Vadász- és Versenylap 30. évfolyam, 1886

1886-12-23 / 54. szám

Deczember 2. 1886. Vadász- és Verseny-Lap. 511 dai gyepet ajánlottam, mely ismerős e's in­differens hely mindkettőnk előtt. — Azt hiszem, hogy a hely választását inkább ne­kem van jogom — mint kihívott félnek — megtenni ; azért kitűzöm Szandát, és igen örülnék, ba azon birák közül megnyernél egyet, ki ellválalná ezen ügyet, és kitűzné a terminust oda. — Én azt előre kijelentem, hogy pontosan tartani fogom. — Ezzel, édes barátom, megtettem utolsó ajánlatomat és ba azután is azt mondod, hogy „elfogadom a szandai területet is, de előbb futtassuuk Babátou", ugy ezennel egyszerűen kijelentem, hogy nekem ezen ügyben nincsen többé sem nyilvános., sem privát uton semmi mondani valóm és a tisztelt olvasó közönségre bí­zom, Ítéljen ! ki kettőnk közül az, ki a ver­senyt elodázni akarja ? Viszontlátásra tehát Szandán ! P.-Kakat, 1886. deczember 20-án. Barátod Magyar у К. Bêla. ATHLETIKA és TESTGYAKORLATOK. A Szabadicai Torna-Egylet versenybi­zottsága megalakult. Jövő évi országos jel­legű versenyeit Palicson augusztus első va­sárnapján fogja megtartani, mely alkalom­mal a bajnoki kardvívás, bajnoki tornázás és bajnoki 1 a. mértföld sikverseny mellett a pentathlon-1 is be fogja mutatni. Ez, mint neve is mondja, öt különböző részből áll : távolugrás, gerelyvetés, futás, discusdobás és birkózás. — A távolugrásban versenyzőknek 450 metert hibátlanul át kell ugorniok. A fenmaradt ugrók gerelyt vetnek (gerelyük 190 ctm. hosszú, szijjal (ankyle) és aczélhegygyel van ellátva). Kitűzött czél nélkül, ivbeu mentül távolabb kell egy irányban elhajítani. A versenyzők fele, kik tovább dobtuk, gyorsfutásban folytatják a versenyzést. A távolság 190 meter. A fenn­maradtak discusdobásban vetélkednek. A di­seus 21 ctm. átmérőjű nagy lencséhez hasonló 2 kgr. súlyú vasból készült korong. A discus­dobás a Myron-féle kiállásbó történik. — A két legjobb dobó végül : háromszoros birkó­zásban mérkőzik. A ki a másikat kétszer leteperi, az marad a „pentatbiou" véggyőz­tese. A birkózás görög rendszerben történik. A véggyőztes pálmaágat és koszorút, ellen­fele pedig egyszerű koszorút íog kapni. Vasparipán agarászok. A „Bács-Bodrogh­megyei agarász-egyesület" folyó év novemb. 15-én tartotta meg nagyszabású versenyeit, mely alkalommal a vasparipa (bicycle) gya­korlati alkalmazása is be lett mutatva. — Hubay Árpád, Matkovics Miklós, Vermes bajnok, a legszebb agarászásra alkalmas idény­ben, kemény tarlókon több izben vasparipá­kou kisérték az agarakat. — Valóban eme módja az agarászatnak csak kipróbált, edzett athlétáknak való, kik puha talajon, szántás, barázdákon keresztül mély árkok előtt le­szállva és ezt géppel átugrani képesek — a lovakat megelőzve a hajszát vezetni. Francziaország sculler bajnokságáért 1886­október 3-án folyt le a küzdelem Argentcuille­ben.— Lein, az ex-champion 1875 — 1883-ig, ez évben ismét megszerezte a czimet, bár óriás küzdelemmel, s egy meter előnynyel, második D'Hautefeuille, harmadik Haneur a Szajna bajnoka, kivel, ugy látszik, jövő évre Lein-uek erős küzdelme lesz. Ötven angol mértföld (circa 80'/ 3 km.) távolságra volt Richmondbau egy igen ér­dekes gyalogló verseny. Tiz amateur állt ki, Anglia legjobb erői; győzött igen szépen M. lntosh, az 50 mértföldet 8 óra 52 perez 25 ruásodpereznyi Tdő alatt járva be. Furniwall, a világ velociped - bajnoka, ismét két győzelemmel szaporította babérjait Angliában, a Surrey Bicycle-club őszi mee­tingjén. Egyik győzelme az egy angol mért­földes pályán 3 p. 2V 5 mp. alatt, a második 10 ang. mértföldre 83 p. 40 2/ 5 mp. alatt, mindkét idő nagyon elmaradt, az edd'gi recordnktól, minek oka azonban a könnyű győzelem ; el­lenfelei ez alkalommal nem kénvszeritették gyorsabb futásra. TÁRCZA. A