Vadász- és Versenylap 29. évfolyam, 1885
1885-02-26 / 9. szám
Február 26. 1885. Vadász- és Verseny-Lap. 93 szek voltak beosztva; az erdő sűrűsége folytán nekik kelle a medvéket a vadászok felé terelni. A bő igen nagy volt, mintegy 2 meternyi. Körülbelül 200 hajtóuak kellett előtte való este a sztudnai erdészlakhoz menni, hogy igy felülről lefelé hajtsanak. A hajtás két oldala hajtőkkai volt megszállva, kiknek azonban a felülről jövőkhöz lassankint esatlakozniok kelle. 12 óra felé kezdetét vette a hajtás. Alig kezdtek el a hajtók a lármái, egy sziklabarlangbol (kázmagasságnyira) tört elő a medve, éppen egy erdőkerülő lábai elé gördülve. A trónörökös felé tartva, 200 lépésnyire közeledett, de az elterelő vonal korai megmozdulása következtében megfordult és keresztültört a bajtókon a meredek Jelé. Két órakör megkezdődött a leszállás és 4 órakor a vadásztársaság megérkezett a poliorellai hámor mellett levő Coburg berezegi kasélyba, hol 6 órakor Fáy főispán, Szontagh alispán, és Gömöry igazgató társaságában megebédeltek. Február 13-án derült, szép nap volt, szélcsend s 15 foknyi hideggel. 6 l/ 2 órakor elköltött reggeli után 7 órakor Vereskőre utaztak, hol parasztszánokra keltek, melyek a társaságot a tersztyanói völgybe vitték, ama helyig, hol a fölötte mély hó a tovább haladást lehetetlenné tette. Innen gyalog folytatták az utat fölfelé, a mikor is 20 tótnak kellett utat takarítani a mély hóban. A bekerített medve a völgy déli oldalán volt, a szuchai erdőkerületben, hol két barlang és egy kis völgy vau. A hajtók egy kerülő uton megérkezve, a kis völgy szélén állottak föl, a vadászok a másik oldalon velők szemben; a vadászoktól a fővölgyig rézsútos irányban egy terelő vonal húzódott, a meredeken néhány erdőtiszt volt visszaterelőűl elhelyezve. A hajtók rézsút vonultak a hegyhát félé. Féltízkor megkezdődött a hajtás, 10 óráig 3 lövés történt. A trónörökös egy hatalmas, szép barnaszinű és díszes bundájú himmedvét ejtett el. Hátsó talpnyomának hosz•sza 35 cmtr., szélessége 7 emtr. volt. (Bécsben megmérték a felbontott medvét és állítólag 220 kilo súlyú volt.) Alig hogy a hajtók elkezdték a hajtást, kirontott a medve szikla-gaurájából és a hóban felfelé, az erdőtisztek irányában tört, kik azonban ügyesen visszaterelték. A legközelebb álló vadász Teleki Samu gróf volt, azután következett Bombelles gróf főudvarmester, Ő es. k. fensége a trónörökös, és legtávolabb ö fensége Coburg berezeg. A medve bizonyos távolságban Teleki gróf előtt elhaladt, láthatta is öt, s igy a medve útját a vadászvonal mentében folytatta. Bombelles gróf ballá mély dörmögő hangját, de magát a medvét nem látta. Végre a trónörökös elé jött mintegy GO lépésre. Egy pillanatig megállt. Ekkor eldördült a lövés. A medve két szeme közt találva összerogyott; a trónörökös azonban, jól tudva, mily SZÍVÓS életű a vad, elővigyázatból még ke't lövést tett rá. Egy negyed tizenegykor vége volt a bajtásnak, mire a vadászúr a trónörököshöz sietett és egy tölgy-ágat mártva a medve vérébe, vadász szokás szerint, födetlen fővel átnyújtó a trónörökösnek fövegéhez vadászbokrétául. Püchel vadász legott vérét vette a medvének, s ezután 2 ágra helyeztetve, az ujjongó hajtók által a völgybe vonszoltatott, hol a szerencsés vadászt végnélküli éljenzésleljfogadták. A trónörökös igen dicséröleg nyi. latkozott aPodhradszky erdőmester és Schmidt erdész vezette rendezésről, és azonnal Veresköre utazott, hová 12 órakor megérkezett. Onnan másfél óra alatt Murányra ért, itt a Coburg berezegi kastélyban megebédelt s TÍ8zolczra ment, honnan 5 órakor elindulva, este 10 óra 21 perczkor Budapestre érkezett. Az elejtett medve, a trónörökös vadászának kíséretében, a vadászat színhelyéről Mnrányon át szintén Tászolczra s innen külön vonaton Bécsbe szállíttatott, hol a császári „.Burg"-ban, a Sehweizerliofban kiállították. 