Vadász- és Versenylap 29. évfolyam, 1885
1885-10-15 / 42. szám
438 Október 15. 1885. rom fontot kapott. Gr. Sztáray méne 3:2 „rá" jegyeztetett a fogadási lisztán, mig a graditzi 3:l-gyel nem igen nagy pártolásban részesült. Utóbbi azonban a versenyben — melyet biztosan meg nyert Remember előtt — nagyszerű formát mutatott s minden látszat szerint keme'ny ellenfelet- találnak benne lovaink a jövő évben, ba majd szülőföldén neki a látogatást visszadják. Hozzánk a mén a jövő évben nem fog eljönni, mert egyik tenyészversenyünkre sincs nevezve. Győzelme Remember fölött e mént mindenesetre magas fokra helyezi, azonban meetingünk következő napjai alkalmat fognak még neki adni arra, hogy youngstereink legjobbjaival s nagyobb távolságra mérkőzzék mint ezúttal, a midőn aztán végleges itéletetet vonhatunk felőle. A Nursery Handicap, mely a programm első pontját képezte, tiz lóból állt szép kétéves mezőnyt csalt ki az indulóponthoz, melyben Graditz Hartenfels-szel volt képviselve, a melynek ezúttal több esélye látszott lenni, mint korábbi kísérleteinél, habár a győze* lem pálmája most sem juthatott neki. E mén, — melyet most Busby lovagolt, épugy mint Potrimpost, mivel Jeffery ama sérüléseiből még nem üdült föl, melyet a kétévesek nagy handicapje alkalmával történt bukása miatt szenvedett — csak Jacobtól kapott fontokat, de mindamellett Mircmdolávaf, melynek egy kilót adott, favorit volt, mig Pajzán semmi figyelemben sem részesült, noha arra volt hivatva, bogy a fogadóknak különben indokolt számitásaira keresztet vonjon. Miután a távoszlopuál Tót leány a vezetésről lemondott, a két favorit közt volt a verseny s ugy látszott a győzelem ezek egyikeé lesz, midőn Pajzán szépen felnyomulva mellejök, végre is az első helyet fél hoszszal biztosította magának Mirandola ellen, mely Hartenfelst épp ennyi távközzel verte meg a második helyért. Mariola negyedik lett, Tót leány és Laurel előtt. A St. Leger felől tulajdonképeu nincs más mondanivalónk, mint a mit elébb emiitettünk felőle. Buzgó 9 „rá" fogadással indult és sem Annát sem Kontot nem vélték oly lovaknak, melyek a favoritét kinyulásra ösztönözzék. Kont kezdetben vezetett, de a tribünök előtt elhaladva, Buzgó ment föl az élre s elszaladt versenytársaitól, melyek közül Anna az egyenes vonalra befordulás előtt még fölmehetett a ménhez, a nélkül azonban, hogy csatlakozhatott volna hozzá. Buzgó végre is tetszés szerint verhette meg s Kont jóval hátrább érkezett be a 3-dik helyre. Az Oroszvári díjnak is hasonló lefolyása volt, mint a St. Legeruek; Metallist épp oly odds-szal indult ebben, mint istállótársa a Legerben. Osbornet ma Baltazzi Hector ur lovagolta, mindenesetre sokkal jobban, mint az Eladóversenyben, hol Teraphin által megverni engedte magát; azonban Metallistra nézve soha sem vált veszélyessé, mely magát a távoszlopig vezetni engedte, aztán előre nyomult, háromnegyed hoszszal tetszés szerint nyerve. A nap záradéka az Akadályverseny volt. Az öreg Per Dampf, mely az utolsó előtti akadálynál csípőcsontját törte, pályáját a becsület mezején végezte. Alkalmasint kimerítette öt ama két előbbi verseny, melyekben e meeting alatt már részt vett s ez utolsó verseny kimenetelében alig idézett volna változást elő, ha mindvégig benne maradt volna is. Istállótársa Morgenröthe még az egyenes vonalon vezetett Babette előtt, melytől 5 kilót kapott, de aztán át kellett ennek adni a könnyű győzelmet s megelégedni a nagyon jelentéktelen második díjjal. * * , * Plaisanterie, Möns. Bouy eme kitűnő 3éves kanczája, f. bó 4-én eddigi nagy sikereihez ujabbat csatolhatott. Ugyanis könynyedén nyerte meg a párisi „Prix du Prince d'Orange" 12000 frankját The Condor, Sapristi és Madrid ellen. Ámbár Wellingtoníának s PoetessDek eme leánya e győzelemért nem volna kénytelen a Cesarewitsch vagy Cambridgeshireben külön terhet vinni, hir szerint (az előbb emiitettben legalább) nem indulna, holott a badeni Jubileumdij eme nyertesének a nagyobb távú versenyben is kétségbevonhatlan esélye lenne. Gyepérdekűek. Verseny-értékek a budapesti októberi versenyekhez Első nap. Vasárnap, október 4. I. Kétévesek versenye. 5000 frank. 1-ső Remember versenyérték 1900 frt. 2-ik Sicily „ 400 Egyleti pénztárnak 376 „ II. Nemzetközi handicap. 20000 frank. 