Vadász- és Versenylap 30. évfolyam, 1886
1886-10-21 / 45. szám
426 Vadász- és Versenv-Lap. 2. A mely agár a kitűzött helyen és időre nincs jelen, a dijtutástól elejtetik. 3. Az agarak párosan vezettetve mindig pórázról bocsáttatnak. Ha valamely agárnak nincs társa, melléje erővesztő adatik. Amely agár pórázon nem megy, elejtendő. 4. Az agarak csupán a biró parancsára bocsáttatnak el. 5. Minden agártulajdonos, kinek agara egy fél óráig pórázon vezettetett, a nélkül, hogy nyulat ugrasztani sikerülne, feljogosittatik, egyszerű felszólalás által a következő pár agár futását követelni; az ily futás befejezése után ismét az ellőbeni pár agár kerül sorra. 6. A biró elébe lovagolni tilos, sőt kívánatára mindenki megállni tartozik. A bíróhoz szólni az Ítélet kimondása előtt tilos, csakis netaláni kérdéseire szabad felelni. ítéleti szabályok. 1. Első vágás = 2. 2. Első érés = 1. 3. Vágás = 1. 4. Érés . = V 2. 5. Zsinórban elmenetel vágással r= 2. 6. Fogás =p 1. Megjegyzendő az 5. pontra : Elmenetelnek nemcsak az veendő, ba a hátulsó agár az első mellett elhajt, hanem az is, ha a nyul zsinórban futván, a két agár egy ideig egymás mellett fut, az egyik kibúvik és vág. 7. Ha valamely hajtáson érés, vágás vagy fogás nem történik, a biró a kifejtett sebességalapján itél. 8. Ha a nyul positioba menekül és onnan ki is jön : az Ítélet a hajtás azon része szerint mondandó ki, mely a positióba érés előtt tolyt le. 9. Minden félreszaladó, kertelő, okoskodó vagy a nyúlról leálló agár leejtendő. 10. A biró köteles az első nyúlon Ítélni, kivéve ha több nyul ugrik és az agarak külön hajtanak. 11. Hozott ítélet ellen nincs ellenvetés. A szabolcsmegyei agarász-társulat tz évi Dijagarászatait a következő napokon tartja. November hó 3-án Nyíregyházán a nagyvendéglőben 8 órakor este közgyűlés és agárbeirás a szokásos sorshúzás megejtéséig. November hó 4-én reggel és a reá következő napokon agarászatok. Dij 400 frt érték. Nevezés egyleti tagoknak 5 frt, nem tagnak 15 frt. Közgyűlési határozat tolytán Gencsy Béla. Az orosz czár udvarában 110 agarat tartanak vadászatra, köztük 26 greyhound (nyulakra és rókákra), a többi farkasok vadászatára. Rókakopók is vannak, 80 pár, melyekkel falkában vadásznak. (Csodálatos hogy mind e nagyszerű berendezés mellett sem igen hallani, miszerint • a czár vagy udvara valaha vadászna, mit különben természetesnek kell tartani, ba hírlapokban olvassuk (ba ez igaz), bogy a czár, midőn utazik, akár kocsin akár vasúton, az országés vasutak mentét katonasággal állítják el. A falkavadászatuál ezt nem lehetne tenni.) Gróf Esterházy Miklós, hétfőn október 11-én tartá az első cubbuntinget rókakopóival. A vadászatok az idén aligha lesznek oly erősen látogatottak — mint más években, mi az általános egészségi viszonyokból ered. О Felsége a király azonban fog vadászni, s e végből Berzeviczy őrnagy vasárnap jött le Bécsből ; ugyanez alkalommal 12 vadászló is érkezett Megyerre. — Gróf Esterházy Móricz és testvére Ferencz is felküldtek már lovaikat vadászatra. Kis-Zomhor és Makó környékéről irják lapuuknak : Az agarászatok már, hetenként 2-szer 3-szor, igen nagy érdeklődés mellett folynak, annyira, hogy a lovasok száma az eddigi agarászatok mindegyikén a ] 5 - öt meghaladta ; a futamokat is igen érdekessé teszik a sok és nagy akadályok. A csanádmegyei agarászatokon részt vesznek a következő családok: Blaskovicb István és Aladár, Návay Lajos. Dezső és Kornél, Jakabbfy Vilmos és Tódor és Simay Ede urak ; eme családok birnak a legjobb agarakkal : eddig a legtöbb billikomos agaraik voltak első sorban Jakabffy Vilmos, Návay Lajos és Simay Ede uraknak. A kopófalkák gyakorlatai niindepfelé megkezdődtek. A pesti falkát gr. Esterházy Miklós maga vezényli, de még az urak közül kevesen lovagolnak ; csak gr. Eáterházy Móricz és Ferencz, Baltazzi Heotor. továbbá Berzeviczy őrnagy, ki ő felsége a király számára a napokban beérkezett 12 vadászló