Vadász- és Versenylap 28. évfolyam, 1884

1884-11-20 / 47. szám

454 Vadász- és Verseny-Lap. November 20. 1884. mint jövendőbeli apalovakra — bizonyára rég el kellett volna pusztulni az egész telivér törzsöknek, — pedig ellenkezőleg, az mindig gyarapodik miod erőben mind nagyságban. — Ugyan e théma már e lapokban is megvitattatott az 1878 évfolyamban, hol br. Ambrózy Lajos igen találóan és hosszasabban kinutatta, hazai és kiillöldi tapasztalatok u sn, hogy a versenyzésnek káros hatása nincs a 2éves lovakra; sőt annyiban használ, bogy a mi férges — az elhull; e's éppen az a czélja a versenyeknek, hogy a jövő számára az épen maradt erős anyag kiválasztathssék Szerk.) * * * Különös, de azért nem kevésbbé igaz, hogy Angliának ez idő szerint legjobb két lova : Florence és St.-Gatien egyéves korukban senkinek sem kellettek. — Florence-e'rt az árverésen semmit sem Ígértek, St.-Gatien-t pedig br. Rothschild trainerje még azon a csekély áron sem akarta megvenni, a melyen nekie kínálták. Florence-t aztán Mr. Hoole kéz alatt egy ponyért (kifejezés 25^-ért)

William Arnullnak (ki utóbb a lovat idomította) eladta, és St. Gatien idomítás végett Robert Shervvood-hoz került, kinek akkoriban éppen idomítani való lova nem volt. A vak szerencse utján Florence és St. Gatien, ugyanazon egy ember kezébe kerültek, ki aztán több mint 100,000 font sterlinget nyert rajtuk (beleértve a fogadáson nyert pénzt is). Mindkét, ló eredetére nézve, nem valami különös származású, a mennyiben ez közvetlen szülőikről mondható, és nagyszerű sikereik, melyeket a versenytéren eddigelé elértek, csakugyan nevetségessé teszik ama roüpant fedezési dijakat, melyek egyes ménlovak után fizetendők. Wisdom nagyon olcsón fedezett, „The Rover" pedig plane ingyen. Igaz, hogy Wisdom, mely Enigma-val (Florence anyjával) együtt jelenleg Mr. Hoole birtokában van, valamint The Rover leszármazási fájukon, sok nagyon fashionable név mutatható fel. — Wisdom, Blinkhoolie (Rataplan, Queen Marytól) és Alice fia (Jeu d'esprit és Flatcatcher után.) — Blinkhoolie-nak más hires utódjai is lettek, mint például Onesto, mely kétéves korában a nagyon SZÍVÓS versenylovak közé tartozott. Egyébiránt Florence részben a szerencsének is köszönheti győzelmét, mert ha .Bendiçro- meg nem botlik és ennek folvtán - О О I az útból el nem tér, hanem egyenesen fut, bizonyára ő lesz a győztes. A két ló között ő volt az erősebb futó, és néhány galoppugrásnyira a nyerő ponton tul az ő feje volt elől. Bár mily meglepők is legyenek némely „nagy ló* sikerei, azért elvül még sem lehet kizárólag a főnemes leszármazást felállítani, és legújabban is volt példa reá, hogy kiváló „

