Vadász- és Versenylap 31. évfolyam, 1887

1887-08-11 / 35. szám

318 már tavaszi reportunkban kiemeltünk — ugy látszik megállapodott a nyáron át növésében s igy Mr. Matton már dolgozhatott vele s nem lehetetlen, hogy a bécsi szeptember-havi nagy Criteriumra kihozhatja. Gr. Károlyi Gyula Mascolino-ja (2éves m. ap Ercildoune a Mascotte) nem igen nőtt azóta hogv májusban láttuk, de kissé teltebb lett. s eléggé jól néz ki. hogy az augusztusi pesti és szeptemberi bécsi versenyekben indulhasson. Itt volna még az öreg Springbok, mely szo­kott formájában áll. s az őszön még egy pár versenyt kibírhat; Mr. Phipps egy uj lovat hozott a napokban Angliából, egy kis termetű 3éves sötét pej kanczát, neve She (azelőtt Chips) (ap Chippendale, a White Lila), mely igen eleven boxjában : hogy a versenypályán minő lesz, még nem tudni : mint 2éves igen sokszor (v. 18-szor) futott. — Mr. Hattonnak és Osbornenak is volna itt egy közös (Kisbé­ren vásárolt) csikajuk, s egy-két yearling Huszár Béla úrtól és br. Podmaniczky Gézától, me­lyekről most még felesleges szólni. Zichy Livia grófnő versenylovai is itt áll­nak, számra mintegy 6 darab, köztük első he­lyen a 3éves Gamin, mely mind termetre, mind kinézésre nézve — nagyszabású lovat mutat, azonban sok időt is kiván még, hogy oly con­ditióban legyen kihozható, miszerint oly sze­repet játszhassék az őszszel — minőre kora­tavaszszal számítottak reá. Körültekintés. Majd 3 hónapig tartó pihenés után ver­senylovaink ismét áclióba lépnek s a lapunk elején közölt s tegnap éjjel elzárt nevezések nagy száma a budapesti Szent-István napi meelingre azt mulaija, hogy azok nagyobb­része már kész ismét a küzdelemre kilépni... A nevezések állag sokkal számosabbak min­den futamra, mint máskor (kivéve a fővárosi dijat), mi valószínűleg a 3 napig.tartó meeting­nek tulajdonithaló, melynek folytán 3-szor annyi chance-a van minden lónak, hogy ha nem az egyik, hát a másik nap indulhat jó kilátással valamelyik díjért, s ennek folytán most már nem csak a főváros környékén levő istállókból, de a Lajtbán-tuliakból is érdemesnek tartják lovaikat elküldeni . .. A mi az eddig keményen tartott hirek ellenében várallan, az az: hogy Zsupán nem jön el a városi dijért, s miután Baden-Badenbe sem megy : az istálló főtörekvése az őszi nagy versenyek megnyerésére irányul. Ellenben el­jön Abonnent, s ellenében Metallist, Pajzán, Olyan-nincs, s a fiatalabbak közül Didi, Sea­pegoatt, Caraway, s a Mr. Phipps által Angliá­ból nem rég importált She. Mind a 2évesek versenyeire, mind a handicapekre átlag 20-on felül állanak a nevezések, sőt a gát- és aka­dály-versenyekre is oly szép számmal jelent­keztek, mint ily időben máskor soha. Miután a pálya, részint a rationabilis ke­zelés (idején és gyakran kaszálás és folyvást öntözés éjjel) által a legjobb és ruganyos gyeppel van fedve s az utóbbi esőzés is behatván reá, a legjobb állapotban van : miután dijakban oly szép összegek vannak kiírva (a 3 napra összesen 27000 frt) : bízvást jósolhatjuk, hogy a Szent-István napi versenyekre szép mező­nyök indulnak és érdekes küzdelmek lesznek. * * * A badenbadeni nagy napok előtt a maj­nai frankfurti meeting az, mely a sportkörök figyelmét különösebben magára vonja. Minket kiválóan a Wäldchens-Rennen érdekel, mint a melyben Petrus — mely ugy az ausztriai, mint az északnémet Derbyben második volt — hat ellenfelével fog mérkőzni. Peter és Landrail eme fia a határozott kedvencz, mely ellen immár csak kétszeres pénz kapható a foga­dási piaezon. Péchy ur e lova, noha külön terhet is kell