Vadász- és Versenylap 31. évfolyam, 1887

1887-03-17 / 11. szám

102 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP Ha kerül vértes fregattokra (oh ! mily tömérdek kiadásunk van a lissai győzelem miatt !) sok-sok millió, kell, hogy kerüljön hadléghajókra ugyanannyi tízezer forint. Csak ennyi is elég volna ! Az osztrák-magyar hagseregnek nem szabad az orosz hadsereg elé vonulnia hadléghajók nélkül ; mert az öngyilkossági kísérlet volna. Spectator. Lótenyésztés, lovaglás, idomítás, istállókezelés. A lóval való bánás az istállóban lényeges befolyással van a lónak teljes kiképződésére, fejlődését, conditióját és vérmérsékletét illetőleg. Pedáns rendnek és pontosságnak kell uralkodni minden czélszerüen berendezett istállóban, különösen az etetési, tisztítási ésjártatási órákra vonatkozólag. A lovak munkába vételének idejét, ha lehetséges, a reggeli órákra kell meghatározni. Egyátalában nem tanácsos, oly lovakat, melyek verseny- vagy vadászati czélokra készíttetnek elő, a nap különböző óráiban hozni ki ; mert a lovak már várják a munka idejét s az izgékony természetűek bizonyos nyugtalansággal várják s megrontják magokban azt a benső gyönyörérzetet, mely a lovaknál általában, leginkább pedig ama lovaknál szükséges, melyek erős munkába vannak fogva. Ha a lovat reggel fogjuk munkába, akkor tudják, hogy ha azt elvégezték, nyugodtan és háborítatlanul tölthetik el a nap hátralevő részét s jobban is esznek. Elvileg tartózkodnunk kell, hogy a lovat bármely helytelenségeért az istállóban ütés vagy egyéb durva bánással büntessük; többnyire mit sem használ ez ; a mi pedig a legrosszabb, az, hogy az istálló-személyzet, melyben ritkán van meg a gyöngéd érzület, hajlandó a durva bánásmódot utánozni s az állatokat nem a helyes pillanatban büntetve, annál többet árt vele, mert a ló nem tudja, miért büntették. Nyugalom és szelídség, egy darab kenyérrel vagy répával egyesítve, mindig czélhoz vezetőbb az istállóban, mint a szigorú bánásmód, mert a ló belátja, hogy az ember nem viseltetik iránta rossz indulattal. A verseny- és vadász-istállókban gyakran tapasztalhatunk visszaéléseket a szalmacsutakkal való tisztogatás alkalmával. Némely istállófiuk a keményen összesodrott csutakkal oly erővel ütnek a lóra, hogy az valóságos elpáholásnak mondható s az ütlegek messze elhangzanak ; nyugodt temperamentumnak meghajlanak, forognak s iparkodnak. a mennyire lehet, az iitlegeket kikerülni; ám az ideges, heves véralkatú lovak gyakran egészen kétségbe esnek, ide-oda vetik magokat s természetesen, hogy e kínzástól szabaduljanak, kirúgással és harapással igyekeznek magokat védelmezni. Ezek a szerencsétlen áldozatok aztán ama rosz hirbe jönnek, hogy nem engedik magokat takarítani s az istállófiu egyik kezébe botot fog, hogy védhesse magát a ló rúgása és harapása ellen, mig a szalmacsutakkal végigpáholja. Én ugyan az egyedüli helyes tisztitásmódnak azt tartom, a mit a verseny- és vadászistállókban átalában alkalmaznak : azonban a szalmacsutaknak túlságos erővel való használata talán jószándékból eredt helytelensége egyik-másik istállóimnak, mit az istállófelügyelőnek nem kellene megengedni, mert a tisztogatást napjában több izben kell ismételni. Reggel korán a munka előtt való felületes tisztogatás s a munka után való alapos tisztogatás mellett, nagyon fontosnak tartom a délutáni három órakor való tisztítás alkalmazását is, nemcsak azért, mert a tisztítás a bőrt fokozott tevékenységre készti s ezáltal az egészségre üdvös, hanem azért is, mert a ló ebben az órában legtökéletesebben tisztitható meg. Tökéletes tisztítást a munka előtt, mely nyár derekán 