Vadász- és Versenylap 29. évfolyam, 1885

1885-02-19 / 8. szám

Február 12. 1885. ken kivül a dijalc kizárólag vert aranyakból állanak. Minden csónakegyletnél kiváltkép arra is kell törekedni, bogy az mozgékony legyen, azaz minél több versenyben vehessen részt; miután azonban a versenyhajók szállítása és a nevezési-péuzek lefizetése sok pénzbe kerülnek, valóban nevetséges, ha egyik-má­sik egylet társalgótermének falai tele aggat­vák értékés aranyserlegekkel, azonban pénz­tárában még annyi pénz sincs, hogy verseny­hajóit csak a szomszéd város versenyére is el­szállíthassa. Ha bárki is akad, aki aranyserlegek összehalmozása által véli, hiszi az evezés sportját emelhetni, nem pedig azáltal, hogy az egyleteket mozgékonynyá is teszszük, pénztárukba pengő aranyakat szerzünk: az nem szakértő sportsman, az ne fogjon eve­zőt kezébe, hanem menjen Kókára zabot hegyezni. Ha az érintett módon igyekszünk az országos-szövetkezetet megalakítani, az már folyó idényünkben létesülni és működni fog ; mig az eddigi irányban történt lépések foly­tatása, viszonyaink miatt, eredménytelen lenne. Ausztráliában e napokban történt meg a Parramatta folyón a világbajnokságért való nagy verseny a kanadai Hanlan és az auszt­ráliai Clifford közt, A fogadási összeg 1000 font sterling volt. Roppant közönség szem­lélte a versenyzők küzdelmét, melyből a kanadai vált ki győztesként, Hanlan, ki a legkitűnőbb conditióban volt. a vezetést mind­járt kezdetben átvette s ellenfelét nem is engedte többé közelébe jutni, ki végre bét coónakhoszszal érkezett be utána. A kanadai sculler e szerint másodszor vivta ki a világ­bajnoki czimet. IRODALOM. Megjeleut „Vörösmarty őszes munkái"­Dak 17, 18, 19, és 20-dik füzete is, Méhuer Vilmos kiadásában. Rendezte és jegyzetek­kel kisérte Gyulai Pál. A díszesen kiállított műnek egyegy füzete csak 35 kr s kapható ugy a kiadó Mehner Vilmosnál Budapest, IV. Papnövelde utczán 8 sz. a., mintszintén a hazai minden könyvkereskedésben. TÁRCZA. Tigris-vadászat Allahabadban. A sport eme kissé veszélyes, s azért miudenkor érdekes nemét, a legújabb időben egészen más elvek szerint űzik Kelet- Indiában, nem ugyan a benszülöttek, hanem leginkább a hadsereg soraiból kiváló gentleman va­dászok. De most a „Field"-nek adjuk át a szót, mely tavalyi számainak (1884. szeptember 27.) egyikében a fentebbi czim alatt nagyon érdekes .tigris-vadászatot közölt. Captain Buines (Rohilla) hírneves sportsman tollából. Majdnem öt éve már — irja Captain Baines — Bogy a Field-ben egy az allalia­badi kerületben tartott tigris-vadászat ered­ményét közöltem. Azóta magam és barátaim nem egy tig­rist hoztunk teritékre, nemcsak ugyanazon jnngle-ban, sőt ugyanazon lesbelyen (Machán), melyet még 1878-ban készíttettem számomra egy majdnem 40 láb magas, meredek és min­denfelé bokrokkal benőtt sziklás domb tete­jén. — Köztudomású tény, hogy minden na­gyobb vad, legyen az bár tigris, medve vagy sambur (Rusa aristotelis) a begynek vagy dombnak tart, mihelyt üldözik, s ott addig bujkál, mig csak annak tetejére nem ért. — Nevezetes dolog pedig az, hogy minden tig­Vadász- és Verseny-Lap. ris-bajtóvadászaton ugyanazona helyen, hol egyszer egy tigris kitört, a többiek is, még ba tudja isten hányan lennének — szintén kitörnek. Ennek okát még nálamnál sokkal okosabb emberek sem tudták kitalálni. Az 1881. év elején