0 felsége, a főkerczegek, Wilczek gróf, Traun gróf fővadászmester, a szárnysegédek és számos más, egyaránt csodálták a hatalmas állatot, mely előtte való nap a felső Garam völgyén liáboritlannl pihent s most ott hevert a császár és király előtt, a palota márványlépcsőzetén. A medvét le is fényképezték és Rodek ki fogja tömni a trónörökös számára. Y E G Y E S. Gróf Forgácb László tisza-szentmártoni uradalmából (Szabolcs megye) értesitik lapunkat, liogy ott február hó 7-éu már idei nyul-fiakat láttak; az enyhe időjárás következtében tehát, a lcölykezés korán kezdődött és ha az idő igy tart, a korai fiadzás sem fog elpusztulni. Fekete nyulat lőttek az elmúlt évi vadászatok alatt a gróf Pálfty Ede-féle líradisti uradalomban Csehországban, melyet a zdireci vadászterületen november 18-án báró Walterskirchen Károly hozott teritékre. Mind ama feltevések, hogy a nyul a tengerinyul-félékhez tartozhatnék, teljesen kizárva vannak, mert az termetre nézve a mezei nyúllal egy forma nagyságú s ezenkívül a kutya által elfogatva, a mezei nyúlhoz hasonló siró-hangokat hallatott. Br. Oppenheim Eile, „Kisasszony" és „Maria" ismert kanczáit közelebb Angliába küldte, hogy azok ott Wisdom — a hires Florence apja — által fedeztessenek. Honorar, Jékey Albert századosnak e 4éves méne (ap Hastings any Honey) szintén idomitásba adatott Tatára Harrawayhez. Mint hire jár, Prágában az akadályversenyben fog indulni. Springbock (ap Springfield a Lent-Lily) eme Mr. Jardine által nevelt mén, melyet tudvalevőleg gr. Batthyány Elemér Angliában vásárolt, jelenleg J. Waughnál van idomitásban Angliában, hol Mr. Phipps budapesti angol főlcunzul néhány versenyre nevezte. Trachenbergnek. mely 1882-ben Taurussal az északnémet Derbyben holtversenyt futott, már szintén van egy ivadéka. Az általa fedezett Fachtschwalbe tőle egy sárga mént hozott világra. L)e Castries berezegnek néhány nap óta George Frederick után Frolicsomeből egy kancza csikaja van, tehát egy édes testvére ama Frontinnák, mely a herczegnek 1883-ban ugy a franczia Derbyt, mint a „Grand Prix de Paris-t megnyerte. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : Sárkány János Ferencz Szerkesztőtárs Dráveczky Anrél. N Y I L T T E R. Minden a lapunk administrátiójára vonatkozó megkeresésekre a szerkesztői hivatal (Nemzeti Casino II. emelet) naponkint d. u. 4 órától 7-ig ad felvilágosítást. BACHRUCH A. ékszerész Budapesten, váczi-utcza 25. sz. ajánlja saját készítményeit aranyban, ezüstben, drágakövekben. Különlegességek: phantasie-tárgyak, versenyés vadász-dijak saját mintázatok és rajzolatok szerint. Eladó lovak : 2 pony kocsiba betanítva, igen menős és figuráns, 12 markos, öévesek. Továbbá 2 vasderes, 6éves, figuráns, igen fürge. 15 markos, 2" kocsiló. Egy 15 markos 3" hátas paripa, széles, hatalmas tuudamentumtí, briliáns actióval, 7éves. Egy igen erős ctontu, fekete hátas paripa, 5éves 15 markos 2", gyönyörű szép. Egy könnyű elegáns pej kancza, hátasló, 15 markos, 2" 8éves, igen sebes s kitartó, valamint még több 4éves hibátlan ló. Bővebb értesülést nyerhetni gr. Ivlebelsberg Béla jószágigazgatónál Sajóudvarhelytt, p. Sómkerék, Szolnolc-Doboka megyében. Egy igen nagy, kinőtt vadász-bagoly, (Uhu) 35 írtért eladó. Yenni akarók forduljanak Szokola Hutára (u. p. Verőcze, vasút állomás, Nógrádinegye) az erdőmesterbez. Eladó egy sötétpej 5éves herélt elegáns hátasló 15'3 magas, Lismore után: ára 650 frt. — Megtekinthető Szt-Királyon állomás Laczháza ifj. Végli Györgynél. Uradalmak és nagyobb gazdaságok megvételre kerestetnek. Részletezett ajánlatokra bővebb felvilágosítást nyújt — discretio biztosítása mellett — lapunk szerkesztősége. A Jokev-C'lul) elismerő nyilatkozata Bécsben. A Jokey-Club folyó bő 12-én megtartott ülésén határozati lag kimondotta, miszerint Kwizda Ferencz János urnák a sport terén tanúsított áldozatkész tevékenységét 1000 forintnyi jutalomdijjal fogja buzdítani, a Jokey-Club köszönetét fogja kifejezni s egyidejűleg állatgyógykészitményeiért néki az alábbi elismerő nyilatkozatot fogja megküldeni : Kwizda Ferencz János cs. kir. udv. szállító és kerületi gyógyszerész uriiak Korneuburgban. Az ön állatgyógy-készitméuyeinek használatuknál az az előnyük van, hogy azok általában kitűnő jóknak bizonyultak. Mindazáltal a legkitűnőbbnek az ön cs. kir. szabad, üditő nedvének hatása bizonyult a különböző kisérleteknél, elannyira, miszerint az alólirott elnökség kedves kötelességének tartja, önnek ezért teljes elismerését fejezni ki s az ön állatgyógy-készitményeit mindenkinek a legmelegebben ajánalani. Bécs, 1884. május 13. Az ausztriai Jokey Club elnöksége, Gróf Hnnyady. A beszerzési forrásokat illetőleg lapunk mai számának „Állatgyógy-kcszitmények" czimű hirdetésre utalunk. A LEGJOBB C ZI GrARETT A-PAPIR a valódi LE HOUBLON franczia gyártmány. Cawley és Henry-töl Párizsban. Utánzásoktól mindenki óvatik. A czigaretta-papir csak akkor valódi, ha minden egyes lap LE HOUBLON bélyeggel és mindenik boriték az allant álló védjeggyel és aláivással el van látva. Fac-Simlle de l'Etiquette 17 Ra» Biranger í PARIS