Vadász- és Versenylap 29. évfolyam, 1885

1885-09-03 / 36. szám

370 Vadász- és Versenv-Lap. Szeptember 3. 1885. „ viszhang völgye" s görbe ölén a bires „boszszú-tó". Ej de szeretném egyszer idecsalni a mi kedves mocsár-festő barátunkat, Spányit, (mert hát csak Ligeti vagy ő volnának ké­pesek e tündéri színeket utánozni!) hogy el­mondhassam neki „Ilyen vizet fessen hát ne­künk ! zöld aczél fodros lapra vetett ezüst fénysugarak s a rózsaveres sziklafeuéktől kipirult vizszegély ! kopasz s a gyér hótól deres sziklatorlasz keret, s a tó mélyére le­mosolygó azúrkék boltozat! No már erre a gyöuyörü képre még az éu derék Spitzkopfom is megállott, de ne­hogy tán elhigyjék, hogy ő is méltó extásisba esett volna, sietek kijelenteni, hogy biz ő ki­gyelme jót búzott az ó-tátrafüredi „drága de rosz" sligoviczából s a szikla-ugrándozá­soktól kiizzadt homlokát sóhajtva törülgette. Ne hagyd magad fürer Spitzkopf! (Hiszen jó­val kezdtem benezegni!) Most jött még az­tán az igazi „hadd el hadd" : a nap melege lassan felolvasztotta a sziklarétegek közé be­szorult bótömbőket, a kőlapok mindegyike egy-egy veszedelmes siklót képezett, s mi nem tudtuk, mi fárad jobban, a fotyton csuszkáié s meg-meg hibbanó láb vagy az esések ellensúlyozásában kidagadt karizom­zat? Végre valahára, s a szó legszorosabb ér­telmében veendő „csúszás mászás" után, fel­jutottunk a „Lengyelnyereg" 2191 meternyi (6923'56 láb) magas nyergébe; no már tetszik tudni, nyeregnek biz az egy kicsit nagyocska volna, mert el lehetne biz ott egy dreischrittet is lejteni. Nyeregre, méN pedig a valódinál egy hajszálnyit sem vastagabbra, csakis a tenger­szem-csúcs alatti szikla-átjárónál találtam, de hisz addig még soká kellett mászkálnom. Hanem a Lengyelnyeregről való „ schöne Aussicht", no az már eldisputálhatlan. Lábunk alatt a Tátra tavacskáinak egy része, délnek a szepességi búzakalászos völgy tarkálló falvai, határolva Gömör és Liptó megye középmagasságú bércz-koszorújától. Éjszakra Galiczia mesze fel kéklő rónája, előtérben a Radvinszky-völgy kopár bő- \ mezőivel. Néhány percznyi szemlélgetés után le­felé siklottunls: a Lengyelnyereguek fris hó­val borított éjszaki meredek lejtőjén ; e siklás ugyan veszedelmesnek látszott, mert nagyon könnyen leszánkázhattunk volna a tényleg befagyva talált „fagyott tóra". A 20—25 fontos kövek dobása alatt be­törött tó jég-mezén át nem mehetvén, kény­telenek voltunk azt megkerülve, a kopár Radvinszky völgy puha hómezőjére jobbra kanyarodni. Szokásom szerint elől gyalogoltam, s ép­pen kérdezni akartam vezetőmtől, bol fogunk ebédelni, midőn az éles szemű Spitzkopf mint afféle szenvedélyes hegyi vadász, elfeledve ehet szomjat, szenvedélylyel és szótlanul meg­rántja zubbonyomat és megállásra és csendes­ségre int, s nagy gyönyörrel mutat a me­redek sziklafal által határolt hómezőre; ak­kor bámultam aztán jó magam is, hirtelen előkaptam tábori látcsövemet: a legkedvesebb havasi kép tárult elém, az éjszakuyugot félé lejtő begyoldalnak dús növényzetű legelő­jén, melyet a frissen hullott hónak néhány centiméternyi csillogó rétege takart, 15 drb­ból álló zergenyáj ütött tanyát, vagy ezer lépésnyi távolságra, minket észre sem látszot­tak venni, s teljes nyugalommal legeléztek. A vezér bak minket észrevevón, okos fejecs­kéjét büszkén felénk emelte, s a meglepett nyájacska is „auf Kommando und auf Befehl" egyszerre felénk frontolt, ez azonban csak néhány másodperczig tartott, mert az én erős „talli hóimra" összerezzentek, a fiatalabbak elkezdték a kedves zerge-ugrándozást — épp ugy mint az alföld dús rétjein szökellő ta­vaszi báránykák — s gyors irammal utána surrantak a galicziai sziklás völgyön lerohanó vezérzergének, s 3—4 perez múlva már csak apró lábacskáik áltál csinált csapásuk ma­radt mecr, s e kedves kis állatkák eltűntek előlünk. A Radvinszky-völgynek