Vadász- és Versenylap 29. évfolyam, 1885

1885-01-01 / 1. szám

10 Január 1. 1885. — azaz : pardon ! „Tout Budapest

1' el csak neked nem mormota ! MegérdeTARCZA. Sylveszter-éji álom! .Ejnye! de elmaradt izle'sü falusi gavallér vagy! Ez a kedves kis „Ripp van Winkle" operette sem tetszik neked ? — Es Lisbetk, az „isteni Lisbetk" sem talált kegyelmet szemeid előtt ? ! Pedig milyen csábítóan nyújtotta ma is a kelyhét annak a dőre Rippuek ! Nem is utolsó dolog egy ital abból a kekelyből ! í^zegény Ripp, ugyan erősen bűnhődik érette. De talán még azt sincs oka megbánni, hogy Lisbeth kelyhéuek egyetlen kortyáért busz évet mámoros álomban vészit életéből ! Engem megint egészen visszahódított lábaihoz ma este! Holnap még Turollának sem küldök bouquet-t! fel nem foghatom, hogy téged hidegen hagy annyi báj! Ilyen rossz izlésü emberrel nem töltöm én a Sylveszter éjszakáját! Hiszen te képes volnál olvan mulatságra, hogy imádságos könyvvel kezedben várnád meg az uj évet! A kit az isteni Lisbeth sem tud felvillanyozni, az mindenre semmire sem képes! van ragadtatva általa, tetszik te — te falusi melnéd ezért, hogy ina éjjel elaludjál, mint Ripp-Ripp és csak a jövő század elején ébredj fel; de a nélkül, hogy ezért Lisbeth kelvhének csak egy cseppje is megjutalmazzon . .. Adieu mon eher! én nem töltöm veled a Sylvestert, én punch-ra szomjazom, nem imádságra. Adieu! ! „Lalla-la ! lalla-la lall-lala-la!« Ede barátomnak eme lesújtó predikácziója zúgott el szegény fejem felett, midőn a népszínházból kilépve kocsiba akartam vele ülni, hogy együtt várjuk meg hútel-em csendes szobájában az újév első perczeit; melyet ugyan nem zsoltárral, hanem barátságos koczcziutással volt szándékom üdvözölni. „Machen's ihna nix trausz Euer Gnadn. Mir kfallts á nit- igy vigasztalt a kedélyes fiakerkocsis, ki végig hallgatta Ede barátom „Sermon "-ját! No szépen vagyunk; tehát kisül, hogy nekem kocsis-izlésem van! így hát meg is érdemlem, hogy elhagyott Ede barátom, ki csak 100 lépésre előttem dúdolja a kehely-áriát a Kerepesi-uton, de képzeletem talán már ott jár a Stáczióutczának egyik angol cottage-formáju kisemeletes házában -— ott az oly szeszélyes chic-kel berendezett boudoir-ban. ízlésemet osztó kocsisom megáll az „Angol királynő" előtt, mely most ideiglenes tanyám, arra a néhány hétre, mit megint hosszú idő után egyszer Pesten akarok tölteni télen. — Mert bizony különben csak a tavaszi és őszi lóversenyek napjai csábítanak ide fel gazdaságomból és vadászataimról. Egyedül ülök szobámban — előttem a párolgó tliea, — jer. te hü csibuk! , Jean! ha el találok aludni — költsön fel pontban 12 órakor egy pohár punch al." Már mégis csak hű maradok régi szokásomhoz — pohárral kezemben üdvözlöm az 1885-ik uj évet is! De ez alkalommal először — egyedül. Az a bohókás Ede — hogy is tudott ugy megharagudni — azt reméltem, hogy együtt töltjük az estét! „Tout Budapest el van ragadtatva Lisbeth által csak neked nem tetszik" fülembe csengnek e szemrehányó szavai. Hát tehetek én róla, ha nekem egy „Gretchen" jobban tetszik száz Lisbeth-nél. Egész Budapest! Ez tulajdonképen igen meggondolatlan, rágalmazó megjegyzése volt Edének. Eszembe jut erre Peczek Demeter káplár esete. Beállít ezredeséhez rapportra, adna neki házassági engedélyt, mert ő el akarja venni a