Vadász- és Versenylap 30. évfolyam, 1886

1886-08-05 / 34. szám

Augusztus 5. 1886. regéiket s vallási szertartásaikat még most is alig ismerik. Csatára kész, vad és vérengző jellemük a kutatókat tőlük távol tartá. s iny ezek csakis a szélső határon tartózkodó, félig-meddig megtört törzsek maradékaival érintkeztek. Csak igy történhetett meg. hogy addig, mig a dakota harczosok száma még 40 ezeren túl van, legfeljebb 10 ezerre becsültetett. A dakota törzsek harczosai jobbára öles, impozáns, de szép mozgással biró aczélos alakok ; erős vonású, de kiálló járorncsont]aik daczára szabályos arczuk nyugodt bátorságot s vas akaraterőt tanúsít; színük rézvörös, sima fekete hajuk hosszú, s két oldalról veres posztóval vagy szőrmével van összekötve ; az úgynevezett skalp fürt, (a fő hátsó részén, ott a bol a papokat tonsurálják) külön üstökbe fonatik, s az oda tűzött sas-tollakat tartja; ezen kivül még szines gyöngygyei vagy róka-farkkal diszittetik. Az elkülönítő választék sárgára vagy veresre mázoltatik be. Ruházatukban, a vad fogyta miatt, már ritkábban előforduló szarvasbőr felső ruhát, rikkantós szinü gyapoting váltja lel ; alsó ruha gyanánt pedig övön keresztül húzott veres vagy kék, a lábak között térden alólig lecsüngő posztóféle szines szövetet, vagy rojtokkal s csengőkkel díszített nadrágot viselnek ; lábbeliük csinos bimzéssel ellátott mokaszin, szarvasbőr-czipő. A teljes diszt kagylókból készült ékszerek, lüggők, medve-körmökből álló nyakék, hímzett doháuyzacskó. egy kis tükör, és az arcz bemázolására való színeket tartalmazó kis zacskók s végre kék vagy vörös nehéz takaró képezik. A nők ruházata sokkal egyszerűbb; rendesen bosszú bő ujju ing, vagy rojtos és hímzett szarvas-bőr szoknya, bőr vagy szines posztóból való térdig érő botos (legyins) s kagylókból és körmökből készült nyak- és fül-ék, mely utóbbi, bosszú es nebez voltánál fogva, a nők füleit éktelenül kinyújtja. Télen bölénybőrbe burkolóznak. Az indiánok diszöltözékeit leginkább tánczmulatságaik alkalmával lehet tanulmámányozui. Ily mulatságot a dakota törzsfőnökök egy alkalommal tiszteletemre rendeztek. Az egész délelőtt azzal telt el. hogy a mintegy 800 sátorból álló tábor közepén, zöld ágakkal, 200 lábnyi atméretü zárt kör, mintegy arena záratott körül ; ennek elkészültével egy fiatal óriási barczos, e zárt körből minden oldalra kikiáltván, a tánczra készült harczosok egyenkint vagy kisebb csoportokban gyülekeztek ; most a sastollakkal diszitett s állványra akasztott harczi dob is megszólalt. — A mindig sűrűbben érkezők teste veresre, sárgára, kékre, zöldre s feketére, de mindannyiszor rikkantós csikókból álló diszitéssel volt befestve. Összes ruházatul csak övvel öszetartott kötényt viseltek, arczaikat pedig a legtarkább mázolással torziták el. Már nagyszámú táuczos volt gyülekezve, midőn a mintegy 2 angol mértföldnyi távolságban tanyázó Mineconja sioux-ok táborából, speciális barátom Сам chacha-ke nevü törzsfőnök vezérlete alatt, mintegy 500 tarkábbnál tarkábbra bemázolt huczos dobszó és harczi ének mellett közeiedék. Néhány száz lépésnyire elibök mentem ; kik miután fülbasitó lármával üdvözöltek volna, gyorsan a tánczhely felé rohantak. A mint a dob ismét megszólalt, 4 - 500 bemázolt harczos a zárt térbe ugrik, s éktelen üvöltés, s fegyvereik forgatási közben folytatja mulatságát, melynek alapeszméjét majd mindenkor az ellenség kegyetlen lemészárlása, s győzelem fölötti öröm képezi. Maga a táncz eleinte kézmozdulatokkal s énekkel kisért tipegés- topogás, mely fokozatosan