Vadász- és Versenylap 27. évfolyam, 1883

1883-12-13 / 50. szám

460 Vadász- és Versmy-Lap. Deczember 13. 18o3. A lovak átalános megítélése a fogyasztók szempontjából. Gr. Lehndorff Györgytől. (Folytatás.) Atalában véve, a mi fogyasztóink anynyiban nagyon is nagy theoretikusok, a mennyiben a külszinbe sok bizalmat helyeznek. Nem tekintve ama nagyon természetes óhajt, hogy paripáikkal vagy kocsilovaikkal föltűnést kelthessenek, ennek nagyrészben az az alapoka, hogy belföldi fogyasztóinknak csak elenyésző kisebbsége elég gazdag arra, bogy a megvásárlóit lovakat maga felhasználja. Kilencztizedrész már a vételnél az eladásra gondol, minélfogva a könnyen értékesíthető küllemet a kipróbált képességnek eléje helyezi. Hogy a tenyésztők ez irányzatot tehetségök szerint támogatják, senki sem fogja nekik vétkül tulajdonítani, mert a külszint mindig olcsóbban előállíthatni, mint a szilárd valóságot. Aztán a szókifejezések is rögtön kéznél vannak, a melyek szerint a látszatot a való ság s az Ígéretet a teljesedés jelszavával jelzik. Igy aztán épen nem tűnik nekünk föl, ha például a dölyfös tipegést „jó járás"-nak („ez tud menni!") halljuk elkeresztelni; pedig hát ép oly nagyon sok a különbség egy briliáns akczió és a valódi „menni tudás" közt, miut egy váltónak kiállítása és kifizetése közt. Jellemző a német és angol szólásmód közt való összehasonlítás. Egy szép és szabályos alkatú lovat nálunk úgyszólván rendesen „jó ló" kifejezéssel jeleznek ; az angol ellenben : nice, beautiful, handsome, góodlooking (csinos, szép, takaros, jó külsejű) jelzéseket használ, de soha sem él ily lovaknál a good horse (jó ló) kifejezéssel. Ez az epitheton Angliában csak a bebizonyult jóságot, a kipróbált képességet illeti, akár a versenypályán, akár a vadászaton, akár az országúton avagy nehéz teher húzásban és bárhol, — s némileg ama félelemből, hogy a megvesztegető küllemre az eladó nagyon is nagy súlyt fektet, gyakran hallhatni a vevőt a ló feldicsérésekor ily válaszra fakadni: „handsome is who handsome does" (szép az, a melyik szépen működik.) A briliáns akczió kétségkívül nagyon megvesztegető, s az ismét-eladást lényegesen megkönnyiti; ám ha én valamely lovat erőfeszitő használatra vennék, a pompázó akczióban bizalmatlankodnám. Az azzal egybekapcsolt tüntetés czéltalan fogyaszt tetemes menynyiséget ama gőzből, melyből a gépnek, a legmagasabb képesség kifejtésénél soha sincs fölöslege, s igy rövidebb ideig, vagy kevesebb képességgel kell dolgoznia. Hogy a ló erejéből a lehető legnagyobb hasznot vonhassuk, ugy akcziójácak, mint vérmérsékletének nem szabad tüntetőnek lenni, hanem gyakorlatiasnak és takarékosnak. Nyugodt vérmérsékletű lovaknál még a nem egészen szabályos akczió sem alterálja nagyon a képességet, a mig esak bokáját össze nem veri; ellenben egy tökéletesen szabályszerű akczió ama nagy, gyakorlatias előnynyel bir, hogy ama lovak, melyek ezzel birnak, tapasztalásom szerint (ceteris paribus) tartósabbak, vagyis nem nyűnek el oly hamar, mint a szabálytalan járású lovak. A csülköket, a többi testrészhez képest, nálunk átalában kevés figyelemben részesitik, holott a csülök és annak állása ép az a géprész, mely a járás kényelmességére és biztosságára, mint szintén tartósságára és erősségére illetőleg az egész lónak korán elnyüvésére nézve, a legmérvadóbb jelentőségű. Csupán a bosszú, puha csülöknél látjuk rendesen az akadékoskodást; ám én sokkal inkább szeretem ezt, mint a hosszú merev, vagy akár a kurta merev csülköt is. Utóbbi, természetesen, az avatatlanra a ,nagy erő benyomását gyakorolja, de valósággal az ily lovakat csaknem mindig kellemetlen lovagolni, mivelhogy nincs nagyot ölelő, ruganyos lépésök, rendszerint korábban is elnyűnek mint a ruganyos-csülkűek, mert bizonytalan járásúak s könnyen indaganatot kapnak. Kétszeresen nehéz, valamely merev csülöknek a megitélése, ha az nem a rendes helyén áll, azaz nagyon messze előre van a patában; nem ritka, de vajmi ritkán figyelembe vett hiba. A talptekék (Ballen) akkor aránytalanul hosszúknak látszanak, mig a pártacsont előlapjával szorosan a pata felső szélére nyomúl elő s menéskor ezzel zsurló dásba jön. Az ily csülökállású lovaknál eltűnik rendszerint a nyir, kapta tetemre hajlandók, megerőtetés után bárgyún mennek s könnyen felbuknak. Ha már a csülök állása nagymérvű befolyást gyakorol a ló használhatóságára, talán móg inkább elmondhatni ezt a patáról. Itt is különböző felfogás uralkodik valamely ló becsére nézve Angliában és Németországban. Angliában soha sem fordul elő, hogy valaki verseny-, vadász-lovat, paripát avagy bármely használati lovat venne, mielőtt lábait föl nem emeli s a patákat gondosan meg nem vizsgálja ; Németországban ilyesmi csak a ritkaságok közé tartozik. A kifogás tulajdonképen csak a nagy, lapos paták ellen szokott nyilvánulni, a mi ismét csupán a tetszetős küllemnek a kultuszából magyarázható ki; mert habár semmi kétséget sem szenved, liogy a tepsiláb átnyomott talppal a gyors munkára alkalmatlanná teszi a lovat, annyi bizonyos, hogy a Németország északi részén levő ménesbeli lovaknál a szük és meredek pata gyakrabban képezi a használhatóság akadályát, semmint a lapos pata. Ama patahiba létezéséről, mely Angliában egy használati lovat csaknem értéktelenné tesz, — értem a szokásos patkó-tiprdst, nálunk csak kevesen tudnak valamit, holott e hiba Németországban sem tartozik a ritkaságok közé. Van Németországban egy jelző szó, melyen tulajdonképen az átalános ló megítélés alapszik; a szónak ,