a déli nap be­vétől csillagé bómezőjét jobbra hagyva, ro­hamosan lejtő utunk jó fél óra alatt leveze­tett bg Hohenlohe gazdag vadászati tilosába ; s ezzel az egyhangú Radvinszky-völgyet a leírhatatlanul kedves és bűvös Poduplaszky­völgy váltotta fel. Még egy fél órai gyalog­lás, jobban mondva bergsteigereken eszközölt lecsuszamlások után, a „cseh tó" vízesésével szemben fekvő „ebédelő oromra" értünk ; vezetőm igen jól száinitott, mert órám éppen 12-őt mutatott. Alattunk csörgedezett a Poduplászky-patak, s virágos partjain már a puha pázsit kinálta magát ; de én az óriási sziklakatlan közepét domináló ormon teri­tettem le plaidemet, s olyan ebédet rögtö­nöztem, melyet még a legnagyobb inyenczek is méltán megirigyelhettek volna, már t. i. az étvágy hatalmát s a kilátás fejedelmi voltát értve. Hő-sapkáikkal felettem csillogtak, a Tátra csipkés csúcsai a Lengyelnyereg és a Skorusznyik kopasz szikla óriásai és be lehe­tett látni a Hohenlpbe-féle tilos völgy setét fenyvesei közé, a galicziai medvék havas ta­nyáira és a Csernistav (fekete tó) szikla tö­megére ; de legfenségesebb volt a magyar Ri<íinek, a Tengerszem-csúcsnak széditő ma­O ' o gasságban, egész ajCsehtóig lenyúló éjszak keleti megmászhatlah meredek oldala. Tábori térképemet kiterítve, világos képet alkothat­tam most magamnak, hogy merre kell — 3 nagy szikla háton és 3 völgyön át— lejutnia Halastóhoz, hogy onnan a Tengerszem-csúcs szemben fekvő oldalán felkapaszkodhassak. A havasi diné végeztével, vagy tizperczig tartó meredek sziklafalon leereszkedtünk a virányos patak ölére, s egyszerre elénk piros­lottak ah erczegi vadászlak előtt fonogató len­gyel leányok katrincái. Egy pár barátságos szót és kacsintást váltva az egészségtől duz­zadó lánykákkal, kettőztetett gyorsasággal haladtunk a szeszélyesen kígyózó patak ké­nyelmesen lejtő partjain. Itt az utak már teljesen jó karba vannak hozva, s az egész völgy a Mebádiát, átszelő Cs rna patak vad­regényes helyeire emlékeztetett. A mind szé­lesebbé váló patak Galiczia felé rohan s több helyt igen kedves kis vízeséseket képez; jéghideg babjaiból még egy jót búzva, a Skorusznyik hégyrész „Molnár" nevű kopár sziklacsúcsa mellett a Poduplászky-völgy­től búcsút vettem. Utam a szénégetők szikla­barázdái közé vezetett és a rendes gyalogutat „megspórolva", két órai időnyereséggel a Rosztoka völgyet és az ottani menházat sze­rencsésen paszirozva, augusztus 30-án délután Y 23 órakor, a Halastó lengyelországi olda­lához értem. O-Tátrafüredtől tebát — leszá­mítva vagy 2 órai pihenést — összesen 7Y 2 óra alatt lábaltam át. Azt hiszem meg­lehetős record! Hátba még versenytársam leendett ! A Halastó tulajdonjogáért nem hiába perel két ország tourista és jogász-világa, mert ez a Tátra gyöngye. A mint az utas a Lengyel­Kárpátegylet jókarban álló menházát elé i, a Bialka patak ős forrásához ér, hol az kezdet­ben 3—4 ölre kiszélesedik és törpe fenyők között, szétszórt sziklák felett nagy zubogás­sal siet Galiczia felé. A menház magaslatára elemelkedve, váratlanul tárúl elénk a fel­séges tó hatalmas tüköré. A tó területe meg­közelítőleg oly nagy lebet, mint Budapest Erzsébet-tere, azzal a kis különbséggel, hogy a Halastavat nem négyemeletes paloták,hanem a Tengerszemcsűcs, a Siedem Granatov és a Skorusznyik hegyek által határolt 7—8000 lábas s vagy 100, különczebbnél-különczebb sziklacsúcs lánczolata veszi körül. Á Kárpátok legszebb tavát a pisztrángok ezrei lakják és Zakupánból, (a lengylek Tátrafüredjéről) mindennap a legszebb nők jönnekfel. horgászni és ladikázui. A tó part­ján állott akkor is egy varsói szépség, a ha­vasi légtől kipirult arczához oly jól állott az ujjak nélküli prémes bekecs. A nap lassan elbújt a Tengerszemcsúcs mögé és az őrt álló „Püspök szikla" havas süvegére bibor szin vetődött; az éjszaki szél egy perez alatt