5 órakor, esetleg korábban kezdődik, amaz okból nem kívánhatjuk, mert a lónak nyugalomban kell élveznie reggeli tápszerét s annálfogva ugy embernek, mint állatnak korábban kezdődnék a nap, semmint azt a szükséges éji nyugalom megkívánja. A munkáról haza térve a tisztítást alaposan kell ugyan végezni ; azonban némely állatoknál, különösen mielőtt teljes konditióban vannak, tekintetbe kell venni, hogy az istállóban utólag izzadnak s a csak órák múlva csökkenő kigőzölgés után képződik a por, mely a bőrre és szőrre ragad. Továbbá, a bandaget lehetőleg hamar fölteszszük a megmosott lábakra s noha ezek meg vannak törölgetve, a bandageolás alkalmával még nedvesek lévén, nem leheltek portól mentek. Délutáni 3 órakor a takarítás alá veendő lovak már nem gőzölögnek többé, s a bandageok levétetvén, sokkal jobban lehet ugy a lábakat, mint a testet ebben az órában megtisztogatni, mint más tisztogatási órákban. * * * A pata a lónak az a testrésze, melynek legtöbbet kell szenvednie. Ha már magában véve is nagyon természetellenes, hogy mi egy élő állat ruganyos testrészét, — mely kiterjeszkedik. ha teher sulyosodik rá s összehúzódik, ha a tehertől szabadul — fölszegezett patkóval látjuk el, akkor e használatban szükséges rendszabályból kifolyó veszélyt csak a patkolásnak helyes alkalmazása által háríthatjuk el. Valóban elszomorító tény, hogy a mi kovácsaink gyárias minta szerint bánnak egyik patával ugy mint a másikkal s igazán helyesen gondolkozó s képzett férfiak e szakban csak elvétve találhatók. A cs. k. és k. lovasságot kivéve, ugy tapasztaljuk, hogy — a verseny- és vadászistállókat is bele értve — használati lovaink nagyobb része nyomorúságosan van megpatkolva. Rendes szokásuk kovácsainknak, a hordászokat (Trachten) nagyon alacsonyan vágni, a szarutalpat nagyon lefaragni, a talpsugárt simára metszeni, a talpszögleteket bevágni, hogy a patának «levegőt csináljanak» ; nem ritkán egy vagy több szeget nagyon hátrafelé ütnek a belső szarufalakba, dac/ára annak, hogy ezek sokkal vékonyabbak, mint a külsők s hátsó részeikbe soha sem szabadna szegnek jönni s minden habozás nélkül a helyett, hogy a szögeket felülegesen, magosan ütik ki a szarufalon s a szegecseket a patamázzal együtt reszelik le. Pedig rendes patánál a hordászokat soha sem szabadna nagyon alacsonyan metszeni, a talpat csak kevéssé, vagy éppen nem kellene lefaragni, a nyirt és talpszögleteket pedig semmiesetre sem érinteni a körömfaragóval. A lalpszögleteknek a természettől az a rendeltetésök, hogy a hordászokat kétfelé tartsák s a nyir felé való összehúzódásukat akadályozzák, mig a nyir szarurészei vastag és ruganyos sajátságukban a nyircsontizületek védelmére hivatvák. Ha leveszszük a nyir védő szaruját, akkor az hovátovább összébb húzódik s vékonyabbá válik ; többé-kevésbhé nagy mérvű nyirrothadás lesz okvetlen következménye: de lehet nyircsontizület bénulása és több e féle baj is. Én elvileg azt tanácsolnám, föltéve, ha a ló nem súrolja a lábait, hogy a patákat utczai használatnál s egyenetlen terepen való rnun kánál inkább nagyra hagyjuk, mint nagyon kicsinyre faragjuk. A patkolás rendes megújítása hónaponkint s annak szakértelemmel való végzése a legjobb biztosíték a nyirrothadás, talpvérfolt s minden lehető baj ellen, melyekel gyakran nem könnyű kipuhatolni, de a melyek még akkor is rejthetnek a patában, ha sem lálhaló jelei nincsenek, sem érzékenvség nem észlelhető a kísérletül alkalmazott fogónak a nyomásánál. Ha valamelyik előlábnál kétely merül föl arra nézve, hol rejlik a baj, mert nem láthatjuk azt, akkor rendesen a vállnak kell a bűnbaknak lenni, noha