vinnie, bizonynyal nagy szerepet fog e versenyben vinni ; Freigeist-nak 5 kilót, Immerzu­nak plane 10 kilót kell czedálnia. Mi azt hiszszük, hogy Petrusnak legfelebb Frei­geist lehet figyelembe vehető ellenfele, mely 20 font teher könnyebbséggel igen előnyösen fut­hat, nézetünk szerint, kivált ha a Glockepreis­ban mutatott formáját veszszük zsinór-mérté­kül s hajlandók volnánk neki, Petrus mögött, a második helyet oda ítélni. * * * Baden-Baden nagyobb versenyeiéri a mult hét keddjén kellett a nagyobb bánatot bejelen­teni — sa fenforgó viszonyok közt az állva maradt lovak számát még mindig kielé­gíthetőnek lehet mondani. A Zukunfts-Rennen­ben, a legifjabb korosztály eme eriteriumában, negyven nevezésből 10 ló maradt állva, mig a Baden város Handicap-jében 31 nevezett ló közül 14 f'ogadla el a terhet, s a St-Leger­Handicap-ben negyvennégy aláírásból 16 ló. Az Alt. Sell loss­Rennen-})pri s a Nagy han­dicap-akadál y verseny-ben liz. ' illetőleg hét ló maradt állva. A Juhiläums-Preis-ben nagy­részt a könnyű terhű lovak maradtak állva s számuk összesen csak nyolezra rug. Nagyon valószínű azonban, bogy e hó 24-én blind a nyolcz ló találkozni fog egymással az induló oszlopnál, minélfogva ezennel közöljük e lovak neveit elfogadott terheik szerint való sorrendben. ; 4é Nautilus 62 3é Freigeist 49} ! 3é La Jarretière öl 3é Petrus 49} 3é La io 49} 3é Viceversá 48 3é Bulgár 49} 3é Lucretia 48 j E nyolcz ló négy országot képvisel : Ausztria-Magyarországot, Franczia-, Olasz- és Németországot. Anglia ezúttal nem vesz részt : az arany kupáért való küzdelemben. Ily körül­mények közt lovaink oly kedvező esélylyel futhatnak, a minővel már évek óta nem. Hazai lovainknak. Bulgár-nak és Petrus nak a fran­czia La Jarretière lehet csak komolyan számba vehető ellenfele, mely tavaly a legjobb 2éves franczia lovak egyike volt, de az idén még kiválóbb formát nem mutathatott. * I * * A ZukunftSrRennen-ben állva maradt tiz ló közül négyen monarchiánkból valók s név szerint a következők: Királyné, Rajta-Rajta, Ilmur és Chudenitz, Francziaországból Begonia és Löffler, Németországból Padischah, Land­graf és Scheinkauf, Olaszországból pedig Tito. Lazio islállólársa, állnak velük sorompóba. Többnyire rejtekben tartott lovak adnak itt egymásnak találkát s igy mértéket rólok nem vehetünk . azonban Királynénak szép formája a fogadási piaezon főkedvenczczé tetle őt, a mennyiben csak egyenlő pénzt kínálnak értté, mig Padischah ellen még kétszeres pénzt adnak. * * * A Baden város handicapjében, mely a megnyitó napon kerül döntésre, istállóinkból öt ló van kötelezve, u. m. Petrus (59 к.). Si (57 к.), Weva (56 к.), Heidelbär (53 к.) és Straight (51} к.), Petrus azonban aligha indul ebben, mivelhogy a Jubiläums-preisban való esélyét aligha koczkáztatja tulajdonosa e kisebb jelentőségű versenyért. * * * A badeni St. Leger Handicap-ben, a báromévesek e versenyében, Iloodee. Bulgár és Petrus törüllettek. Istállóink lovai közül csak kettő fogadta el a terhet, t. i. Heidelbär és Kanász, amaz 59}, emez 55} kilót. A főterhet e \ ersenyben Viceversá és Pumpernickel vi­szik, 62} kiloval lévén megróva : Räuberhaupt­mann 61 s a franczia kancza Maimaison- 60 kilót fog vinni. * * * A badeni Handicap Steeplechase-ben Adare viszi a legnagyobb (80 kilo) terhet. Lovaink közül e versenyben csak Wicklow maradt állva, mely 66} kilo terhével alkalmasint szerepet fog játszani. * * * A «glorious» Goodwood gyepén vivott küzdelmek egyik legérdekesebbike volt az, me­lyet a Goodwood-Cup-ért vivtak — s melyet ezelőtt kilencz évvel a