Vadász- és Versenylap 30. évfolyam, 1886

1886-09-02 / 38. szám

346 Vadász és Versen v-Lap. Szaptember 2. 188S. ivadék, — és Erdő, melyek azonban nem futottak kielégitőleg ; nem sokkal jobb for­mát mutatott Proportion ; ellenben Vinai- grette és Cumberland, melyek a győztes mö­gött legközelebb érkeztek be, jő világításban tüntették magokat löl ; kivált az Esterházy­istálló kanczája, mely a tavaszszal még a sellingplaterek osztályába tartozott, ugy lát­szik, jelentékeny javuláson ment át. * if * A mi az ausztriai Cesarevitchben való­színűleg induló lovakat illeti, ezek névsoro­zatát lapunk mult számában közöltük (lásd az állva hagyottakat). Ama lovak közül, melyek Budapesten augusztus 20-kán Bucsáuy mögött érkeztek be, néhányan e Cesarewitchben (Freudenaui nagy handicapben) is alkalmasint- indulni fog­nak és pedig valószínűleg Zománez, Viva és Teraphin. Miután e handicapben a nehéz­terhű lovak, (mint már mult számunkban emiitettük : Buzgó, Metallist, Jewess és Cha­lili) töröltettek, az állvamaradt lovak ter­hei 7 kiloval magasabbra emelkedtek, ugy hogy most Excelsior II. 67 kiloval, Matador 65 kiloval szerepelnek e liszta élén. Mint­hogy tehát most Teraphin 63 1/, kilo terhet kénytelen nyergébe venni, tekintetbe véve szent-istván-napi rosz futását, a hosszú han­dicapben csekély kilátása lehet kedvező esélyre ; ellenben Zománez, budapesti igen jó második helyével, 59'/« kilo terhe mel­lett is nagyon számításba jöhet; Viva is igen jól futott s a távoszlopig benne volt a versenyben, s igy a könnyű terhű aspi­ransok közt Cipolletta mellett legtöbb jogo­sultsággal bir a szép dijra. 4é Excelsior II. (incl. 3é Riadó 56 2'/ s kilo túls.) 67 3é Althotas 56 4é Matador 65 3é Water-rose 5*7. 4é Teraphin 68«/, 3é Tannhäuser 53% 4é Anna 63 3é Viva 52 8é Pajzán 63 3é Straight 52 3é Zománez 59 V, 3é Juniuä 51 3é Készpénz 58 3é Gönner 51 4é Vaurien 58 3é Saffi 49% 3é Ragyogó 57 3é Cipolletta 49% 3é Prälat 57 3é Cipolletta — t A bécsi második nap (szeptember 8-án) főeseménye az 5000 forintos államdij lesz, melynek kimenetelére némi világot vethet a Budapest fővárosi dij, mely rendkívül érdek­feszítő végküzdelmet mutatott, miután a két 3éves, Bucsány és Zománez, csak egy fej­hossz-különbséggel érkeztek a czélhoz első és második helyre, mig Matador és Metal­list egy nyakhoszszal hátrább holt verseny­ben futottak be a harmadik helyre. Igaz, hogy Zománczot (csodálalos) de a bécsi ál­lamdijból kitörölték (aug. 1-én ! !) s igy e dij combinatiójából közvetve kiesik, de ösz­szehasonlitásul pesti szereplése -- Bucsuny­uál irányadóul szolgál. — Az a körülmény, hogy e dijat már hatodszor vitték el há­romévesek, valószínűleg a versenyföltétel sa­játosságából magyarázható ki. — A nálunk általában érvényes scala szerint ugyanis, augusztusban a teherkülönbözet a három és négyévesek közt, a 2400—3200 meter távú versenyekhen, tizenhárom font, mig a Budapesti dij föltételei szerint a négyéve­sek a hároméveseknek tizenhat fontot tartoz­nak adni. Az öt és három évesek közt, a scala szerint, tizenöt font fekszik, a felhozott esetben azonban huszonegy font a különbség. Bucsány, a legjobb Gunnersbury-ivadék, mely eddig nyilvános pályán megjelent, har­madik kísérletét is győzelemmel végezte s a győzhetetlen lovak közé sorozta magát, noha éppen nem oly stílben nyerte versenyét, mint azt a Hermit-unoka némely hő párto­lói jósolgatták. Ezek szerint Bucsáuynak canterben kellett volna nyernie. Itt nem szabad felednünk, hogy Zománez már leg­utóbb mutatott képessége után (a bécsi nyári meeting alatt) nagyon