Vadász- és Versenylap 29. évfolyam, 1885

1885-07-23 / 30. szám

Vadász- és Verseny-Lap. 314 rúd közelében s vezeti a lovat kinyújtott karral, anélkül azonban, hogy ránézzen, a nagy körvonalra, hol aztáu vele néhányszor lépésben körüljár ; az ostorkezelő vízszintesen emelve tartja az ostort, kissé a fékszár-kezelő mögött s ennek mozdulatait követi. Főszabály a fékszár-kezelőre nézve, hogy a mindig vízszintesen tartott előkar és fékszár vagy kötél mellett, szüntelen oldalt, a ló orra előtt tartózkodjék, hogy ennek ura lehessen és könnyebben gyámolithassa. E gyámolitások állnak,- a folyvást vízszintesen tartott kar- és fékskár mellett, ennek előzőleg könnyeden v.alő

i yázogatása után : a) a fékszár megvonásából 'előfelé, ha a lónak lépését gyorsítani vagy erpsebben a zablarudra támaszkodnia kell, minél az ostorkezelő az ostor fölemelésével segédkezik ; b) a hátrafelé segítésből, hogy a ló me• nése megrövidíttessék, a ló megállittassék vagy visszalépésre ösztönöztessék, végre, hogy erősen a zablarudra fekvéstől visszatartóztassák — a hátrafelé megvonás által: c) a fékszárnak könnyed, folytonos rázás által való megvonásából,' befelé, bogy a fej és nyak befelé hajoljon, esetleg a kör, a melyen a ló halad, rűegszükittessék .vagy abba a ló beléptettesse'k ; él) a kifelé kanyaritásokból, bogy a ló fejét és nyakát egyenesebben tartsa, . vagy bogy a kör szélesbüljöu : e) a fölfelé segítésből, a fékszárat kezelő kéznek gyöngén emelése által, bogy a ló a fej és nyak emelésére' ösztönöztessék, neliog3

r az elején járjon : f) a lefelé megvonásból, a fékszárat kezelő kéz lebocsátása által,, bogy a ló-fejét és nyakát alantabb tartsa, ugy szintén a lónak fölemelkedésénél, hogy ez e rossz, szokástól megóvas9ék. 1 Az ostorkezejőnek, mint márfentebb emiitök, segiteni kéli a fékszár-kezelőt az ostornak fölemelésével vagy leeresztésével, csattantani azzal a talaj hosszában, vagy az ostorcsapásnak értelemmel alkalmazása által a ló illető testrészére • •— biintetőleg csak akkor lépve föl, ha a ló határozott csökkönyösséget, engedetlenséget tanusit. A fékszárral való segítés is kétféle lehet, U. 111. könnyebb vagy erösebb, a mennyiben ha a ló a íékszár rázogatására nem figyel, vagy az arra következő segélynyújtásra nem engedelmeskedik, a meg feszitett egy-két erős, rövid megrántás (mely megkülönböztetendő a hosszasabban tartó lmzástól) intézendő, hogy a lóval az ember túlnyomó hatalmát megismertesse s tekintélyt szerezhessen előtte. Ez a megrántás lehet erösebb avagy gyöngébb; de soha sem szabad oldalvást, hanem mindenkor elölről alkalmazni.; a fékszárral való büntetések, melyek az ostorkezelő által mindig az ostor emelése vagy lebocsátása által támogattatuak megfelelően, de soha durván bem alkalmazandók, mert ez által mig egyfelől könnyen csökönyösségét idézünk elő, másfelől a futószárnak heves megrántása által a csuklók és különösen a horgas-inak nagyon könnyen megrándulhatnak. A futószárral való büntetéseket csak akkor kell alkalmazni, .ha a ló nincs mozgásban, mert különben többnyire káros, bénító állapot következik be. Mihelyt a lovat néhányszor lépésben, nagy körben megjártattuk s ez aközben nyugodtan viseli magát, a futószárnak könynyed megrántása, az ostor fölemelése vagy rásuhintás által is, ügetésre öztönözzük azt. A lógondozónak ilyenkor nem kell mindjárt elbocsátania a lovat, hanem néhányszor a körben vele futni s ha elbocsátja, csak lassan kell visszavonulnia s a középre, az ostorkezelő mellé állnia, hogy mindjárt kéznél lehessen, lia a ló megállaua vagy az engedelmességet megtagadná, hogy rögtön