győzhetetlen Kincsem hozott haza Angliából. — A sport-körök érdek­lődését nagyban fokozta ez iránt ama körül­mény, hogy két kitűnő franczia ló is pályázóit a kupáért, gr. Berteuxnek Upas-a és Vanneau-ул. Utóbbi arra \ olt hivatva, hogy istállótársának, mely nyerőül jelölteit ki, a pacet csinálja. IJpas, Dollarnak eme fia, tudvalevőleg tavaly a fran­czia Derbyben holt versenyt futott Sycomore­ral s az idén négy versenyből hármat nyert meg. Rendkívül SZÍVÓS ló hírében állván, noha a főterhet kellett vinnie, oly roppant összegekig fogadtak rá, hogy mint favorit canterezett el az induló oszlophoz. Ugy is látszott a ver­senyben, mintha Upas vinné el a dijat s mi­kpr a lovak az utolsó saroknál befordultak, a két franczia ló nagy térelőnynyel futott a me­zőny élén. Négyszáz meterrel a czél előtt azon» ban Vanneau engedni kezdett a sebes tempó után s Upast is nyomni látszott a nagy teher, ugy hogy egyszerre Savile s csakhamar St. Michael is utóiérte. Most ugy tetszeti, mintha ez utóbbi uralkodnék a mezőny fölött, midőn Savile közvetlen a biröi páholy közelében utolsó erőfeszítéssel fölküzdte magát St. Michael mellé s holt versenyben érkezett be vele. A döntő versenyben azonban Savile eleitől fogva vezetve, rövid küzdelem után háromnegyed hoszszal vivta ki diadalát. Savile. mely különben csak jelentéktelen képességet mutatott eddig, rend­kívüli szívósságának köszönheti győzelmét, minthogy a Goodwood-Cup távja négyezer ma­terre terjed. Apja Hampton szintén megnyerte annak idején a Gupöt, anyja Lilian pedig ama derék kancza volt, mely nem kevesebb, mint negyvenhat győzelmet aratott verseny­carriéreje alatt. Ama háromévesek közül, melyek Good­woodban kitűntek. Savile mellett Réve d'Or az, mely kiválóbb (gyeimet érdemel. Az One Thousand és Oaks e nyertese csak küzdelem után nyerte meg versenyét a Sussex-Stakes­ben Scottish King ellen, de öt fontot adott e St. Legei"-jelöltnek. A Nássaü-Rtakesben azon­ban Réve d'Or vereséget szenvedeti Maize­től: de e Hampton-kaneza tizenkét fon tai könnyebb teherrel futott s igy is csak erős küzdelem után nyerhette meg egy fejhoszszal a versenyt. A Chesterfield Cup-ben a favoritek a már gyakran kipróbált Exrnoor és Kinsky voltak a főkedvenczek, de ezúttal a háromévesek fu tottak el mint elsők a bírói páholy előtt : Spot. Hante és Ruddigore. A Mr. Johnstone Spotját a fiatal M. Cannon lovagolta, ki az idén több szép lovaglása által már is jelentékeny névre tett szert, hires apjának méltó fiául mutatva magát. A Goodwood Stakes favoritje Carlton voll, mely már a Manchestér-Cup és Chester-Cup megnyerése által nagy mérvben magára vonta a figyelmet. A hozzá csatolt bizalomnak fénye­sen is megfelelt a mén 9 stone terhe mellett s szép győzelmével arról tett tanúságot, hogy Anglia legkiválóbb négyévesei közé tartozik * * Az angol fogadási piacz már is élénken foglalkozik a két legjelentékenyebb őszi ban­dicappel, a Cesarewitch-csel és Cambridgeshire­rel. Mind a kettőben Ashplant nyitja meg a fogadási lisztát. 18 oddsszal jegyezve. A Cesn­rewitchben utána Cob következik 25:1-gyei — mely ló tavaly ugyan ; e versenyben Stone Crink után második volt : — Martleyt hasonló oddsszal jegyzik a Cambridgeshireben. Gyepérdeküek. Az iffeelieimi versenybizottság tudatja a versenyistálló-tulajdonos urakkal, hogy a baden­badeni nemzetközi meeting tartama alatt a legjobb tápszerekről, mint zab, széna, szalma stb., gondoskodni fog s ezek az ifíezbeiini pálya-felügyelő : Kehres utján beszerezhetők Ugyanő boxokra is elfogadja a megrendelésekel

Next

/
Thumbnails
Contents