Vadász- és Versenylap 30. évfolyam, 1886

1886-12-23 / 54. szám

Deczember 23 1886. Vadász- és Verseny-Lap meeting harmadik napján, a kétévesek 950 meter távű Handicapjében, Proportion, Kis­kapitány, Kanász, Parnó, Torpedo, Floribunda és Cumberland voltak a mén ellenfelei. Szép versenyt futott ebben a mén Proportion­nai, melyet csak az orrával vert meg ; igaz hogy tizenhárom tontot kapott a kanczától. Utoljára a saisonban a Nursery Handicap 950 meterén futott, Trés-chic és Zukunfttal, amannak 1 fontot, emennek 6 fontot cedálva. Hosszantartó érdekes küzdelem után azon­ban Trés-chic fél hoszszal verte meg a mént, mely ngyanily távközzel vitatta el Zukunft­tól a második helyet. Peter eme fia szép, racinglike alkatú mén s ha a télen csontozata és izomzata erős­bűi, reményekre jogosító flyer válhatik be­lőle, a rövidebb távú versenyeken. Verdillac, Verneuil és Rawenswing 3é fia, hatszor jelenkezett ez idén nyilvános pályán s egy győzelemmel, 1 második bely­lyel ezer lorintot nyert. — A bécsi tavaszi versenyek második napján jött ki először a gyepre, a Kriau-verseny 1600 meter távján, de csak mint outsider futott be Abenadar, Viva, Kisböske és Hamlet mögött, látható­lag még egyáltalán nem fit állapotban. Másod­szor csak a bécsi nyári meeting 1-ső napján nyergelték föl a mént, az 1200 meteres Пап­dicapben, feltűnően jobb formában. Erzsike, Cast-off, Hamlet, Coureuse és Csel- voltak ellenfelei. A mén igen szépen futott s köny­nyen nyerte meg egy hoszszal versenyét Er­zsike ellen, 55 kilo teherrel, 6% kilót adva a kanczának s 10-et a harmadiknak érkezett Cast-offnak. — A budapesti szentistvánuapi meeting 1300 meteres Eladóversenyében fu­tott ismét, de csak a harmadik helyen ér­kezett be, Brutus és Tüske mögött ; maga mögött hagyta azonban Senit, Aninát, West­faliát és Legy-jót. — A bécsi őszi meeting harmadik napján, az 1600 meter távú Eladó versenyben Légy-jó, Buschmüller, Coureuse és Cast-off mögött belyezetlen érkezett be, semmi szerepet az egész verseny folyamán nem játszva. — E meeting második napján újra sze­rencsét próbált a mén az 1200 meteres Ela­dóversenyben, de csak a harmadik helyre fut­hatott be Brutus és Gamine mögött; utána érkeztek azonban be Hamlet, Anina és Cou­reuse. — Utolszor a meeting negyedik nap­ján hozták ki a mént, a Cambrian-verseny 2800 meter távolán Castoff és Lilivel lépve sorompóba, mindeniknek 1% kilót cedálva. Cast-off azonban könnyen bánt el Verdillac­kal, mig ez hat hoszszal vert.e meg Lilit a második helyért. * * * Waterrose, Rosicrucian és Appollinaris 3éves leánya, egészen elvesztette kétéves korában mutatott formáját. Kilenczszer in­dult az idén, de csak bárom második helyet vívhatott ki s csak 785 frttal számolhatott be istállójának. A bécsi tavaszi meetingbpn a Megnyitó verseny 1600 meterén kísérelt először szeren­csét, hol a 4éves Matadorral, Kétessel s a vele egykorú Hildával, Abenadarral, Jealous­val s Argonauttal kellett mérkőzuie. Water­rose meglehetősen futott e versenyben, me­lyet Matador folyvást kezében tartott s Hil­dát könnyen verte meg bárom hoszszal, noha 21 fontott. adott neki, mig ez ugyanoly táv­közzel előzte meg Waterroset egyenlő (51 kilo) teher mellett a második helyéit, de Kétest, Abenadart és a többit maga mögött bagyta ; igaz. hogy Kétesnek a 64% kilo topweigbtot |kellett vinnie, de Abenadar a kanczaval egyenlő súlyt vitt a nyergében. A meeting második napján az 1200 meter távú Handicap-ben Starlight, Valerianus, Goliath, Gemma