figyelemreméltó ellen­fél volt s még jobb conditióbau indult; to­vábbá, hogy a Lenke-kancza, épp ugy mint féltestvérei : Sajnos, Purdé, Kortes, Bizarr, Czimer, Legyes — szívóssággal bir s e ver­senyben még inkább helyén volt, mint má­jusi és juniusi rövidtávú versenyeiben. Bucsány a bécsi I-ső osztályú állauidij­ban lép ismét nyilvánosság elé, melyben utóbbi győzelmeért két és fél kilót kell pönalitásul a nyergébe venni s igy 54 г/ 2 kilót kénytelen vinni. Metallist (63 kilo), Matador (58'/ 2 kilo), Pajzán (52 kilo), melyek szintén részt vettek a Budapesti dijért való pályázatban s itt ismét sorompóba lépnek a GuDnersbury-mén ellen ; hozzájok csatla­koznak még Készpénz (52 kilo). Jewess (57V 2 kilo) s talán Fenék is (58 kilo). Az 5000 frtos államdij e szerint az érdeklődést nagyon fokozni fogja ; minthogy Bucsány a Budapesti dijhoz viszonyítva ez­úttal Metalisttal szemben tizennégy, Matador­ral szemben pedig nyolcz fonttal lesz hátrány­ban, meglehet, hogy e két ló, — melyek Csak félhoszszal érkeztek be Bucsány mögött — a győzelem esélyét elvitatja a Mr. Yinea ménétől. Pajzánnak és Készpénznek nagyon sokat kellett javulniok, hogy a dijra igényt tarthassanak s Fenéknek is a Derby-formájá­ban kellene lennie, hogy nagy terbe mellett sikert arathasson ; ellenben Jewesst kedvező terhe s szivóssága, több versenytársával szem­ben előnybe helyezi. Nem lehetetlen tehát, hogy az első oszt. államdijbau Jewess és Metallist érkeznek be elsőkül. * * * A 4-dik bécsi napon (szeptember 12-én) fog futtatni a bécsi kurta handicap. Miután e verseny hossza csak 1 mértföld. — talán némi összehasonlításul vehetnők a budapesti egy-mértföldes Handicapet augusztus 20-áu, melyet Mr. Phipps Springbokja 62% kilo magas terhe daczára is megnyert s melyben több oly ló indult, melyek a bécsi Cambrid­geshireben részt fognak venni, mint Anna, Si és Olyan-nincs. Mig azonbau a Söllinger istálló kan­czájának a javulása egyelőre nem volt ész­revehető s a Kincsem leánya is több rend­beli csalódást szerzett pártolóinak, addig Si azt bizonyitá, hogy tavalyi formáját vissza­nyerte, a mennyiben a győztesnek meleggé tette a versenyt s Naticát, Anuát és négy más ellenfelét maga mögött hagyta. A Ver­neuil-kanczának a rövid handicapben csak 45 kilót kell vinnie. Ha jó lovas akad, ki Dőry ur lovát túlsúly nélkül lovagolhatja, győzelme nem lenne meglepő * * Az iffezheimi gyep nemzetközi küzdel­meinek nagy része már a bevégzett tények közé tartozik s a három első nap eredmé­nyeiből már általános képet alkothatunk a badenbadeni nemzetközi idei meetinsr lefo­о lyása felől. Az egyes versenyekben való részvétel, viszonyítva a bárom utóbbi évekével, mióta t. i. Franczia- és Angolország ismét küld <_5 О rendesen lovakat az Oos melletti verseny­térre, csak kevéssé csökkent. A Zukunfts­preisban, igaz, ezúttal csak nyolcz pályázó ment föl az indulási oszlophoz, mig tavaly tizenkettő ; ám négy különböző országból jöttek össze az idén az aspiransok, melyeket nagy részben már megelőzött jó birök s igy az érdeklődés épp oly élénk volt, mint a korábbi években. Ez érdeklődést fokozta ama körülmény is, hogy a pályázott lovak közt ismeretlen nagyságok is voltak, mint : Bul­gár, Fidelity és Journée. Ausztria-Magyarország az idén a Zu­kunftspreisban ugy mennyiségben mint mi­nőségben legjobban volt képviselve. Bulgár a Festetics-istálló eme hatalmas mène, mely egy trialben a sebes Heiress-mént könnye­den megverte. Fidelity, Italy és Bucsány e mostoha nővére, továbbá a kipróbált Sita Aai on és Wer a (az orosz vári istálló eme lovai) képviseltek