crack*-ok már a legközelebbi versenyben egészen kiestek formájukból. Igy például a hires Archiduc a Cesarewitch után elannyira megváltozott, hogy pártolói között valóságos panique ütött ki, de azért trainer-je azt állitá, miszerint a Cambridgeshirebeh ismét a régi esélylyel fog futni. Ami azonban nem teljesült. Rous tengernagy a versenylovak leszármazását illetőleg, elég találóan, oda nyilatkozott, hogy ezzel éppen ugy vagyunk, mint némely feltűnő szépségű falusi leánykával, kinek bájai és espritje legalább is berezegi vérre vallanak, mig gyakran a bibor és bársonyban született peer-i magzat valóságos majompofát mutat, és egész életén át csakugyan kevés eszességet tanusit. A hires Hermit-nak egyik csikaját (pépig nagynevű anyától) kétéves korában akármicsoda falusi borbély sem méltatta volna hátaslovául, és a ló mind végig gebe is maradt, a szó szoros értelmében. A leszármazás tehát egymaga csakugyan nem adhatja meg valamely ló jövendő képességét. * * * Ha valami, ugy csakis a gyönyörű őszi idő tette élvezetessé a chantilly-i őszi versenyeket, mert a miként mindenki tudja nemcsak a futamok érdektelensége hanem leginkább ama körülmény is nagyban csökkenté a részvételt, hogy egész Chantillyben nincs valamire való hôtel, melyben az ember néhány napot tűrhető körülmények közt tölthetne. Condé herczeg építtetett ugyan egyet, a Grand Cerf-et, de a legutolsó nagy háborúban kórház lett belőle, azóta pedig iT

Anmale herczeg lakik benne. Pedig Chantilly környéke sokkal többet mutat mint Newmarket, és nagyon csodálatos, hogy eddigelé nem vállalkozott valamely spekuláns ki a lenn érintett hiányon segített volna. E részben Baden-Baden fejedelmi fénynyel és valódi comforttal berendezett nagyszerű szállói, melyek leginkább a sportvilág számára épültek, még az angol versenyhelyeket is százszorosan felülmúlják. A versenyek a „Prix de la Salamandre"-on kivül nem sok érdekkel birtak. A Prix de la Sable-t Mr. Aumont 3éves Attalája nyerte el, melyben gazdája már sokszor csalódott. Attala ellenfelei nagyon gyenge lovak voltak, s egyáltalán nem hiszszük, hogy a Prix de Salamandre-ban futott két évesek valamikor nagy liirre kapnának. * * * Egy igen kompetens és 'szakértő iró szerint Francziaország, annak daczára, hogy mcnló-telepeit tetemesen szaporította, még sem képes a hadsereg számára szükséges pótlovakat beszerezni, irja a „Field" párisi levelezője, mult heti kelettel. Béke idején a lovasságnak 100.000 drb ló kell, melynek tizedrésze évenkint kimustráltatik, de háború esetére és ha a territoriális csapatok felállíttatnak, 500,000 lóra lenne szükség. Francziaországban évek óta 3—3 % millióra rug a lovak száma, melyekből két harmadrésze az igás lovak osztályába tartozván, csakis egy millió marad katonai czélokra. Ez utóbbi meuynyiség, szükség esetére azonnal lefoglalható, s évenkint szigorú összeírások folytán evidencziábau tartatik. A tulajdonosok még bizonyos (25 franktól 5 frankig terjedő) adót fizetnek minden ló után, mely adó évenkint 12 millió frankra rug, és a kivetés körül előforduló nehézségek miatt sok embert a lótenyésztéstől visszatart- A kormány sokkal jobban tenné, ha ez adót egészen eltörülve, inkább a kutyákra vetné ki. A fennemlitett iró szerint Francziaországban , о 4 millió kutya van; ezeknek két harmadrésze öl-eb, melyekért az illető tulajdonosok szívesen a mostaninál sokkal nagyobb adót TÁRCZA. A „Betting Ring" emlékei. Ha majd egykoron a „fogadás" történelmét valami szakavatottabb megirandja, ki fog tűnni, hogy a legrégibb idők óta, a „Ring" kiváló emberei majdnem valamenynyien a társadalom alsóbb rétegeiből kerültek ki. és csekély tőkével kezdték meg működésűket. Minthogy a szóban lévő szövetség takarékos tagjai mint gazdag emberek halnak meg, a többiek pedig kényelmesen élnek, szintén ki fog tűnni, hogy a „bookmaking* nagyon jövedelmes foglalkozás, mig ellenben a „fogadás" jóformán tönkre teszi az embereket. A mostani „bookmaker" leginkább tüdejének ereje által tűnik ki ; kedveli az erős szójárást meg a gyémántokat, s az időjárásnak semmi befolyása sincsen hangjára. E tekintetben a „bookmakerek" régi iskolája valami különös rendszabályt hagyott hátra utódai számára, és ba a történelemnek hitelt adhatunk, g régi emberek nagyon csöndes, tisztességes és jómódú férfiak voltak. Igy példá ul az öreg Brun ton Mihály 1755-ben születvén, hatvanegy évig folytonosan részt vett a doncasteri versenyeken, s 90 éves korában mint dúsgazdag ember balt meor. о Nem egyszer viselte Richmond városában a mayori tisztet és csak akkor érezte magát kissé rosszul, ha tiszttársai előtt valami parliamenti aktát kellett interpretálnia, a mikor aztán gyakran megtörtént, hogy értelmezésével nem voltak megelégedve ; de О О ' mindez nem hozta őt zavarba, mert zsebéből egy marok aprópénzt az asztalra dobván, 4:6 elleni fogadásokat ajánlt fel bárkinek a társaságban arra nézve, bogy a dolgot ő fogta fel helyesen, nem pedig a többi urak. Ebhez hasonló nagyszerű jellem volt William Ricards a leicesteri harisnya-kereskedő, ki épp ugy, mint Brunton, egész életén át mindig kék kabátot sárga gombokkal, drapszinü nadrágot és kamáslit viselt. Fiatal korában harisnyákkal házalt, és útközben valami csekély pénzt nyert kártyán, e nyereséggel egy vidéki verseny alkalmával véletlenül valami győztes „outsiderre" fogadott és csekély kezdetből Regdale Hall urává lön. Valahányszor valami versenyre ment, mindig harisnya-keszletet is vitt magával, melyet aztán útközben eladogatott; ha pedig egy meetingen nyert, cselédjei számára rendesen barna Windsor-szappant és szalagokat hozott haza. Cselédet csak akkor kezdett tartani, midőn már 500 font évi jövedelemre szert tett. Vasárnaponkint egy óráig a bibliában olvasgatott, s e részben épp oly pedáns volt, mint az öreg William Scott, ki kétszer egy évben „