és Tótleány indultak vele, melyben Starlight küzdelem után egy fej­hoszszal vivta ki győzelmét a neki 32 fon­tot adott Valerianus ellen, mely azonban négy boszszal verte meg a kanczát a máso­dik helyért, noha 9% kilóval vitt több ter­het a nyergében ; de Goliath, melynek a 67% kilo főteher nem volt ínyére, mögötte érkezett be. Ugyan e meeting folyamában, a negyedik nap 1600 meteres Handicapjé­ben, Rémes, Zománcz, Westfalia, Erzsike, Damasus és Elsa léptek ki vele a küzdtérre. Waterrose vitte a főterbet s szép verseny után egy nyakhoszszal ütötte öt el Ré­mes az elsőség dicsőségétől, noha 7 font­tal vitt többet nyergében, mint a győztes; három boszszal azonban a harmadik helyre utasította Zománczot. A budapesti tavaszi meeting Megnyitó versenyének 1600 meteres pályáján a főterbet (53% kilo) vitte a kancza, Ragyogó, Kisböske, Tápé és Barége ellen, de esély nélkül, mert a versenyt Ragyogó és Kisböske csinálták, mely egy fejboszszal az előbbi előnyére dőlt el s Waterrose öt boszszal hátrább foglalta el a harmadik he­lyet ; igaz, hogy a győztesnek 7 fontot, Kis­böskének pedig plane 13 fontot cédáit. — A bécsi nyári meeting ötödik napjáig nem mutatkozott a kancza nyilvános pályán s ekkor az 1200 meteres Handicapben indult, Dame Blanche, Ragyogó, Hamlet, Argonaut, a King Tom-k. és Kisböske társaságában. A kancza itt erős küzdelmet vivott Dame Blanche ellen, melynek öt és fél kilót adott, de egy nyakhoszszal megelőzte a könnyű terhű kancza ; ám Ragyogó és Hamlet utána érkeztek be. — A bécsi őszi meeting negye­dik napján, a Bécsi nagy handicap 2800 mete­rén Goliath, Olyan-nincs, Excelsior II., Prä­lat, Manfred és Si képezték vele a mezőnyt ; de e bosszú távon a kancza egyáltalán nem érvényesíthette tehetségét s csak ötödiknek érkezett be Goliath, Olyan nincs, Excelsior II., és Prälat mögött. — A tatai versenyek al­mával láttuk ismét a kanczát a Komárom­megyei Handicapben. Itt Hamlet, Sicily, Tündér és Gamine indultak vele az 1200 meter távon. Az 5é Hamlettől 8 fontot kapott, azonban soha sem válhatott a ménre veszélyessé, mely canterben öt boszezal aratta ellene győzelmét, s csak egy nyakhoszszal biztosí­totta második helyét Sicily ellen. A buda­pesti őszi meeting második napján, az 1300 meter távú Handicapben csak statiszta sze­repre volt a kancza kárhoztatva s az utolsók közt érkezett be, Tündér, Gamin, Vinaigrette, Fui Speed, Sicily és Rape of the Lock mö­gött. Utolsó föllépte a kanczának, ugyan e meeting 2000 meter távú Allamdijáért volt, de a kancza itt nagyon kedvetlenül futott s TaDuhäuser és Arabi mögött mint nagyon rosz harmadik érkezett be, Invisible előtt. Hogy e különben elég SZÍVÓS, de inkább rövid távokra sikeres kancza az idén oly csekély eredményt tudott fölmutatni, okát főleg abban keressük, mert mind a maueger, mind a handicapper kissé túlbecsülték e kan­czát, mely a jövőben, kedvezőbb viszonyok közt, bizonynyal több sikert arathat, ha egészségesen léphet ki a pályára. * * * Az istálló többi hat lováról, melyek soha helyet sem kaptak, mit sem Írhatunk s csak nevöket emiitjük ; u. m. Ironie, Strawberry, Idolo, Medium, Caballero és Framboisy. (Folyt, köv.) Körfiitekintés. Bussumban (Hollandiában) az amster­dami Sport-klub nemzetközi lóverseny-mee­tinget irt ki a jövő évi junius 19-ére. A versenybizottság oda törekedett, hogy oly ver­senyek is futtattasanakBussum gyepén, melyek megérdemlik, hogy Németország és Ausztria­Magyarország versenylótulajdonosai