Vadász- és Versenylap 30. évfolyam, 1886
1886-02-25 / 8. szám
70 Fő dolog marad, a mire különösen kezdőket nem lehet eléggé figyelmeztetni, hogy a sebes galopoJcat óvatosan és ne nagyon gyakran alkalmazzuk, mert csak kevés ló az, mely ezt túlságos mérvben s gyorsasága vesztése nélkül kibirja. Az egymás közt való többszöri futás által az állatok igen könnyen szivöket vesztbetik, ha vas konstitucióval nem bírnak. A jó idomár annálfogva, ha egyszer a rábizott lovaknak a tulajdonságait kiösmerte, minden lónak külön osztja^ be galop-munkáját. Rövid, gyors futamok által kísérli meg gyorsaságukat fokozni, a nélkül hogy a mellett annyit kivegyen a lóból, hogy ugrási és gyorsfutási kedvének, mely a legtöbb nemes állatnak a természetében rejlik, ártana. Az idomárnak, az istállójában levő minden egyes ló temperamentumáFszintén behatólag kell tanulmányoznia, hogy az állatot az idomitás alatt ne csak ismerje és tudja, hogy melyik ló mily bánásmódot és eljárást kiván munkájában, hanem arról is meggyőződhessék, hogy az illető Jó minő versenyben futhat legelőnyösebben s hogy vájjon a ló mindvégig kitartjae a sebes tempót avagy csupán rövid küzdelemben csak bizonyos fokú sebességgel bir-e? Az ekkép merített tapasztalatok nyomán adja aztán az idomár a lovasnak a versenyhez szükséges utasításokat. о * * * Végül még néhány megjegyzést. A tápszernek az.idomitás egész tartamában bőségesnek kell lennie. Rendes mértéket itt sem lehet meghatározni, de, mint már о . előbb emiitettük, az első időszakban a lovaknak egyre-másra naponkint hat kilo zabot adhatunk fejenkmt. A második időszakban szaporítjuk ez adagot hét és fél kiloig, a harmadik időszakban pedig kilencz kilóig, melyhez, a körülményekhez képest, háromnegyed kilo tört bablisztet adhatunk a négyszerre felosztott abrak-adaghoz vegyítve. Korábbi időkben az idomitás alatt gyakran borsólisztet is adtak a lónak. — Ujabb korban azonban e tápszert mellőzik, mivel meggyőződtek, hogy a borsó felfúvódást okoz s a vesére hátrányos befolyással van, mig a babnak nincs meg aló szervezetére ártalmas sajátsága. Mindazáltal a bab is árthat a konditiónak annyiban, hogy bevit, lázas állapotot s a lábak megdagadását idézheti elő. — A tiszta zab- és széna-táplálék annálfogva többnyire minden lónak legelőnyesebb s a súlyos, szagtalan zabbal és egészséges, magas helyen termett szénával a legtöbb esetben jobban boldogulunk s a versenylónál elért állapotot könnyebben megtarthatjuk, mint miudeu más tápszer alkalmazása által. Lassú és válogatós evőknél, melyek a zabot bab nélkül nem örömest érintik, e vegyitő-szerhez kell folyamodnunk, de ezt inkább csak az étvágy-ingerlés, mintsem az erő gyarapítása végett alkalmazzuk. Szecskát a harmadik időszakban, ba kikerülhető, ne vegyítsünk a zabba. Ha azonban mégis szükséges lenne, egy maréknyi fölvágott széna előnyösebb a szokott szalmaszecskánál. A ló épugy lehet túlidomitva, miut túltáplált. Következményei a lábakon látszanak s az egész testalkaton. E tekintetben a lovat az ijboz hasonlíthatjuk, melyet óvatosan csak bizonyos pontig feszithetünk. Ha eme ponton tulmegyünk, akkor a lövés nemcsak erejét veszti, hanem az ij is eltörik, mihelyt a feszítést folytatjuk, legalább is végkép használhatatlanná válik, a mennyiben eredeti rugékonyságát elveszti s többé vissza sem nyeri. Éppen igy vagyunk a lóval is, mint az ívvel. A ló, sajátsága szerint, tehetségének folytonos fokozása mellett bizonyos pontig galopozhat, izzadhat, etethető. De csak is bi° zonyos fokig lehet a munkát fokoznunk. A legnagyobb megfigyelés és gondozás mellett Vadász- és Verseny-Lap. iparkodik az idomár az állatot e fokon tartani. Ha a legcsekélyebb lebangoltságot veszi észre, akkor a munka