Vadász- és Versenylap 29. évfolyam, 1885

1885-03-12 / 11. szám

Márczius 12. 1885. „nincsenek — hazánkban senki nem csak „hogy nem repül, de sokszor még mozdulni sein tud. „Mit ér, hogy egy, tiz vagy száz .jó „ménes vau Magyarországban? —Annyit „a mennyit — ba tiz, száz vagy ezer jo „katona van egy nagy, de rosz hadsereg„ben. Hogy a lótenyésztés az egész pol„gári társaságnak hasznot hajtson, és az „ország belső erejét nagyobbítsa, szükséges, „hogy azt minden renden levő gazda, kinek „viszonyai arra valók, nagyobb vagy kisebb „kiterjedésben gyakorolja. A tapasztalás „azt mutatja, hogy minden esztendőben „több és több pénz takarodik ki tőlünk a „külföldre lovakért; abban az arányban, a „melyben nevekedő fényüzésünk jobb lovadat kiván ; tulajdon lovainknak tenyésztése pedig a szükségnek meg nem felel." Ily kevéssé dicsérő módon nyilatkozik nagy tízéchenyink a fél század előtti magyar lótenyésztésről, s ha nekünk nem hiszi is el Br. ur, hogy akkor egyes ménesekben volt ugyan elvétve jó ló, de a nagy közönségnél s a nép kezében gebék voltak a mostani lóállományhoz képest: most már el fogja hinni gróf Széchenyi Istvánnak, ki nem csak a legnagyobb, de a legigazmondóbb magyar is volt. De hadd szóljon második nagy tanúnk is! Báró Wesselényi Miklós, a hires lovas és lóismerő, a kitűnő régi zsibói ménes megalapítója, 1829-ik évben VA régi hires ménesek" czim alatt tett közzé egy röpiratot, melyben Magyarország és különösen Erdély lótenyésztésének akkori állapotáról többi között a következőket irja : „Legnagyobb része lovainknak, számtalan korcsositások által igen sok alko„tásbeli hibákkal van tele. A spanyol és „több más fajtáktól vett szabás gyakran „kedvetlen s az Ízléssel nem egyezhető. „Szép, egyenes száraz fejet ritkán lehet „kapni, a nyak nagy részint nehéz és vastag, vállaik hússal terheltek, szügye sokaknak szúk, marja nincs, eleje alacsony, ,s mely ritkán lehet csak valamire való „csontú lovat is látni! A hosszú sikló, „lecsapott far, lőcsös láb, s gyenge inat„lan czombok is nagyon gyakoriak. De nem „csak külső formája s termete kellemetlen, „hanem belső tulajdonsága s természete „is kevésnek jó. Nagy része a mi lovaink„nak valóságos szájvitéz (fanfaron), mint „sok kávéházbeli vasgyúró hós, a ki ellenség előtt nagyon megszelidül. Alkotások ,s természetek után, a járás nemeiben „vagy lassúk, vagy nem tartósak. Sok „ugynevezett erdélyi derék paripával, ha „a még soha nem tett próbára menne a „dolog, ugy járna birtokosa, mint egy is„merösöm kerekre kihizlalt német fajta „kauczájával, mely a mint állította, szive „szerint való paripája volt. Ezen — lépésben igaz, hogy csak daczogó, de hires „ügető lovát végtére, midőn próbálni is „akarta, egy kis parasztid messze elhagyta, ,— a futásban; és azzal győzni korántsem tudott, — ugratásra jött a dolog, „de ez éppen nem volt kenyere, — az a „kérdés támadt, hogy már mire jő ez a „ló? Egy jó barátom kitalálta, hogy megbecsülhetetlen lenne őrt, állani. Hanem „sok erdélyi paripa még erre való sem „lenne, mert ha menni nem is tud, de „állani nem akar!" Brezovay ur — emiitett czikkében — magasztalva dicsőiti „hogy minő jó lóanyaggal rendelkezett Magyarország és különösen Erdély ezelőtt 50 évvel". No hát! éppen a régi erdélyi lovakról szól az ének Wesselényi fentebbi nyilatkozataiban ! Kétségen kiviil sok jó ménes volt régente az erdélyi urak birtokában, de az oláh és szász nép istállóiban, a ló nevet meg sem