Vadász- és Versenylap 30. évfolyam, 1886
1886-10-28 / 46. szám
p Oktober 28. 1886 Vadász- és Verseny-Lap. már kézre is kerítették, s ügynökségi bíróság által credóba véve, tettüket megvallák s a tőlem elvett pénzt is vissza akarták adni ; — közbenjárásomra elbocsátották ugyan, de szigorúan megmondatott nekik, bogy az esetre, ba nekem még legcsekélyebb alkalmatlanságot okoznak, szigorú fenyítés végett el lesznek fogva. Néhány nappal később a nagy medvével találkoztam, s Cola (barátom) megszólitással néki kezet nyujték : midőn ezt el nem fogadva gyanús mozdulattal kése után nyúlt, én is visszaléptem s forgópisztolyomat nekiszegzém ; ezzel megfordult s távozott, de valahányszor találkoztunk, minden pillantása kiolthatatlan gyűlöletet tanúsított. Thahopa-a-kae, az indiánok szentélye. Habár a távoli nyugoton sok regényes vidék, és a bensziilöitek különös tiszteletében részesitett hely van is, melyekről apáról finra mythikus mondák szállauak, a pipa kő sziklákkal egyik sem vetélkedbetik. Ennek kövéből nem csak a szertartási pipákat készítik, de eme regényes nép mondái szerint az indián népfaj is onnét veszi eredetét. Longfellow, a szellem és érzelemdús amerikai költő, „ Hiawatha" (indián Edda) czimü érdekes költeményét, melyben az indiánok ősmondáit közli, — igy kezdi : „A prairiek dombjaira, „A pipakő,, szikláira „Leszállt O, az élet ura, „Manitu a hatalmas. „A szikláknak vörös ormán „Állott O, s összehívta népeit, „Minden törzsnek harczosait. „A vörös kőből egy darabot „Kézzel tört le magának, „S alakokkal feldíszítve „Szép pipának formálta. „A folyócska bájos partján „Nádszált vágott „S levelekkel ékesítve „Pipaszárnak használta. „Most megtölté pipáját „Vörös lűznek hársával, „S szellő gyanánt erdőre szállt „Mig az ágak súrlódása „Parázsából lángra nem gyúlt. „Szikla ormán béke-pipát „Szitt most Gitclie Manitu, „Hogy Calumetje*) bodor füstjét „Jelnek vegyék népei". * . A pipából felszálló füst magasra emelkedék, s az ég boltozatán ezüst felhő gyanánt terjedve, mindenfelé szétoszlott. A jelt minden törzs észrevevé, — s „Folyókon s prairieken át, „Minden törzsnek harczosi, „Delawarok, Mohawkok, „Choktawok s Comanchok „Shof hounts és Blake feet-ek**) „Pawnik és Omahok „Mandanok és Dakoták „Huronok és Obiway-ok***) „A békepipa füstjére „Egyesülve siettek „A pipakő sziklához." Gitclie Manitu részvétteljesen tekintett le népeire, s viszályt, gyűlöletet és az apáktól öröklött egymás elleni barczvágyat látva, intőleg figyelmezteté gyermekeit, hogy boszuról s egymás elleni harczról lemondva, testvérek gyanánt éljenek, mert különben veszni fognak. Manitu a nagy szellem intése meghatotta a vadon fiait; arczuk s testük harczi diszül szolgáló bemázolását a sziklák között csörgedező folyóban lemosták s bárdjaikat homokba temették. „Hallgatagon a harczosok „A szikláról követ törve „Pipát fúrnak belőle. „S parton szedett nádszálakat. „Sastollakkal diszitve, „Hazafelé indulnak, „S az élet ura, felhők között „ Calumet ja Perkicanatól*) „Körülvéve, szemük elől „Eltűnik. . (Folyt, köv.) *) A békepipa indián elnevezése. **) Fekete lábúak. ***) A legkisebb törzsek nevei. ****) A békepipa szent füstje.' vegyes. Királyné ö felsége, mint értesültünk, az őszi saisont Gödöllőn szándékozik tölteni. A felséges asszony a legjobb egészségnek örvend s holnapután már meg is érkezik. ж Gróf Stubenberg Farkas cs. kir. kamarás, gr. Stubenberg József es. kir. kamarásnak s cs. kir. pohárnoknak és Nimptsch Anna grófnőnek, a királyné ő felsége csillagkeresztes- és palota-hölgyének a