1-ső Metallist versenyérték 7920 frt. 2-ik Teraphin „ 670 3-ik Matador „ 170 Egyleti pénztárnak 660 „ III. Gödöllői-dij. 5000 frank. 1-ső Goliath versenyérték 1960 frt. 2-ik Valerianus „ 40 „ Egyleti pénztárnak 184 „ IV. Eladó-verseny. 2000 frank. 1-ső Buschmüller versenyérték 837% frt. 2-ik Little Bella „ 298% „ Egyleti pénztárnak 200 „ V. Handicap. 2000 frank. 1-ső St. Julien versenyérték 893% frt. 2-ik Áruló „ 226% „ Egyleti pénztárnak 80 „ VI. Gátverseny. Handicap. 4000 frank. 1-sö Hanno versenyérték 1640 írt. 2-ik Red-Hot „ 280 Egyleti pénztárnak 120 „ Második nap. Kedd, október 6-án. I. Pásztor-dij. 4000 frank. 1-ső Áruló versenyérték 1602y 2 frt. 2-ik Occident 87 1 IV. Megyeri-dij. 4000 frank. 1-ső Jewess versenyérték 1633 % frt. 2-ik Tortoise-shell „ 106% „ V. Kétéves eladóverseny. 3000 frank. 1-ső Gondolj reám versenyérték 1218% frt. 2-ik Satanella „ 336% „ Egyleti pénztárnak 200 „ VI. Rákosi akadály-verseny. Handicap 10000 frank, 1-ső Kaiser versenyérték 4280 frt. 2-ik Daniel „ 720 3-ik Newbrook „ 280 „ Egyleti pénztárnak 110 „ KÜLFÖLDI GYEPEK. Francziaország. Párisi versenyek. Október 4-én. Prix du Prince d'Orange. 12000 frank. 2400 meter. Möns. H. Bouy 3é sga k Plaisanterie ap Wellingtonia a Poetess 54 kilo Hartley 1 M. de F. Martin 3é p m The Condor 52'/ 2 kilo ' Hunter 2 M. P. Donon 4é stp k Sapristi 54 kilo Clout 3 M. Carter 3é p m Madrid 48'/ 2 kilo Pryor 0 Fogadások: 10:1 Plaisanterie. — A legközönségesebb canterben nyerve egy hoszszal, ugyanily táv a második és harmadik közt. — Verseny érték : 12175 frank. II. Nemzetközi kétéves verseny 15000 frk. 1-ső Fenék versenyérték 5920 frt. 2-ik Olyan nincs „ 850 „ 3-ik Partagas „ 230 Egyleti pénztárnak 1160 „ III. Handicap 3000 frank. 1-ső Springbok versenyérték 1242 frt. 2-ik Natica „ 206 „ Egyleti pénztárnak 120 „ IV. Kiállítási nemzetközi dij. 40000 frk. az elsőnek, 4000 frank a másodiknak, 3000 a harmadiknak. 1-ső Buzgó versenyerték 16000 frt. 2-ik Jewess „ 1600 „ 3,-ik Metallist „ 400 „ Egyleti pénztárnak 1900 „ V. Gátverseny, 2000 fsank. 1-ső Knight Fee versenyérték 820 frt. 2-ik Favorita „ 90 Egyleti pénztárnak 10 „ VI. Akadályverseny. 4000 frank. 1-sö Per Dampf versenyérték 1624 frt. 2-ik Abracadabra „ 192 „ Harmadik nap. Csütörtök, október 8. * I. Kétéves Handicap. 3000 frank. 1-ső Water-rose versenyérték 1260 frt. 2-ik Hartenfels „ 260 „ Egyleti pénztárnak 80 „ II. Kiállítási handicap. 10000 frank. 1-ső Metallist versenyérték 3940 frt. 2-ik Edgar „ 531 3-ik Patria „ 137 Egyleti pénztárnak 384 „ III. Eladó-verseny. 5000 trank. 1-ső Olivette versenyérték 2100 frt. 2-ik Springbock „ 1040 „ Egyleti pénztárnak 660 „ ÜGETŐVERSENYEK és TENYÉSZTÉS. Ügetőversenyek határnapjai. Ausztria-Magyarország. Budapest (kiállítás) október 20, 22 25. A budapesti ügető versenyekre az alább irt urak voltak szívesek dijakat adni: Gr. Esterházy Miklós ' 1000 forint. Br. Üchtritz Zsigmond 500 forint. Kodolitsch Heine bárónő tiszteletdíj. Kodolitscb Alfonz 5f)0 frank. Gr. Dessewffy Alajos 500 forint. Br. Wodianer Albert 100 forint. Jakabff'y István 100 forint. Sváb Károly 100 forint. ( Bakovszky Géza 50 forint. | Pulay Kornél 500 forint. A lótenyésztés emelésére alahdt társaság igazgatósága. * * * ' A budapesti hippicus mulatságok zárnapjai is igen érdekeseknek Ígérkeznek; a sikversenyek 18-án végződvén, hétfőn, 19-én délelőtt 11 órakor a Tattersallban a ménló-kiállitas és ménló-vásár kezdődik, minden kiállított ménló elővezetésével. A már most bejelentett anyag a legjobb minőséghez tartozik. Czimer 3é tv m, az Union nyerője, Charley a Nemzeti nyerője, ' Pásztor a Hamburgi Derbyben 2-ik. Kaiser, Pierrot, Loupgarou, Vitéz, General, Consul, Faublas, Kujtorgó, Idealist, Sturmvogel stb. ugy több félvér ménló lesz eladó. * * fii Október 19-én, hétfőn délután 2 órakor kezdődik a yearlingelc nyilvános árverése a Tattersallban ; már eddig bejelentve vannak Dőry Jenő és Lajos ur évesei, ugy az első Roustic csikó ; továbbá Kisbéröcscse—Cendrillon, Craig-Millar—Black Flag, Verneuil— Idalia csikók stb. fi: * * A nagyobb ügetőverseny-dijak meglehetős vonzó erőt gyakoroltak a külföldi ügetőverseny istállókra is. Hg Galitzin két első osztályú ügető orosz méne már Budapestre érkezett. Prince Smith egész versenyistállóval (7 darabbal) megjött; köztük Amber. France