arról értesültem, hogy kedveDez helyemen két tigris ütötte fel tanyáját. Elliatorozván, hogy őket a mon­dott helyen felkeresem, egy mértföldnyi távolságban én is tábort ütöttem. Az egész idő alatt szemmel tartott begylánczban a tigriseket senki sem zavarta, még akkor sem, ba egy-két bivalyt vagy tehenet szét is mar­czangoltak. Régi barátom Zalim, a „Bahelia" után küldvén, ez marezona kísérőivel hűsé­gesen megjelent táboromban. (Azóta Zalim szintén a nagy többséghez csatlakozott, anél­kül, hogy nevéhez méltó utódokat hagyott volna maga után.) Mire korán reggel a helyszínére értem, Zalim nemcsak hogy megelőzött, hanem ak­korára már a tigrisek fekhelyét is kinyo­mozta. Épp azon a helyen tartózkodtak, me­lyet fekvése miatt nem igen kedveltem. Egy sziklás völgy torkolata volt ez a nyilt me­zőre. illetőleg magas füvei benőtt tisztásra, hol legfeljebb kapóra lehetett lőni, a biztos sikerre való kilátás nélkül. Nem sokára elállottunk, mert Zalim emberei különös formájú baltákkal számomra gyorsan készítették el a leshelyet, mire Zalim „rok'-jait felállítván, maga a hajtók vonalához sietett. Rok-oknak azokat az em­bereket nevezik, kik tigris-vadászatok al­kalmával magas fákon vagy sziklás dombo­kon elhelyezve, a vadász leshelye körüli vo­nalon a tigrist szemmel tartják. Fehér öltözetük és magas turbánjuk messziről ki­vehető, miért is a tigris ellenkező irányban szokott tartani, mihelyt őket észre veszi. Ha ez nem történik, a rok baltájával vagy bot­jával megkopogtatja a fát,, melyen ül. Mihelyt a hajtók sofU megindult, nem igen sokáig kellett a vad jeleire várakoznom. Az emberek kiabálása s a dobok pergése azt jelezte, bogy a tigrisek lábrakeltek. Ekkor jobbra s balra a rok-ok kopogása hallatszott, s a hozzám legközelebb álló mindkét kezét az ég felé tartván: azt jelezte, hogy két tigris került a hajtásba. A haraszt zörög; a bokrok mozgása figyelemre int, a szivem erősen dobog; még néhány pillanat és erre kell kitörniük, de akkor két hatalmas ugrás a sűrűben üti meg fülemot. Az állatok valószínűleg észre­vették a machán-t s bátrafelé törtek ki. Igy végződött az első hajtás. Zalim nagyon resteli a dolgot, de a tigrisek nyomait megfigyelve, örömmel kon­statálja, hogy valószínűleg arra vették ut­jokat, hol ezelőtt egy évvel a nagy nőstény tigrist lőttem. Abban állapodunk meg, bogy a „rok"-ok velem egyidejűleg minél gyorsabban ajnon­dott helyen elállnak, mire aztán Zelim, egy fél órai várakozás után, ismét megindítja a bajtókat. — Ez kissé erős feladat volt, mivel legalább is két mértföldnyi utat kel­lett tennünk, attól eltekintve, hogy a „ma­cbán" kijavítása szintén nem csekély időt veend igénybe. És mindezt két, már moz­gásban lévő, tigris előtt kellett megtenni! Azonban szerencsésen nem csak az utat tet­tük meg kellő időben, hanem a nagyon meg­rongált „macbát" fris galyakkal ellátva, is­mét hasznavehető állapotba helyeztük. — A tigrisek valósziniileg útközben vagy meg­állapodtak, vagy pedig más okból elkéstek és csak e körülménynek köszönhettem a va­dászat tökéletes eredményét. Alig bogy a hajtók lármáját távolról felém hozta a reggeli szellő, már a tőlem jobbra és balra álló „rok"-ok csendes kopo­gása is megkezdődött. A felriadt tigriseknek nagyon gyorsan kellett jönniök; előre bizo­79 nyosan a sokkal karcsúbb nőstény nyomul­hatott. Lélekzetét tisztán