fia, közelebb tartotta menyegzőjét Oppersdorf Adelheid birodalmi grófnővel, Oppersdorf Károly birod. gróf és néhai Magnis őrgrófnő leányával. ж r * ж Gróf Bánffy Béláné, ki a napokban Gyéresen lovaglás alkalmával a lóról lebukott, megsérült ugyan, de szerencsére komolyabb aggodalomra nincs ok ; azonban sajnos, egy ideig a gróínénak az ágyat kell őriznie. ж ж ж November l én zárulnak a nevezések az 1887-iki s oproni Polgárdijra. ж Kégl Pista ismét elutazik Indiába vadászatra. Az indulás novemberre van tervezve. ж Ж Ж Ama téves hir ellenében, melyet a bécsi sportlapok nyomán mi is közöltünk, mintha a Jericho, Tátrafüred, Deceiver stb. közt futott versenyben De- ceiver csak a biró tévedése folytán nem lett elsőnek helyezve : fel vagyunk hatalmazva kijelenteni, miszerint a bécsi lapok e nézetei teljesen alaptalanok. ж Lapunk e számában kezdjük meg idei versenysaisonunK atatistikáját. istállók szerint kimutatva az osztr.-magyar birodalom versenyeiben futott lovak sikereit, nyereményeik szerint való sorrendben. * * * T Az öreg Buccaneer, a kisbéri apalovak e Nestora — mint halljuk — ismét gyöngélkedik. Ugy látszik a kor súlya nagyon érezhetőleg nyomja már a vállait. g » « . Gróf Festetics Tassilo az idén a legszerencsésebb versenyistálló-tulajdonos volt. a birodalomban. Lovainak összes nyereménye 61,141 Vg frtra rug, azonkívül egy tiszteletdijat is nyert. Második a sorban a Blaskovics Ernő ur istállója 50.463% frt nyereménynyel ; harmadik a Söllinger századosé 41,088'/} frttal s negyédik a gr. Sztáray Jánosé 40.525 3/, Írttal. * i ж ж A budapesti öszi lóversenyek 42 itemére összesen 92815 irt osztatott ki, és pddig a sikverseny 33 itemére 81,015 frt s az akadálypálya 9 itemére 11770 frt. — Volt pedig a hét vereenynapon 18 korterhü verseny, 16 handicap 9 eladóversen-/ melyekből a sikversenyeltre esik 15 korterhü verseny, 11 handi- cap s 7 eladóverseny. A sikversenvekben indult 80 ló közül 42 ló 32 versenyben aratott sikert. — Az akadályversenyekben indult 23 lő közül 9 ló vonult nyereménynyel vissza. Az 54 sikeres ló 32 különböző apától származik, melyek közül a liszta élén Verneuil áll 20.859 frt nyereménynyel ; utána jő Buccaneer 16970 forinttal s a harmadik helyen áll Przedswit 10050 frttal. * * * A budapesti őszi verseny-meeting alatt győztes sikverseny-jockeyk élén Busby áll 23 lovaglással, 6 győzelemmel, 3 második helyivel és 1 walkoverfel ; aztán következik Bell, ki 19-szer ült uyeregbe, 4-szer nyert s 3-szor a második helyen érkezett be : harmadik a sorban Peasndll, ki 21-szer lovagolt, 4-szer nyert s háromszor 2-dik helyre érkezett be. Az akadályversenyekben első helyen áll Hansi. ki ötször lovagolva 4-szer nyert, mig Fletcher, J. Ellis és Coates egyszeregyszer. ж ж * Buzgó hazajött a napokban Angliából egeszsegesen. Nem fog eladatni, hanem a jövő évre Metallist, Remember, Riadó és a 2éves Careful társaságában, mint az ez időre még fennálló HunyadySztáray szövetség lovai trainingben maradnak. Buzgóval egyidejűleg hozta haza Evans a gróf Forgách Sándor által Angliából hozatott két Hermit - kanczát és 1 csikót. A kanczák nagyszerűek. Gr Forgách anyakanczáinak száma ez uj aquisitio folytán 24-re szaporodott fel. A két kancza ára 1500 font sterling (= 18000 frt. o. éí) volt. ж * * Gr. Andrássy Géza az idei agancs-kiállításra egyik dijul egy ezüst, szarvas-fejet ajánlott fel. ж Tátrafüredet, a mult csütörtöki eladóverseny nyertesét, hr. Springer Gusztáv 1500 frton vette meg. ж Knights Fee a budapesti gátversenyek mindenikét oly könnyen nyerte meg, hogy