Vadász- és Versenylap 28. évfolyam, 1884
1884-03-06 / 10. szám
92 Vadász- és Verseny-Lap val szemben a harmonikus összhangzó gimnasztikát állítja szembe, mely a görög iskola mintájára a német culturának nemzeti typusát képezi, és arra a következtetésre jut, hogy az athletika az egyes erőképességeket, a tornászat pedig az összhangzó erőmüveleteket tünteti elő, tehát mind a kettő egymásnak nem ellentétjét képezi, hanem a német tornászat és az angol athletika-sport kölcsönösen kiegészítik egymást. E nézethez mi is járulunk és Dr. Hueppe értekezését, bár némi tekintetben felületes és elfogult, amaz érdemes tárgynál fogva, melylyel sajnos a szakirodalomban oly ritkán találkozunk, szükségesnek tartottuk mi is rövid kivonatban az „Alig. Sp. Zg." után olvasóközönségünkkel megismertetni. V I z TS PORT. tűket érzi, s csaholásukat hallja a szemlélő. Thomas Blinks festménye után. A nizzai regatta versenyek, előreláthatólag fényesen fognak sikerülni, a mennyiben a nevezések eddigelé tömegesen érkeztek. Annasona a legjobb vitorlázók egyike, már útnak indult, Gladynek aDgol yachtja is szerepel a nevezők közt; az amerikai goélette Dauntless, mely február hó 14-én érintette Algirt, szintén a pályázókhoz tartozik; továbbá beezélnek Cécile, Isa és mások részvételéről is. St. Cecilia gőz-yachtot a tavalyi nizzai győztest, Lord Paget tulajdonát, Bourbon Henrik herczeg és Bárdi gróf fél esztendőre bérelte ki, a melylyel a hg Lissabonban fog kikötni. Anglia evező-bajnokának legyőzése. Az uj év beálltával Angliában eleven pezsgő élet fejlődött a Themse vizén, a vizisport eseményei pedig egymásután lánczolták le a britt scullerek figyelmét, melyek közül kétségkívül legérdekesebb a W. Elliot, Angliának eddigi evező-bajnoka, Higgin és Boyd legyőzője és G. Bubear (Putneyból) közt febr. 4-én végbement magánfogadás. A tét mindkét részről 400 font sterling volt. Bubearre magas fogadásokat tettek 13:8 arányban. Az indulás Putneyben történt délután 2 óra 28 perczkor. Elliot a küzdelem elején óriási erőt fejtett ki és ugylátszott, mintha a vezetést mindvégig megtartaná, mig Bubear szép stílusban oly kedélyesen haladt, mintha kéjkirándulásra indult volna, (ugy irják az angol lapok). A két versenyzőt több izben háborgatta néhány velük szemközt jövő csónak ; Putney vize pedig rendkívül rohamos volt. Elliot jobb pace-ezel indult, de határozottan rosszul evezett, egyedül izmaiban látszott bizni, mig Bubear nagy nyugalommal, s úgy biztos magatartásával mint. correct evezőcsapásaival Hanlanre emlékeztette a nézőket. Három óra 33 p.-nyi haladás után Elliot még mindig három hoszszal vezetett, de Bubear azontúl komolyan látszott hozzáfogni nehéz munkájához, és Elliotot az úgynevezett Hammersmith-hidnál, a három gőzhajón levő közönség óriási éljenzése mellett, utóiérte, a czélponthoz elsőnek érkezve be 30 p. 38 mp. alatt, kb. négy és fél csónakhossz térelőnynyel a lehető legjobb conditióban, mig a legyőzött Elliot kimerülten és bágyadtan tudott a czélponthoz megérkezni. IRODALOM ES FESTESZET. Ritkán láttunk rohanó lovas tömegben és kópékban hatásosabb képet, mint az alábbiak, melyek a Dorottya utczai Siüger J.-féle mőkereskedésbe éppen most érkeztek Londonból. Az egyik „Scottland for ever/" egy szemközt rohanó frontja az Eskinelles dragonyosoknak, magasan villogó pallosokkal; a másik „Here they come !" egy szemközti magas deszka palánkon átugráló róka-falkát ábrázol, oly terinészethűen — hogy forró lehelleVEGYES. Kincsemet a mezőhegyesi állatorvos szerencsésen operálta a mult napokban azon bár csekély, de sok balvéleményre okot adott orr bajából. Az orr-csontban csakugyan megtaláltatott a fistula, melynek következtében periodicus orrfolyásai voltak a kanezának. A baj egészen elhárittatott, s a kancza már nemsokára Kisbérre fog menni, hogy Buccaneertől fedeztessék. Megjelentek a bécsi versenyek feltételei is. Jövő számunkban közöljük. * * * Lehmann К. H. Hamburgban (Besenbinder-Hof ajánlja: A budapesti nemzeti dijra: Misa 4:1 Donna Elvira 6:1 Ready Money 5:1 Boreal is 8:1 Pásztor 5:1 Cambus 8:1 Metallist 5:1 Flory 8:1 Czimer 6:1 Művész 10:1 Osztrák Derbyre : Metallist 6:1 Geranium 15:1 Pásztor 6:1 Fatalist 15:1 Czimer 8:1 Goliath 20:1 Misa 8:1 Chalili 20:1 Ready Money 10:1 Enzesfeld 20:1 Gabernie 10:1 Vinea 20:1 Weltmann 15:1 Souvenir 20:1 Donna Elvira 15:1 Millerjung 20:1 Cambus 15:1 Britannicus 20:1 Eszak-ne'met Derbyre: Pásztor 10:1 Cambus 20:1 Czimer 10:1 Fatalist 20:1 Gabernie 10:1 Geranium 20:1 Misa 10:1 Goliath 20:1 Sunrise 12:1 Chalili 20:1 Faust II. 12:1 Frou-Frou 20:1 Souvenir 12:1 Vinea 20:1 A többi nem emiitett ló, megegyezés szerint. Gr. Erdödy Too Good ja a Liverpool Spring Cupben 8 st. 5 fonttal van terhelve; a legnagyobb tehert (9 st. 1 f.) Hachiess viszi, mely néhány nappal ezelőtt elbukván, megsántult. A North-MetropolitanHandicapben gr. Festetics Tassilo 4é Addyja szintén kötelezve van 8 st. 3 font teherrel; a top weight, melyet a Hamilton hg „Export"-jának kell vinnie, 9 stone. Capt. Violet pej kanczája Twelfth Cake ap Orest a Yule Coke, Sweetmeattől (nem pedig mint a RennKalender hibásan mondja Stockwelltől) mult hó 16-án a kisbéri államménesbeD, hová megellésre és újra fedezésre lett küldve, mébszakadás következtében kimúlt. Twelfth Cake 1871-ben elletett és az osztrák lótenyésztési társulat által behozatva, Frohner János birtokába ment át, kinek carolienenhofi ménesében Donna Christinát ellette. A még fiatal kancza, Craig Millar által volt fedezve, és néhány nap múlva kellett volna — mint a bonczolásnál kitilnt — egy roppant erős csikót ellenie. Ifj. Nagel Ottó könyvkereskedésében Budapesten a nemzeti színház bérházában megjelent a magyar általános levelező 12-ik füzete, szerkeszti Knorr Alajos. E füzetben folytatja a szerző az irodalom ismertetőt. Különösön értekezik a külvilági költészetről, ismerteti a leiró költészetet, ennek nemeit, a prózai elbeszélést, a munkát, regét, legendát, regényt, a költői beszélyt és románezot; a lantos elbeszélést, a balladát, az eposzt vagyis közkölteményt, értekezik a szinköltészetről, ismerteti a drámát, tragédiát és a vigjátékot, népszínművet, daljátékot, operettet és az énekes játékot. — Közöl emlékverseket és aphorismákat és ezek után áttér a közlekedési intézetek ismertetésére. Szól különösen a postáról és a posta üzlet körébe tartozó ügyekről, különösen ismerteti a levélposta kezelés szabályait, és hozza ugy a belföldi mint a külföldi levélposta tarifát. Ezen tartalmas füzet ára 30 kr. Ugyanezen kiadónál kapható azOnügyvéd ezimű közhasznú mű is füzetekben félkötetben és egészkötetben. A franczia Jochey-Club is megtartotta évi közgyü- ' lését. Sajnálkozással adtak ebben kifejezést annak, hogy a Clubnak nem sikerült a Suburban-meeiingeket elnyomni. A tenyésztők és versenyló-tulajdonosok ellenben örvendenek, hogy anyagjaikat a SuburbanMeetingeken is értékesíthetik, mig csak a JockeyClub versenyszabályai ezt lehetetlenné nem teszik. Ugyanabban a gyűlésben azt is elhatározták, hogy ama kétévesek, melyek augusztus 1-ie előtt a continens valamelyik pályáján futottak, Francziaországra nézve disqualifikáltatnak, ugy, hogy a franczia kétévesek, mint eddig szokásban volt, a belgiumi versenyeken nem vehetnek részt. Az egyetlen rés, mely a franczia versenylótulajdonosoknak fenmarad, az Angliába való kirándulás, hogy ott lovaikat a legjobb anyagokkal összemérjék, mi a frauezia lófulajdonosok előtt bizonyára nem iehet küzönbös dolog. Ez uj törvény által e szerint minden ausztria-magyarországi, németországi vagy a continensen bárhol 1882-ben elletett lovak, melyek augusztus 1-je előtt valamely versenyben futnak, a Grand Prix és a többi minden országbeli lovakra nézve nyitva álló 1885 diki versenyekből kizáratnak. (Ez utóbbi nézet téves lesz; a franczia hivatalos szöveg erről még nem szól. Szerk.) A Grand Prix de Bruxelles az 1885-ki évtől kezdve, 15,000 frankkal dotált nemzetközi versenynyé válik báromévesek számára. A brüsszeli pályán ez évben hét napon át tartatnak versenyek. Az erre kiszabott dijak 95,000 frankot tesznek, melyből 13,000 akadályversenyekre esik. Belgium számára ez idén mindössze 36 versenynap íratott ki. * * * Caller Ou t, Peffarnak anyját, a mult napokban csúzos baja miatt le kellett lőni. Caller Ou (ap Stoeawell a Haricot) Mr. W. FAnson 1858-diki nevelése. Meglehetős eredményes verseny carriére-je volt. Különös szerencséje volt a „Queen s Plate"-ben, minőt 34-et nyert. Legjobb ivadékai The Pearl és Roysterer. Az utóbbi tavaly nyerte meg a „City and Suburban u-t. CallerOu nálunk leánya Peffar utján Gil Perez ésMetcalf által van képviselve, melyek mindenike nagy reményekre jogosít. Caller Ou sokat igérő yearlinget hagyott Angliában Altyre után. * * * Berlinben nagy központi lóvdsdrtelepet létesit, kapcsolatban tenyészállatvásárokkal, gazdasági kiállításokkal, sorsolások- és díjazásokkal, a berlini marbavásári részvénytársaság igazgatósága. Az első lóvásár ez uj telepen f. é. márcz. hó 3 án fog megtartatni s a telep, mely e czélra berendeztetett, a vásár sikerének minden tényezőjével valóban nagyszabásulag van ellátva. A fedett vásárcsarnokok, tágas vásári és kereskedelmi istállók, nyilt és zárt, kövezett és porond-lovardákkal az állatok elővezetésére és kipróbálására, jól berendezett beteg-, figyelő-, tartalék- és fürdő-istállókkal, tapasztalt és tekintélyes állatorvosi szakértők vezetése, végül patkoló-kovácsműhely, nyerges műhely, nagy takarmányraktárak stb. mind ama rendeltetéssel birnak, bogy a vásár forgalmából keletkező összes igényeknek eleget tegyenek. A vásártelepnek nagy kényelmére van, hogy közvetlen vasúti csatlakozása van, mely a vásárra vitt állatoknak egyenesen a telepen való ki- és berakását lehetővé teszi, ezenkívül a várossal magával is lóvasúti összeköttetése van, a mi mind arra vall, hogy e telep nemzetközi fontosságú vásárok megtartására törekszik. A nápolyi lóversenyek ápril 15-én és 17 én tartatnak meg. E meetingre dijakúl 38,000 lira összeg van kitűzve. A 12,000 lirás Derby csak olasz hároméveseknek áll nyitva, több más versenyben azonban részt vehetnek bármely országbeli lovak is. Ilyenek : a J000 lirás Parthenope-dij, 3é és id lovak számára; továbbá az olasz Jockey-Club-dij (3000 lira) 3é és id lovaknak; egy 3000 lirás verseny hároméveseknek, egy urlovasok versenye (1000 lira) 4é és id lovaknak; végre az Ottayano hg dija (8000 lira) 4é és id lovaknak. Valamennyi versenyre, a Derby kivételével, márczius 26-án d. u. 5 óráig nevezhetni a nápolyi versenyegylet titkárságánál. f. Benson Tamds. Folyó évi febr. 8-án hunyt el Uj Pesten 64 éves korában az öreg Benson idomár, ki még a 40-es években jött Magyarországba. Mr. Thomas Angliában a yorkshirei grófságban született. Mint fiatal gyerkőcz a clevelandi hg versenyistállójához került, hol akkor Mr. Smith volt idomár ; ennek keze alatt növekedett, s ügyes lovaglásával nemsokára a jockeységig vitte, s gazdájának bizalmát kinyerte, ki távollétében a honnmaradt lovakat is reá bizta. Ennek halálával lord Glasgow szolgálatába lépett, s több ideig maradt, mig őt Mr. Holms (ki később mint ő Felsége a királyné vadász-istállójának gondozója itt Budapesten is ismert lett) gr. Hunyady József részére Magyarországba szerződtető mint trainert. Mr. Benson 1842. őszén jött Ürménybe, hol 9 évig maradt, ntely idő alatt gazdájának versenyistállóját — mint az még jó emlékezetben lehet sokaknál — a legjobb eredménynyel vezeté. számtalan dijat nyervén a régi Pest, Bécs és Prága gyepein. Sok jó ló közt ő idomitá Alertet, Minimát, Capricet, s maga lovaglá legtöbbjét a versenyeken. Gr. Hunyady, kinek akkor tán a legjobb telivér ménese volt a monarchiában, több izbeti