Vadász- és Versenylap 30. évfolyam, 1886
1886-12-09 / 52. szám
Deczember 9. 1886. Vadász- és Verseny-Lap. 491 lovak — képességét figyelemmel kiséri, hogy Kisbér még távolról sem mutat ivadékaiban oly tehetségeket, mint nálunk Buccaneer. Ennyit az Alig. Sport Zeitung tanácsaira, melyekből kiderül tán annyi, hogy itt Magyarországon, ha nem is beszélünk annyit, s oly kicsinylőleg másokról, — de nem is vagyunk annyira rövidlátók — mint azt az Alig. Sp. Z. képzeli. Vártuk hogy mindezeket más oldalról mondják el, de miután ez késik : nem tehetjük, hogy az igazság érdekében néhány sorral ez ügy felvilágosításához járuljunk. A szerk. Versenyistállóink 1886-ban. (Folytatás.) A gr. Hunyady-Sztár ay-szövetség, daczára a közmondásossá vált szerencsének, mely kisérni szokta, az idén sok balszerencsével küzdött. — Először is legjobb lova Buzgó, a tavalyi Derby-nyerő, távol volt Angliában ; aztán Remember, melyről még április elején az volt a hit — hogy benne ismét egy Derby-nyertes rejlik, igen visszament formájában ; Metallistet és Jewesst pedig — két-három izben, valóban azt lehet mondani, hogy a balszerencse akadályozá egy-egy nyakés orrhoszszal, hogy elsők nem lettek, mert e két derék ló mindig körömszakadtig verekedett. Ez istállóból 11 ló indult ez évben nyilvános pályán, 56 futással, 11 első s 16 második dijat és egy tiszteletdijat nyerve. Összes nyereménye 39520 frtra rúgott. Jellemző, hogy e szép összeget csupáu négy ló nyerte, mig hét ló az istállóból helyezve sem lett. — Bármily szépnek látszik is tehát az istálló jövedelme, a kiadás is tetemes volt, tekintetbe véve azt, mennyibe kerül hét oly ló idomítása, tartása stb., mely egész éven mit sem nyer. Négy hasznos volt : Metallist, Jewess, Bemember és Biadó s igy főleg ezekkel fogunk tüzetesebben foglalkozni. Metallist, Verneuil és Métallique emez 5éves ménivadéka az idén 14-szer vett részt versenyben, hatszor haladt el győztesként 1 birói páholy előtt s ugyanannyiszor érkezett be második helyen. Összes nyereménye 20807 frt 91 kr. s egy tiszteletdij volt. — E Verneuil-mén nem bir ugyan ez apaló oly nagyszerű arányaival, mint néhány legkiválóbb ivadéka (Goliath stb.), de azért elég nagy termettel, jó háttal, hatalmas farral s kitűnő izomzattal bir. Pedáljai nem egészen correctek ugyan, de aczélosak. — A mi rajta leginkább kifogásolható volna, azok a csűdök lennének, melyek kissé hosszúk és a normálisnál rézsútosabban állnak, de igen szilárd szerkezetűek, mert máskép oly sok munka után, mint a mit végeztek - rég meglazultak volna. Nagy szívósságával kellő gyorsaság párosul s aczélos inai semmi kiváuni valót nem hagynak fönn. — El lehet mondani, hogy — minden körülményt tekintetbe véve — Verneuilnek eddig — képességre nézve — Metallist volt a legsikerültebb fia s a jövő évben még sok örömet szerezhet tulajdonosának a pályákon, mielőtt nagy hivatását majdan a ménesben betöltené. —Metalliquefia ez évben először a budapesti tavaszi meeting második napján, a 600 cs. aranynyal dotált Asszonyságok dijáért indult, Matador és Zománcz társaságában, 80 l/ 2 kilo roppant teherrel a 2400 meter távon, 8 kilót adva Matadornak s 21 kilót Zománcznak. Mint favorit indult Metallist s a finishben három hoszszal könnyen verte meg La Marjolaine fiát, mig Zománcz hatodfél hoszszal érkezett be a győztes mögött a harmadik helyen. — Ugyan e meeting negyedik napján a II. oszt. államdij 2800 meterén kísérelt szerencsét, újra sikert aratva egyetlen versenytársa Anna ellen, melyet nagyon könnyen győzött le öt hoszszal, noha ennek négy kilót cédáit. — Harmadik föllépte a meeting hatodik napján volt, az I. oszt. államdij 2400 meter