt a második lónak. Contin. lovaknak, francziák hizárásával. Táv kb. 5000 meter. Tét 50 frt, bánat 15 frt, de csak 5 frt, ha okt. 27-ig jelentetik. Legnagyobb telrer, pönalitás beszárnitása nélkül 74 kilo Verseny győztesei teherközlés után (október 25) 4 kiloval többet visznek. A tétek és bánatok a második lovat illetik, levonva azokból a győztes részére ennek egyszerű lételét. Nevezés okt. 21-ig. Jegyzet. 1. Valamennyi nevezés, bánatjelentés bérmentve az Ausztriai Jockey-Clnb főtitkárságához, Bécs I. Augustiner-Strasse 8. intézendő. A versenysziiiek amaz esetben, ha ezek még nem jeleittettek volna be, a nevezésnél megjelölendők. 2. Minden nevezési és bánatjelentési zárlat esti 10 óra. Ép igy (ha csak a versenyföltételben határozottan máskép nincs megállapítva) valamennyi handicap esti 10 órakor tétetik közzé. 3. Valamennyi tét és bánatpénz az Auszt. JockeyClub főtitkárságánál fizetendő le. 4. Minden кé'gzpénznyereményből 5 száztóli levő natik. 5. Minden induló lóért meetingenkiiit 5 frt pályapénz, versenyenkint 5 frt indulási pénz számíttatik. 6. Handicap-telier elfogadásáért 5 frt fizetendő. 7. Minden sik-handicapben, melyben kis bánatjelentés megengedtetik, a legnagyobb teher 65 kilóra, kétévesek handicapjében 60 kilóra emeltetik s minden más teher hasonló viszonyban, ha az állvamaradtak legnagyobb terhei 65 illetőleg 60 kilóra nem rúgnak. Ha azonban a lrandicapper 65 illetőleg 60 kilónál csekélyebb terhet veit legnagyobb gyanánt, a tekeremelés csak addig terjedhet. 8. Nem engedtetik meg, hogy valamely ló ama kijelenlés mellett küldessék az indulóoszlophoz, hogy az illető versenyben nyerési szándék nélkül részt vehessen. 9. Teherpönalitások meghatározásánál a cs. arany 5 írtjával, a magyar 10-frankos arany 4 írtjával, a német bir. márka 50 krjával, a frank 40 krjával s az augol sovereign 10 írtjával számíttatik. 10. Magán- és aláírási dijaknál a Jockey-Club csak a befolyt összegekért felelős. Lóverseny-napok 1887-ben. Augusztus hóban : Tatán 28. Szeptember hóban : Bécsben 8. 11, 15, 18. 20. 22, 25. Sopronban 3, 4, 5. Október Íróban : Budapesten 2, 4. 6, 9, 11. 13, 16. Bécsben 16, 20. 23, 27, 30. Pardubitzban 30. A budapesti 1887-diki összes versenyfeltételeket lásd lapunk 1-ső számában. A tatai 1887-diki versenyfeltételt lásd lapunk 26 és 28-dik számában. A bécsi 1887-diki (szeptemberi) versenyfeltételt lásd lapunk 29, 30 és 33-dik számában. A bécsi 1887-diki (őszi) versenyfeltételeket lásd lapunk 36-dik számában. A pardubítzi 1887-diki versenyfeltételt 1. lapunk 30-dik számában. Nevezési zárlatok. Sopron. Jockey-Club főtitkársága Bécs I. Augustinerstrasse 8. (Nevezési zárlat Sopronra nézve esti 10 órakor.) Auguszt. 28. Esterházy-dij. 1000 frt. Kisbánatjel. — — Gátverseny. 500 frk. « « — — Erdődy-akadályv. 1000 frt. « « — — Széchényi-dij. 2000 frt. « « — — Dunántúli dij. 3000 frt. « « — — Urlovasok akad.-v. 1000 frt. « « Baden-Baden. Union-Club főtitkársága Berlin. Sc.hadowstrasse 9. (Nevezési zárlat Baden-Badenre nézve esti 6 órakor.) Auguszt. 26. Schwarzvvald-vers. 2000 márka. Kettős téttel . nevezés e. 8 ó. — — Eberstein-vigasz-handicap. 2000 márka az elsőnek. 5Ö0 márka a 2-díknak. Nevezés esti 8 órakor. — — Caiísruheí Handicap. 5000 márka az eisőnek. 700 márka a másodiknak. Teherközlés esti 8 órakor. Auguszt. 27. Fremersberg Handic. 2000 márka az elsőnek, 300 ïiiàrka d másodiknak. Teherközlés éji 12 órakor. — Carlsruhei Handicap. 5000 márka az elsőnek. 700 márka a másodiknak. Bánatp. befiz. d. u. 4 órakor. Auguszt. 28. Eberstein-vigasz-handicap. 2000 márka az elsőnek, 500 márka a 2-dikirak.Teherközlés a III. sz. előtt. KÜLFÖLDI GYEPEK. Lóverseny-napok 1887-ben. Augusztus hóban : Baden-Baden Gotha Lipcse Berlin Baden-Baden Berlin Szeptember hóban : Október hóban : 21, 23. 25, 28. 4, 5. 18. 25, 26. 5, 7. 9, 10. Németország. Frankfurti versenyek. Augusztus 15-én. Alexander-Rennen. 5000 márka. 3évesnek. 2400 meter. (55 aláirás.) Gradiczi főm. p m Pumpernickel ap Chamant а Pulcherinna 56 kii. Ballantine 1 Oehlschiäger О. ur sp m Rauberhauptmann 56 kilo Smith ta Mr. G Johnsohn sp к Verona 54} kilo JeHteryf2 Egy nyakhoszszal biztosan nyerve, holt verseny a második helyért. Érték: 5155 márka a győztesnek, .1002} márka a két másodiknak. Tribünen-Rennen. Államdij 2500 márka. 1100 meter. (14 aláirás.) Graditzi főménes 2é stp m Witz, ap Daiidin а Willkommen 54 kilo. Ballantine 1 Gr. Apponyi A. 3é p m Florcnez 66 kilo Rossiter 2 Capt. Hermann 2é sga к ap Peter a Lady Love 52} kilo Lemaire 3 Capt. Joe 2é sg in Mariner 54 kilo Sopp 0 Br. Oppenheim E. 2é sp m Landgraf 51 kilo (vitt 51} kilo) ' Sharpe 0 Erős küzdelem után egy fejhoszszal nyerve, ot hossz a második s harmadik közt. Érték : 2875 márka az elsőnek, 375 márka a másodiknak.