megragadhassa a fékszárat s vezethesse a lovat. Hogy a ló folyvást a nagy körben maradjon, az ostorkezelő, mihelyt a ló azt elhagyni és befelé fordulni látszik, egy suhintást alkalmaz a belső vállapra. Az első leczkék alkalmával minden ló szabadnak hivén magát, oldalugrásokat tesz, majd kitör, majd a körbe akar bemenni. Ez elbizákodottság nyilvánulásait a legnagyobb türelemmel kell fogadni s a lovat mindig újra visszaterelni vagy vezetni a nagy körbe. Ha aztán a ló néhányszor szabadon, minden feuakadás nélkül körülügetett, akkor a futószár kezelője maga felé vonja, vagyis féléje lép, kézfél emelés s a futószár hátrafelé búzása által a lovat megállásra birja — megsimogatja, egy ideig pihenteti, aztán visszafelé fordítva indítja meg, hogy ügyessége ekkép is kifejlődhessék. Ha a ló e gyakorlatnak is kielégitőleg megfelelt, és észieveszszük, hogy ebben is otthonossá vált, megállítjuk, hízelgő szavak mellett simogatjuk s jutalmazás gyanánt az istállóba vezetve, csakhamar abrakot adunk neki. Ha a ló, gyakorlatai közben megizzad, akkor ezt, mielőtt az istállóba vezetnők, fél óráig lassan körülvezetjük s aztán az istállóban szalmával addig dörzsölgetjük, mig meg nem szárad. Ha a futószárral való első munkát nyugalommal, törelemmel és értelemmel végezzük, akkor a ló már néhány nap múlva elkezdheti a nyugodtan lépést és ügetést a nagy körvonalban; ez esetben a iékszárat lassankint rövidebbre fogjuk, miközben a nyak mindig egyenesen tartatik. Az eddigi gyakorlatoknál a fékszár- és ostorkezelő a ló mozgását, egy kisebb körben a pályán belől követték, azaz szintén kört jártak, — mihelyt azonban a ló annyira haledt, bogy a nagy körjárást (volte) ismételten lépésben és ügetésben hiba nélkül végzi, mind a ketten visszalépnek a nagy kör közepébe s mig a fékszár kezelője szilárd álláspontot foglal, s csak a szerint, a mint a ló jobbra vagy balra megy, fordul meg a jobb vagy bal sarkán, mint egy tegelyen, addig az ostor kezelőjének, kissé bátrafelé vagy oldalvást helyezkedve el a fékszárkezelő mellett, csak nagyon kis kört kell rajzolnia. Ha a ló rendesen üget a nagy körforgásban, akkor a fékszárat kissé rövidebbre lehet fogni s a fékszárkezelöuek ekkor, a kéz lassú emelése által, a ló fejét és nyakát magasabb tartásra kell öztönözni, mit az által is elősegíthetünk, hogy a kantárszárat a torokszijon huzzuk át s vendéggyeplő (Aufsatzzügel) gyanánt alkalmazzuk. Csak attól kell akkor óvakodnunk, bogy a kantárszárakat rövidre ne csatoljuk, mert a mozgás szabadságát, az oktatás e fotel adatát, nem szabad korlátozunk. Főképeu azt érjük el ezzel, hogy a lónak legfelső nyakcsigolyája befelé hajlik, szépen tanulja hordani a fejét s később, kocsizás vagy lovaglás közben, „jól kézbe adja magát". Most már elkezdhetjük a lónak a hanghoz és vezényszóhoz szoktatását. A „lépést" szóra, az ostor felemelésével lassú indulásra ösztönözzük a lovat s lépésben járatjuk. A trab-trab szóra, a kellő fékszár-mozgatással s -ostorcsattantással ügetési menetnemre liivjuk föl a lovat s a megnyújtott „brrr"-rel, ugyanaukor a fékszárat is bátrafelé megrántva, megállásra bírjuk. A „galopp-galopp" vezényszóra, ha szükséges, fék9zár- ós ostorbiztatással, rögtön föl kell vágnia, s a „lassan" szóra menetét ismét mérsékelnie s a „trab" szóra ismét gyorsabbituia. Minden megállásnál, s ha a 16 jól végezte föladatát; meg kell dicsérni és simogatni, s ha lehetséges egy kis zabbal vagy kenyérrel is megjutalmazni. Ha a futószáron vezetésnél, azaz a fékszáron oktatásnál azt tapasztaljuk, hogy aló nem megy egyensúlyban (mire nagy súly fektetendő), akkor szükséges