Vadász- és Versenylap 30. évfolyam, 1886

1886-06-10 / 26. szám

Vadász- és Verseny-Lap. 243 vaikat a versenyben való részvételtől. Bal­zsam volt a favorit, mely lassú iramban ve­zetett s csak a távoszlopnál erősbité a pá­cét, hogy aztán három hoszszal bánjék el a czélnál ellenfelével. A legnagyobb mezőnyü verseny a Ta ti­nts-Handicap volt, nyolez ló indulván benne. — A legtöbb pártolásban Excelsior II. ré­szesült, azonban Hetyke és Készpénz iránt is nagy érdeklődés keletkezett; Terapliin, Anna, Theokritos és Jewess már nem voltak oly keresett lovak, mig Elsa egészen el volt ha­nyagolva . "Utóbbi vette át a vezetést, Tera­phin és Készpénz előtt. Ötven meter meg­haladása után Theokritos, lovasát ragadva gyorsan fölvonni a mezőny élére, de aztán a tele uton verve maradozik. Most újra Elsa vette át a vezetést, Teraphin előtt. Az egye­nes vonalra bekanyarodva, utóbbi, szerepet cserél Elsával, mely megelégelte a versenyt ; itt ExcslsiorlI. és Anna is szépen javítottak helyzetükön, de a távoszlopnál nem látszottak veszélyeseknek; ekkor azonban Hetyke, mely sokáig a hátvédben várakozott, kivált a cso­móból s iparkodott a sok hoszszal elől mennő Teraphint utolérni, de többé, minden szép igyekezete mellett sem érhette be, ugy hogy a Captain Bogdán-istálló kanczája 4 hosz­szal nyert, mig Jewess a Blaskovics ur mène mögött a harmadik helyet ragadta el Anna elől. A Kétévesek handicap-jében a nagy több­ség ama hiedelemben élt, hogy Ilüség és Zukunft fogják egymás közt a versenyt el­dönteni ; Didi csak csekély pártfogással ta­lálkozott, mig Fair, a Traviata-kancza s a Peculatiou-kancza szóba sem jöttek. — Az indulást nagyon késleltette az, hogy Zukunft egy hibás indulás után a fél pályát befu­totta, Hűség pedig több izben kitört. A ve­zetéssel a Traviata-kancza ugrott el, Zukunft előtt. Kétszáz meter meghaladása után Hű­ség vette át a kalauz-szerepet s a távosz­lopnál 2—3 hoszszal járt elől s győzelme biztosnak látszott, mert Zukunftuak már elfogyott a lőpora ; ám Didi az ostor alatt kívülről fölmeuve, Hűséggel harezba szállt 7 D О s erős végküzdelem után utóbbinak, nagy terhe alatt, a győzelmet kénytelen volt át­engedni s Didi másfél hoszszal érkezett be elsőnek a czélhoz, mig a Peculation-kancza 7 О rosz harmadik lett. Az Eladó-versenyre öt ló lett fölnyer­gelve. A favorit Celia volt, s utána legtöbb pártolója Satanellának mutatkozott ; Buscli­müller, Travestie és St Julien iránt kevés bizodalom keletkezett. A vezetéssel Busch­müller ugrott el. mely 200 meter után Tra­vestienek adta azt át. — Ez a kanyarulatig uralkodott a helyzeten, de ekkor megelé­gelte a versenyt s félrevonult Celia és Sa­tauella elől. A távoszlopuál az Auersperg­istálló kanczája szabadon vezetett a Flesch százados kanczája előtt, midőn St. Julien a belső oldalon hatalmas rush-sel fölnyomult az élre s végre egy fél hoszszal biztositá győzelmét Satauella ellen, mely csak az utolsó pillanatban előzte meg Celiát. — A győztest nem követelték. A Munkás-gátversenyben Niklot, istálló­ink két derék képviselőjével " Red Hottal és Konttal találkozott össze. A németországi ló, tudvalevőleg harmad éve a legjobb német ló volt sikpályáD, a Jubileum-dijban Baden­Badenben Pásztort is megverve s az idén uj hivatásában, gátversenyekben már előnyö­sen tüntette ki magát hazájában, úgyhogy szép esélyt jogosultan lehetett neki igérui s nagy összegekig fogadtak is győzelmére. Az Esterházy-istálló mène, mely az idéu még nem indult 65 kilo könnyű teherrel, roppant paceben diktálta a versenyt s csak­hamar 15—20 hoszszal