bátran állíthatjuk, mikép régi jó formáját visszanyerte. ж Az idei agancs-kiállitás bírálói br. Trauttenberg Frigyes, gr. Esterházy M. és Dőry Lajos ur. ж Haláss Zsiga ur Mirtusa és egy másik agara elsők voltak a vértesaljai kölyök agárversenyben. Az ausztriai Derby favoritjei Abonnent, Petrus és Bulgár, melyek a fogadási lisztán 5:l-gyel szerepelnek. mig Zsupánt és Gyöngyömet 8:l-gyel, Sollichet. Cintrât és Balzsamot 10:1 jegyzik. Az Északnémet Derbyben Petrus. Pumpernickel és Bäuberlmupt- mann 6:l-gyel állnak a névjegyzék élén, mig Abon- nent 12:l-gyel jegyeztetik. ж ж * A németországi legitim verseny-saison zártáig a legtöbbet nyert istállók élén a graditzi kir. főménes áll 157,995 márka nyereménynyel ; aztán következik a gr. Henekel H. istállója 137,480 márkával : harmadik a sorban az Oehlschláger-istálló 80 886 márkával, negyedik a Capt. Joë istállója 48,768 márkával, ötödik a Mr. -Tohnsoné 41,294 márka nyeremény nyel; aztán következik a gr. Festetics Tassilóé 39,é00 márkával, a Tepper-Laski uré 39,494 márkával: a gr. Apponyié 35.535 márkával. Összesen 26 istálló nyert többet 10,000 márkánál. * * * A berlini öszi meeting két első napján a graditzi porosz kir főménesnek nyolez lova futott hét versenyben s ötször volt nyertes a kir. istálló, mig két izben második helyen futottak be lovai s csak egy (Warnung) nem lett helyezve. ж * * Pumpernickel a német Gestütspreis idei nyertese, valamennyi németországi nagyobb 3éves versenyben kötelezve van a jövő évre, kivéve a Henckel-versenyt. Nálunk a jövő évi Budapesti St Legerre van kötelezve, hol Abonnenttel, Bulgárral, Zsupánnal sat. fog találkozni. ж ж ж Bendigót, a világ eddig legnagyobb versenyének (Eclipse Stakes) nyertesét a mult héten, munkája közben accidens érte. The Bard hasonlóan járt s igy az idén már nem igen fognak versenypályán szerepelni. ж Ж Ж Az epsomi Derbyre már is kötik a fogadásokat ; igy a Middlepark Plate nyertese Florentine ellen a mult héten 500:60-at jegyeztek. A jövő évi kék szalag favori tjét The Baront 6:1 odds-szal kínálják. ж ж Ж A londoni Tattersallban a mult héten árverezték Waterford marquis vadászlovait, melyek közül 14 darab kelt el 3755 guineán ; tehát az átlagár 268 guinea. ж ж ж Plaisanterie verseny-carriere-je alkalmasint véget ért. Legalább idouiárjaJMr. Carter minden reményét elvesztette, hogy az idén kihozhassa. The Condor-nak is baja van s nem vehetett részt a Prix Gladiateur versenyében. ж ж ж Az 1887-dik „Skandináviai Critérium"-та. (3000 korona ==' 3360 márka) f. október hú 31-éig nevezhetni. Ugyanaz nap van nevezési határideje az 1888diki „Skandináviai Derby"-nek is (6000 korona = 6723 márka.) Nevezhetni Kopenhágában a versenytitkárságnál vagy Berlinben az Union-Club főtitkárságánál. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdODOs : Sárkány János Ferencz. j> YIL T T E R. BACHRUCH A. ékszerész Budapesten, váczi-utcza 25. sz. ajánlja saját készítményeit aranyban, ezüstben, drágakövekben. Különlegességek : phan tasie-tárgyak, versen, és vadász-dijak snjá* mintázatok és rajzoU tok szerint. Kitűnő ingszabásért kitüntettetett 1 világkiállításon : Londonban 1871-ben. Bécsben 1873-ban, Parisban 1878-ban, Budapesten 1885-ben BRACHFELD F. a „Jockey-Club"-hoz czimzett férfi-divat és fehérnemű különlegességei Budapest, IDorott^a-iG-tcza 7. szám. Angol Dent és Fownes-féle keztyük, nyakkendők, harisnyák, vadász-ingek, plaidek és lábtakarók (utazásra és kocsizáshoz). Angol eső-köpenyek, zsebkendők stb. Ö kir. fens. Coburg herczeg és herczegnö udv. szállítója.