Bailey" szótárát és az imádságos könyvet forgatta. A lóversenyeken való fogadások bizonyára egykorúak magával a lóversenynyel. Már II-dik Károly idejében a versenyek elannyira üzletszerű jelleget nyertek, hogy a törvényhozásnak bizonyos tekintetben be kellett folynia. Lehetetlen volt azonban a fogadásokat akkoriban evidencziában tartani, mivel minden egyes bookmaker saját belátása szerint kezelte a fogadásokat. Valami Ogden nevü uri ember ki 100.000 fontot szerzett már akkoriban a bookmaking után, volt az első, ki ebből valóságos tudományt csinált. Ez 1780-ban vagy valamivel előbb is lehetett. Ogden szintén semmiből lón gazdag emberré, mert az 1797. julius 5-iki „Mor- ning Post" hirdetései közt a következő kérdés olvasható : „Ugyanazonos-e Mr. Ogden (a hires „newmarketi orákulum) azzal az Ogden „nevü egyénnel, ki ezelőtt 25 évvel az „ascoti versenyeken gyalog inent és ott „a csőcseléket mulattatta tréfáival ?" A válasz igenlőleg szólt. Az első „Yearling book"-ot Henry Stebbing, a hasonnevű idomár testvéröcse^e alapította. Ketten aztán a B. Green szövH^e- get képezték. A hires „ Flatcatcber" évben nagyon szerencsések voltak, mert a közönség valamennyi lovukat vette a Derbyre. „Voltigeur" idejében Stubbing túlságosan bizott Zetland lord lovába s megbukott. Ezelőtt hatvan évvel nem igen törődtek azzal, ba valamely bookmaker megbukott. Már 1821-ben a közönség érzékenyebb lón, midőn Frank Richardson, ki „Fortunára" a Legerben erején tul fogadott, fizetéseit beszüntette. A rá következő newmar-