vezetett Niklot előtt, melyet kis távolban követett Kont. A ver­senyben, mely ily erős paceben a bécsi pályán rég óta nem folyt, a czélig semmi lényeges változás nem fordult elő ; az utolsó kanyaru­latnál ugyau ugy látszott, mintha Niclot megközelítené Red Hotot, de Hausinak csak kissé kellett biztatnia lovát, hogy ez a telje­sen kilovagolt német lovat negy hoszszal könnyen verhesse meg, mig Kont, már föl­tartva, rossz harmadiknak érkezett be. A nap zárpontját a bécsi nagy akadály­verseny képezte. A fogadási piaezon Edgar volt a főkedvencz 70 kilo terhe mellett is, utána Woodman és Moorcock részesültek melegebb részvétben, mig Művész és Colum­bus tekintetbe sem igen jöttek. — Wood­man vette át a vezetést meglehetős erős paceben, tiz hoszszal haladva Művész, Edgar, Moorcock és Columbus előtt. Midőn először elvonultak a czél előtt, a társaság meglehe­tősen együtt volt s Moorcock már a máso­dik helyre ékelte be magát, hogy aztán pillanara az élre nyomuljon föl. De ezt az öreg Woodman nem soká tűrte, ismét előre ment s a falakadályt első ugrotta át. szaba­tosan mint valamennyi. Mikor az erdőt a társaság odahagyta, Moorcock megint át­vette a vezetést s az irish-bankig mutatta is az utat. Woodman, Művész és Columbus előtt, mig Edgar makacsul vonakodott ugrani, úgyhogy lovasa végre is kénytelen volt őt hazainditani. E közbeu Moorcockot újra föl­váltotta Woodman s most erósbitve a pacet a Lamberg gróf heréitje maradozni kezdett s Művész és Columbus mögé hanyatlott vissza. — Az erdőt elhagyva, már nagyon kinyúlt a mezőny s Woodman legalább husz hoszszal vezetett Művész előtt, me­lyet Columbus ugyanily távközzel követett. A két utóbbi váltig iparkodott, helyzetének a javitásán, de csak Művész tudta a Baltazzi ur heréitjét megközelíteni s taláu utói is érte volna, ha tempóját folyvást megtartja. Igy azonban az utolsó sövéuyakadályuál már megelégelte s a biztos győzelmet négy hosz­szal Woodman-nek engedte át, mig Colum­bus rosz harmadik gyauánt érkezett be. A verseny lefolyásának részleteit a kö­vetkezőkben adjuk : I. Buzgó-versen}'. 2000 frt. 3é és id conl men­talis lovak. 2000 meter. Tét 50 frt, bánat 15 frt. (11 aláirás.) Söllinger R. száz. 4é p m Matador, ap Has­tings a La Marjolaine 61 kilo Metcalf 1 Mr. C. Wood 3é p m Ledér 527 2 kilo Davison 2 Bánat 9 lóért. Totalisateur: 5:9. — Fogadások l s/ 4:l Matadorra, 1 */ 4:1 Ledér ellen. Küzdelem után fél hoszszal nyerve. Versenyérték : 2000 frt a győztesnek, 135 frt a második lónak. II. Mének kísérleti versenye. 1000 frt. 2 és 3é belföldi és német méneknek. Táv 1200 meter. Tét 40 frt, bánat 10 frt. (8 aláirás.) / Blaskovics Ernő ur 2é p m Balzsam a Bucca- neer a Lionne 53 kilo Smart 1 Hg Trauttmansdorff' K. 2é sga m Kalandor a Szárcsa 53 kilo (vitt 54'/ 2 kilo) Rossiter 2 Bánat 6 lóért. Totalisateur: 5:6. — Fogadások: 3'/ 2 :l Balzsamra, 2'/ 2:l a Szárcsa-mén ellen! Három hoszszal könnyen nyerve. Versenyérték : 1000 frt az elsőnek, 60 frt a másodiknak. III. Taurus-Handicap. 3000 frt. 3é és id kont. lovak. 2400 meter. Tét 100 frt, bánat 30 és 5 frt. (28 aláirás.) Capt. Bogdán 4é p к Teraphin ap Tibthorpe a Sorcery 547 2 kilo Gallon 1 Blaskovics Ernő ur 3é p m Hetyke 55 k. Smart 2 Gr. Sztáray J. nev. gr. Hunyady Imre 5é sga к Jewess 63V 2 kilo Wyatt 3 Söllinger R. század. 4é sárga к Anna 57'/ 2 kilo Metcalf 0 Gr. Apponyi A. 4é sga m Excelsior II. 56 kilo Rossiter 0 Gr. Batthyány E. nev. Blaskovics В. ur 3é sga m Készpénz 51 kilo (bezár. 