Vadász- és Versenylap 29. évfolyam, 1885

1885-02-26 / 9. szám

86 Vadász- és Verseny-Lap. Február 12. 1885. vonatkozik; ő ugy véli, bogy az igen kurta rövid versenyek — miután mindjárt az in­dulásból roppant sebességgel kell elugrani, s e miatt a lovat mintegy f'elajzottan — mint a nyilat az idegen — feszitve kell tartani, az amúgy is izgalmas vérű telivér — itt kapja a tuleröltetéstől csonthibáit, rosz erkölcsét, stb. — és továbbá, bogy a ke't­évesek korai futtatása is ártalmas később azokra, mint tenyész anyagra. — S itt nem mondhatjuk, hogy Brezovay ur egyedül volna aggodalmaival; — több izben fölhangzik ez magában Angliában is; közöltünk is — még csak nem régiben is hasonló fölszólalásokat — mert azt tartjuk, hogy a vélemény-elté­réseket jobb nyilvánosságra hozni s corri­gálni, mint alattomban tovább terjedni hagyni; — azonban mint már akkor és az előtt többször, részint hazai sportsmaneink tollából, részint az angol turf-capacitások után közöltük: e nézet is részben téves. Hosszas tapasztalatok eredménye ugyanis azt bizonyítja, (az angol gyep történetéből) bogy a kortársaik közt legjobb 3éveseknek is, teljes verseny-vágtatásban menve (azaz ei'ejöket megfeszítve, hogy kitűnjék melyik az absolute jobb) a 1 y a mértföld (a Derby­distanczia) az a szélső határ, a meddig lébl­zésök kibírhatja e sebes futást; — a másod­classisuaknak kevesebb; a gyengébbeknek még kevesebb (mindig teljes vágtatást értve); — mindama távolságot — a mi ezeken felül esik — már csak kifuladva teheti meg a ló; — vagy bogy, a mint a hosszabb versenyek­nél szokásos, s mint sokszor látjuk is : eleinte jó darabot csak közönséges vadászgaloppban mennek a lovak, s csak az utolsó V^ed mfdet teszik teljes erővel; — minek ez ? . . Minek néha egy % mfdet hiába lassú galoppban menni, midőn csak a sebesség és kitartás (mint az erő kifejezésének tömörítése) a döntő ? — Ezenkívül e transigáló futásoknak hátránya is van ; sokszor ugyanis egyik má­sik ügyesb jockey (kinek lova az úgyneve­zett philosophy-temper-rel = higgadt vér) — pillanatra meggyorsítja a pacet, ellen­felének idegesb lovát eckauffementbe hozza, idő előtt elragadtatja, a magáét ismét las­sitja, s végre — az erejét zabiáján lerágott s kifáradt ideges ellenfelét — az oszlop előtt rohammal elfogja ; tehát nem lova jóságával — hanem lovaglási ügyességével győz. Csak a bosszú versenyek alatt lehet­séges ez a taktika; — s ezért rövidítették mindinkább Angliában a futamok távolságát, mert ugy a ló tulajdonosának, mint a lovakra fogadóknak — biztosb cinozurát nyújtanak. Hátra volna még arról szólni : vájjon a training és versenyekben megerőltetés által lesznek-e erkölcstelen, makranczos lovak, vagy hogy ezek a temperamentum-hibák — átöröklésböl származnak-e? Erről majd később, valamint a t. értekező ur ama nézetéről is, vájjon 50 év előtti ménesbeli lovaink voltak-e jobbak vagy a mostaniak. S. J. F. Gyepérdekűek. A freudenaui verseny- és idomitó-pályá­nálc tervrajza (legújabb fölvétel) kapható egy forintért az ausztriai Jockey-Club főtitkár­ságánál (Bécs I., Augustinerstrasse 8 ) * * • * A következő versenyszin jelentetett be legközelébb a versenytitkárságokhoz: Kégl Pista ur (megváltoztatott) szine : búzavirág-kék. * * * Az osztrák-magyarországi hivatalos mé­neskönyv, az 1883-diki deczember 28-án kelt bizottsági határozat szerint, ezentúl az auszt­riai Jockey-Club főtitkársága által szerkesz­tetik és adatik ki. Ennek folytán fentemli­tett főtitkárság által tisztelettel fölkéretnek a