érdemlő dögök találtattak. Egyedül a székelyek birtak jóvérű lovakkal, de azok 13—13A/s markosak és oly czingárok voltak, hogy csak igen primitiv igényeknek felelhettek meg. Ha az akkori állapottal szemben a mait nézzük, az arabs mellett, éppen tulny imólag a jó augolvér befolyása következtében bár kevesebb, de sokkal jobb uri méneseket találunk e hazában; s a mi fő, a közép-birtokosok, bérlők, kisbirtokosok és a földmives tenyésztők istállóiban számos oly kitűnő lovat találunk, a minőt hajdanában sok uri ménesben is hiába kerestünk volna. — De hogyan is lehetne ez másképen? Ha nem haladt volna nagyot országos lótenyésztésünk az utolsó 50 év alatt, honnan tud ná ma fedezni hadseregünk 6000 lóra rugó évi szükségletét; — hogyan tudna az ország ló export után évenkiut 6—7 millió frtot bevenni 25 -30000 külföldre vitt magyar lóért; — hogyan láthatnánk országszerte sokkal jobb anyagot a paraszt kezében, mint csak 20—25 év előtt is?! Ébredjünk Brezovay uram ! Ne hunyjuk be szándékosan szemeinket elfogultságból. Igaz, hogy távol vagyunk még lótenyésztésünk terén a tökéletes állapottól; — tagadhatlan, hogy számos baj vár még orvoslásra; de előítéletekkel, elfogultsággal soha még bajt orvosolni nem lehetett! Ébredjünk tehát az elfogultságból, s ösmerjük el azt, hogy, ha oly nagyot halad országos lótenyésztésünk a legközelebbi 50 év alatt, mint a minő baladást tett egy fél század óta mai napig; akkor a tökély igen magas fokán fog állani. S hogy ez igy legyen: arra szükséges az országos lótenyésztés minden igaz hivének elfogulatlan, őszinte közreműködése; s reméljük, hogy Brezovay ur jövőben éppen annyi elfogulatlansággal fogja támogatni közösen kedvelt ügyünket, a mennyi jó akarattal tette azt eddig is. Ez lesz a legkellemesebb ébredés !!! Marius. Ménesviszonyaink 50 év előtt s jelenleg. (Folytatás.) 39. Gróf Festetics Géza örököseinek félvér-ménese Puszta-Árka. Alapította 1828-ban gróf Festetics Miklós Bogálou (Hetes) Somogy megyében, részint vásárlott részint saját tenyésztésű anyakanczákból. Három év múlva (1831) a ménes átalakíttatott s a kanczaállomáuy 72 volt, ezek közt 11 telivér kancza, melyek közül 6 Angliából hozatott be, mig 5 darab hazai nevelés volt (a telivér ménes megalapítására, melyről már előbb szóltunk) s 61 drb félvér kancza, melyek részint Angliából importáltattak, részint a br. Putheany-, gr. Viczay-, gr. Széchenyi-, Inkey-, Jankovich-, gr. Apponyi-, továbbá a Hunyady, Károlyi. Nádasdy, Esterházy grófok, lig Liechtenstein stb. méneseiből vétettek. E ménes 1845-ben Pátkára (Fehérmegye) majd 1863-ban gróf Festetics Géza által Puszta-Árkára tétetett át, hol jelenleg a br. Trauttenberg Frigyes vezetése alatt áll. A félvér ménesuek auyakancza-állománya az ujabb időben 12-re szállíttatott le. Fedezésre eleinte részint arab, részint angol félvérek használtattak, néhány évig ; 1834. óta azonban kizárólag angol telivérméuek használtatnak, részben importáltak; részben pedig a continensen neveltek. Tenyészirány: a nemes angol félvér fajtának tiszta tenyésztése s miután ugy nyereg alatt, mint kocsiban kellőleg kipróbáltattak, leginkább 8éves korukban mint anyakanczák osztatnak be. Alkalmasak e lovak közép teher alá mint paripák és vadászlovak s mint könnyű, SZÍVÓS kocsilovak. Nagyságuk 158 — 168 ctm. A saját szükséglet után felesleges lovak betöltött 4éves koruk után szabadkézből 400— 1200 írton adatnak el darabonkint. Törzskönyvet a ménes fenállása óta vezetnek. 