is fut­tassák ott lovaikat. — A versenyekben való részvétel megkönnyebbítése czéljából a né­met határon egy különvonat áll a részve­vők rendelkezésére, mely 4 óra alatt érkezik Bussumba, melynek használatáért, oda és visz­sza, egy-egy ló után 50 márka fizetendő, melybe azonban a szolgaszemélyzet szabad utazása is be van foglalva. A meeting két főeseményét a Critérium (minden országbeli 2-évesekuek) és a Niederländische Derby ké­pezi. mindegyik 8000 márkával dotálva; amannak távja 1000, emennek 2400 meter. Nevezési zárlata mindeniknek f. évi decz. 31-dike s nevezni lehet vagy Amsterdamban br. de Talisnál vagy Berlinben az Union­Club főtitkárságánál. Minthogy e nemzetközi meeting a berlini nyári meeting és a ham­burgi Derbynapok közé esik, jó alkalom lenne ott versenyző- lovainknak a németalföldi e versenytéren is szerencsét kísérelni. (A két fő verseny programmját lapunk illető rova­tában közöljük.) * . * * Az auteuili akadályverseny-saison is vé­get ért s e sport barátai legközelebb már Pauban, Cannesban és Nizzában fognak ta­lálkozni. Az auteuili meeting zárnapjának főeseménye a Prix de Hon volt, e 3évesek versenye, mely 10,000 frankkal dijaztatott. — A diadalt Mr. Botten Boidon-ул (ap St. Christophe vagy Insulaire, a Bonnie Dundea) nyerte könnyen a Mous Fould Orneja ellen. Br. Firiotnok is futott 3 lova e versenyben: Joyeuse, Ouragan és La Vigne, de nem kap­tak helyet. A meeting 13 napján hatvanegy versenyben 383 ló futott s igy átlag min­den egyes versenyre 6 ló esik. * * * Francziaországban az idén sikversenydi­)akban nem kevesebb mint 4.884,936 frankot osztottak ki. Ez összegből 4.491,181% frank első az dijakra s a 393754% frk maradvány a második és harmadik dijakra adatott ki. Pá­ris, Chantilly és Fontainebleauban az első dijak összege 2.149,546 frankra, a második és harmadik dijaké 138477 frankra rúgott ; Vincennesben az első dijak összege 322050 frank, a második és harmadik dijaké 15500 frank volt; Maisons-Lafitteben 284400 frank első dijakra s 10700 frank második és har­madik dijakra osztatott ki : mig a töboi vi­déki városban összesen 1.694558 frank első s 222252 frank második és harmadik dijak­ban adattak ki. * * * Angliában az idén tizenhat urlovas volt az akadályversenyekben olyan, ki tizszernél többször aratott győzelmet. Első helyen 41 győzelemmel, 68-szor lovagolva, Mr. J. Cu­mingham áll ; második : 35 győzelemmel s 143 lovaglással Mr. С. W. Waller; harma­dik 33 győzelemmel, 77 kísérlettel Mr. E. P. Wilson. — Mr. G. Lambton és Mr. Abing­ton 22—22 győzelmet mutathattak fői. Az­tán jönnek : Capt. Oven 21, Mr. Cradock 18, Mr. Tbjrlevell 17, Mr. Whitton 15, Mr. Ca­rew 13, Capt. Sandeiran 13, Mr. Johnstone 12, Mr. Nicholson 11, Capt. Lee-Barber 11 s Mr. Millar szintén 11 győzelemmel. Társas-játék a Kincsem-sorsjáték 50,000 frtos főnyere­ményére 1000 drb különböző seriesből sze­dett sorsjegyek (20°/ o leengedéssel) 20 réSZt­vevő á 40 frt Ha a társaság az 50,000 frtos főnyere­ményt megnyerné : ugy az a 20 társ közt újra bisorsoltatik, s egy nyeri az 50000 frtot ! De miután 1000 sorsjegy közül statisztikai tapasztalatok nyomán, legalább 20—25 nyere­mény várható : ezek összesítve ismét kisor­soltatnának. Aláírásokat a pénz melléklésével (az ügy iránti szívességbe 1) elfogad e lapok szer­kesztője, Deczember 25-ig. * * * Egyéb megrendeléseket kérünk egyenest a Sorjegy - irodának, Budapest, IV. Váczi­utcza 4—6 intézui. A szerk. *

Next

/
Thumbnails
Contents