Vadász- és Versenylap 29. évfolyam, 1885

1885-01-22 / 4. szám

MEGJELENIK E LAP MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. VADÁSZ- is VERSEHT- LAP EGYSZERSMIND AZ ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS LAPJA. A «MAGY. LO VAREGYLET», A VIDÉKI VERSENYEGYLETEK, S AZ ÖSSZES MEGYEI LÓTENYÉSZBIZOTTMÁNYOK HIVATALOS KÖZLÖNYE. »•iKjam.uit ELOFIZETES: EGESZ EVRE 12 FORINT, FELEVRE 6 FORINT A SZERKESZTŐSÉGBE (BUDAPEST, HATVANI-UTCA NEMZETI CASINO II. EMELET), KÜLDENDŐ. 4. SZ. Budapest, 1885- január 22. XXIX. évfolyam. HIVATALOS. Meghívó. A dunántúli lóverseny-egylet Xl-ik rendes, alakuló közgyűlése, pénteken, f. évi január hó 30-án, d. u. 3Vg órakor, íőméltóságu hg Esterházy Pál ur lakásánfog megtartatni, melyre az egylet t. cz. tagjai ezennel tisztelettel meghivatnak. Tárgyalt: 1. Az elnök jelentése az egylet mult évi működéséről. 2. Az 1884. évi zárszámadás előterjesztése. 3. Az 1885. évre szóló költségvetés előterjesztése. 4. Az elnök, a választmány s az egyleti titkár megválasztása. 5. Netáni indítványok. Sopron, 1885. január 13-án. A választmány meghagyásából: Szalay Imre, százados, egyleti titkár. TELIYEREK és VERSENYEK. Ménesviszonyaink50 év előtt s jelenleg. (Folytatás.) (Lásd lapunk az idei 1-s számát.) Közelébb kimutatást adtunk arról: hogy álltak ménesviszonyaink Magyarországban ezelőtt 50 évvel. Ezúttal az erdélyi akkori ménes viszonyokról jegyzünk föl egyetmást a kezünk közt levő adatokból. Sajnos, hogy — noha Erdélyben akkor is számos kisebb-nagyobb ménes virágzott, ezek közül igen sok olyan van, melyek nincsenek följegyezve az utókor száraára. Máttyus N. János, ki nagy gonddal és fáradsággal jegyezte föl a magyarországi akkori méneseket, iparkodott az erdélyi ménesekről is kimutatást adni, azt jegyezte meg „Lótumány" czimü munkájában, hogy az akkoriban Erdélyben létezett ménesek keresett, de meg nem nyerhetett jegyzékét, szükséges adatok hiánya miatt nem adhatja elő. Csupán Erdélyi Mihálynak, a bécsi lóorvosi intézet tanárának 1827-ben kiadott munkája után (Beschreibung der einzelnen Gestütte des Oestr. Kaisertbums) ad száraz áttekintést, a ménesek bélyegeivel, hogy — ugy mond — „emlékezhessék az utókor, menynyire változott, a baladó szellem beható viszonyai közt, Erdélyben is az állattenyésztés, róla csak átalánosan tehetvén említést." Százbuszonhat ménestulajdonosnak a nevét emliti föl Máttyus, többször idézett müvében, melyek a következők: Gr. Bethlen Adám (2 ménessel), gr. Bethlen Farkas, gr. Bethlen Pál (2 m.), gr. Bethlen Sándor (2 m ), gr. Bethlen Gergely, gr. Bethlen Károly, gr. Bethlen Ferencz, gr. Bethlen György, gr. Bethlen Dániel, gr. Bethlen Imre, gr. Bethlen Elek, gr. Bethlen József özvegye (2 m ), gr. Bethlen Péter (3 m ), gr. Bethlen László, br. Bornemisza József (2 m.), br. Bornemisza Leo, Lam Zocilay grófné, gr. Béldy Ven. (2 m.), Béldy István, br. Báuffy Dániel, br. Bánffy Albert és György, br. Bánffy Ádám, br. Bánfl'y Farkas, br. Bánffy József (2 ni ), br. Báuffy Ferencz (2 m ), br. Báuffy Pál (2 m.), br. Báuffy Elek, br. Bruckenthal Károly, br. Bruck^uthal József, Papp, román püspök, Berzenczi János, Bardutz Ádám, Bartók Ádám, Csernátony Antal, Katona Zs., Cserey Farkas, Cserey Dániel (2 m.), Fosztó Pál, gr. Esterházy N., Fekete Sámuel, gr. Gyulay Ferencz, gr. Haller János, gr. Haller József, gr. Haller Gábor, gr. Haller Antal (2 ni.), gr. Haller Lajos, gr. Haller László, gr. Haller János özv. (3 m ), gr Haller Lajosné, Horváth Dániel, Horváth Károly. Horváth Zsigmond, Henter Farkas, br. Huszár József, br. Huszár Barb., br. Jósika J. Miki., br. Jósika József, Inezédy Sámuel özv., gr. Kemény Farkas, gr. Kemény Károly, gr. Kemény Sámuel, br. Kemény László (4 m ), gr. Karacsay Sándor, gr. Kornis Ign., Kendefy József, Kabos Mihály, gr. Teleki Láz. Józspf, gr. Lázár László, gr. Miké Károly, gr. Mikó István, gr. Mikes Zs.. gr. Mikes János özv., Mara József, Mara László, Macskási Pál, gr. Nemes Ádám, br. Naláczy József, Nagy Lázár, gr. Rbédey László (2 m), Daniel Elek, gr. Rbédey Ferencz, gr. Rhédey Ádám, Radák ezr. had., gr. Kerstiky Ferencz, bf. Szentkereszty (2 m.), gr. Teleky Mihály, Szoboszlay József. Széplaky özv., Széplaky Dániel, gr. Teleki László, gr. Teleki János gr. Teleki Sámuel (2 m.), gr. Teleki F., gr. Teleki Mik. (2 m.), gr. Teleki Domokos, gr. Teleki Imre, gr. Toldalagi L. özv., gr. Toldalagi Imre, br. Toroczkay Pál, br. Toroczkay János, Ujfalvy István, Ugrón János, gr. Wass Miklós, gr. Wass Tam., gr. Wass Sámuel özv., br. Wesselényi József, br. Wesselényi Farkas, br. Wesselényi István, br. Wesselényi Miklós, Vér Dániel, Nathpal Dániel. Megjegyzi egyébiránt Máttyus, bogy az erdélyi ménesek számát 1828-ban mintegy 150-re lehetett tenni ; de azt is emliti, hogy az akkor létezett méneseknek talán 5/