40. Gróf Forgách László angol félvérménese Mándokon. E ménest — melynek tenyésztése a tulajdonos grófnak személyes vezetése alatt áll, — 1856-ban gróf Forgácli Kálmán alapitotta kipróbált tehetségű, jól alkotott belföldi tenyésztésű, részben ismeretlen származású kanczákból, melyekre leginkább a Semsey Lajos által nevelt telivér mén Topáz alkalmaztatott, s ezek után a tájban oly kitűnő félvér anyagot nyert már e ménes, hogy alapját vetheté meg országunk eme majdnem leghíresebb félvér-ménesének, mely aztán a Nagy-Szalánczon fölállított félvér-ménes törzsét képezte. E ménes 1867-ben Tisza-Csegére tétetett át s ott a Kisbéren nevelt Teddington-Sampler-mén Maniac kitűnő eredményeket mutathatott fel. a midőn is már az évenkiut importálni szokott félvér irlandi és angol vadász-kanczákkal pótoltatván, oly kitűnő félvér lovak kerültek onnan ki, melyek birodalmunkban rendkivül keresettek voltak: majd 1883-ban a ménes Mándokra tétetett át. A mostani tenyészanyagot az eredeti törzskanczák ivadékai s a már emiitett, Írországból s Angliából importált félvér kanczák képezik, melyeket a tulajdonos időről-időre ott vásárolva, elébb vadászlovakúl basznál s csak ha a kipróbálás után, tenyésztésre alkalmasakéi bizonyulnak, sorolja be anyakanczákúl. Tenyészirány: a nemes angol félvérnek tisztán feutartása, mindig angol telivérek által eszközöltetvén a fedezés. Az anyakanczák száma 20; jellegök a magasvérű angol lovaké s alkalmasak közép vagy könnyű teher alá, vadászlovakúl és paripákúl, esetleg hintós és kocsilovakúl. Nagyságuk 160 —170 cnmeter. Törzskönyv, a ménes fenállása óta pontosan vezettetik. Eladásra csak is a felesleg adatik el szabad kézből 4éves korban, kipróbálás után, darabonkint 400—1500 frtnyi hozzávetőleges áron. E félvérméuesen kiviil van Mándokon még egy igás-ménes is, melyet a tulajdonos gróf Forgách László 1879-ben alapitott, a környéken vett kanczákból, melyekhez fedezésül Welszből (Felső-Ausztria) egy eredeti pinzgaui mént vásárolt. A kanczák megválasztásánál a szabályos, csontos testalkat mellett a menési képesség volt irányadó. A tenyészczél: elig nagy, kielégítő sebességű, kitűnő munkás-lovak nevelése, melyek, néhány évig gazdasági lovpkúl használtatván, mint anyakanczák, a ménesbe osztatnak be. A tenyészkanczák egy része, a félvér pinzgaui. tisztán teuyésztetik, más része angol származású erős ménekkel kereszteztetik. A pinzgaui kiválóbb ivadékokat angol mének fedezik. Atalános nagyság e lovaknál 158—168 crntr. Az anyakanczák jelenlegi száma 18 darab, melyekről törzskönyvet vezetnek. Az igás fogatokból egyelőre csupán a már teljesen kihasznált vagy kevésbbé sikerült példányok adatnak el. 41. Ghyczy József félvérménese a szentmihályi pusztán Komárommegyében. Az eredeti tenyészanyagot a tulajdonos, mintegy 12 év előtt, nagyobbára a kisbéri m. kir. államménesből kisorolt angol félvér s irlandi és norfolki korosabb kanczák vétele által alapitotta meg. A mostani tenyész anyagot az eredeti törzskanczák ivadékai képezik. Tenyészirány: az erősebb, de még sem nehéz félvér ló nevelése, mely nyeregben és hinti' előtt egyformán jól használható. Eleintén a ménesben állami bérelt Pride of England nevü félvér norfolki mén használtatott, néhány év óta pedig egy félvér angol, a ni. k kisbéri ménesben nevelt Oakball. Az anyakanczák száma rendesen 10-12 drb. Nagyságuk 15—16% marokig változik. Eladási áruk a 4—5e'ves lovaknak 350—700 frt.