élénkülvén, végre ijesztő vad ugrásokká s íülhasitó lármává iajzik. Minden táncznem, — mint például a bőiénv, csók, • pipa, nap, bósaru-táncz, — ha egymáshoz ! nagyjában hasonlít is, magára a tárgyra vonatkozó külön jeleggel bir. Itt is, épp ugy mint a fehér arczuaknál, sok szerelmi kaland tánczmulatsáü alkalmával kezdődik, csak hogy az indián a hosszantartó szépelgést nem ismeri, s imádottjának sátra előtt legfeljebb egyszer-kétszer Chotunka nevű hangszerén furulyáz s egy-egy szerelmi dalt énekel, mire a meghatott leány reudesen kijön hozzá, a többi aztán alku vagy nőrablás dolga. Az indián 12 és 20 éves kora között nősül, s rendesen csak egy feleséget tart, de azért több is lehet. A nőrablás szabad és nemes sport lévén, az előkelők által oly ; szenvedélylyel gyakoroltatik, hogy némelyeknél a rablott nők száma tetemes mennyiségre emelkedik; igy például Sunka-Wasihla (hosszú eb) nevü barátom, bölény takarójára rajzolt feljegyzései szerint, 23 nőt rabolt. A szőke liaju fehér nők rendkívüli vágyat ébresztenek. Amaz indián, ki nőt rabolni nem tud, vagy nem akar, azt ugy veszi meg ; rendes ára 1 — 3 20 —25 dollárt érő pouny. A leány-kérés rendesen a következő mo'don foly : a kérő az atya sátrába lép s igy szól hozzá : — Leányodat nőül akarom venni; már rég látom mily terhedre van, s örülnék, ha rajta 1—2 lóért túladhatnál. — Azért jöttél, bogy legkedvesb gyermekemet elraboljad ? Nem nélkülözhetem, és nem adom el, — legkevésbé pedig olyannak, mint te, ki még csak egy skalpra birt szert tenni, s kevés lovat kapott. 20 lovon alól nem kapod meg — Mit? 20 lovat? Ez árért egy sereg különb leányt kaphatok ! Alku közben a kérő a leányt annyira leszólja, a mennyire tőle kitellik, az atya ellenben mindinkább magasztalja ; s ba a kérő nyughatatlanságát kellően palástolni nem birja, megeshetik, hogy az alku hónapokig tart, mig a leányt rendes árért megkaphatja. A Yanktonnais Sioux-oknál nem az atya, hanem a legidősebb fi-testvér adja el a menyasszonyt, s az alkudozás joga az atyára csak akkor száll, ha idősb fitestvér nincs. A Sioux anya, a természetes állásban fekvő gyermekét szíjjal és posztóvéggei egy deszkára köti ; fejét leesés ellen sünbőrrel s bimzéssel diszitett burkolatban levő abroncs védi ; az anya csecsemőjét mindig hátán hordja, s csak erős munka alatt akasztja ágra vagy szikla - csúcsra; mihelyt a gyermek járni tud, magára bocsáttatik, akarata teljesítésében nem igen gátoltatik, s fenyitve majd soha sem lesz. Az indiánoknak családi nevük nincs; akár férfi, akár nő, elnevezését bizonyos tulajdonságától, ruhái vagy tetszés szerinti más tárgy után kapja. Mig a férfiak elnevezése, például „Tatanka-Watakpe" a küzdő bölény, „ Wakin Yankte" dörgéssel ölő, „Marpiya akii" fölszálló felhő, „Mato-ko-kiapi" kitől a medvék félnek stb. erély, erő vagy ügyesség fogalmára vezethető vissza, a női nevek: mint „Wahihi" lágy hó, „

Minne haha" mosolygó forrás, „ Wandbi hup a" sólyomszárnyu, stb. inkább költőiek. Minden női névhez, a „ Win" rag-szó csatoltatik р. o. „Hohi-kaga-win" fészket rakó nő. Nem kedvelt egyének csúf'nevet kapnak, mint: „Itanka" nagyszájú (Oramarbas), „Owajig-ji janke" a sátorban üldögélő, „Huo-wotea lasa- Win" karólábu nő. A fiu korán kap atyjától fegyvert, rendesen ijjat, nyilakat s egy skalp-kést; a nehéz kő-buzogányt és harczi bárdot később maga készíti. — Első fegyverzetével ellátva a prairiekben s erdőkben kóborol s vadászni jár; időközben a lőfegyver, tomahawk és skalp-kés mikénti kezelését is megtanulja, s idősb harczosok által hadi fonásokra