Vadász- és Versenylap 28. évfolyam, 1884
1884-06-05 / 23. szám
• 226 jelentve Mr Harry Giddings-uek három amerikai kanczája, Kovách Zoltánnak egy sárgája és Tököry-nek két furlaner Qgetóje. Igy tehát - mint ott kint hallottuk — ez idén már csak 1—2 kancza fogadható el még Mat-Cameronhoz. Magyar tulajdonosnak trabversenyben nyertes vagy második lovat fele áron, 25 frtért fedez. ORSZÁGOS LOTENYESZTES. Az 1885 ik évi nemzetközi lókiállitás Budapesten október hó 5-től 1 O-ig fog megtartatni, tehát a jövő évi őszi verseny-héttel egv időre fog esni. Azt halljuk, hogy eme kiállítás nagy szabású arányokban terveztetik. A városligeti kiállítási térnek a Hermina-kápolna felé eső szögletében 800—1000 lóra fognak ideiglenes' 1 istállók építtetni, s minden egyéb egészségügyi és kényelmi szükségleten felül egy bekerített körönd is lesz a lovak bemutatására kocsiban és lovas alatt. A kiosztandó érmeken és díszokleveleken kivül még 26000 frauk díjösszeg is fog a jury rendelkezésére bocsáttatni. A szervező bizottság Kozma Ferencz miniszteri tanácsos elnöklete alatt már elkészítette munkálatait, melyek eredményeként az országos kiállítási bizottság — mint értesülünk — már legközelebb magyar, ue'met, franczia, angol és olasz nyelven szétküldi a felhívást a bejelentésre, továbbá a részletes programmot s a bejelentő iveket ; mely nagyérdekii dolgozatokat lapunkban is közölni fogjuk. A bejelentési határidő folyó évi október hó végére lesz kitűzve. Egyelőre csak annyit tartunk felemi itendönek, hogy a kiállítás 3 főcsoportra fog oszlani, u. m. : a) A kisebb tenyésztőknek gazdasági melléküzemként tenyésztett lovai. b) A nagyobb ménesek collektiv kiállításai . c) Az egyes jelentékenyebb tenyészvidékek népies lótenyésztésének az illető lótenyészbizottmányok által szervezendő collektiv kiállítása. E három főcsoportban a következő osztályok lesznek : I. Telivér: arab, augol. II. Hátas lovak: nagyok, közép és kisebbek. III. Hámos lovak: nagyok, közép és kisebbek. IV. Igás lovak : nori jellegűek. Egyéb fajták. V. Málhás lovak és pounyk. * * * Azt halljuk továbbá, bogy a lókiállitás alkalmával tartandó rendes őszi lóversenyek alkalmával nagy nemzetközi lóversenyek is terveztetnek oly tekintélyes dijakkal, melyek alkalmasak lesznek a continesnek, sőt Angliának is legjobb lovait a budapesti gyepeu egyesíteni s ez által saját telivér-teuyésztésünkuek ínegbecsülbetlen mértékét nyújtani — s egyúttal a kiállítás befejezésére egész Europa sport-közönségét és touristáit ide vonzani. Ha például egy nemzetközi futam 60,000 frankos díjjal, csupán korteker és nyeremények szerinti sulykiegyenlités mellett, minden poenalitás nélkül tűzetnék ki s egy második nemzetközi nagy handicap 30—40,000 frankos dijjal állapíttatnék meg, talán nem volna tul-vérmes a remény, saját legjobb lovaink mellett az angol Derbyben, a Grand prix-ben, az Oaksban, a Goodwood Cup bau — a berlini Unionban — a hamburgi és scandinav Derbyben helyre futott lovak legjobbjait a budapesti nemzetközi lóversenyekben együvé óhajtani. 23'/ 2КоЬегЬ! van Son i234567 Vadász- és Verseny-Lap. Ugyanazon időre nagy nemzetközi trabversenyek is terveztetnek, melyeknek talán 40.000 frankra terjedhető dijai szintén idevonhatnák Európának legjobb ügetőit, sőt talán az Oczeánon át is némi vonzerőt gya- | korolhatnának. Figvelemmel fogjuk kisérni az 1885-iki nemzetközi lókiállitás és versenyek ügyét, s minden ujabb mozzanatról tájékoztatni fogjuk olvasóinkat. VADÁSZAT és LÖVÉSZET, Bécsi galamb-lövészet 1884-ben. (Nyári idény.) I. nap. Héttő, május 19. I. Tétverseny 1 galamb. 