felügyeletét is viszi A róka falka felváltva két falkában egyelőre hétfőn, szerdán és szombaton vitetik ki; pénteken pedig a karrierek. Ez utóbbiak találkozója 10 órakor Megyeren ; a rókafalka szombaton (okt. 23-án) 9 1/ 2 órakor a 8-as covernél tartja meetjét. Gr. Forgách László is megkezde Mándokon a cubhantingeket, 2 falkával hetenkint 4-szer. Vendégekiil váratnak testvérjai Sándor és István grófok, br. Wesselényi Béla stb. Blaskovics Ernő ur is megkezdte a pesti versenyek befejezte után harrerjeivel a gyakorlatokat; s a környékbeli nemesség élén a bájos С . . . . kisaszony is lovagol már rendesen. VEGYES. Olyan-nincs nagy stylhen nyerte versenyeit a budapesti őszi raeetingen s háromázorr győzelmével 15,225 forintott jövedelmezett istálójának. — Olyannincs e szerint a versenyidény zártával a legjobb háromévesünk, azok közt melyek a birodalomban jelenleg a lábokon állnak. Olyan-nincs leszármazása: (nev. Blaskovics Ernő ur). Buccaneer (1857); «Wild Dayrell Ion Cain Paulowitz Payuator-k. Buccaneer (1857); «Wild Dayrell Ion Margaret Edmund Medora Buccaneer (1857); «Wild Dayrell Ellen Middleton Bay Middleton Sultan Cobweb Buccaneer (1857); «Wild Dayrell Ellen Middleton Myrrha Malek Bessy Buccaneer (1857); сЗ M о а s X Little Red Rover Tramp Dick Andrews Golianna-k. Buccaneer (1857); сЗ M о а s X Little Red Rover Miss Syntax Paynator Beniugborough-k . Buccaneer (1857); сЗ M о а s X Ecla.t Edmund Orville Emmeliue Buccaneer (1857); сЗ M о а s X Ecla.t Squib Soothsayer Berenice Kincsem (1874) с о от 3 J3 б Touchstone Camel Banter Kincsem (1874) с о от 3 J3 б Beeswing Dr. Syntax Ardrossan Kincsem (1874) с о от 3 J3 б The Arrow Slane Royal Oak Orville-k. Kincsem (1874) с о от 3 J3 б The Arrow Southdown Defence Fellona Kincsem (1874) -Я а D чэ > Cotswold Neweourt Sir Hercules Sylph Kincsem (1874) -Я а D чэ > Cotswold Aurora Pantaloon Lady Kincsem (1874) -Я а D чэ > The Mermaid Melbourne Humphrey Clinker Cervantes-k. Kincsem (1874) -Я а D чэ > The Mermaid Seaweed Slane Seakale Petrus, mely a mult csütörtökön a Csikóversenyhen (a 2évesek e legértékesb dijában a budapesti gyepen 4000 frt.) — győztes lett Abonnent, Cintra, Bulgár és Vinaigrette ellen : e győzelmével egyszerre a jövő évi Derby főkedvenczei egyikévé lett . . A futás előtt még Abonnentért csak 5-szörös pénzt, és Bnlgárért 6-szorost lehetett kapni, a Derbyre ellenben Petrusért 10-szerest kínáltak a bookmackerek. A győzelem után — Petrus ellen már csak 5-szörös pénzt adtak ezek, de azért Abonnent és Bulgár oddsait nem emelték fel. A Csi lóversenyre mdulás előtt Petrusért a helyszínén tulajdonosa 5-szörös pénzt vett 1000 frtért, igy 5000 frt nyert. Petrust — mint. lèves csikót tavaly gr. Bethlen és Péchy urak — 5050 frtért vették Kisbéren, a kilenezes bizottságtól, melynek részére ismét a Kincsem sorsjáték-vállalat hozatta azt Angliából — több mén csikó és kanczával. Anyját Landrailt gr. Forgách Sándor vette meg — ha :ól emlékszünk szintén 5000 frt körül. A három Derby.candidatus közt Petrus épp oly nagy rámában alkotott ló, mint Abonnent, s épp oly racing-like kinézessél bir, habár vonalai nem oly nemesek és szépek, s természete nem oly eleven ; ezek ellenében Bulgár tetemesen nehézkesb kinézéssel bir, habár mint mén egy némely tenyésztő szemeinek jobban tetszenék. Mind a három ló azonban közel 16 markos impozáns jelenség. * * * Abonnent vereségét a Csikóversenyben — ismét rossz természetének lehet tulajdonítani. — Izgatott volt. Nyeritve jött ki már a nyprgelő félszerböl, s a startnál több izben elszökött. Bulgár vereségét az itt-ott mély és csúszós talajnak lehet tulajdonítani mi a nehéz ménre határozott hátránynyal volt. A Sopron óta látottakat összevetve, azt lehetne mondani, hogy absolut tehetségre nézve Abonnent bármely distaqtián egy stonenl Bulgár felett áll ; — ha akar menni ; Bulgár jó talajop 2 — 3 kilót adhat Petrusnak és Gyöngyömnek, de mély