tenyésztő urak, ménesvezetők, méntelepek parancsnokai stb., hogy minden a ménes­könyvre vonatkozó közleményüket ezentúl ily czim alatt küldjék be : Generál­Secretariat des Jockey-Club für Österreich, (Wien I. Augustinerstrasse 8.) e megjegyzéssel: „ Ge­stütbuch-Sache". * * * Attala, mely a warwicki meeting első napján a Hurdle Plateben futott, nem felelt meg a hozzá kötött várakozásnak, mert a hat lóból álló mezőnyben utolsó helyen érke­zett be. Mint győztes, e versenyből, a Mr. Hungerford 6é Freney-je vált ki, biztosan győzve Buchanan és Sinbad ellenében. (A. verseny részleteit hátrább közöljük.) * * * Az elmúlt héten oly kedvező idő járt, hogy az idomitó-intézetekben a munkát újra megkezdhették. Hir szerint Charley a Dg­szebb versenylovak egyikévé fejlődött. Báró Springer istállójának egyes kétéveseiről is sok jót beszélnek, azonban a Hampton-Orange Lily-ménnel, mely, Alba" nevet nyert, Osborne nein igen van megelégedve. Italy szépen meg­nőtt s Metcalf és Matador is jól fejlődött. Immielowot is nagyon dicsérik, ellenben Pe­regrin kicsiny maradt volna. * * * A berlini (hoppegarteni) versenyek pro­grammját már közzé tette a „Deutsche­Wochen-Renn-Kalender". Egészben 63 fu­tamra vonatkozik, mely 162,425 márkával van dotálva (81,212 frt). Ebből a tavaszi versenyek 24 futamára 42,300 márka esik, melyekből istállóink számára csupán a Henckel­Bennen (5000 márka) áll nyitva. A nyári meetingben, melynek 16 futamára 56,025 márka van megállapítva, istállóink csak az „Union" 10,000 márkájáért és az „Ezüst ló" 3000 márkájáért pályázhatnak, melyeknek mindenikét junius 14-én futják. Az őszi meeting program mja 23 számból áll s a dijak összege 64,100 márka. E meetingben, (mely okt. 3, 4, 11 és 12-ére van kitűzve), istállóink számára a 6000 márkás Hertefeld­Rennen és két kisebb verseny, az 1800 már­kás Vergleichs-Renuen és egy 1200 márkás Vigasz-bandicap áll nyitva. Az előbb emii­tett versenyeket október 11-én, az utóbbit okt. 12-én íutják. * * * Baudres, br. Finot eme kitűnő steepler-je (ap Robert Houdin any Breviande), az idén már negyedik versenyét nyerte, valamennyit nagy könnyűséggel. Az auteuili meeting első napján a Prix des Environs-i, a 2600 meter távolságú gátversenyt, három ló ellen; a má­sodik napon a Prix des Frimas-t (circa 4200 meter távú akadályversenyt) istállótársa Aris­tote, Guilaume Teli és Varcville ellen; a negyedik napon a Prix Black Rose-ból vált ki győztesként, három versenytársa közül s a mult vasárnap a Prix Hungerford-t nyerte meg, és pedig 79'5 kilo jelentékeny teher alatt, mig ellenfelei Alger és Guillaume Teli csak 67'5 kilót vittek. Baudres e szerint a legkitűnőbb steeplernek nyilvánult Franczia­országban, mely ez évben már 22,400 frank­kal számolt be gazdájának s alkalmasint a párisi nagy akadályversenyben is szép sze­repet fog vinni. * * * Az auteuili versenyek ötödik napja semmi meglepetést nem szült, a mennyiben ugy a Prix du Ranelagh-bau, mint a Prix Huuger­íord-b an (melyeket részletesebben hátrább a külföldi gyepek rovatában olvashatni) a határozott kedvenczek aratták diadalukat, amabban Greil (ap Flageolet anyja Carliue), emebben Baudres (ap Robert Houdin anyja Breviande.) A hatodik nap rossz időben ment végbe s a versenyek sem voltak különösebb érdeklődést ébresztők. A hetedik nap azon­ban számos közönség jelenlétében ment vég­hez s némely futamok eléggé érdekesek vol­tak. Az oroszlánrész e nap br. Finot istálló­jának jutott, a mennyiben négy futamból kettőt nyert meg; Prix Marin 3900 