Vadász- és Versenylap 29. évfolyam, 1885

1885-10-01 / 40. szám

I I 418 Aradon a, 14-dik huszárezr., az általa rendezett verseny napját megelőzőleg, kisérletképen díjlovag­lást tartott. A részvétel nagyon élénk volt s a kö­zönség is nagyon érdeklődött ez iránt. A végül 16 tiszt által lovagolt C'aroussel viharos tetszést aratott s másnap még egyszer kellett ismételniök. Mind a két nap diner-vei végezték a sport-ünnepet és pedig első napon Kis-Szt. Miklóson sátor alatt s 16-én Aradon, mely reggelig tartott s tánczczal zárult be. Az 1-ső díjlovaglás tulajdon lovakkal történt három tiszteletdíjért; az I. dijat gr. Zedtwitz 5éves stpej k Bojár nyerte ; a másodikat br. Bornemisza hadn. öí p h Bandy, a harmadikat Szaesvay hadn. 4é p h Gyémánt. A második dij lovaglásra (a legjobban lovagolt szolgálati lovakka!)szintén 3 dij volt kitűzve, az elsőt nyerte gr. Zedtwitz főh 5é pej h Dandár, a másodikat br. Villani főh. id. pej k Beatrice, a harmadikat Vessey hadn. id. pej h Salamander. A 3-dik díjlovaglás a legjobban lovagolt saját lovak­nak tűzetett ki. Az első dijat nverte Szabó főhad, id p k Nonius, a másodikat gr. Zedtwitz főhadnagy 5é sga k Bojár, a harmadikat Schille száz. id. p h Madji. Mind a 3 díjlovaglásra a tiszteletdijakat Zaitschek ezredes ajánlotta föl. Záradékul szolgált a fentebb emiitett Caroussel tizenhat tiszt által lovagolva. * * * Sperling II., az ismert sport-Képíró, jelenleg Bécsben időzik, hol egy nagyobbszerű sportképben nagyon érdekes vázlatot készített, melyet a művész közelébb vászonra fog átvarázsolni. E vázlat egy reggelt ábrázol a tatai idomitó-pályán. Eleven élet uralkodik mindenütt; egy ló épp a munkából tér haza, egy másik éppen mérsékelt galopra indul ; középen néhány ló végzi napi munkáját s a távol háttérben két lovat látunk a legjobb tempóban vé­gezni munkáját. A kép közepén gr. Esterházy Miklós egy haek-en látható, mig Belton idomár éppen dogcart-jét hagyta oda s a gróffal beszél. Jobbra a vázlat sarkában a falka reggeli sétájából tér haza, szóval élénk sport-élet látszik mindenütt. Egyes lovakra már is sok gondot fordított a kréta s ba e nagyobbszerű mű olajban elkészül, mindenesetre di­csérni fogja mesterét. A bécsi „Kunstverein"-ban ki vannak már állítva Peregrin, Chalili, Pancake és Tartar fejképei is s minden sport-férfi gyönyörrel Szemlélheti e sikerült müveket; különösen a Tartar és Peregrin feje valóban művészi kivitelűek, a leg­finomabb árnyalatokig. . * * * : A doncasteri telioér-árverés alkalmával az első napon (szept. 15.) a legmagasabb áron kelt Stech­worth lé inén (ap Hampton a Doncella), melyet 1050 guineán Mr. R. Steward vett meg. Másnap pedig a következő lovak keltek a legborsosabb áron : Merry Hampton (ap Hampton a Doll Tearsheet) mely 3100 guineán jutott a Mr. Abington birtokába — és Whittle Jacket (ap Hermit a Fortress), melyet Mr. Manto n ve tt me g 3600 guineán. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : Sárkány János Ferencz Szerkesztőtárs Dráveczky Anrél. N Y I L T T E R­Minden a lapunk administrátiójára vonatkozó megkeresésekre a szerkesztői hivatal (Nemzeti Casino II. emelet) naponkint d. u. é órától 7-ig ad felvilágosítást. gondoskodva Lóárverés. Méltóságos báró Rudics József ur kun­bajai méneséből f. évi október hó 19-én d. u. 2 órakor, 10 drb 4éves betanított csikó,, töb kisorolt számfeletti anyakancza és idő­sebb használati ló, nyilvános szóbeli árverés utján, azonnali kézpénz fizetése mellett, a legtöbbet Ígérőnek fog eladatni. Az árverés nappali vasúton Báes-Almásra érkező t. vevők