Vadász- és Versenylap 27. évfolyam, 1883

1883-02-08 / 6. szám

MEGJELENIK E LAP MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN VÁDÁSZ- ésTERSEHI-LÁP EGYSZERSMIND AZ ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS LAPJA. A «MAGY. LOVAREGYLET», A VIDÉKI VERSENYEGYLF­TEK, S AZ ÖSSZES MEGYEI LÓTENYESZBIZOTTMÁNYOK HIVATALOS KÖZLÖNYE. ELŐFIZETÉS: EGÉSZ ÉVRE 12 FORINT, FÉLÉVRE 6 FORINT A SZERKESZTŐSÉGBE (BUDAPEST, HATVANI-UTCA NEMZETI CASINO II. EMELET) KÜLDENDŐ. 6. sz. Budapest, 1883. február 8. XXVII. évfolyam. t Tolnai id. gr. Festetics Tasziló, a Magyar Lovaregylet tagja, es. kir. lovass. tábornok, cs. kir. kamarás, az arany-gyapjas rend-, és sok más jeles bel- és külföldi lovag-rendek vitéze, a 2-dik dragonyos ezred tulajdonosa stb. — elhunyt 1883. február 5 én Bécsben, 70 éves korában. A megboldogult, békében a hazának s a gazdászatDak, háborús időkben az uralkodó háznak egyik legvitézebb katonája és vezére volt Atyja tolnai gr. Festetics László, anyja Hohenzollern-PIechingen Jozefa hgnő volt. — Oly családból származván, melynek ősei Ma­gyarország és a birodalom nagy barczaiban már a mult századokban vezéri szerepet vit­tek (nevezetesbbek 1. Pál 1040., és I. József, Mária Theresia királyné idejében; ez utóbbi mint önálló hadsei-eg-parancsnok s fővezéri helyettes több csatát nyert) — ő is a katonai pályának szentelte életét. — Iskolái végezte után, fiatal éveiben a R-uss-liuss-ároknál szol­gált s kitűnő lovas hírében állt, — de 1840­ban, atyja halála után, disponibilltásba lépett s hazajött, hogy terjedelmes jószágainak igaz­gatását átvegye, miközben a már nagyatyja által a mult század vége felé a'apitolt fenék­keszthelyi ménes javítása egyik főteendője lett. Mint lovassági tiszt eleget tapasztalá, hogy az addig a tenyésztés javitására hasz­nált spanyol és arab mének nem elégiték ki a hadsereget, s hogy különösen a lovasság tiszti karának erősb és menősb lóra van szük­sége, s feltett czélja lett, hogy az eredetileg jóvérű és kitartó (mintegy 300 lóból álló) de kis termetű ménest fokonkiut oly nagyságig emeli, mely mind a nemesb katonai, mind a kiválóbb kocsiló kellékeivel bírni fog. É vég­ből a kiválogatott erősb kanczákhoz ő hozatá a keszthelyi ménesbe 1847-ben az első angol telivér csődört, Spotled Boyt, mely keresztezés­nek meglehetős eredmény e is lett. — Nem dobá el azonban e mellett a keletről már ko­rábban (atyja idejében br. Fechtig által ho­zott) igen derék és kitűnő Mandzort, Kalifet stb., melyek, különösen az első mint Pepinier csődör után 1833-tól 1857-ig számos derék ivadék maradt. Az 1848-ban kiütött olasz háború hirére ismét aciivitásba lépett, s végig küzdé a ne­héz időket Radeezky táborában a véggyő­zelemig, s a háboiú végén mint huszár-alezre­des hagyá el bajtársait, s ismét hazajött gaz­dálkodni. Működése e téren is kitűnő volt; kedvencz foglalkozása azonban ménesének ja­vítása volt; az általa követett eljárás (a fokon­kint i javítás) kissé lassan ment ugyaD, de kö- I vetkezetesen haladt; a kisebb kancza-anyagra az 50-es években ismét két arab-esődürt szer­zett; az egyiket, IIa dzsi-Derwisht, báró Schön­berg hozta az arab_sivatagból (a Nedjid-törzs­tői), a másikat (Merjan Komse) Garger ur hozta Kis-Ázsiából; az előbbi, egy igen re­mek-alkatú, erős csontozató, s mindamellett a legnemesb formákkal biró sötét pej mén volt, mely igen sokat javitott. 