logice föl lehet tenni, hogy a lónak minden tekintetben legtöbb veszélynek kitett része, a pata az, melyben 20 kérdéses esetben 18-szor rejlik a baj és nem az erős kötésű vállban. Rénaságoknál, melyeket nem lehetett kipuhatolni s melyeknek a székhelye csak sejthető volt, mert az állat beszélni nem tud, a szenvedő lovat boxba vagy más ilyen helyre állítottam s miközben azt addig tartottam ott, mig a gyógyítás kívánta, minden részt, — t. i. vállat, csüdöt és patát (inbetegségek tisztán láthatók), melyek közül nem láthatólag egyik vagy másik rész beteg lehetett, — gyógyítottam s mindenik résznél a különleges gyógymódot alkalmaztam. Önként érthető, hogy a patkókat mindig eltávolíttattam. .Jól tudom, hogy sokan megmosolyogják tájékozatlanságomat a baj székhelyére nézve ; de határozottan állíthatom, hogy e módszernek többnyire megvolt a jó sikere, mi engem arra indított, hogy mindig hasonlóan járjak el, valahányszor a baj fészke kétséget kizárólag nincs megállapítva. Az istállóban is gyakran sokféleképen romlik a pata. A vas patalisztitó oly műszer, mely egy erős szeghez meglehetősen hasonlít s csaknem minden istállóban lehet találni ; ezzel a patát a sártól szokás megtisztítani, mely vagy munkaközben vagy magában az istállóban tapad rá s a talp és nyirk-homorulat legmélyebb részeiben makacsul megragad. Eme völgyeletek kitisztítása végett a patákat mosó istállófiu kivájja a sarat s ez eljárás által e részek, könnyen elképzelhetőleg mindinkább mélyednek s az istállófiu mindennap több erőfeszítéssel alkalmazza a patatisztitót. hogy a mindig jobban befészkelődő sarat kitakaríthassa. Az ily eljárásnak kárral kell végződnie s ezért a veszedelmes vas patalisztitót, mint ellenséges műszert, minden istállóból száműzni kellene. Kemény patakefével és vízzel a patát tökéletesen s minden veszély nélkül meg lehet tisztítani ; ha azonban határozottan szükséges valamely keményebb műszer, pl. beszorult kövek eltávolítása, vagy télen erősen megfagyott hódaraboknak a patkótól elválasztása végett, akkor a fából készült patatisztitó épugy megteszi a szolgálatot, a nélkül, hogy veszedelmes lenne. A patáknak marhatrágyával puhilása igen alkalmas a nyir-rothadás előidézésére, minélfogva én rendes patáknál nem alkalmaznám azt, mert mindig ugy tapasztaltam, hogy a kár a mellett nagyobb, mint a haszon. Nagyon törékeny avagy oly patáknál, melyek a kövezett útnak gyakran ki vannak téve, talán hasznos lehet a talpakat mesterséges uton nedvességgel látni el ; ebben az esetben azonban a nedves csepü vagy moha a talpra alkalmazva s időnkint vizzel meglocsolva (melyhez olykor Restitutionsíluidot vagy eczetet is lehet vegyíteni) inkább ajánlható. Abban az időben, midőn a felszegezett patkó, a pata védelmére, még nem volt ismeretes, a régiek épen nem voltak hajlandók a patákat puhitgatni, sőt ellenkezőleg, oda törekedtek. hogy azokat mennél keményebbekké, szilárdabbakká tehessék. Persze, nevetségeseknek tűnnek föl előttünk ama módok, a melyeket Xenophon eme czél elérése végett ajánl. Érdekes tudni, mily sok idő kellett ahhoz, mig a patkolás átalános alkalmazást nyert. Ugy látszik, a negyedik század római szandálja átmenetet képezett a patkoláshoz s ez a nyolezadik században IV. Leo görög császár által katonailag alkalmaztatott, de még a tizenhatodik században is csak az első lábakon alkalmazták különösen a patkolást. Az angolok voltak azok, kik hiven amaz alapelvhez, hogy : «That what ever is worth doing at all, R worth trying to do well», legsikeresebben hatottak közre a patkolás javításánál s az Ő patkolásmódjuk terjedt el leginkább. (Folytatása következik.)