ha­ragossá változtatta a tó tükrét. A derék Spitzkopf lerakva nehéz batyuját, tovább pisz­tráugozott, de éu szivesebben ültem a párolgó samovar mellé. Lehetetlen itt elhallgatnom azt a leverő különbséget, mely a lengyel és a magyar Kárpát-egyletek menházai között tényleg fenn­áll ; mig a lengyelekében rendes és meleg pokróczokkal ellátott agyak és meglehetős ételek kaphatók, addig a miénkben az elcsigá­zott touristának a közönséges deszka „pricsre" szórt hideg fenyő-galyakra kell bevernie, hol a száraz széna és jó madráczok csak birből ismeretesek; —s ezeket — lengyel bajtár­saink már igen jól ismerik, mert ba hozzánk átmásznak, egész sátor készletet hoznak ma­gokkal. De azért ne irigyeljük lengyel testvé­reinket, hanem igyekezzünk őket mielőbb utánozni s vállvetve odabatni, bogy a Tátra magyar és galicziai oldalain egyforma kénye­lem honolhasson. (Vége köv.) VEGYES. A budapesti nagy kiállítási versenyekre és lóki­állitdsra, melyek október 4, 6, 8 és 11-kén lesznek: Bécsből külön gyorsvonatok jönnek le, miket a .„Magyar Lovaregylet" rendez s melyek jutányos árai (jövő számunkban közöljük) remélni engedik, valamint az ország minden részéből leszállított árak­kal közlekedő vonatok is : bogy az orsz. lókiállitás és nagy versenyek hetében mindenki, ki lókedvelő, lovas vagy tenyésztő, e hetet bizonyára Budapesten tölti. — Hisz csak nagy ritkán van szebb alkalom a hazai fajták és jeles ménesek collectióit egy helyen láthatni. Hat istálló lesz (kettőt most épitetnek) a kiállí­tandó lovak (mintegy 800 ló) számára. A kiállításra ő felsége kladrubi ménese 12 lovat küld, mind saját tenyésztése, úgyszintén József főhg, Albrecht fóhg, Coburg hg s a főurak mind. Azonban mégis lesz hiány és pedig nag.v : — telivér-tenyész-anyagunk alig lesz képviselve ; legalább az eddigi bejelentés alig egy pár lóból áll. — Pedig sok derék apalónak vagy anyakanczának való, a verseny-pályáról lema­radt ló lenne kiállítható, s azonkívül hogy országos lótenyésztésünk e nemét is a legelőnyösebben mu­tathatná be: aztán a mi eladni való lenne köny­nyen jó eladásra is kerülhetne a belföldi és kül­földről jövő és ilyet keresők közt; vagy legalább szép dijakat nyerne. Utoljára figyelmeztetjük tehát telivér lőtulajdonosainkat, s szívességből elvállaljuk a bejelentést. * * # A budapesti nemzetközi galamblőver.senyekre, melyek szpt. 3, 4, 5, 6, 7 és 8-kán tartatnak, (kez­detük mindig kb. déli 12 órakor), már is számos külföl disportsman érkezett, angolok, francziák, ola­szok németek. — A 10000 frankos nagy díjért pén­teken déli 12 órakor kezdődik a concurrentia. Sai­son-kártyák 10 frtjával a helyszínén (Ujverseny-tér) válthatók. * * * Kegyúr és Áruló már visszatértek Baden-Baden­ből Mr. R. Hesp felügyelete alatt a Freudenauba, hol az őszi bécsi meeting tartamáig maradni fog­nak. Dagmar és Remember is haza érkezett. Tatá­ról halljuk, hogy nemcsak Vinea, banem Stronzian is — a tavalyi „Norddeutsche Derby" nyertese — mely azóta nem lépett föl nyilvánosan s egy ideig hámban is járt, — most újra idomitásba vétetett. * * * Gróf Kinsky Zdenko telivér lovainak árverési jegyzékét mai számunk hozza. Telivér tenyészkan­czákból és versenyre idomított telivér lovakból áll­nak ezek s Bécsben szeptember 22-én kerülnek ár­verésre. Most, midőn a telivértenyésztés nálunk oly roppant lendületet vett s a mezőgazdaságnak egyik legfontosabb és legnyereségesebb tényezője, nem ajánlhatjuk eléggé lótenyésztőink figyelmébe eme kedvező körülményt, midőn ez árverésen oly kitűnő származású tenyészkanczáknak,valószínűleg jutányos áron, juthatnak birtokába, mig versenyistálló tulaj­donosaink a versenypályákrólismert számos jó klasz­szisú lovat vásárolhatnak meg ez alkalommal. Ne­vöket és származásukat az eladó telivéreknek la­punk e számában hátrább találják meg olvasóink.

Next

/
Thumbnails
Contents