Borcsa markotányosnét. „Hogy jut eszedbe ilyen dolog — mit gondolsz fiam — azt a csúnya vézna teremtést, — meg aztán himlőhelyes is, és csunvául selypít, meg nagyot hall, s a fiatalság se nagyon bántja már. Hát miért akarod elvenni azt a Borcsát?" igy szól jóakaró haugon az ezredes. — „Jelentem ássan vitéz Óbester uram — csak azért, mert az egész regement azt állítja, hogy senki sem tud olyan tüzesen csókolni, mint a Borcsa!" Houny soit qui mal'y pensef De már látom, hogy az unalom öl, ha ilyen „Meidinger" adomák jutnak eszembe. — Még csak tizenegy óra! Egy teljes órát kell még várnom. Olvassunk! Itt van bundám zsebében a .Vadász és Versenylap- utolsó száma. Zsebre dugtam mikor hazulról indultam tegnap. Nézzük mi van benne! Telivérek és versenyek — a lefolyt versenyidény statistikája —• Osbaldiston kellemeteskedik a honvéd lovasság kérdésében — Kovásznay Zsigmond azt mondja .aprés moi le deluge" és távozásakor oda dobja a tájtenyésztés kérdését, — melyhez activ korában nem inert nyúlni. — De mi ez? Egy rövid nyilatkozat „Kozma Ferenci* aláírással. Felelet gróf Esterházy Jfikl-ós és érdektársainak a kisbéri telivértenyésztés felhagyása iránt indított mozgalom ügyében. Kinyilvánítja, hogv ő mindaddig nem foglalhat állást e kérdésben, inig a régen körözött, de még most is ég és föld között o o valahol lebegő Memorandum tartalmát és horderejűt nem ösmeri : azután majd a magyar lovaregylet lesz hivatva mérvadó véleményét nyilvánítani e fontos kérdésben, — csak akkor határozhatnak illetékes helyen véglegesen o Hát még most sem adták be azt a Memorandumot ? Pedig én már majdnem egy év előtt aláirtam. Minél elébb fel kellene oszlatni azt a kisbéri telivértenyésztést! Igazuk van Esterházyéknak: az az állami concurrentia tönkre teszi a magántenyésztőket. Nekem is vau két telivérkanczám — igen jó a pedigree-jük, az egyiknek apja „Vissehrád" a másiknak .Honvéd kapitány": anyai részről pedig mindkettőben .Cormoran" vér van. Es ilyen „fashionable" telivérkanczáknak a „yearliug"-jeit nem tudom jól eladni, pedig többnyire elsőrendű ménektől valók Ez idén is az egyik csikó „The Caliph" után volt, a másik pedig „Bujdos" után. Nem sajnáltam a kanczákat a harmadik szomszédba a kutyabagosi fedeztetési állomásra elküldeni eme ménekhez — s csak a fedeztetésért fizettem tiz-tiz forintot. Azután meg abrakon neveltem a csikókat, választástól fogva 2 kiló zabot evett naponkint mindegyik ! 8 az ilyen jó telivércsikó nem kell senkinek — persze, mert a kisbéri konkurrenczia tesz tönkre bennünket. Ott megadnak 3—4, sőt 18 ezer forintot is egy-egy csikóért — tisztán a híréért. — Ez igy nem maradhat tovább ! Adjátok be minél előbb azt a Memorandumot Hol is késhetik oly soká — talán bizony elveszett valakinél, és most újra kell iratni és köröztetni ?! No csak minél szaporábban, mert telivértenyésztésünk alig várja, hogy a tűrhetetlen kisbéri nyűgtől szabaduljon ! Ejnye, de álmos vagyok! Még csak fél tizenkettő ! Talán még sem várom he egyedül azt az uj évet? „Lalla-la! Lalla-la lall-lala-la!" Lisbeth kehely-dala hangzik fülembe; Ede korholó szavait hallom: „Megérdemelnéd Rip van Winkle sorsát, oly hosszú álmot, ho.ry csak a jövő század elején ébrednél." Mi az? — hiszen ólom van szempilláimban ! En itt most rögtön elalszom — pedig nem is