6-oda azóta (1845-ig, a midőn Máttyus többször emiitett müvét kiadta), feloszlattatott. Ezt előbocsátatva, közlünk az elsoroltak közül néhány oly jeles ménest, melyről hiteles adataink vannak s melyek kétségkívül nagy befolyással voltak Erdélyország későbbi lótenyésztésének föl virágozására. Áz erdélyrészi lótenyésztés fénykora bizonynyal az ötvenév előtti időkre esik, midőn az okszerű tenyésztés .egyes góczpontokről, mint Zsibórél, Gernyeszegről, Sáromberkéről, Bonczbidáról, Válaszutról, Bálidról, s számos más helyről árasztá ki üdvös sugarait. Eléggé igazolja ezt a fentebbi névsor, megannyi virágzó ménes tulajdonosainak a neve. Hogy mily jeles tenyésztmónyek kerültek ki egyik s másik kiválóbb ménesből, igazolja az is, hogy nem egy pasának, de szultánnak a számára is vásároltak ezekből a keletre, mint az egykorú feljegyzésekből olvasható. Erdély régi ménesei köziil had álljon itt első helyen a zsibói Wesselényi-féle ménes, mint Erdélynek kétségkívül legrégibb ménese. A Wesselényi-féle lovak eredeti származása a régi idők homályába veszett s csupán öröklési okmányokból s egyes följegyzésekből tűnik ki annyi, hogy egyes családfők, fejedelmeknek vagy más előkelő embereknek kitűnő lovat ajándékoztak. A zsibói, badadi. drági és kerékligeti Wesselényi ménesek 1734-ig egy történettel birnak. Tény, bogy a Wesselényi nemzetség a lótenyésztést nagy mérvben folytatta, mit igazol ama körülmény, hogy Wesselényi Fe-' rencz, ki annak idejében Báthory István királyt Lengyelországba követvén, mint a király főudvarmestere, uradalmait Erdélyben és Magyarországon két fiúra hagyta, mi 1573ban okmányilag is megerősítést nyert, mely okmány világosan lócsordákról tesz említést. A 17-ik századból is fel van jegyezve a Wesselényi-féle lovakról, hogy I. Leopold császár és Spanyolországi Margitnak 1660ban tartott lakodalma alkalmával Wesselényi nádor, a magyar főurak élén 6 pompás lóval tartotta Bécsbe való bevonulását. A 18-ik században Pál báró 14 kanczát, s néhány ménlovat szerzett be részint Lengyelországban, részint Törökországban, melyek a zsibói ménesbe lettek kebelezve s később István báró vezetése alá került a ménes, ki azt kitűnő gonddal kezelte. 1734-ben István báró fiai megosztozkodtak a ménesen. Mindkét fiu kitűnő lovas és szenvedélyes lókedvelö hirében állt. Ez évben kezdődik a liacladi és zsibói ménesek külön története. Utóbbiét Wesselényi Miklós 1825-ben jegyezte föl. Megemlíti ebben, hogy nagyatyja, midőn a zsibói ménesét rendezte, minden keveréket és idegent eltávolított istállóibél; az egész nagy ménesből, melyet örökölt, csak 20 kanczát tartott meg, melyek tiszta keleti származásnak voltak. E kanczákboz 1740. év táján egy Galant nevű, több mint 28 éves spanyol mént szerzett, 200 drb aranyért, mely több éven át szolgálta a ménest s a tőle származott lovak egyaránt ügyesek voltak ugy harczi szolgálatra, mint iskolalovakul is. E vér folyvást tisztán tartatott fenn, minthogy a hosszú időn át keveretlen fajtánál, sem szilárdságban, sem nemességben csökkenés nem mutatkozott, csontkinövések és egyéb jelentékeny hibák pedig e lovaknál elő sem fordultak. 1775-ben egy Cicero nevű spanyol mént alkalmaztak a ménesben, melynek ivadéka Cäsar, kitűnő ivadékokat nemzett.