new yorfei lovagló-egylet. E czim alatt érdekes közleményt hoz a „Harpers Weekly" f. évi október 9-iki száma, melyben különösen s talán némi boszanko­dással emliti, hogy az angolok bárhol tele­pedjenek le, vagy csak huzamósb ideig tar­tózkodjanak, életüket az otthon megszokott mód szerint rendezik be. Eme conservativ szokásuk nem csak étkezésükben s a nap be­osztásában, hanem mulatságaikban s testgya­korlataikbau is mindenütt nyilvánul. Bárhol láthatui, hogy mihelyt néhány angol család va­lahol letelepedik, a criquet, lawu-teunis, vadá­szat, halászat s egyéb apró sport és testgyakorlat is mindjárt szőnyegre kerül, s ezeket, ha a viszo­nyok megengedik, versenyek és a falkavadászat csakhamar követik. Különösen kiemeli, hogy az angolok, az egymástól egészen eltérő iskola- és vadá­szati lovaglásban egyenlő jártasak, megje­gyezvén, miszerint addig, mig Amerikában a közlekedési módok csekélyek voltak, s utak éppen nem vagy csak nagyon rosz állapot­ban léteztek, ott is sokat lovagoltak ugyan, de ezt uem sport, vagy testgyakorlat szem­pontjából tevék, hanem egyedül azért, hogy egy helyről a másikra könnye ben s bizto­sabban eljuthassanak, s a hátas-lovat csak szállítási eszköznek tekintvén, ba elég erős volt, ketten is reá ültek. Kissé duzzogva, de mindazonáltal némi elismeréssel bírálja végre, hogy ámbár az amerikai s angol nézete sokban éppen nem egyezik, emezek testgyakorlati nevelési irá­nyát, mint határozottan előnyöst, ők is mind­inkább követik s leginkább a lovagló sport az, mely Amerikában, nevezetesen a nagy városokban, mind inkább kedvelőkre talál. A mindenben fényűzést a kéjenczi com­fortot kereső vagyonos amerikait, mióta a lovaglást megkedvelte, a meglevő lovaris­kolák koránt sem elégítik ki. A new-yorki „riding ,club" tehát oly lovardát állított elő, mely minden tekintetben párját ritkítja. Nagy­ságától s ama berendezésétől eltekintve, mely­ben gyermekek poney-on, a mindkét nem­beli ifjúság okos régi lovakon tanulnak, gya­korlottak carrousselt lovagolhatnak s vadász lovakat beugrathatnak, a comfort minden ágáról bőven gondoskodva vau. — A manege mellett találjuk a társalgótermet, melynek roppant üveg-falán át kényelmesen belát­hatni a lovaglókra. Mellette'büffet és étkező; aztán egyfelől urak, másfelől nők részére kényelmesen beiendezett öltöző- s fürdő-szo­bák, minden a kellő számú ügyes szolgálat­tevő személyzettel ellátva. — Az istálló-he­lyiségek, melyekben a különféle fajú hátas és kocsi-lovak sokasága a legcsinosabban van elhelyezve, a fentebbi berendezésnek min­den tekintetben megfelel, s a manègeban tartózkodó cselédség, a lovaglók kivánalmai teljesítésére mindig készen áll ; — barriérek s kisebb gátak pillanat alatt fel vannak állítva s ismét eltávolítva. Ez intézetről bízvást el lehet mon­dani; „Herz, was willst du noch mehr!" Mióta a riding club lovardája fennáll, az összes elegáns világ találkozó-helye s kü­lönösen az által lesz érdekessé, hogy benne bizonvos órákban egv- és kétlovas kocsizási •> О J gyakorlatok is megejtetnek, melyeket a ritka növényekkel diszitett társalgóteremben tar­tózkodó közönség kéuyelmeseu nézhet. Y E G Y E S. Deczember 31-én lesz nevezési zárlata a Buda­pesten 1888-ban futandó Csikóversenynek s az 1890­ben futandó Ivadékversenynek s a jövő évi Iffez­heimi díjnak, hamburgi Criteriumnak, bussumi Criteriumnak és németalföldi Derbynek, doberani Aranyostor-dijnak, s több berlini tenyész-dijuak, stb., melyekre telivértenyésztöink és versenyistálló tulajdonosaink figyelmét fölhívjuk. • \ A mi handicapperünk — irja a „Sport" — Wackerow H. ur, ki mint ismeretes, a mult ősz­szel — a budapesti őszi versenyek vége előtt — hir­telen megbetegedett, a napokban hagvta el dr. Löw magán-gyógyintézetét, s most melegebb vi­dékre szándékozik