beszállításáról leend. Kunbaján, 1885. szeptember 29. Az udvari tiszttartóság. BACHRUCH A. ékszerész Budapesten, váczi-utcza 25. sz. ajánlja saját készítmé­nyeit aranyban, ezüst­ben, drágakövekben. Különlegességek: phan­tasie-tárgyak, versenyt és vadász-dijak saját mintázatok és rajzola­tok szerint. XIISIDIETESZ] KIRNER JÓZSEF CS. kii*, ndvari piiskamüves BUDAPESTEN, IV. Szervita-tér 2. szám ajánlja mindennemű vadász-fegyvereit, 12 és 16-os öblű Choke bore furású damaszk-csövekkel, pontosan belőve, 55 forinttól 120 forintig, Express RifLek, eredeti amerikai Winchester rend­szerű ismétlő fegyvereket, salon-fegyvert, amerikai Smith & Wesson-revolverek, Lefaucheux vagy Laucaster-revol­verek, kitűnő salon-pisztolyok. czéllő-pisztolyok, kitűnő Lefaucheux- és Lancaster-töltények és vadászati kellé­kek. A Lancaster-töltények Eley testvérektől London­ban I. rendnek, zöldek, a legjobb minőségű eredeti angol lőporral vagy I. rendnek vörös, eredeti angol Sckultze-féle (fehér) lőporral töltve. Árjegyzék kivánatra bérmentve. A lótenyésztés emelésére alakult rész­vénytársaság f. évi október 19—20-kán Budapesten a „Tattersallban" ménló kiállítást és vásárt, úgyszintén október 19-én délután 2 órakor telivér* évesek árverését rendezi. Felkéretnek mindazok, kik ilyen minőségű eladó anyaggal rendelkeznek, hogy bejelentéseiket mi­elébb megtenni szívesek legyenek. A Tattersallban a versenyek alatt hátas lovak, ugy négyes, kettős és egyes fogatok eladásra vannak felállítva. A kiállítási ügető-versenyek október 20, 22 és 25-én délután 2 órakor tartatnak. Az igazgatóság. HIRDETÉ SEK felvétetnek e lap részére Dorottya-utcza IS. sz. a. Értesítés a tisztelt vadászó közönség számára! Van szerencsénk a t. vadászközönség szives tudomására hozni, hogy az utóbbi időben egy budapesti fegyverkereskedő czég bécsi gyártmá­nyú töltényeket a saját czégével ellátva prágai gyártmányként árusít, minélfogva kényszerítve érezzük magunkat a vadászó közönsé­get, kik a jó hírnévnek örvendő prágai gyártmányú töltényein­ket szokták használni, ezennel tisztelettel értesiteni, hogy mindazon töltények, melyek gyárunkban készíttetnek, Sellier & Bel lot,, vagy S. ÁB. Prágjesygyel vannak ellátva, minden más feliratú tölté­nyek tehát, melyek mint prágaiak lesznek eladva, esak ezégiink­kel való visszaélésre lesznek felhasználva, a mitől a t. vadászkö­zönséget óvni kötelességünknek ismerjük. Tisztelettel a prágai töltény- és gyutacs-gyár előbb Sellier és Bellot. Töltényeink kaphatók Kimer J., Kertész T., Engl M, A. és fia, Zubek és Bátorinál Budapesten. ZEILLER ismeretes rokaesalogatója, melylyel a rókák távol környékekről bármilyen tetszés szerinti helyre biztosan csalhatok, tőle szaglótehetségü­ket elveszítik s egészen elkábulnak, ezen állapotukban minden ösztönszerű elővigyázatot elhagynak s azért okvetlenül csapdába kerülnek, úgyszintén lesben lövet­hetnek vagy megmérgeztethetnek. A fogás ideje októberben kezdődik s márcziusban végződik. Egy az ilynemű fogásban gyakorolt vadász. 14 nap alatt a „vonzalék" alkalmazása által több négy­szög mértföld területről összeesalogathat s az igy egész környéket rókától megtisztíthat. 5 oszt., ért. frt vagy D birodalmi márka portomentes beküldése mellett, a belföld minden irányába, a külföldre csak készpénz beküldése mellett, megküldöm a nyolezszori főzésre elégséges csalogatót a szükséges speeziesekkel és pon­tos instructiókkal. A küldemény a következő czim alatt intézendő: ULeoipoia. Zelller, Bisamberg, Alsó-Ausztria u. p. Korneuburg

Next

/
Thumbnails
Contents