okо tattatik. A fiu nevelése a becsületérzés s bátorság ébresztésében s fejlesztésében öszpontosul. Ha a fin első szarvasát hozza meg, a család ünnepet ül, de ha egy ellenséges törzsbeli harczos skalpját mutathatja be, ünnepélyesen sas-tollat kap s a Nap - táncz közben rajta elkövetett kinzások utáu, melyben fájdalmak eltűrésében reudkivüli szilárdságot és nyugalmat kell tanúsítania, — a harczosok sorába vétetik fel, s a törzsfőnökök valamelyikéhez csatlakozik. A dakota törzsek minden egyes tagja ugy él. mint ueki tetszik, s főnökének csak akkor engedelmeskedik, ha ez néki imponál. Habár a törzsfőnökség apáról fiúra száll is, tekintélye csak egyéni tulajdonságaitól függ, s hatalmát bű követőinek száma jelzi. Mig egyes harczedzett törzsfőnök 800—1000 barczos fölött rendelkezik, mások alig uebánv főből álló csapattal barangolnak. Háború alkalmával a legkitűnőbb főnök az e^ész sereg parancsnoka; a többi törzsfő alvezér gyanánt tőle függ, s fő harczosok elnevezése alatt kisebb-nagyobb csapatokat vezényel. Az, bogy e dakota törzsek hadi szervezése mily kitűnő, a következőkből látható. Ha valamely csapat hadjáraton van, a fősereg előtt s után czirkáló gyors futárok, a csapat vezérét minden gyanús mozzanatról és észlelésről értesitik ; erre a futárok vagy inkább czirkáló élő és utó-őrsek a legkülönbözőbb módokat használják, melyeket, változatosságuknál fogva, az Egyesült-Államok parancsnokai kitanulni mai napig sem birtak. A dakota törzsek közötti hosszas tartózkodásom alatt, e majdnem távirdai jelleggel biró jelzéseket s ezek hatását különös figyelemmel késérvén, két rendszert különböztethettem meg. Az egyik közeli személyek, a másik távoliak értesítése, s éjjeli jelzések. Az elsőbbek közül legérdekesebb a kézi tükörrel való, vagy inkább az abban megtörő napsugarak csillogása általi vezénylés. Dodge, az Egyesült-Államok szolgálatában álló ezredes, erre nézve közli, miszerint maga látta, hogy egy vagy 100 főből álló csapat gyakorbitát a csapattól mintegy 200 lépésnyire távol levő főnök, minden látható vagy ballható jelzés nélkül vezényelte, s csak távcsővel vehette ki, hogy a jelzés kézi tükör alkalmazásával történt. Borús időben a „blanquett"-ek, takarók, szolgálnak jelzőül ; az ellenség közeledtét a magasra emelt takaró föo О lött csinált porfelleg jelzi. Harczból hazatérő csapat takaróit csóválja, s egy harczos annyiszor veti magát fölre, a hány ellenséges barczos skalpját vették. Ha valamely csapat táborba száll, a legmagasabb pontra lovas őr állíttatik, ki ha veszélyt észlel, gyors vágtatásban körbe lovagolva azt, jelzi : „ellenség közeledik, csatlakozatok". A távolra szolgáló jelzések még érd^kesbek. Ezek rendesen a legmagasabb pontokrol adatnak ; igy például a takaróval ismételve lefojtott és újból feleresztett tűst azt jelenti : hogy ellenség van a területen, s egyszersmind allarm-jel. Az éjjeli jelzések szurokkal megkent égő nyilak röpitésével adatnak meg. Igy például felfelé röpített egy nyil: „eUenség körülöttünkkét nyil: „veszély", 3 nyil : „nagy veszély", 4 nyil: „az ellenség túlnyomó erős. visszavonulunk", egyszerre röpített két nyil: „támadjunk", 2 nyil: „azonnal támadunk". Vízszintesen röpített égő nyil mindig a követendő irányt jelzi. E jelzések mikénti értelmezése jobbára minden alkalomra újból batároztatik meg. Meggyújtható nyil nélkül indiáu csapat útnak nem indul. Az indián harczos mindig azon igyekszik, hogy ellenfelét meglepje, s bogy akkor harczi lármájával még nagyobb zavarba hozza, e pillanatot aztán gyorsan fölhasználja.