correct" a neve. E jelzés a szokott beszédmódban csak a lábak idomulására vonatkozik. Ha valamely lónak nincs nyul-teteme, csontpókja, csűdteteme, hosszú, puha csülke, lőcslába, előretolt térde, és sem befelé sem kifelé nem áll: az, „correct"-nek mondják 8 rendes lépésmódra is használható a „correct" kifejezés. A testnek és csontoknak egyéb hibás alakulatai e terminus technicustól érintetlenül maradnak; mindamellett a nagy közönség előtt a legjelentékenyebb censura érvényével bir, ba valamoly szabadalmazott hibaismerő azokat correcteknek nyilvánitja. Valamely lapos bordájú, merev vállú, hosszúkapcsú, rövid, izomtalan előkarú, hoszszú, vékony szárcsontú, csavart nyakú sat. állat azért még mindig „correct" marad. Még a hippologikus gyűléseken is, melyeken a „tenyésztési elv" kedvencz thémája vitattatnék, csaknem mindig halljuk a korrektséget, mint a tenyészmén minősitvényének A-ját és O-ját hirdetni. Igaz, bogy a „

correct" szó hippologiai jelentése, nem egészen szabatosan megállapított fogalom s mindenkinek szabadságában áll, azt másképen értelmezni. Igy, egy izben egy nagy gyűlésben, melyet hippolog tekintélyek tartottak, hallottam, midőn egy ismeretes zoolog az előtte szólót ama kérdéssel interpellálta, vájjon mit ért a „