26 meter. Tét 10 frt. Gróf Trauttmansdorff 1203 I Lőttek még : hg Auersperg Ferencz, br. Bianchi, hg Croy Károly, gr. Gatterburg, hr. Springer Alfréd, br. Mecklenburg Károly. Versenyérték : 63 frt az elsőnek. II. Tétverseny. 1 galamb. 26 meter. Tét 10 frt. Br. Mecklenburg Károly 1234561 . , Hg Braganza 123456$ 1 megosztva Lőttek még : Br. Springer A., Meichl Tivadar ur, gr. Gatterhurg, gr. Trauttmansdorf Frigyes, Meichl György ur, hg Croy K., hg Auersperg F. Versenyérték : 81 frt az elsőnek, megosztva. III. Megnyitó-Handicap. Tiszteletdíj körülbelül 3C0 frt értékben az elsőnek és a másodiknak. 7 galamb. Tét 25 frt. Az első és második osztoznak a téteken, levonva a harmadik számára háromszoros tétet. Junius 5. 1884. I II III 26 Gr. TrauttmansdorffF.1230456 26 Br. Bianchi 0102345)67 26 Hg Croy Károly 1023450)60 27 Sehawel Jakab ur 0123450)60 26 Br. Mecklenburg К. 1023040 24 1/ 2Meichl Tivadar ur 0123040 22 Gr. Eitz Jakab 1023040 25'/ 2Meichl György ur 010230 24i/ 2Gr. Gatterburg 102030 25 Hg Braganza 00120 23 Hg Auersperg Fer. 00120 24 Br. Springer Alfréd 0010 Versenyérték : Tiszteletdí j és 112 frt 50 kr. az elsőnek, tiszteletdíj és 112 frt 50 kr a másodiknak és 67 frt 50 kr. a harmadiknak. IV. Tétverseny. 1 galamb. Handicap. Tét 10 frt. 25 1/„Meichl György 1(231 T 23 Hg Auersperg F. 1 (23$ 1 m eS° sz t™ Lőttek még : Bianchi ur 26 meter, gr. Trauttmansdorff 28 meter, Sehawel Jakab ur 27 meter, hg Braganza 25 meter, Meichl Tivadar ur 24'/ 2 meter, br. Mecklenburg К. 26 meter, hg Croy 26 meter, van Son 25 (/ 2 meter, gr. Gatterburg 24'/ 2 meter, br. Springer Alfréd 24 meter, gr. Eitz Ja- kab 22 meter. Versenyérték : 58 frt 50 a két első mindegyikének. V. Handicap. 5 galamb. Tét 20 frt. A másodiknak kettős tét. 28 Gr. TrauttmansdorffF. 12345 (671 I és II 24 1/ 2Meichl Tivadar ur 12345(67$ megosztva Lőttek még : Sehawel ur 27 meter, br. Bianchi 26 meter, Meichl György 25y 2 meter, hg Auersgerg F. 23 meter, gr. Eitz 22 meter, hg Braganza 25 meter, gr. Gatterburg 24'/ 2 meter. Versenyérték : 81 frt a két első mindegyikének. VI. Handicap. 5 galamb. Tét 20 frt. A másodiknak kettős tét. 26 Br. Mecklenburg К. 12345671 I és II 23 Hg Auersperg F. 1234567$ megosztva Lőttek még: Meichl T. ur 24'/ 2 meter, gr. Eitz J. 22 meter, gr. Gatterburg 24'/ 2 meter, Meichl Gy. ur 25'/ 2 meter, Sehawel J. ur 27 meter, gr. Trauttmansdorff F. 28 meter. Vevsenyérték : 72 frt a két első mindegyikének. VII. Handicap. 5 galamb. Tét 20 frt. A másodiknak kettős tét. 23 Hg Auersperg F. I2345( T , TT 26 Br. Bianchi 12345$ 1 tís 11 m eS<> sz t™ Lőttek ínég : br. Mecklenburg 26 meter, gr. Trauttmansdorff 28 meter, gr. Gattersíjurg 24'/ 2 meter, gr. Eitz Jakab 22 meter. Verseny érték : 54 frt a két első mindegyikének. VIII. Handicap. 7 galamb Tét 25 frt. A második tételét menti. 