Vadász- és Versenylap 31. évfolyam, 1887

1887-06-02 / 25. szám

229 ötöt nyergeltek föl. Eerlauchtot választották meg favoritnek s mellette még Si és Jós ré­szesültek a fogadási piacz figyelmében ; ám ép e három ló végezte az utolsó helyeken. — A zászló lebocsátása natán Erlaucht ugrott el a vezetéssel s egész a kanyarulatig az élen volt, mikor Jós elment mellette s a mezőnyt az egyenes vonalra vezette, hol Tátrafüred ment föl hozzá, majd Erlaucht és Wera derék­futásban, mig Si a hátvédben feküdt A táv­oszlopnál Wera elhaladt Erlaucht mellett, csakhamar elbánt Jóssal is, ugy hogy Tátra­füreddel fej fej mellett sietett a czél felé ; e közben Si is fölment, de a belső falnál nem hatolhatott át, kivül kellett kerülnie, mi miatt oly sok tért veszített, hogy Werának és Tátra­fúrednek a két első helyet kénytelen volt át­engedni, s egy fejhoszszal hátrább a harmadik helylyel megelégedni, utóbbi mögött, mig Wera félhoszszai emez előtt elsőnek érkezett be. A Vándorló - versenyhen Bulgár, Hűség, Goldenrose, Drágám, és Didi cantereztek föl a starthoz. Utóbbi ugrott el a vezetéssel ; de csakhamar fölváltotta Drágám, pokoli paceben csinálva a versenyt istállótársának. Bulgár a har­madik helyen feküdt, mögötte sorban Golden­Hose, Hűség. Csakhamar kb. husz hossz vá­lasztotta el Drágámot, Didit és Bulgart a két másik lótól. Ezer metert haladtak igy meg, midőn Didi megelégelte a versenyt, marado­zott s Bulgart maga előtt elvonulni engedte; Drágámnak is azonban már elfogyott a lőpora, ugy hogy Bulgár is elmehetett mellelte. Az egyenes vonalra befordulásnál Bulgár volt az élen, Hűség, Didi, Golden-Rose csomóban, mig Drágám egészen visszahanyatlott. Didi és Gol­den-Rose is a fáradság jeleit mutatták immár, úgyhogy Hűség megfutott tőlük, a távoszlop­nái Bulgart bekorczolta s küzdelemre hivta föl, de az erős verseny ezt is megviselte, ugy hogy Hűség egy hoszszal könnyen nyerte ver­senyét. A Cadet-versenyben Mollinarv,Tréfás, Rusz­nyák, Csalóka, Phönix és Radar mérkőztek. Sajnos, hogy helyes ítéletet, a verseny becsé­ről vonni nem lehetett, mivelhogy az indulás­nál ugy Mollinary mint Badar, három izben is jókora tért nyargaltak be hiába s a star­ternek ugyancsak nagy fáradságába került a mezőnyt elindítani, minthogy Mollinary merev csökönyösségét lanusitott. — Végre sikerült a start, a mikor Mollinary legkésőbben kapott lábra, mig Csalóka eleitől fogva kalauzolt. — A távoszlopnál Badar és Phönix verve voltak, mig Rusznyák kísérletet tett a vezetőt utói­érni, azonban az ostor alatt kitört s ez által pillanatra elzárta útját az utána siető Molli­narynak és igy Soppnak nem sikerült többé a Mayer-BIaskovics szövetség kanczájától a ver­senyt elvitatni s ez háromnegyed hoszszal könnyen nyerte versenyét, mig Rusznyák négy hoszszal hátrább a harmadik helyen futott be. Az Asszonyságok dijáért 4 urlovas ült nyeregbe és pedig Baltazzi Hector ur Zománcz­czal, gr. Kinsky Károly