bizonyos fokig p'aripadressurában, .része^i^üuk,.,ini a^p.ftk'ivül az izmok erősítésére és mozgékonyságára is szolgál. Mivel azonban az oktatás e neme, mezei gazda tenyésztőink viszonyai mellett, nem könnyen vihető keresztül, mellőzzük az erről való hosszasb elmélkedést, de annál inkább ajánljuk, a futószáron való oktatásnál: arra ügyelni, hogy a ló se nagyon ne feküdjék a zabiára se a hátuljára ne támaszkodjék, mi az inkább uszó menetből, mit mindenesetre czélul kell kitűzni, fölismerhető. A futószárral való oktatásnál hangsúlyozzuk végül, hogy azok a tenyésztők, a kiknek' alkalmuk hiányzik a szükséges szakismeretet és ügyességet a futószávral való oktatásban elsajátítani, avagy ha vérmérsékletükben az ehhez szükséges uyugodtság uincs meg, az oktatás eme részét inkább más gyakorlatok által pótolják, mert különben többet ártanak mint használnak. Az ilyeneknek azt ajánljuk, hogy lovaikat inkább valamely kifutóban (Auslaufe) részint erösebb, részint lassabb menetnembentöbb izben jártassák, abban meg-meghajtva. A lábemelés gyakorlatához s az egyensúlyban való megtartás szoktatásához igen üdvös, ha kis árkokat és korlátokat alkalmazunk vagy oly tárgyakat, melyeken át kell a lónak kelnie. Ez által a vállapok szabadabbakká lesznek, a lábak emelése, kinyújtása s utánvetése előmozdittatik s részben pótolva lesz az, a mit a futószáron való oktatás által mesterséges uton elérhetünk. A ló nyakának meghajlitása. Ha a ló a kantárt és fékszárat készséggel fogadja s nyakát kissé magasan tartja és amellett szabályosan üget, akkor az oktatónak a ló nyaka meghajlitásához kell kezdenie. Jóllehet tudjuk, hogy nagy ügygyei-' bajjal jár ez mezei gazdáink némelyikére nézve, nem melőzzük e tárgyat, mert mi ezt nagyon fontosnak tartjuk, s a tenyésztők figyelmét annálfogva kiváltképen arra irányítjuk, minthogy a fiatal ló hajlékonysága és ügyessége függ ettől s némely későbbi föladatát nagyon megkönnyíti. A hol tehát lehetséges, jól teszik a tenyésztők, ha e módszert alkalmazni fogják. Az úgynevezett meghajlitás a következőkből áll: 1. A nyak és fej fölemeléséből s ettőlfogva végül miuden gyakorlatnál a futószár-, ral való jártatás ismétlendő. E dolognál az oktató a ló elé áll, gyöngén megfogja miudkét kezével az orrfék csúcsait s miután elébb ugy az orrfék mint a kantárszár megtágittatott, a ló fejét fölemeli, miközben a nyakat kiegyenesíti s egyúttal mind a két kezével kissé előre vonja, mivel különben a ló, természetszerűleg hátra lép, bogy a fölfelé való nyomást kikerülhesse. A megtörtént fölemelés után az oktató engedje el a fejet rögtön, nehogy csökönyössé tegye a lovat. Ezt követi másnap a nyak és fej fölemelésének ismétlése mellett 2. a lefelé hajlítás, oly módon, bogy a ló feje a lehetőleg magasan tartott nyakkal ugy bajtatik lefelé, bogy a felső nyakcsigolyák, körülbelől tenyérszélesen a fül mögött, lefelé állnak. Eme föl- és lefelé hajlítások fölváltva, minden gyakorlat után megteendők, mindaddig, mig a felső nyakizületek a szükséges hajlékonyságot megnyerték, — ekkor 3. az odalhajlitást jobbra, és 4. az oldalbiijlitást balra kíséreljük meg. E műveletnél természetesen mindig megfogjuk az orrfék mindkét csúcsát, miután elébb a kantárszárat meglazítjuk, a ló nyakát egyenesre emeljük s a nyak felső részét addig hajlítjuk egyik vagy másik oldalra, ,mig az orrhegy befelé esik. miközben azonban csak a felső nyakcsigolyát kell igénybe venni. A legfelső nyakcsigolyának legcsekélyebb meghajlitása többet ér, mint ha a közép és alsó csigolyákat még oly erősen hajtogatnék is. A meghajlitásnál való gyakorlat kezde-