távolán 65 kilo teherrel indulva, Jacob, Jewess, Olyau-nincs és Rémes társaságában. Metallist e versenyében is hiven futott, de a finishnél ötnegyed hoszszal Jacobnak kellett, erős tusa után, átengedni a diadalt, mely 26 fontot kapott tőle. Ki tudja azonban, nem nyeri-e Metallist e versenyt, ha Jewess, mely öldöklő paceban mutatta az utat, mérsékeltebb iramban vezet, s noha meg kell vallanunk, hogy a Boadicea-mén igen szép stylben nyerte versenyét, itt is alkalmasint alkalmazható ama latin közmondás, hogy : tertius gaudet. Majd a bécsi nyári meeting 2000 meter távú Tartar - versenyében jelenkezett újra a mén, de 67 У 2 kilo terhét nem érvényesíthette Algy ellen, mely 21 fonttal könnyebb terhet vive, könnyen verte meg Metallistet az első helyért, mig ez Dictatort — melynek 13 1/ 2 kilót cédáit — négy hoszszal utasította a harmadik helyre s mögötte érkezett még be Straight és Anna is. A meeting negyedik napján a Cambuscan-verseny 2800 meteres távjára nyergelték föl, hol Metallist 66% к. főteherrel indult, de erős küzdelem után meg kellett adni magát a szép stylben futó Készpénz előtt, melynek 17 k. jelentékeny súlyt engedett ; ám Pajzán és Gönner utána érkeztek be. A meeting nyolczadik napján a Farsifal-verseny 1600 meterén futott ismét, de a szerencse istenasszonya ezúttal is elfordult tőle, mert erős küzdelem után egy orrhoszszal kellett a versenyt elvesztenie Anna ellen, mely hat kilót kapott a méntől ; de utána érkeztek be : Remember, Olyan-nincs, Millerjung, Damasus, Rémes és Eisa. A budapesti Szent istván-napi meeting Budapesti dijáért pályázott Metallist ismét, gyönyörűen íutva, de ezúttal Bucsáuy és Zománcz mögött holt versenyben érkezett be a harmadik helyen Matadorral, mindeniknek sok fontot engedve. A bécsi őszi meeting második napján az 5000 frtos Államdijért futott, megint a második helyre, Pajzán mögött, erős küzdelem után egy nyakkal vesztve a versenyt a kilovagolt győztes ellen, melynek 11 kilo könnyebbséget engedett. — Matador és Jewess azonban mögötte érkeztek a czélhoz. A meeting ötödik napján az Amaranthusversenyben Millerjunggal mérkőzött a mén a 2000 meter távon, 8 fontot engedve ennek s két hoszszal könnyen aratva diadalát. A budapesti őszi versenyek második napján, az értékes Nemzetközi-dij 2800 méterén való küzdelem Metallist szép győzelmével végződött. Öt hoszszal könnyen bánt el Pajzánnal, mely csakhárom kilotkapotttőle. A mezőnyben voltak még : Virtuos, Teraphin, Green Wawe, Springbok, Anna, Zománcz és Tannhäuser. A harmadik napon a Prince of Wales-Handicap 1400 meterén futott ismét, de csak Si, Goliath, Natica és Olyan-nincs mögött, helyezetlenül érkezett be. Hogy Metallist ily rosz helyet kapott, okát az incorrect lovaglásnak lehet tulajdonítani a mennyiben gyilkoló paceben vezetve egész a távoszlopig, ott elfuladt s maradozni kezdett. Több mérséklettel bizonynyal jobb helyet vivhat vala ki magának. A meeting ötödik napján futtatott 2400 meteres Államdijért csak másodmagával, Taunhäuserrel indult, határozott kedvenczként a mén, 5 х/ 2 kilót engedve ellenfelének s a versenyt hands down egy hoszszal nyerte meg. A hatodik nap a szintén 2400 meter távú államdijért, 64V 2 kilo főterhe daczára, mint favorit lépett ki a sorompóba, Virtuos, Tannhäuser, Pajzán és Beauty II. társaságában. A mén most is hiven futott, azonban sok volt az a 18 font, melyet Whynot fiának adott s kénytelen volt, alig egy hossznyi vereség után, a második pénzzel megelégedni ; Tannhäusert azonban, melynek 28 fontot engedett, jó hat hoszszal előzte meg a czélnál. Ez évben utoljára a meeting zárnapján, az 1600 meter távú Októberi Handicap-Ъеп, diadallal