Gemmá-val, gr. Kinsky Kudolf Ferdinand Tannhäuser-rel s Tränkel főhadnagy бго-ow-nal canterezett föl a starthoz. A vezetésre Zománcz vállalkozott, nyomában Go-on és Gemma, mig Tannhäuser, — mely kissé nehezen kaphatott lábra — az utolsó helyen ment. E sorrendben mi változás sem történt egész a rövid korlát végéig, hol Gemma Go-ont elhagyta, Tannhäuser pedig a két első ló felé közeledett. A nyerőoldalra bekanyarodva, Bo-on mindinkább maradozott s a távosziop­nál Gemma kísérletet tett Zománczhoz fel­nyomulni, de ez tökéletesen uralkodott a ver­senyen s a szép dijat egy hoszszal biztosí­totta magának, mig Gemma három hoszszal verte meg Tannhäusert a harmadik helyért. Az Eladó-versenyh en Game, Álarcz, Theo­dora és Mameluk álltak szemben egymással. Az elől emiitett kancza, mely már Budapesten egy versenyt könnyen nyert meg, favorit lett a fogadási körben, mig Mameluk és Álarcz egyenlő pártfogásban részesültek. Jó indulás után a sárga szinek tűntek föl elől, Álarczczal az élen. Száz meterrel a távoszlop előtt ugy látsaott, mintha a gr. Festetics istállója, — melyet az idén a balsors üldöz — biztosan megnyerné a versenyt, midőn Sopp, Gamet mesterileg lovagolva, előre tolta és sikerült is neki, heves küzdelem után egy fejjel a Feste­tics-istálló kanczáját a második helyre utasí­tani. mig Mameluk harmadfél hoszszal hátrább a harmadik helyen érkezett be. A Gátversenyben hosszas szünet után újra kilépett a pájyára Dahlia szép leánya Gondolj­reám, mig Ágota, — mely már a Jékey szá­zados birtokában van — először kísérelt szeren­csét a gátverseny-pályán. A mezőnyt Cast-off és Althotas egészítették ki. Miután a verseny két mértföldre terjedt ki, a fogadási piacz kegyeltje a gr. Esterházy heréitje lett, mint a mely ló, nagy szívósságáról már több izben tett tanúságot. Lehet, hogy rövidebb távon a versenynek egészen más eredménye lett volna, mert mind a két kancza verve volt 2400 meter után. Az indulóoszloptól könnyű pace­ben vezetett Gondolj-reám, melyet, erősen tartva, Ágota követett, mig Cast-off és Althotas a hát­térben feküdt. Valamennyi ló igen jól ugorta a gátakat a nélkül, hogy a fentebb jelzett sor­rendben változás fordult elő, mig a felső rövid korlátnál, — hol Gondolj-reám először fuj I a meg a visszavonulót — most Ágota vette át a vezetést, de nem sokáig, mert csakhamar szintén megelégedett a dicsőséggel s az egye­nes vonalra befordulásnál Cast-offot maga elé bocsátá, mely a versenyt a legkönnyebb styl­ben is nyerte meg három hoszszal. Az utolsó gátnál fölment még Althotas is s félnegyed hoszszal verhette meg Ágotát a második helyért. A Rondeau-akadályversenyben szintén 4 ló vett részt, mive! pedig Damasus is a me­zőnyben volt, május 1-én mulatott szép for­mája után átalános volt a hit, hogy a ver­seny fölött uralkodni fog. Argonaut, mely már gátversenyben igen szépen futott, most az akadályversenyben mutatta be képességét s habár sokan biztak is