Vadász- és Versenylap 30. évfolyam, 1886
1886-01-14 / 2. szám
10 Vadász- és Verseny-Lap. Január 14. 1886. a Shire-breed nevezet alatt törzskönyvezett nehéz angol lovat a többi grófságok terüle tén is, bár ez eredetileg a régi jó yorkshire-i igás lótól származik. Éppen ugy pálczát törne a jury akármely lókiállitáson oly — bár kitűnő — példány felett, mely mint Suffolk van bejelentve, ha kiderül róla, hogy apja vagy anyja nem Suffolk volt. De eme bárom nehéz igás fajtán s természetesení a telivéren kivül nincs is aztán semmi egyéb fajta vagy törzs Angliában, melynek származása tisztán önmagában fentartatnék, s mely ennélfogva biztos átörökitő képességgel birna. A két szélsőség a nemes versenyló egyrészt, s a legközönségesebb nehéz igásló másrészt — bir tehát egy edül önállósággal egész Angliában. Érzik is az önálló jó félvértörzsek teljes hiányát az angolok, s azért most arra törekednek, hogy a nemesebb származású félvérlovak számára külön törzskönyv létesüljön, melybe csak azok a példányok vétetnek fel, melyekben legalább egy-két generation át nem volt nyugati vér, azaz melynek legalább apja és anyja nem tartozott a fent nevezett nehéz occidentalis igás törzsökhöz. Émez uj törzskönyv, a „Hackney-studbook" azonban csak egy-két év előtt alapíttatott, s igy ba fennállása biztosíttatik és az uj intézmény elég széles alapokra fektetve, általánosan meg fog gyökerezui ; mégis csak távol jövőben fog ránk nézve általános értékkel birni, egy importált "angol félvér kancza tenyészértékének előleges mérlegelésénél ; mert csak 20—30 vagy 50 év múlva — ha ugyan akkor az uj „Hackney-stud-book " még fennáll — fog nálunk egy tenyésztő arra hivatkozhatni, hogy ennek vagy annak az importált angol kanczának ősei a félvértörzskönyvből kimutathatók. Meggyőződésem azonban, hogy ha ez a félvér stud-book szigorúan kezeltetik s abba csupán oly lovak vétetnek fel, melyekben több generation át semmi tiszta nyugati vér nincsen ; az esetben az e stud-book-ra több generatió óta visszavezethető lovak nem fogják többé ama gorombán erős idomokat mutatni, melyeket ma megszoktunk az importált angol vagy irlandi vadászló fogalmával azonosítani. Régi dal — a régi gyülölségről az, mely a „vér" és „massza" fogalmak között fennáll, mióta a világon lovat tenyésztenek. Minél közelebb áll egy ló — apai és anyai részről — a vérhez, annál kiegyenlítettebb és nemesebb az alakja, annál szívósabb és energikusabb minden szerve a gyorsaság tekintetében ; de annál ritkábban találjuk meg nála a „massza" ama jellegzőtulajdonságait, melyeket az „importált" nehéz vadászlónál ma még annyira keresnek, s oly drágán megfizetnek az egész kontinensen. Kérdés tehát : vájjon a practicus angol tenyésztő constans félvértörzsek elérése érdekében, el fog-e térni eddig követett tenyészeljárásától, mely ez idő szerint még oly jól kifizeti magát. Jelenleg azonban — s talán még évtizedeken át — ama jelleggel van dolgunk az importált angol félvérnél, melynek főértéke egyéni képességgel párosult nagy testtömegében rejlik — bizonytalan származás és nyugati vérvegyülék melett. Nézzük tehát hogyan tenyésztik a lovat' Angliában ? (Vége következik.) A gyorsfutásra idomítás követelményei. (Folytatás.) Az