kivettem, anélkül hogy az állatot láttam volna; éppen azon a he­lyen járt, hol egy alkalommal két tigris került fegyverem elé, melyeket le is teri­tettem. Vágtatva jött; elhatározám, hogv czélba veszem, mihelyt a tőlem balra álló két fa közé ér. — Lövésem után megrázkó­dott, de hangot nem adott és odább állt; második golyómat a nagy sűrűség miatt visszatartottam. Majdnem közvetlenül utána, a lövés lár­májával látszólag mit sem törődve, jött az erős bim. A balszerencse ugy akarta, hogy egyenesen felém tartott; minthogy pedig lesbelyen majdnem egyforma magasságban állott a tigrissel, csakis fejét vehettem czélba. Ez pedig többnyire nagyon kényes lövés szokott lenni. Mintegy ötven lépésnyire a fejedelmi állat félig megfordulván, jobb vál­lát és nyaka végét tisztán kivehettem. Ha még néhány pillanatig várok, sok­kal szebb és biztosabb lövésre kerülök, de anélkül is már felizgatva lévén, elhamar­kodtam a dolgot s golyóin akkor érte a tig­rist, midőn az egy bokros domb tetejére felszökött. Lövésem után gyönyörűen elor­dította magát s aztán félig ugorva, félig o o O ' o düledezve a völgybe rohant, mire második golyóm bal oldalába fúródott. Halkan mo­rogva csendesen elterült; azt hittem, hogy beadta a kulcsot. „Mind a kettő megvan" — mondám mellettem lévő társamnak. „Nem, sahib; a nőstényt elhibáztad, de ez itt megvan." E pillanatban a tigris lábra kapván, a sűrűben eltűnt. Fekhelyén és nyomaiban mindenütt erős sebvér tócsákat találtunk ugyan, de maga az állat elveszett. Épp ugy jártunk a nőstény tigrissel, melynek még sebvérére sem akadhattunk, habár erősen hittem, h ogy golyóm nemis lábába, hanem egyenesen testébe fúródott. A mi a bim tigrist illeti: mindannyian azt hittüt, bogy a legközelebbi bokrok egyiké­ben megtalálandjuk, de napnyugta lévén, nem tartói cunk czélszerünek ilyenkor a sürii jnngle-ban sebzett tigrisek után bujkálni. Hazafelé tartottunk tehát, egyúttal el­határozván, hogy másnap reggel egy bivaly­csordát tereitetünk a vadászat helyére. Ezek az állatok, bármily sürii jungle-okból, kiker­getik a tigrist és már nagy távolságból szi­matolják. Csak az a rossz benne, hogy némely csordában oly vad bivalyok vannak, melyek különösen európai emberre nézve még a tigrisnél is sokkal veszedelmesebbek. Reggel a csorda csakugyan „ Machán "-om mellett amaz irányban hajiátott, a merre a tigris elmenekült. Nyomban a bivalyok után magam me­neteltem, de volt gondom rá, hogy minél közelébb juthassak a csorda pásztorához, kinek pártfogása mellett biztosságban érez­tem magamat. Jobbra-balra tekintgetvén, óvatosan előre nyomultunk. — Mintegy 1000 lépést az er­dő felé téve, a bivalyok egyszerre erősen horkoltak s egy pillanat alatt szarvaikat valamennyien a veszély helye felé irányoz­ták. Oly szorosan nyomultak egymás mellé, hogy lehetetlen volt miattok előre látni. Attól tartottam, hogy rohamot intéznek az előttük fekvő tigris ellen s ily módon min­dent elrontanak. A pásztorok egyike a bivalyok előtt már meglátta a tigrist, melyet én még a fatetejéről sem vettem észre. Oly sürüen áll­tak a bokrok egymás mellett, hogy jó dara­big a tigris hátsó részét és farkát, egy fa mögött, a sárguló levelektől, meg nem külön­böztethettem. Végre tisztán kivettem, hogv az állat a fához támaszkodik, mire az embe­reket a bivalyok visszaterelésére utasítottam.

Next

/
Thumbnails
Contents