24i/ 2Gr. Gatterburg 0123456 I 23 Hg Audrsperg F. 0123450 II Lőtték még : gr. Trauttmansdorff Fr. 28 m. br. Mecklenburg К. 26 m ., gr. Eitz Jakab 22 m. Versenyérték : 87 frt 50 kr az elsőnek, 25 frt a másodiknak. ATHLETIKA és TESTGYAKORLATOK. Páristól Rómáig és vissza gyalog. M. Viktnr Martin arra a nehéz és szép feladatra vállalkozott, hogy e fentebb emiitett 4612 kinetemyi ntat 50 nap alatt akarja letenni, melyből egy napra átlag 91 kilometer jut vagyis 12'/ l 0 osztr. mértföld. Y E G Y E S. Berzencze és Grossvezir bevégezték versenyearrierejöket. Előbb nevezett a gr. Károlyi Sándor tulajdona lett, ki azt fóthi ménesében fogja alkalmazni ; utóbbit a magy. k. kormány vásárolta meg. * t -i mecklenburgi nagylierczegi ménes telivér anyaga Rabcnsteinfelden f. hó 24-én kerül árverés alá, a hamburgi versenyek után. * . * Bibelot, mely ezentúl a hg Schwarzenberg Ferencz színeit viseli, az akadály-pályára idomittatik. * # A bécsi galamb-lö versenyek idei első félévi seasonja is vége felé közeledik. Legeredményesb lövök hg Trauttmansdorff K„ Sehawel Jakab, báró Mecklenburg, gróf Trauttmansdorff és az egyik Meichl testvér. — Mihelyt időnk és a feldolgozandó tárgyhalmaz engedi : ugy a budapesti mint a bécsi és prágai lóversenyek összeállított eredményeinek százalékos classificatióját hozzuk. * * 3000 meteres skiffverseny. A Budapesten 1884 junius 22-én tartandó regatta bizottsága közhírré teszi, hogy a skiffverseny (nemzeti hajós egylet rendes dija) pályája 2500 meterről 30Ó0 meterre meghosszabbittatik. Egyebekben az eredeti feltételek változatlanul megmaradnak, # A kik a nyáron át hidegvíz gyógymódot akarnak használni, oly helyen mely kellemes szórakozást, nagyszerű természeti szépségeket és kellemes társaságot nyújt — azoknak a legmelegebben ajánlhatjuk Vaskovics ur ily intézotét, mely éppen csak 10—14 napja nyittatott meg a Széchenyihegyen, Budán. Megtekintettük a nagy fürdő-termet és czélszerüen berendezett helyiségeit, melyhez foghatót mostanában igen kevés helyen láthatni ; a kényelmes és jutányos szobák, jó vendéglő (az Eötvös-féle) a szomszédságban, nagyszerű levegő, zene, concertek, kirándulások a legelső külföldi ilynemű intézeteket felesleggé teszik. Mi ehhez képest Radegund, Rohit9 stb. — Itt nincs unalom s ez az első, hogy valaki egészséges legyen. Aztán a vasúti közlekedés a fővárossal, a fürdők stb. a lehető legjutányosabb azok részére, kik csak a kúrát akarják használni. Kívánatra árjegyzékek és minden felvilágosítás az intézethez intézett megkeresésre, szívesen küldetik. — Alkalmilag bővebben ismertetjük e remek fürdő- és társalgó-helyet, melylyel a tulajdonos és szeretetreméltó neje a fővárosnak valóban egy egészségi díszhelyet teremtettek. Felelős szerkesztő é.s kiadó-tulajdonos : Sárkány János Ferencz. Szerkesztőtárs : Dráveczky Anrál. N Y I L T T К R. Minden a lapunk administr átlójára vonatkozó megkeresésekre a szerkesztői hivatal (Nemzeti Casino II. emelet) naponkint d. u. 4 órától 7-ig ad felvilágosítást. Ajánlatok. Kezelő erdész, ki önállóan is működött már, miről legjobb bizonyítványokkal szolgálhat, ajánlkozik mint ilyen, szerény feltételek mellett; — kezelése alatt vadaskert is volt már. (Igen ajánljak, személyesen is ismervén őt, s alkalmasnak találnák kisebb uradalmi vagy városi erdőségek vezetésére. Szerk.) — Bővebb tudósítást ad : Szigety Gyula, Buda pest, IV. ker., só-uteza 6 sz. 7. ajtó. BACHRUCH A. ékszerész Budapesten, váczi-utcza 25. sz. ajánlja saját készítményeit aranyban, ezüstben, drágakövekben. Különlegességek : phantasie-tárgyak, versenyés vadász-dijak saját mintázatok és rajzolatok szerint.