benne, lpgtöbb esélyt mégis csak Damasusnak ígértek. Mindjárt az indulástól Damasus vállalkozott a vezetésre s Mitchell minden erőködésének sem sikerült a mént a többi ló közelében tartani, ugy hogy csakhamar 30 lóhossz volt köztök. A többi három ló együtt tartva követte a vezetőt. Igy érkeztek a lovak az állvány-akadályhoz, melyet Damasus, még mindig jól elől járva, először ugrott át, aztán Argonaut, Humorist és Celia, melynek lábai a sok versenyt, a melyet meg­futottak, érezni kezdték. Az egyenes vonalra befordulva, Argonaut és Humorist már utói­érték Damasust és az utolsó sövényt csak­nem egyszerre ugrották s Celia is nyo­mukban volt. Már itt látszott, hogy Damasus a versenyt nem nyerheti meg. Az utolsó sö­vénynél Argonaut és Humorist elmentek mellette s előbbi igen könnyen nyerte verse­nyét két hoszszal, mig Humorist csak egy nyakkal biztosíthatta a második pénzt Celia ellen. A tiszti akadátyverseny meglehetős érdek­telen lefolyású volt, a mennyiben Pessimist eleitől kezdve biztos zsákmányának tekinthette azt, lia lovasanak sikerül őt simán vezényelni át a pályán. Pessimist csinálta mindjárt kez­detben a versenyt, követve Annie által, mely után kb. hal hoszszal hátrább Margarithe helyezkedett el, mig Cremorne jóval hátrább a háttérben követte a mezőnyt. Az állvány­akadályon Pessimist kelt át leghamarabb, mely valamennyi akadályt rézsut, de jól ugrotta ; Annie — melyet most Bronn főhadnagy lova­golt, s mely ma is ugyanazon a helyen bukott el, mint a Hadseregi akadályversenyben, a nélkül azonban, hogy lovasban vagy lóban kár történt volna. Pessimist most folytatta útját 20 hoszszal Margarithe előtt s versenyét, föltartva, 8 hoszszal nyerte meg Margarithe előtt, mig Cremorne messze hátrább a harma­dik helyén futott be. A verseny eredménye ez : (Teljes programmját lásd lapunk 10-dik számában.) I. Handicap. 1000 frt. 3é és id lovaknak. Táv 1600 meter. (18 aláírás.) / Gr. Henckel H. 3é sga к Wera ap Aaron a. Lady Wentworth 55) kilo Sopp Г Gencsy Zoltán ur 3é p к Tátra-Füred 51) kilo Bell 2 Dőry Lajos ur 4é p к Si 65 kilo Wyatt 3 Gr. Festetics Tassilo 3é p m Erlaucht 58 kilo Busby 0 Schindler László ur 4é sga m Jós 57 kilo J. Coates О Kisbánat : 6 lóért. Nagybánat: 7 lóért. Totalisateur : 5:22. Helyrefogadások : 25:60 az elsőre, 26:98 a másodikra. Könyvfogadások : 2:1 Er­laucht, 2):1 Si, 3):1 Jós, 4:1 Wera és 8:1 Tátrafüred ellen. Egy félhoszszai biztosan nyerve. Egy félhoszszai hátrább a harmadik. — Versenyérték : 960 frt a győz­tesnek, 260 frt a második lónak. II. Vándorló-verseny. 3000 frt. Belföldi tévesek­nek. Táv 2400 meter. (50 aláírás.) Blaskovics Ernő ur sga m Hűség ap Craig Millar a. Becses 57) kilo Smart 1 Gr. Festetics Tassilo p m Bulgár 45) kilo (bez. 3) kilo eng.) ' Busby 2 Br. Rothschild Náthán sga к Golden Rose 52) kilo (bez. 3) kilo eng.) Goodway 3 Blaskovics Ernő ur p к Drágám 56) kilo R. Coates 0 Br. Üchlritz Zsigmond sga к Didi 56 к. Lemaire 0 Kisbánat: 31 lóért. Nagybánat : 14 lóért. Totalisateur : 5:20. Helyrefogadások : 25:45 az elsőre, 25:37 a másodikra. Könyvfogadások : 1):1 Bul­gár és Hűség, 4:1 Golden Rose, 12:1 Didi és 20:1 Drágám ellen. Könnyen egy hoszszal nyerve. Hét hoszszal liáts­rább a harmadik. — Versenyérték : 4120 frt a győz» tesnek, 400 frt a második lónak. III. Cadet-verseny. 