a magyar telivértenyése­tést. A német színeket br. Oppenheim Lieb-­lingje, a Lamlgrafen-Renneu nyertese, Maria édes testvére, az angolt a Miss Collingham­kaneza, a berezeg Hamilton istállójából, s a francziát a Mr. J-nnings Journée­je s M. G. Stern Fontarabi e-ja. képviselte. Az utóbb emiitett Foutainebleau-mén Deauvilleben két sikertelen kísérlet után franczia kortársainak legjobbjait verte meg könnyen a Prix de Cbeffrevilleben. Fontara­bie e versenyben 15000 frankért volt eladó­nak jelentve, s győzelme után 19000 frkon váltatott vissza. E sikert elégnek tartották arra, bogy e mén főkedvenczczé emeltessék s az indulás előtt 13:8 „rá" volt jegyezve a fogadási lisztán, mig Bulgár, Sita Aaron és Fidelity ellen ötszörös pénzt kínáltak a bookmakerek. Es e négy ló volt az, mely a pálya első barmadán a dijra leginkább tart­hatott igényt. A két mén azonban előljárt s az aranysárga szin viselője a távoszlopnál már megvált legmakacsabb versenyfelétől, hogy a versenyt bét hoszszal biztosan nyerje meg. Ekkép gr. Festetics Tassilo másodszor nyerte meg egymás után e szép tenyész­verseuyt. Sajnos, hogy Abonnent a Zukunfts­preisban részt nem vehetett, s igy két leg­jobb kétévesünk egymáshoz való viszonya felől tiszta képet még nem alkothatunk. A soproni Polgár-dijban vagy a pesti Csikó­dijban azonban valószínűleg találkozni fog­nak s Ítéletet mondhatunk majd felölök. Bulgár, mely ugy nagyságban mint tö­mörségben kitűnik s kétségkívül a leghatal­masabb ló volt azok közt, melyek a Zukuutts­preisban megjelentek, Eberhardtól s Princess Reatriceből neveltetett. Eberhard hasznos apalónak igazolta magát Két ivadéka, mely eddig nyilvános pályán megjelent (Virtuos és Bulgár) kiváló klasszisba tartozó lovak, s igy a többi Eberhard-ivadék fölléptére mél­tán kíváncsiak lehetünk. A mi a Bulgár mögött beérkezett lova­kat illeti, legtöbb érdeklődés mutatkozott a tatai istálló Fidelity-je iránt. Italy e mostoha testvére azonban még nem oly tökéletesen versenykész állapotban ment az indulási oszlophoz, hogy kitűnő szerepet játszhassék ; mindamellett a bosszú távot tekintve eléggé jól futott arra, hogy a sokat igérő kanczák közé sorozhassuk. Mig az osztrák-magyarországi uraL a Zukunftspreisbau az első, harmadik és ne­gyedik helyet foglalták el, addig a Jubileum­dijban istállóink egyetlen képviselője, gróf Apponyi A. Excelsior II-a csak tűrhető ötö­dik helyre juthatott, mindenesetre viszony­lag jó társaságban. A franczia lovak, melyek e nagy dij alapítása óta (1858) egész 1872-ig rendesen elvitték azt, a Plaisanterie tavalyi győzel­mével uj győzelmi sorozatot kezdtek meg. Persze, az idén oly lóé lett a győzelem, mely amazzal nem hasonlítható össze, sőt a Mr. Jennings Nero-jának sikere általános meglepetést idézett elő. s igy az csak eset­legesnek tartható. Kimholton ugyanis, mely­nek győzelmét angol részről bizonyosnak vélték, csak bárom font túlsulylyal indulha­tott, a versenyben letört, mindamellett csak a legerősebb küzdelem után egy nyakhoszszal vesztett. Nero, e Don Carlos-Nerina ivadék (s igy anyai részéről Buccauueer dédunokája,) eddig a franczia tenyészversenyekben a melyekben részt vett, semmi szerepet sem játszott ; általában csak két jelentékteleu versenyt nyert, s a Jubileum-dijban csak arra volt hivatva, hogy istállótársáuak The Condor­nak csinálja a versenyt ; de végre magának kellett a küzdelmet megragadni, midőn M. de Martin méné a távoszlopuál verve látszott. Nerot a graditzi jockey H Jeffery lovagolta, kit már rég óta egyik leg;obb finish-lovas-

Next

/
Thumbnails
Contents