talajon vészit. * * A budapesti versenyek utolsó napján a megbetegedett versenybíró Wackerow H. helyett gr. Batthyány Elemér vette át e tisztséget, s ítéletei i»en rjualificáltak és praecisek, mint az e napi verseny, eredményekben látható. — Ezt megelőzőleg a rendes biró ellen egy pár eset miatt a bécsi szaklapok keményen kikelnek Az „Alig. Sport-Zeitung" a következőket irja: „Mult vasárnap Budapesten két birói Ítélet meglehetős fejcsóválásra adott alkalmat — sőt a második ennél is többet idézett elő Első izb'en midőn a kétévesek Handicapjében Petrus és Zukunft a leghevesebb végküzdelemben futottak el a czél előtt, a biró „holt verseny"-t jelentett ki, mig a turf látogatóinak kilencz-tized része megesküdött volna rá, hogy Petrus az oszlopnál már egész fejjel elől volt, s másodszor midőn positiv Deceiver érkezett be elsőnek, a biró mégis Jerichót jelezte elsőnek, Tátrafüredet másodiknak s Pajtásnét harmadiknak, mig a tulajdonképeni győztest egyáltalában nem helyezte! Deceiver ugyanis, egy másik lóval, mindjárt az induláskor a többi lótól egészen balra ment s ennélfogva a pálya külső oldala melletti korlát mellett haladt el, s ez által nyilván annyira meglepte a birót, hogy ez, csupán a pálya belső oldalán futott lovakat, és sajátságosan, még ezeket is hibásan helyezte ! A verseny tényleges eredménye a következő volt : mint első, közvetlen a birói páholy előtt Deceiver jött be jó egy hoszszal Jericho előtt, mely a pálya belső oldalán futott, s ezt követte, csak háromnegyed hosszal veretve meg az Apponyi kanczája által, Fair, mint harmadik, s csalc aztán — de nem közvetlen közelben mögötte — érkezett be a többi. Midőn Deceivernek az orra a birói páholy mögött már újra látható volt, Jericho még csaknem egész lóhossz távolra volt a fekete czélvonaltól! Maga a Jericho idomitója is azt mondja, hogy Deceiver nyert. Egy másik helyezett lónak a jockeyja pedig azt mondja, hogy ő a hét ló közt határozottan az utolsó volt. E szerint ebben az esetben minden optikai csalódás ki van zárva, s ismét egyszerűen ama sajnos tévedések egyike fordult elő, melyet a közönség tetemes pénzébe kerülnek, s melyek •— mint semmi egyéb ugy — a lóversenyek barátait mélyen lehangolják s jogosult kedvetlenséget idéznek elő.—A „Sport" szintén előadva ez utóbbi esetet, a többi közt igy szól : „Az egész világ látta ezt, csak a biró nem ; képzelhető tehát a csodál ko zás. mely a nézőket meglepte, midőn Jericho, mint győztes, Tátrafüred előtt jelentetett ki, s Pajtásné harmadikul, mig Deceivérről a birói ítéletben említés sem történt. Mult öszszel is fordult elő hasonló eset a budapesti pályán, s az egész világ elkedvetlenedett, hogy az a tévedés, mely az emberi szem hibázhatósága miatt előfordulhat, a stewardok közbejöttével maga a biró által helyre nem igazittatik. Ez évben sem fordult elő helyreigazítás. Régi ver senyszabályaink szerint, sajnos, e kényszerítő mód nem létezik, s igy csak a biró jóakaratától függ, vájjon beismeri-e s jórá akarja-e tenni tévedését. — Az angol versenyszabályokban ez esetre nézve előreláthatólag gondoskodtak, ugy hogy a stewardoknak jogukban áll a szemmelláthatólag hibás birói ítéletet hatálytalanná tenni s kijavítani." A fentebbiek következtében a Stewardok megváltoztatták az eddigi szokást hogy a nyertesek számai a biró Ítélet után rögtön láthatóvá tétessenek, — hanem megváratik — vájjon a mázsánál nem törté« nike panasz a helyes Ítélet ellen, s csak ezután huzotnak föl a számok. * • * A pardubitzi nagy akadály-versenyben, mely e bó 24-én kerül döntésre, tőlünk Atheist, Hanno és Abracadabra valnának a kedvenczek : námet, részről Full Cry, The Mahdi, The Banger, Potosi és Bouncer fogadták el a terheket. Full Cry-ben minden esetre veszélyes versenytársra bukkantak steeplerjeink. * * * A magyar kir. kormány megvette Millerjungot. m * * A newmorketi OctoberHandicap gyùztese, a 34 Springfield-Ivy kancza Creeper nevet kapott.