alapján fokozott tápszer mennyiségét csökkenti s őrizkedik a károssá válható munkafokozástóU— A túlfeszültség és túletetés állapota észrevehető : a bágyadt, szomorú szemről, érdes szőrről, dagadt, meleg lábakról s a lónak általában szenvedő külsejéről. A jól idomított, egészséges ló külseje temperamentuma szerint nagyon különböző. Igy p], egy erős lónak nem szabad az oszlopnál pajkosnak mutatkozni, hanem ellenkezőle» nyugodtnak, csaknem lomhának, habár teljes egészségben s izomban kell lennie. Kevésbbé erőteljes és szilárd alkatú ló esélyére azonban az ily állapot hátrányos lehet. Innen van az, hogy olykor ugyanegy istállóból két oly lovat látunk, melyeknek mindenike fit jelen meg az oszlopnál s az egyik nyugodt, a másik virgoncz, az egyik álmosnak, a másik csupa elevenségnek látszik s mégis mind a két állat egészséges, az idomitásban eleget tettek a hozzájok kötött kívánalmaknak, ugyanabban a gondozásban részesültek, csakhogy természeti sajá ságaik szerint különbözőképen dolgoztak, mindig azt tartva az idomár szem előtt, a mi előnyükre, nem pedig ártalmukra válik. A lábaknak kézzel, szénacsutakkal és kefével való dörzsölése, a lóra nézve az egész idomitás tartamában nagyon üdvös, az utolsó időszakban pedig éppen nélkülözhetetlen. Minden lábat naponkint egy negyed óráig kell dörzsölni. Az a befolyás, melyet ez az eljárás gyakorol a lábak tartósságára, annyira feltűnő, hogy a lovak, ha különösen megfeszítő munkát kemény talajon végeznek, sokkal kitartóbbak abban, mihelyt lábaikat kézzel gondosan megdörzsülgetjük. M ÉNES- és GYKPUJDONSÁGOK. Idomitás alatti lovak. Magán idomitó-intézet Tatán. Idomár : T. Harraway. — Jockey : В. Fletcher. Scliosberger Nándor ur versenyistállója : 5é p h Edgar ap Ostreger a Veile, 4é p m Fortunio II. ap Przedswit a Formosa. 4é p m Hanno ap Hastings a Honey. 4é stp m Magister ap Hastings a Masquerade. 4é p m Nagy-buksi ap Huccaneer a Erzsi. 3é p m Humorist ap Hastings a Honey. 3é sga m Seni ap Cambuscan vagy Verneuil any Fair Star, Thormanbytól. 3é sga к Bilanz ap Gunnersbury any Bimbó, Ostregertől. 3é p к Нате Blanche ap Przedswit a Delphine. 3é р к Ideiengye ар Przedswit a Kedvencz. 2é p m Cumberland ap Cognac a Kedvencz. 2é p к Adoma ap Hastings a Adelma. Flesch Albin százados versenyistállója : 5é sga m Atheist ap Kalandor a Adelma. 5é p m Carthago ap Hastings a Carnation. 5é p к Babette ap üstreger a Black Flag. Jékey Albert százados versenyistállója: 6é p h Hannibal ap Monseigneur a Alfreda. 5é sga m Cambus ap Cambuscan a Gaiety. 5é sga m Helgoland ap Hymenaeus a Herzogin. 4é p m Bettelstudent ap Kisbe'r-öcscse a Madame Angot. * * * Nyilvános idomitó-intézet Remeteségen Tata mellett. Idomár : W. Greaves. Br. Üchtritz Zsigmond versenyistállója : 4é p к Terapliin ap Tibthorpe a Sorcery. 3é p m Kisbíró ap Kisbér-öcscse a Tripaway. 3é p m Milfay ap Pirat Chief a British Queen. 3é stp m Tannhäuser ap Triumph a Tingadee. 3é p h ap Buccaneer a Crownpriucess. 2é p 1c ap Craig Millar a Crownprincess. 2é sga к ap Gunnersbury a Dibdáb. 2é sga к ap Kisbér-öcscse a Cendrillon 2é stp к ap Verneuil a Galante. Mr. Prince versenyistállója 4é sga к Patria ap Buccaneer a Anonyma. Márczius 11. 1886. 3é sga к Gondolj-reám ap Gunnersbury a Dahlia, Buccaneertől. 2é sga m Kanász ap Edward the Confessor any Capua. 2é sga ш Petrus ap Peter a Landreil. Mr. Prince és Mr, W. Greaves lovai : 3é il m Mirandola ap Kisbér-öcscse a Mistigris. 2é sga к Mirror ap Ordeal a Mistigris. Ellesek 1885-ben. Gr. Festetics Géza örökösei Schnecke (О. G. В. Vol. П. pag. 165. — Suppl. III. pag. 67.) márcz. 