6 kilo több) Coates 0 Oehlschläger О. ur 3é p m Theokritos 44 kilo (vitt 45 kilo) Little 0 Col. Anthony 3é sga к Elsa 35 kilo W. Hesp 0 Kisbánat 11 lóért. Bánat 9 lóért. Totalisateur: 5:72. Helyre: 25:118 az elsőre, 25:69 a másodikra. Fogadások : 2V' 2:l Excelsior II., 4:1 Hetyke és Készpénz, 5:1 Teraphin, 6:1 Anna, 7:1 Jewess és Theokri­tos, 9:1 Elsa ellen. Négy hoszszal könnyen nyerve, három hosssz a második és harmadik között. Versenyérték: 3000 frt az elsőnek, 925 frt a másodiknak. IV. Kétévesek handicapje. 1500 trt. Continent, lovaknak. 1200 meter. Tét 50 frt, bánat 15 és 5 frt. (17 aláirás.) Capt. Bogdán sga к Didi ap Gunnersbury a Dibdáb 527a kilo Gallon 1 Blaskovics Ernő ur sga m Hűség 60 kilo Smart 2 Hg. Trauttmansdorff К. p к ap Scottisch Chief a Peculation 477, к. (vitt 487, k.) Ballantine 3 Söllinger R. százados p к Zukunft 54 kilo (bez. 4 kilo több) Little 0 Dőry Lajos ur p к ap Remény a Traviata 49 kilo (vitt 50 kilo) Sopp 0 Hg Auersperg Eng. sga m Fair 49 kilo (vitt 50 kilo) Davison 0 Kisbánat 4 lóért. Bánat 7 lóért. Totalisateur: 5:33. — Helyre: 25:78 az elsőre, 25:51 a másodikra. — Fogadások: 2:1 Zukunft, 27 4:l Hűség, 5:1 Didi, 10:1 Peculation-k. és Traviata-k., 12:1 Fair ellen. Másfél hoszszal biztosan nyerve; öt hossz a második és 3-dik közt. Versenyérték: 1500 frt az elsőnek, 950 frt a másodiknak. V Eladóverseny. 950 frt. 3é és id kont. lo­vak. 1600 meter. Tét 40 frt, bánat 10 frt. (8 alá­irás.) Gr. Esterházy Mihály 4é sga m St. Julien ар Verneuil a Fair Star, Thormanbytói, 3000 frt. 68 kilo Busby 1 Flesch A. százados 3é sga к Satanella 3000 frt. 587, kilo Bell 2 Hg Auersperg Eng. 3é p к Celia, 2000 frt. 53 1 2 kilo (bez. 5 kilo leeng.) Ballantine 3 Gr. Esterházy Miklós 3é pej к Travestie, 1600 frt. 51V 2 kilo (bez. 7 kilo leeng.) Peasnall 4 Mr. Aromac 4é p h Buschmüller, 1400 frt. 58V, kilo (bez. 8 kilo leeng.) Rossiter 5 Bánat 3 lóért. Totalisateur : 5:26. Helyre : 25:59 az el­sőre, 25:43 a másodikra. Fogadások 2V 2:1 Cel ia, ЗУ 2:1 Satauella, 4:1 BuschmUller, 6:1 St. Julien és Travestie ellen. Fél hoszszal biztosan nyerve ; három hossz a második és harmadik közt. A győztesre nem történt kínálat. Ver­senyérték : 950 frt az elsőnek 150 f'rt a má­sodiknak. VI. Münkás-gátverseny. Handicap. 1500 frt a győztesnek, 200 frt a másodiknak. Kontin. lovak­nak. 3200 meter. Tét 50 frt, bánat 15 és 5 frt. (10 aláirás.) Hg Esterházy Pál 4é p m Bed Hot ap Kisbér­öcscse a Paprika 65 kilo Hansi 1 Gr. M. Schmettow 6é p m Niclot 677, kilo Mr. W. H. Moore 2 Capt. Bogdán 4é p m Kont 66'/, kilo (bezár. 4 kilo több) Baltazzi Hector ur 3 Kisbánat 1 lóért. Bánat 6 lóért. Totalisateur: 5:11. — Helyre: 25:32 az elsőre, 25:37 a másodikra. Fogadások : 1 */ 4:1 Red Hot, 2 7 e:l Kont ellen. Négy hoszszal nagyon könnyen nyerve ; ugyanily távköz a második és harmadik közt. Versenyérték: 1500 frt az elsőnek, 315 frt a másodiknak. VII. Bécsi nagy akadályverseny. Handicap. 5000 frt a győztesnek, 500 frt a másodiknak. Kont. lovak. Táv krb 6400 meter. Tét 100 frt, bánat 30 frt és 5 frt. (19 aláirás.) Baltaz'/.i Henrik ur id p h Woodman ap Virgi­lius a Matilda, Newminstertől 627 2 kilo Baltazzi Hector ur 1 Gr. Esterházy Antal 5é sga m Művész 60 kilo Appleton 2 Hg Taxis Egon 6é stp m Columbus (fv) 60 kilo Woodhouse 3 Schosberger N. ur 5é pej m Edgar 70 kilo Fletcher 0 Gr. Lamberg H. id pej h Moorcock 67 V 2 kilo J. Ellis 0 Kisbánat 7 lóért. Bánat 7 lóért. Totalisateur: 5:17. — Helyre: 25:51 az elsőre, 25:61 a másodikra. — Fogadások : 17 8:1 Edgar, 3:1 Moorcock, З'^Н Woodman, 5:1 Művész, 10:1 Columbus ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents