Vadász- és Versenylap 28. évfolyam, 1884
1884-02-14 / 7. szám
Február 14. 1884. Vadász- és Verseny-Lap. 05 örök titka marad, hogy azonban telivértenyésztésünk benne egy kincset vesztett el, az teljes meggyőződésünk, már csak annál is in- ; kább, miután az általunk oly magasra becsült Thormanby vér anyai ágon telivér-kanczáink vajmi к evesében íorog. így végzé hároméves versenycarrierjét négy ló, melyek mindegyike képes lett volna Derbyt nyerhetni, lia a szerencse reájok nézve jobban mosolygott volna. Gr. Esterházy Miklós Waisenknabe— Waidlingau sárga kanczája Himmelblau mint kétéves nálunk kétszer hozaiva ki, igaz, miszerint első versenyét a budapesti augusztusi versenyek alatt a kétévesek bandicapjét Árva ellenében megveszté, pár hétre reá azonban a bécsi őszi versenyek alatt, annak második napján, megnyerve a kétévesek maiden-diját Arbenne, Occident, Vitéz, Cambrian és más négy kétéves ellen, ezzel oly formát mutatott, mi őt a reá következő tél folytán egyikévé a Derby-kedvenczeknek emelte, s méltán is, hiszen a kancza oly lovakat vert meg, minő akkortájban egy Vitéz is volt, mely a sopronyi polgárok dijában másodiknak, a pesti őszi Kladrubi dijban szintén másodiknak érkezett be La Roussotte után, maga után hagyva versenyeiben oly lovakat, minők akkortájban egy MorteTatsch és Tartar is voltak. A kancza azonban a telet nem jól he verte ki, betegeskedett, s hároméves korában való első szereplése alkalmával Budapesten a Nemzeti díjra, midőn az indulóponthoz elcanterezett, nem nézett ki jól, a bágyadság jelei voltak rajta észlelhetők; versenyében aztán rosszul is futott, helyet sem kapva abban ; két napra reá a Hazafi dijban való szereplése csak oly kedvezőtlenül ütött ki reá, s Cambrian, Árva és Nézsa után kellett abban beérkeznie. Istállója átlátván, miszerint ily körülmények között sikert, diadalt a kanczával nem arathat, nem is inditá a nyár folytán többé, hanem hosszú pihenőt tartatva véle, őt újból csak augusztus végén a németországi baden-badeni versenyek alkalmával hozta ki nyilvánosan, ahol is aztán fényesen bebizonyitá tehetségét, megnyervén ott az értékes St. Leger handicapet holtverseny után Mazarin ellenében, s megvervén abban Németország majdnem legjobb bároméveseit, közöttük a hires Glockét is, melytől ugyan 12 1/ 3 kilo suly eDgedélyt is nyert, de az a modor, a mint e versenyben megverte Gloekét, az e tehei különbséget köztük'egészen elenyészteti, sőt még, véleményünk szerint, pár kiloval jobbnak is lehetne őt e győzelme után a németországi kanczánál tartani. Haza jőve, a kancza nálunk az ősz folytán még kétszer futott; Sopronyban a kétezer frankos államdijban, melyben Cambrian után a második helyre érkezett be, maga után hagyva Bar-onet, és a pesti őszi versenyek alatt a Lovaregyleti bandicapben, melyben szintén csak Cambriantól lett megverve, bárom kilót kapva a nyerő kanczától, de maga után hagyta Kortest, Theoristet, Kaisert és négy más lovat. Habár tehát nálunk a kancza hároméves carrierje alatt nem is birt versenyt nyerni, daczára ennek, szereplési modorát tekintetbe véve, őt, habár nem is az első classisu hároméveseink közé sorozhatjuk, azonban azokhoz igen közel állónak véljük lenni. Ha a verseny-évkönyveket végig lapozzuk, nagyobb csalódásokat, hároméves versenycarrierjök alatt lovak alig szerereztek tulajdonosaiknak, mint a Buccaneer—Anonyma-csikók. így ez évben is a Baltazzi Arisztid— Mayer Àrthur lovag tulajdonát képező Incog- nito is. Mint kétéves otthoni trialekben a legjobbnak s legsebesebbnek kipróbálva, négyszeri futásában nálunk mindig megbizhatlanul szaladt, megnyerni egy versenyt sem birt, habár minduntalan s mindujabb futásához istállójában a legnagyobb reményekkel viseltettek is. Mint kétévesnek legjobb formája a sopronyi polgárok dijában volt, melyben La Roussotte és Vitéz után a harmadik helyen érkezett be. Tavaly, mint hároméves, a kancza tizszer futott nálunk, s lehet mondani, egyik versenyében rosszabbul mint a másikban. Sem a bécsi másodosztályú államdijban, sem nyáron a Derby ben helyre sem birt futni, s igy nagyobb classicus versenyeinkben — melyre istállójától némileg kedvencz volt — legkevésbbé sem tudta magát érvényesíteni. Hogy azonban a kancza, ha akart menni — kivált rövid távolságon —tudott is menni, azt eléggé megmutatta a bécsi tavaszi verse nyek alkalmával, midőn az utolsó napi 800 frtos handicapben meg tudott évünk legsebesebb lovaitól, minők egy Parsifal, Nézsa, Zora és akkortájban Engelsburg is voltak, szaladni ; egyike a legsebesebb hároméveseinknek Nézsa pedig nékie e versenyben csak hét fontot adott, de canterben is lett általa megverve. Említést érdemel e kanczának Berlinben az Unionban való futása még, ahol a nyerő Tartar és Botschafter után a harmadik helyen birt beérkezni. Öszszel a kancza még négyszer hozatott ki nálunk ; Sopronyban kétszer, hol sem az első napi Esterházy-dijbaD, sem az Orosz vári dijban helyre sem birt (respective akart) szaladni, épen ugy a pesti őszi versenyek alkalmával a St. Legerben és a Totalisateur-bandieapben is. Daczára eme csalódásoknak, a kancza istállójának a fentebb emiitett handicap megnyerésével, és a bécsi nyári versenyek alkalmával az ivadékverseny megnyerésével Pedritta ellenében mégis 3050 frt nyereséggel számolt be. D. A. Az orosz birodalom lótörzsei és tenyésztésük. Dr. Freytag Károlytól. (Folytatás.) I. Erdei lótörzsek. A) Az északkeleti kormányzóságok törzsei. b) Az Obwa-melléki lovak. A Petschorának sivatag területein Mesen, Dwina, Onega, az Ouega-tó, a Fehér tenger nyugati partvidéke s Pola félszigetnek erdős területein, — melyek 23,800 Q mértföldet foglalnak el s finnek, szamojedek, lappok, syränek és oroszok lakják, — a lótenyésztés csak csekély jelentőségű ; az ujabb statisztikai összeállítás szerint, ott 6 —10 ló esik 100 lakosra. — Hutten-Czapski szerint, a szenkurski kerületben van a legtöbb ló, mert ott igen sokan laknak olyanok, a kik fuvarozással, teherszállítással foglalkoznak. Észak Oroszország ama területeinek házi állatai közé tartoznak, köztudomás szerint, az iramszarvasok is, (Cervus tarandus.) Lengenfeldt T. szerint, az archangelski kormányzóságban még most is van ezekből az állatokból vagy 203,000, melyek igen alkalmasak ama tájakon, a melyek nyáron át tulajdonképen csak mocsarakat, télen pedig hósivatagokat képeznek. Széles körmei megengedik neki, hogy a mocsaras helyeken és hóterületeken ép ugy járhassanak, mint a mily könnyen kapaszkodnak a lejtős helyeken. Némely tájakon az iramszarvas egyetlen támasza, büszkesége, öröme és gazdagsága a lakosságnak ; az ő fogalmuk szerint, azok, a kik százával számlálhatják irámszarvasaikat, az emberi boldogság netovábbját érik el. A lovakra nézve, a legjobb tenyészterületek Nagy-Oroszország északi részében az archangelski vagy pomori kormányzóságokban találhatók, a Mesen partjain, mely a Dwinának bajózható mellékfolyama; ez nyugat felé a sivatagot határolja s körülbelől 80 mérföld hoszszaságú, egy mocsaras erdőmagaslatról ered, nagyon sebes, 780 meter széles, 7 — 17 meter mély s a Kanin félszigetnek nyugatra eső Mesen-öblébe torkollik. 1 Az archangelski kormányzóság körülbelől 2, 5-öddel nagyobb, mint a porosz birodalom ; 5/ 8-ad része hasznavehetetlen terület s több mint háromnegyed rész az erdőség Az erdőkben sok lóhere, lóboraó s nagymennyiségű vadzab terem. A kormányzóság déli részében a földmivelést már némi sikerrel űzik ; északon ellenben a földmívelés nagyon jelentéktelen s kevéssé jövedelmező. A szarvasmarha-tenyésztést a legsikeresebben űzik Cholmogory város közelében, a Pinega torkolatánál ; az ott található törzs a jelen század elején hollandi vagy friz bikáknak beszállítása által lényegesen javult s mai napság a cholmogory-i tehén a legbővebben adja a tejet az egész Észak-Oroszországban. A meseni kerületből Pomoria keleti feléből kétharmadrészt a Bolschaja-Semlja sivatag foglal el. Itt a folyók már szeptember közepén befagynak s csak junius derekán enged a fagy ; itt, a hónapokig tartó hosszú éjszakák s hóviharok után következik a május 6-ától junius 13-ig tartó nappal, mely a déli részen mérsékelt tenyésztést idéz elé, némi fűnemeket, mohokat és zuzmókat ter melve. Itt van a tenyészterülete a meseni poniknak vagy poroszkáknak, melyeknek sebességét és szívósságát minden utazó dicséri Eme tájak szerény lakosai végtelen nagyra becsülik lovacskáikat ; csak kivételképen ad nak el egyes állatokat e törzsből a szomszédos kerületeknek és kormányzóságoknak s viszonylag igen nagy árakon. Testalkatukra, nagyságukra, erejükre és szőrük színére nézve a meseni lovak nagyon hasonlitanak az obwinski fajhoz. Azonban fejlődésükben kissé lassabban baladnak előre ; felnőve is alig érik el az 1.40 —1.33 meter magasságot, hatalmas tagokkal birnak s rendesen még kitartóbbak, mint az obwai poroszkák. Többnyire fuvarozásra és földmivelésre használják. Minthogy a nyár rövidsége miatt, ama vidékeken minden mezei munkát lehetőleg gyorsan kell végezni, a parasztoknak nagyon nagy segítségül szolgál, ponijaik gyorsasága és szívóssága. Nagyon csekély tápszer adagok mellett dolgoznak a lovak, kora reggeltől késő estig, ki nem merülve s testnagyságukhoz képest valóban kielégítő munkát végezve. Télen, szán elé fogva, ezek a ponik ügetnek és nyargalnak a hó- és jégterületeken oly szívóssággal, a minőt észak többi lófajánál alig találhatn i. E tekintetben gyakran az iramszarvasokkal vetélkednek s becsben nem állnak hátrább emezeknél, mint az utazók ezt itt-ott tévesen állítják. Olykor, a meseni fajú lovak Szent-Pétervár droskéi és szánjai előtt is láthatók; a parasztok a bevégzett mezei munka után állataikkal megjelennek, hogy a birodalom gazdag székvárosában néhány száz rubelt keressenek ; tavaszszal aztán hazatérnek. E lovak szilárd, kemény constitutiója bámulatra méltó ; vastag, durva bőrük, tömör szőrük képesiti őket, éjjel-nappal kocsiba fogva állni, a nélkül hogy ez egészségükre hátrányos befolyást gyakorolna; némely ily lovacskák Szent-Pétervártt alig ismerik az istállót ; abrakos tarisnyából eszik táplálékukat s éjszaka, fölszerszámozva is kinyugoszszák magukat, ugy ahogy lehet. Mi mindig csodálkoztunk, hogy e lovak ily tartás mellett késő vénséget érnek. Szavahihető emberek állitása szerint 25—30 évig elélnek s életfogytig mim kabirók maradnak. A meseni lófaj eredetére, illetőleg nemesbítésére nézve Moerder Iván azt adja elő, hogy Katalin czárnő az archangelski kormányzóságban különös figyelmet forditott a lótenyésztésre, s 1768-ban több jól megtermett mént szállíttatott a birodalom nyugati részeiből a Mesen vidékére, melyek az ottani lófajjal való keresztezésre fordíttattak. Más orosz hippologok pedig azt állítják, hogy már 1711-ben Galiczyn herczeg buzgólkodott