elutazni, egészsége helyreállítása végett. A budapesti birói tisztről betegeskedése miatt le kellett mondania. * , * я A kemenczei telivérméneshez gr. Forgách által közelébb megvásárolt Insulair és Beauminet e na­pokban érkeznek meg rendeltetésűk helyére. Szak­értők nézete szerint, ama nagy pénzáldozat, me­lyet a gróf e két kitűnő mén megvétele által ho­zott, tökéletesen indokoltnak látszik, minthogy első klassisu képességgel birnak s pedigreejök minden az országban levő kanczák fedezésére al­kalmasakká teszik ezeket, azonkivül ugy kifogás­talan alkatukat, mint versenyképességűket átörö­kítik ivadékaikra. « * • A nagyváradi lóversenyek további fentartása érdekében a bibarmegyei gazdasági egyesület gyű­lést tartván, Tisza István hangsúlyozta, mily meg­lepő eredményt mutatott föl az első báromévi cik­lus ; feltüntette a lóversenyek anyagi, társadalmi és közművelődési befolyását, megjegyezve, hogy a versenyek fentartása most már annyival könnyebb lesz, mert az egyesületnek e C'.élra már 300Ó frt tőkéje is van. E hatásos beszéd után a gyűlésen jelenvoltak rögtön tetemes összegeket irtak alá az ujabb ciklus versenydijaira. Eszmelánczolatban ezzel amaz óhajunkat fejezzük ki, vajha a haza többi te­kintélyesebb megyéinek mérvadó körei is, követve a bihariak példáját, ily — habár eleinte kisebb szabású lóversenyeket rendeznének évenkint. Ezek mindenesetre nagy lendületet adnának az illető vidékek lótenyésztésének. * A budai polgári lövész-egyesület tudatja, hogy a saját lőterén létesített jégpályáját (Ifi kerület. Nagy-Rókus-utcza végén) az első jégképződésnél ünnepiesen megnyitja, mindent megtéve a közönség kényelmére, melynek az egyesület tágas termei ren­delkezésére állnak, ugy az uj vendéglős is a leg­jobb ételekkel és italokkal jutányos árakon szolgál. A belépti jegyek árát tetemeseu lejebb szállította az egylet, igy : lövészegyleti nem korcsolyázó ta­goknak, egész saisonra belépti dij egy forint, csa­ládjaiknak szintén egy forint ; korcsolyázó egyleti tagok és családjaiknak 2 forint; katonatiszteknek, budai kör, budai dalárda, budai torna-egylet, 1-ső kerületi kaszinó, Hunnia, Velocipéd-Club tagjainak, egyetemi' és felsőbb iskolák kallgatóinaak 3 forint, a nagy közönségnek 4 frt ; napi bemeneti személy­jegyek 30 kr ; zenenapokon személyenkint zenedij 20 kr. Korcsolya elhelyezési és gondozási dij egész idényre 1 frt, ruhatár 5 kr. darabonkint, korcsolya fel- és lekötési dij szolgáknak 5 kr. * * я * A graditzi por. kir. föménesben az idén 31 telivér csikó elletett, melyek közül 3 kimúlt s igy a jövő évbe 28 } earling megy át, melyekhez 9 mén tart apasági jogot. Ckamanttá 9, The Palmer 4, Flibus- tier, Martial és Weltmann 3—3, Emiiius, Y. Buc- caneer, Savernake és Peter 1 — 1 ivadéknak adtak létet, egv csikó fölött Weltmann és Martini s egy másik fölött The Palmer, Martini és Weltmann apa­sága kérdéses. Az idei csikók közt van egy mén, mely Potrimposnak és Pumpernickelnek édes test­vére s Panther nevet nyert. * . * A franczia pályákon az idén a következő tizen­két jockey aratott legtöbb siicert : Hartley áll az első helyen 77 győzelemmel, aztán Bridgeland 59, T. Lane 55, J. Kearney 52, Greer 45, Rolfe 34, Dodge 31, Carratt 29, Wicherley 28, R iwlinson 24, Jellis és Skipp 20 — 20 győzelemmel Összesen 150 jockey volt olyan, ki legalább 1 győzelmet aratott. m г * Angliáhan a steeplecbase-riderek közt egy uj csillag merült föl, a még csak 15éves TP Wood- land, ki a croydoni meet ingen a Great Metropoli­tan Steeplecbaseben Magpiet lovagolva, erős vég­küzdelem után megverte a Brown Bettyt mesterilog lovagló Mr. W. H. Mooret. — Vérmes reményeket kötnek e még gyermek akadály versenylovashoz, ki már is annyi tapintatot és ügyességet tanusit hi­vatásában.

Next

/
Thumbnails
Contents