zárta be a hadjáratot, háromnegyed hoszszal verve meg Sit, melynek 12 fontot cédáit. A mezőny kiegészítői voltak ezúttal Zománcz, Arabi, Goliath, Matador, Viva és Légv-jó. A mén a legjobb egészségi állapotban vonult vissza téli szállására. hogy jól megérdemelt babéraiu kipihenje a több havi campagne fáradalmait s uj erővel léphessen ki ismét tavaszszal a küzdelmek terére. * * * Bemember, Remény és Olga eme derék 3éves fia, Metall ist után leghasznosabb lova volt az istállónak. Két izben futott, 3 első, 2 második dijat nyert s 13460 frtot keresett meg. — Először az évben a bécsi tavaszi versenyek harmadik napján, a Kisbér-verseny 2000 meterén kísérelt szerencsét, és igen köuynyen verte meg a kedvencz Matadort, melytől 16 fontot kapott. Cseklyész, mely a mezőnyt kiegészité, rossz harmadik volt, noha 4V, kiloval vitt kevesebbet a győztesnél. — E meeting hatodik napján, a Trial-Stakes 1600 meterén, Virtuos, Buck-a-boo, Pajzán és Kisbíró voltak ellenfelei, melyek mind egyenlő (56 kilo) teher mellett indultak. Remembernek itt erős küzdelme volt Virtuos-zal, melyet csakis egy fejboszszal sikerült megverni, mig Buck-a-boo, két hoszszal hátrább a harmadik helyen végzé futását. A budapesti tavaszi meeting harmadik napján, a 2000 meter távú Államdijért lutott Hetykével, melynek 5 fontot adott, de a Giralda-mén harmadfél hoszszal könnyen verte meg. A vándorló verseny 2400 meter távolán ismét diadallal végezte Remember, könnyen verve meg harmadfél hoszszal Készpénzt, mely 7 fontot adott neki, mig a győztessel egyenlő terhet (54 kilo) vivő Hetyke rossz harmadik volt, Tannhäuser és Partagas előtt. A bécsi nyári meeting 3-dik napján, a Jo A ckey Club dijáért lett ismét fölnyergelve, de ennek 2400 meter távolán mint outsider érkezett be Fenék. Buck-a-boo, Pajzán, Algy, Olyan-nincs és Jacob mögött, semmi szerepet soha sem játczva az ütközetben. Ugyan e meeting 7-dik napján, a 2000 meteres államdijért futott, Hetyke, Ledér, Althotas, Merry Bird és Jacob társaságában ; de ebben Hetykének sikerült fél hoszszal biztosan megverni a mént, melytől ezúttal három kilót kapott, de s/ 4 hoszszal verte meg Ledért, mely szintén 3 kilo teherkönnyebbséggel futott. A meeting 8-dik napján, a ParsifalHandicap 1600 meter távolán, Anna, Metallist, Olyan-nincs, Millerjung, Damasus, Rémes és Elsa voltak ellenlábasai. Remember ezúttal is szépen futott mint kedvencz, azonban csak jó harmadikul végzé. Anna és Metallist után, melyek egy orrhoszszal döntötték el egymás közt a versenyt. A mén Annától csak IV21 Metallisttól pedig 7 1/ 2 kilót kapott. Remembernek ez volt utolsó futása az évben. Szép alkatú, SZÍVÓS mén, elég gyorsasággal s ugy látszik, inkább a hoszszabb távolságokra nyilik kedvező esélye. * * * Biadó, Scottish Chief — Rub-a-dub 3éves ménivadéka 12-szer futott ez évben s 1 győzelemmel, 6 második helylyel végezte a saisont, 3622 x/ 2 irtot jövedelmezve istállójának. A bécsi tavaszi meetingen, a Braterdij 3000 meterén futott először, Matador és Hanniballal, melyek neki 9%, illetőleg 1% kilót cedáltak, de mögöttük csak mint tűrhető harmadik érkezhetett be. A meeting ötödik napján, a KincsemHandicap 2000 meterén, mint legkönnyebb terhű, 47 kiloval futott a mén, s csak küzdelem után verte őt meg Go-on másfél hoszszal, tizenhat fontot adva Riadónak, mely azonban megelőzte Matadort, Teraphint, Vaurient, Hannibalt és Árulót, ez által reményekre jogosító formát mutatva. A prágai áprilisi versenyben, az 1600 meter távú Államdijért, Hanniballal egyenlő teher (56 kilo) mellett indult, de egy hoszszal biztosan verte meg a Hungaria-ivadék. A budapesti tavaszi meeting 5-dik napján *