9-én pej kancza-csikót csillaggal, Albrook után. Schnecke újra fedeztetett Taurus által. Ugyanezeknek Híva (0. G.B Vol. II. pag 84. — Suppl. III. pag. 37.) april 7-én sga méncsikót nagy bókával, bal élőláb csülkön felül, bal hátsó láb fel szárcsontig, jobb hátsó láb csülökben kívülről kese, Taurus után. Héva újra fedeztetett Taurus által. Bottka Béla ur Hie Letzte (О. G. В. Vol. IL pag. 110. — Suppl. III. pag. 47.) ápril 11-én p k.- csikót csillaggal, Vezér után. Die Letzte újra fedeztetett Vezér által. Gr. Wenckhemi Rudolf Ceres II. (О. G. В. Vol. II. pag. 30. — Suppl. III. pag. 15.) W. R. K. f. Oe.- Ung. 1885. pag. 1368) ápril 20-án sga kancza csikót Harry Hall után, mely aug. 14-én kimúlt, Ceres II. újra fedeztetett Kortes által. Ugyanannak Ceres (0. G. В. Vol. IL pag. 30 — W. R. К. f. Oe.-Ung. 1885. pag. 1368.) május 3-án pej kancza csikót, bal hátsó láb kese, Harry Hall után. Ceres újra fedeztetett Kortes által. Gr. Bielsiii Gyula Carobela (O. G. B. Vol. II. pag. 145. — Suppl. III. pag. 14.) márcz. 27-én világos p méncsikót szabálytalan csillaggal, King Alfons után (W. R. K. f. 'Je.-Ung. 1885, pag. 777 ) Czajkowski László lovag ur Traviata (0. G. B. Vol. II. pag. 182. — Suppl. Hl. pag. 73.) sp k-csikót Boomerang után. Flick Móricz K.vag főhadn. urnák (7 drag, ezr.) Füzér (0. G. B. Vol. 1. pag. 29.) sga méncsikót Tullius után. Kund Jenő ur Antoinette (О. G. В. Vol. II. pag. 9.) 1882 február 16-án vil. érczsárga kancza-csikót Czimüora után. Ugyanannak 1883 május 3-án geszteeny pej k.csikót Dami után. Ugyanannak 1884. ápril 14-én gesztenyepej m.csikó Dami után. Ugyanannak 1885 ápril 3-án vil. ísga k.-csikót Elemér után. Antoinette újra fedeztetett Major Ar- thur által. Ugyanannak Kincsem (0. G. Б. Vol. II. pag. 97.) 1883 február 18-án vil pej k.-csikót Dami után. 1884. febr. 2-án vil. pej к csikót Dani után. Ugyanannak La Trappe (0. G. В. Vol. II. pag. 106.) elvetélt 1884 nov. 15-en Elemér után s 1885-ben újra fedeztetett Attaque által. Elnevezés. Gr. Esterházy Miklós sga к ell. 1883 ap Waisenkuabe, a Ann, Carnivaltói (0. G. B. Vol. 11. Suppl. II. pag. 3.) Begedal nevet nyert. Gr. Károlyi Sándor sga m ell. 1884 ap Bálvány a G risette, King of Karsttól (О. G. В. Vol. II. Suppl. III. pag. 35.) Balkan nevet nyert. Br. Üchtritz Zs. f к ell. 1883 ap Remény, anyja Ilka, Duketól (0. G. B. Vol. II. Suppl. II. pag. 35.) Irka nevet nyert. Blaskovics M. ur stp к ell. 1885. ap Kisbér öcscse a Csalogány, Carnivaltói (W. R. K. f. Oe.-U. 1885. pag. 701.) Csalóka nevet nyert. Ugyanannak sga к ell. 1885. apja Bálvány a Kedves, Cambuscantől (W. R. K. f. (Je.-Ung. 1885. pag. 701.) Jó-leány nevet niert. Ugyanannak sga m ell. 1885 ap Verneuil a Borostyán, Blinkhoolietól (W. R. K. f. Oe.-Uug. 1885 pag 701.) Vidor nevet. Wolanski E. lovag ur sga к ell 1884 ap Manfred a Halka, Comfortertöl (0. G. B. Vol. II. Suppl. 111. pag. 35.) Gosling nevet. Ugyanannak sga m ell. 1885. ap Manfred anyja Sprytna, Von Stromtől (W. R. K. f. Ue.-Ung. 1885. pag. 619.) Piastun nevet. Bottka Béla ur p к ell. 1885. ap Vezér a Die Letzte, Mameluketól (W. R. K. f. Oe.-Ung. 1886. pag. 36.) Iris nevet nyert. Gr. Wenckheim Rudolf sga h ell. 1675 apja Chief any Ceres, Arsenaltól (Ö. G. В. Vol. II. pag. 30.) Ceres nevet nyert. Gr. Bielski Gyula vil p m ell. 1885. ap King Alfous a Carobela, Corsartól (W. R. K. f. Oe.-Uug. 1885. pag. 1367.) Ali nevet nyert. Mr. W. Waugh sga m ell. 1883. ap Verneuil a Gardenia, Buccaneertől (О. G. В. Vol. II. Suppl. II. pag. 28.) St. Hubertus nevet nyert. Gr. Wenckheim Rudolf sga к eil. 1876. apja Chief a Ceres, Arsenaltól (О. G. В. Vol II. pag. 30. — W. R. K. f. Oe.-Ung. 1884. pag. 510.) Ceres II. nevet nyert. Bernrieder József ur sga к ell. 1880. ap Great Eastern a Love to Pau, Daniel O'Rourketól (О. G. В. Vol. II. pag. 116.) Legszebb nevet nyert.