1000 fit. 2évesek. 1100 meter. (16 aláírás.) Mayer Arthur ur stp к Csalóka ap Kisbér öcscse a Csalogány 54) kilo Coates 1 Dőry Lajos ur sga m Mollinary 56 kilo Sopp 2 Huszár Béla ur p m Rusznyák 56 kilo J. Coates 3 Gencsy Zoltán ur sárga m Tréfás 58) kilo (bez. 2) kilo több) Smait 0 Hg Taxis Egon sga m Phönix 56 kilo Davison 0 Mr. Vinea p m Badar 56 kilo Bell 0 Bánat 10 lóért. Totalisateur : 5:25. — Helyrefogadások : 25:60 az elsőre, 25:45 a másodikra. — Könyvfogadások: 2):1 Mollinary, 3:1 Badar, 4:1 Tréfás, 5:1 Csalóka, 8:1 Rusznyák és 20:1 Phönix ellen. Könnyen háromnegyed hoszszal nyerve. Négy hoszszal hátrább a harmadik. Versenyérték : 1000 frt a győztesnek, 260 frt a másodiknak. IV. Asszonyságok dija. Tiszteletdíj és 500 forint készpénz. 4é és idősb lovaknak. Urlovasok. Táv 2000 meter. (7 aláírás.) Anthony Col. 4é sga к Zománcz ap Verneuil a Lenke 70) kilo Baltazzi Hector ur 1 Huszár Béla ur 4é p к Gemma 70) k. gr. Kinsky C. 2 Br. Üchtritz Zsigmond 4é p m Tannhäuser 72 kilo gr. Kinsky Rud. Ferd. 3 Anthony Col. óé p m Go-on 76) kilo (bez. 2) к. több) Tränkel főhadn. 4 Bánat: 3 lóért. Totalisateur : 5:8.Helyrefogadások : 25:34 az elsőre, 25:49 a másodiki'a. Könyvfogadások : 2:1 Zománczra, 4:1 Tannhäuser, 6:1 Gemma és 12:1 Go-on ellen. Egy hoszszal biztosan nyerve. Három hoszszal hát­rább a harmadik. Versenyérték: T. d. és 500 frt az elsőnek, 145 frt a második lónak. V. Eladó-verseny. 1000 frt. 2éveseknek. Táv 1000 meter. (6 aláírás.) Gr. Esterházy Miklós p к Game ap Gunnersbury a. Goldmamsell 5000 frtért eladó 60 к. Sopp 1 Gr. Festetics Tassilo p к Álarcz 5000 frtért eladó 60 kilo Busby 2 Gr. Stubenberg József p m Mameluk 3000 frtért eladó 57) kilo (bez. 4 kilo eng.) J. Coates 3 Huszár Béla ur sga к Theodora 1000 frtért eladó 52 kilo (bez. 8 kilo eng.) Bulford 0 Bánat : 2 lóért. Totalisateur: 5:11. Helyrefogadások: 25:36 az elsőre, 25:42 a másodikra. Könyvfogadások : e. p. Game, 2:1 Álarcy, 5:1 Mameluk és 12:1 Theodora ellen. Küzdelem után egy fejhoszszal nyerve. Két és fél­hossz a második és harmadik között. A nyertesre ajánlat nem történt. Versenyérték: 960 frt a győz­teznek, 140 frt a második lónak. VI. Gátverseny. Handicap. 1000 frl a győztes­nek, 200 fit a második lónak. Táv 3200 meter. (12 aláírás.) Gr. Esterházy Miklós 4é p h Cast-off ap Falk­land a Esther 67 kilo Phillips 1 Dőry Lajos ur 4é sga h Althotas 64 kilo (bez. 4 kilo több) J. Ellis 2 Jékey Albert száz. 4é sga к Ágota 61 kilo Planner 3 Gr. Erdődy K. 4é sga к Gondolj-reám 62) kilo Carr 0 1*

Next

/
Thumbnails
Contents