meteres akadályversenyében a 4é Boussel ménnel (ap Mortemsr a Mitrailleuse), — s a Prix Sly­Fox gátverseny-handicapjében Vanlo (Baud­res féltestvérje) győzött igen könnyen. Körültekintés. Az idény háromévesei Angliában. — Telivér mének kiállítása Londonban. — A lótartás költségei és modern bajai. Két igen sokat érő csikó fog a „ Two­Thousand "-ban szerepelni, habár eddigelé még nem igen mutattak valamit, mi őket a győzelem esélyére feljogosítaná. Ezek Cock Bobin és Goldsmith. Az elsőt Mr. Combe nevelte (Rosicrucian— Bubble után). A csikó külsejére nézve egészen hibátlan, erős ter­metű, nagyon szép állat. — Első debutje a newmarketi Spring-Two-year-old Stakesben volt, midőn Housewife és Alouette elöl elga­lopozott. — Ugyanazon meeting alkalmával ellenfelét az Exning Plateben szintén lerázta magáról. — Cock Bobin a New-Stakesben, annak daczára, hogy Langwell mellett valódi furore mutatkozott, számos és jelentékeny fogadásokra szolgáltatott alkalmat, de a miként tudjuk, Langwellel együtt Melton, Match Girl és Dame Agnes által helyéből ki lón szorítva. A Champagne Stakesben 9 stone 1 font teherrel nagyon szépen futott Portnellan ellenében, ki csakis 8 stone 12 fontot vitt, de a verseny második napján egészen kiesett formájából, elannyira, hogy őszig pihennie kellett, mikor aztán néhány versenyben semmire sem tudott menni. — Nem első classisú ló ugyan, de azért jelen­leg oly formát mutat, mintha jövőre Mr. Combe színeiben nem egyszer akarna győzni. Goldsmith (Hermit— Crucible után) az idény legdrágáob egyévesei közé tartozott, mivel akkoriban (Coiner név alatt) Mr. Bur­ton által Sir George Chetwynd számára Don­casterbau 3550 guineán lón megvásárolva. Sokat igérő szép csikó; tavaly még nagyon bátramaradt formájában, s eddigelé még egyetlen egy futamban sem győzött. Csakis kétszer futott; a newmarketi Rous Memorial Stakesben St.-Helena, Laverock és Bed Bag után negyediknek érkezett be, de utóbb a Clearwell Stakesben Langwell már csak egy uyakboszszal tudta magáról lerázni. Mind­amellett, hogy a mult öszszel nagyon hátra­maradt fejlődése, azt hiszik, hogy jövőre többeken tul fog tenni, melyek akkoriban nem igen törődtek vele. Szám szerint Marsh istállója legerőseb­ben van képviselve a Two-Thousand-ban, minthogy azonban a mult évben Joshua leg­jobb lova volt, többi ' növendékei nem igen tarthatnak számot a sikerre. Ennél nagyobb szerep juthat John Porter lovainak, melyek a jövő idény valamennyi bároméves futamaiban tekintélyes erőkkel lépnek fel. A Two Tliousandban Luminary, Louisburg, Metal, Paradox és Viceroy fog­nak küzdeni. Ezek közt Louisbourgért (Hamp­ton — Chevisauce után) Falmouth lord legelső árverésén 4000 guineát fizettek. Magától érthető, hogy eme roppant árt a ló kiváló s ritka szépségű formája igazolta, de túlsá­gos fejlődése miatt kétéves korában nem vették idomítás alá s igy épp ugy mint Metal (Sterling— Fair Vestal után) és Viceroy (Doncaster— Queen-Regent után) a közönség előtt még nem jelent meg. A Kingsclerc istállót illetőleg, azt hiszszük, bogy a Two Thousandra Luminary és Paradox tarthatnak számot. E két csikó közül Luminary sokkal többet mutat Paradoxnál. Apja : Beauclcrc, anyja pedig Stella (High Treaton—Gittnoolc után). Mig Stella Beauclerchez nem került, egyetlen egy csikaja sem vált be verseny­lónak és e kétes ajánlat daczára Aliugton lord mégis szopós csikó korában vette meg Luminaryt 500 guineán. Az jascoti paddock ­bau rendkívüli szépsége által mindenkiuek

Next

/
Thumbnails
Contents