istálló. A lovak lakása — az istálló — ama pályán kivül, melyen a ló munkáját végzi, leginkább figyelembe veendő. Ha azt nem találjuk olyannak, a minőnek lennie kell, nem szabad visszariadnunk egy czélszerű, de I mindig egyszerű berendezés költségeitől. — Nagyon ajánlatosak a tágas boxok, melyekben a lovak, egymástól elválasztva, szabadon mozoghatnak. Minthogy a lovak rendesen szeretik a társaságot, a közfalak fölött czélszerű vasrácsokat alkalmazni. A tapasztalás ugyanis azt bizonyítja, bogy a társasághoz szokott lovak, közös istállóban, több tápszert fogyasztanak, mint teljesen elkülönzött boxban. — Rossz étvágyú lovaknál e körülmény különösen nagy behatással bir, mert főleg éppen ezeknél a conditio foka többnyire a tápszer mennyiségétől függ, a melyet munkája idején élvez. Telivérméneknek, biztosság szempontjából, rendesen elzárt boxokban kell lenniök, ha versenyre utazásokkor, vagy más alkalmakkor idegen istállóban kell ezeket elhelyezni. Kanczáknál ezt az óvatossági rendszabályt kevésbbé szükséges szem előtt tartani. Számos szakember abban a nézetben van, hogy az istállónak soha sem szabad nagyon magasnak és világosnak lenni, a mi azonban idomítás alatt lévő lónál némi kifogás alá esik. Magas és szellős istállót, hideg időben mesterségesen kell fölmelegíteni. Mérsékelt nagyságú, körül-belől tizenegy láb magasságú, melynek nincs sok ablaka, helyes légmérséklet mellett, a lovak természetes melege által elég hőmérséket nyer, mely mintegy 15 Reaumur-foknak felel meg. Jó ventillatió által az istállót mindig elláthatjuk egészséges levegővel. Versenylónak, mely átlag naponkint négy órát mozog szabad levegőn, az istállóban teljes nyugalmat kell élveznie s e nyugalmat inkább megtalálja mérsékelten homályos, semmint egészen világos istállóban. A homályban a ló nappal is lefekszik, lábait kiméli s üdülést nyer a napi munka fáradalmai után. Fekve, midőn a lábaknak nem kell a test egész súlyát tartaniok, sokkal könnyebben megnyeri az idegrendszerének múlhatatlanul szükséges nyugalmat. Mindig a legegészségesebb istállók azok, a melyek mérsékelten homályosak, nem igen magasak és szellősek. Azért kiváltkép üdvösek a kényelmes istállók idomitó-istállókul, csak jól szellőztessenek, tisztán és szagtalanul tartassanak. Fűthető helyiség közvetlen az idomító istálló mellett, meleg viz forralásához s az izzasztó takarók szárításához stb., nélkülözhetlen szükség. Az istállónak a fekvése nagy befolyással van a lovak egészségi állapotára. Legjobb, ha az istálló a munka végpontjánál van, t. i. közel a pályához, a melyen a netalán alkalmazott izzasztó-galop végződik; már csak azért is, bogy a ló rögtön istállóba juthasson, hol szárazra dörzsölendő, mielőtt az izzadság ismét behatolhatna a pórusokba. Ha nem vagyunk ama kedvező helyzetben, hogy istállót alkalmas belyeu találhassunk, akkor nagyon ajánlatos, különösen nagyobb számban idomitás alatt levő lovak részére, az izzasztópálya végen deszkaszint állítani föl, melyben a lovak, a galop után, ledörzsölendők, a nélkül hogy eső vagy hideg szél miatt meghűlésnek lennének kitéve. Körülbelöl ezek az elkerülhetetlen szükségességek egy rendes idomitó-istállónál s minthogy itt kölönösen amaz uraknak szolgálunk