correct" szó alatt, mire a válasz imigy hangzott : „Correctnek nevezem azt a képet, melyet én magamnak egy jó ló felől alkotok." (Sic ! ! !) Uyeténképen kétségkívül föl van jogosítva mindenki, hogy eme fogalmat alkalmazhassa arra a képre, mely épen előtte lebeg. Ha azonban jogosultnak ismerjük el a „correct" szónak ez értelemben való alkalmazását, akkor amiatt minden tárgyi discussiót lehetetlenné teszünk s én azt ajánlanám, hogy azt a szót mindaddig száműznők hippologikus tárgyalásoknál, mig annak jelentése változtathatatlanul meg nincs állapítva. A lónak megkívántató alkatára vonatkozó vélemények sem nem osztatlanok, sem nem változatlanok. A változtatásokra való hajlamokat rendesen, a minket a gyakorlatban messze túlszárnyaló angoloktól kapjuk. Igy, például, az utolsó évtizedekben, az előkar és az élőláb szárcsontja közt levő hosszviszonyok fölötti vélemények jelentékenyen megváltoztak. A régi iskola (s ennek még mai napság is vannak pártolói) mitől sem félt inkább, mint a térd lazulásától s előretolultságától s ez ellen legbiztosabbnak tartották a lehetőleg bosszú szárcsontot, lapos térdállással. Mi most már ellenkező nézetben vagyunk. Azonban a hátsó lábakban a megfelelő hosszviszonyok még sok tekintetben nem vétetnek figyelembe, holott az erőműtannak ugyanazon elvei ép annyira ellene szólnak a magasan a talaj fölött álló csánkuak, mint a magas előtérdeknek. A váll és keresztcsont ferde fekvéséről szóló tanban is lényeges haladás mutatkozott az ujabb időben a hippologikus körökben ; de a hátsó felczonib fekvését hosszát I (a csipőtől a térdhajlásig) ritkán vonjuk bej ható vizsgálat alá — s én meg vagyok győI ződve, hogy a lótulajdonosok nagy többsége épen Dem tudja, vájjon emez, az utántolásra s különösen a nagy lépés-akezióra nézve oly fontos géprész lovaiknál hosszú-e avagy rövid, s meredek e vagy rézsút-fekvésű ? A csánk ellenben kedvencz tárgyuk a német theoretikusoknak a bírálatra nézve. Mily okosnak tűnik föl önmaga előtt a hibakutató, ha valamely éles elhajlást vagy sérült vonalat fedez föl. Hogy mindkét jelenség olyan, melyet figyelmen kivül nem hagyhatunk, az bizonyos; azonban nem szabad minden esetet egy kalap alá vonnunk. A mi először is a nyultetemet (sérült vonal) illeti, az kétségkívül mindig nagyon kellemetlen adalék; de ha annak jelenlétéből a lónak használhatóságára vagy használhatatlanságára nézve kell következtetést vonnunk, először is boneztani helyzetével kell tisztába jönnünk s csak aztán a gyakorlati tapasztalás nyomán annak káros voltának a fokát megállapítanunk. Nagyon sajátságos ugyanis, mily kevés ember van tisztában magával a fölött, mi talajdonképen a nyultetem, s gyakran még a legnagyobb hibaismerők is nagyon furcsa zavarba jönnek, ba azt kérdezzük tőlök, ugyan miben áll tulajdonképen a nyultetem s melyik izűletrészen fekszik az; pedig úgyszólván minden gyerek tudja, milyen a nyultetem. Átalános nézet szerint a nyultetem : csontizzadmány a koczkacsonton. De ha a fáradságot nem resteljük s minden látszólag nyultetemmel terhelt csánkot, melyet gyepmestereknél és lóhús-árusoknál fölkutathatunk, kifőztünk és skeletezünk, akkor az illető helyen, a hol a nyultetem kívülről fölismerhető, soha sem fogunk csontizzadmányt (Exostose) találni. Nekem legalább ez még nem sikerült s a berlini állatorvosi iskola egyetlenegy gyűjteményében sem lelünk egyetlenegy oly csánkot sem, melyen ép azon a helyen kizárólag exostoset találnánk, mig pók-preparátumok minden lehető változatban bőven találhatók. Én tehát azt hiszem, hogy a nyultetemnek nem csontizzadmány az oka. A hátsó lábnak hátsó oldalán, a csánktól lefelé (épúgy mint az előszárcsontnak hátsó oldalán) fut le egymásután a három hajtóizom, melyek alsó végeikkel a csüd-, pártaés patacsontokboz fűződnek. A szárcsoDthoz legközelebb fut a esüdesont hajtóizma. Ez csak a csánktól terjed, a hol a szökcsontok alsó végéhez, a koczka- és gulacsont-