ittam Lisbeth kelyhéből ! * * * Tavaszi, verseny! Hát csak megint feljöttem, szokásom szerint, Pestre. Nincs is szebb, érdekfeszítőbb látvány a lóversenynél! Körülnézek a tribune-ökön. De furcsa! Hiszen megint a régi versenytéren vagyunk! Azon a kedélyes, kedves régi helyen, ott kint a Rákoson. De hogy megváltozott a publikuma olyan furcsa népség tolong a turfon. Erről én semmit sem hallottam, semmit sem olvastam, hogy az őszi versenyek óta ismét a régi versenytérre mentek vissza ! (ismerőst keresek — nem találok ! Ni, ott áll egy úri ember, a ki feltűnően hasonlít Ede barátomra, — csakhogy 15—20 évvel idősebb. Talán valamely nagybátyja! Most felém tart — nagy meglepetéssel nevemmel szélit — nyakamba borul, összevissza ölel. En is nagyon megörülök neki. „Hát mégis te vagy az, Ede?! De micsoda bűvölet ez. Mióta mult év Sylveszteiestéjén elváltunk, vagy husz évvel megöregedtél ! • .Szegény barátom-, válaszol Ede, „hallottam már, hogy felébredtél ama tetszhalott állapotból, melyben 15 év óta feküdtél. De csak most tudok veled találkozni. De hogy a mult évben váltunk el! Epen 15 éve annak, hogy fogott rajtad Lisbeth átka. Azóta aludtai." „No hát, ha igy vau, moudd meg nekem, miért jöttetek vissza a fényes uj versenytérről, a városliget mellől, ide a régi térre a Rákoson ?" .Hja! barátom.aunak hosszú a históriája, majd elmondom! — De most nézzünk le a gyepre, mert indulnak az ,.egyévesek." Lementünk, megnéztük az induló kompániát. Furcsa kis társaság volt. Fejletlen, de már is túl-trainirozott nyomorékok. Egyéves csikók — rajtuk 8—10 éves joekeyk. A „top weight- husz kilót vitt. Micsoda komédia ez?! „Nem komédia ez, barátom, hanem a modern versenyüzem diadala. Persze, a te idődben — 15 év előtt — azt tartottuk, mi konzervativek, hogy még a kétévesek versenyeit is lehetőleg korlátozni kellene: hogv ősz előtt ne fusson két éves csikó, ha már egyáltalán fmáncziális szempontból szükség van a kétéves versenyekre; de legjobb volna csak három éves csikót bocsátani komoly versenyre, addig lassú idoiüitásban maradhatna. Az újkor hatalmas üzleti rohama azonban sutba vetette a mi hajdani elavult ne'zeteinket. „Előre!- volt á jelszó. Hamar meg kell forgatni i lóhusban fekvő kapitálist. Igy most már 3 hónapos korában lépésmunkát tesz a csikó, 6 hónappal nyereg alá kerül, lehetőleg csecsemővel a hátán, és egyéves korában éli versenyeinek fénykorát. Oszszel, másfél éves korában, futja a 400 méter distáncziáju „Nemzetit- és az .osztrák Derbyt- ; kétéves korában pedig már hág a mén, ós a kancza is ménesbe kerül már. Szükségesnek tartják ezt a mai viszonyok között, inert csak igy lehet elég könnyücsoutu „flyer--eket uevelni, melyek a 2-—3, legfelebb 400 méteres versenyeken győzedelmeskednek. Az a mi hajdani ósdi nézetünk, hogy a hosszú distáncziákou állni tudó erős csontú telivérió, mely hároméves korútól 5-ik évéig ép inakkal küzd a turfon, — hogy ez a valódi jó telivér — ezt már ma a 8 éves jockey is szánalommal neveti. Minél korábbi fruktiükáczió! Ez ma a jelszó. Hiszen enilékezhetel, hogy már 15 év előtt megindult a mozgalom ez irányban. A „Hastings" csikókat kezdték már akkor is többre becsülni Buccaneer, Vernenil e's Kettledrum erős ivadékainál. Hát ez csak természetes fejlődés! Most idáig értünk, majd talán tiz év múlva már