útmutatással, a kik lovaikat maguk akarják conditióba hozni, azokat a müveleteket, a melyek 2é lovak idomitására vonatkoznak, ezúttal mellőzzük itt. Ha valaki először az idősb lovak idomításának a művészetébe és titkába behatolt, akkor ambitiója okvetlen ösztönözni fogja arra, hogy a versenyistálló mysteriumába mélyebben beereszkedjék s a yearlingek és kétévesek idomitását tanulmányozza. (Folyt, köv.) Gyepérdeknek. Az ausztriai „ Jockey-Cbub u-ba. ez évben élethossziglani tagnak megválasztatott az eddig első osztályú tag : gr. Kinshy Rudolf Ferdinand. — Első osztályú tagokúi megválasztattak : br. Aczél Béla és gr. Andrássy Tivadar. — Másodosztályú tagúi : gr. Festetics Venczel cs. kir. ezredes. * * * Gr. Esterházy Miklós Peasnall jockeyt szerződtette sikversenyistállójához, kivel több évi tartamú szerződést kötött. * * * Buda gyöngye november hóban égetve volt. A műtétet Kerry a szokott ügyességgel és szakértelemmel hajtotta végre, úgyhogy a derék kanczának immár semmi baja, s remélhető, hogy az idén a versenypályákon újra megjelen. * A csász. kir. lajfháninneni kormánynak Stadlban állomásozó telivérméneihez eddig a következő kanczákat jelentették be: Przedswithez : Katinka, Pasque, Touchette. Bálványhoz : Esther, Hopeful, Novelle, La Marjolaine, Getroffen, Hippona, Bertha, Torkos, Little Jemima, King Tom-kancza, Titbit, Jauerling, Duchess of Albany, Broomieknowe, Sister Lilly, Kedves, Ready Money, Ceder. Gamecockhoz : Cigarette. A bécsi verseny-pálya igazgatósága a fieudenaui istállók bérletét már kiírta az 1886. évre, s az 1885-dik évi árakat meghagyta. Ezek szerint, beleértve a mellékilletékeket, idomárok, jockeyk és istállószemélyek elszállásolását, fizetendő : Tavaszi meetingben 1 boxért 25 frt, 1 állásért 12 frt 50 kr. Nyári meetingben 1 boxért 30 írt, 1 állásért 15 frt. Oszi meetingben 1 boxért 25 frt, 1 állásért 12 frt 50 kr. Mind a három meetingben 1 box 80 frt, 1 állás 40 frt. A bejelentések legkésőbb február l-ig az ausztriai Jockey-Club főtitkárságához intézendők. A hat istálló 5 boxot és 11 állást tartalmaz, u. m. : I. sz. istálló 3 boxot 2 állást. II. sz. „ 6 „ — „ III. sz. „ 6 „ 4 „ IV. sz. „ 6 „ — „ V. sz. „ 20 „ 5 „ VI. sz. „ 20 „ — „ Amaz esetben, ha a bejelentések a meglevő boxok és állások számát meghaladnák, az igazgatóság e tekintetben való határozati jogát fentartja magának. Körültekintés. Az 1887-diki osztrák ügető-Derbyre, melynek nevezési ideje niult évi deczember 31. zárult, tizenkilencz lovat jelentettek be, tehát héttel kevesebbet, mint az 1866-dikira. E hanyatlást főleg ama körülménynek lehet fölróni, hogy ezúttal a radautzi állami ménes és Söllinger százados, noha a batáridő előtt 4—4 lovat jeleztek, egyet sem neveztek, mig néhány más tenyésztő, mint gróf Esterházy Miklós és Winkler Adolf, sem neveztek most oly nagy számmal. így, gr. Esterházy Miklós csak egy kanczát jelentett Regedalt, (apja Waisenknabe any Ann), Andaluak édes testvérét. Winkler pedig két Medardus-ivadékot. A legtöbbet nevezett Ritter Oszkár báró. szám szerint négyet, kinek neve először szerepel e teuyészverseny nevezésénél. \ alamennyi nevezett lova Sanos-ivadék. Neveztek még : Latiuovics A. ur, Mr. Smith, Gruber és Matzak urak.