1860-ban a gróf Angliában volt, s an­nak lótenyésztésén nézett körül, ugyanekkor vásárlá meg és liozá baza Aleppo angol teli­vér-csődört (ap. Alarm, anyja Palmyra, Sul­tantól) ; ez egy 16 markos, sok nemességgel és szép alkattal, de kevés fundamentummal biró inén volt, ivadékai azonban meglehe­tősek lettek. — 1862-ben a bábolnai ménes­ből szerezte VII. Achill Agát, — s 1865­ben Angliából ismét egy teíivér-mént: Lord Chesterfieldet, a Voltigeur és Touchstone csa­ládból; ez is 16 markos, igen erős alkatú és csontos világos pej ló volt, de kevés ne­messséggel s a keszthelyi ménesnek — szép formákban generatiókon át megállapitott re- 1 nomméját nem igen emelte. Annyi azonban láttszott, houy a két utóbb vásárolt angol csődör után a ménes egy része 15^2 —16 markokra emelkedett, s menési képességben is nyert. — A ménes akkortájban a fenéki, körtvélyesi, hidegkúti pusztákon volt elhe­lyezve, az évjáratok egymástól és az anya­kanczáktól elkülönítve; mig az évenkinti fel­állítás (30—35 paripa és kocsis-lónak való 4éves) a keszthelyi kastély istállóiban volt, — melynek lovardájában azok, részint a grófnak személyes iskolázása mellett, részint lovászmester által lovagoltattak és hajtattak be. Ö maga, mint a legkitűnőbb lovasok és vivók egyike volt ismeretes a hadseregben. Időközben, az 1859-ki olasz-franczia há­ború kitörésekor, sietett kardját felajánlani az uralkodónak, s mint tábornok egy dandárt vezetett az V-dik hadtestnél; résztvevén a magentai és solferinoi ci-atákban, s ez utóbbi­ban megsebesülvén, — 1866-ban, a birodalmat két oldalról fenyegető ellenség ellen ismét tá­borba szállt, s régi bajtársaihoz (Benedek, Edclsheim, Gablenz,) Csehországba sietett, hol már mint altábornagy egy hadtestet (a IV-dik) vezényelt. A königgiiltzi csatában sú­lyosan megsebesült, egy golyó lábfejét sodrá el, s képtelenné tevé őt tovább az activ szol- ; gálatra. — Elhalmozva az uralkodó kegyei- j vei, felgyógyulása után ismét jószágaira uta­zott, s még inkább a gazdászathoz s állatte­nyésztéshez látott; uradalmai minta-gazdasá­gok voltak a környék részére. Aíz időbe (1869) esik a régi pesti ver­seny-egyletnek ujjá szeriezése, s a bécsi Jockey-Club alakitása; mindkettőhöz csatla­kozott. Az utóbbinál elnökké vá'asztatott, a pestinél az igazgató-tanács tagjává. Néha pár lova is jelent meg a gyepen (I870 ben Al'i­gator és Vagabund), de az e téren va'ó nagyobb tevékenységet unokaöcscsének (Festetics Ta­sziló gr. II.) engedé át, ki már akkor kez­dett szerepelni, s ki (mint á'talánosan isme­retes) nemsokára jelentékeuy eredményeket ért el, az utóbbi időkben már saját tenyész­tésű lovaival ugy itthon, mint Németországban és Angliában, s kinek hivatása lesz majd va­lószínűleg az öreg tábornok kedvencz eszmé­jét, a félvér-tenyésztést is méne.-eiben oly magas tokra vinn ;, mint azt az utolsó bécsi ló-kiábitáson (1882 máius) Nightwach ivadé­kaiban már nagybátyja maga is látá; e so­rok irója tanuja volt, mint jött ki beteg­ágyából az öreg tábornok, a régi lovas tiszt, hogy láthassa unokaöcscse kiváló productu­mait, mikről a hir hozzá is eljutott, s mi­végből (két cselédjére támaszkodva) járá be a lókiállitást. — Pár év óta sokat betegeske­dett, s feltörő sebei (különösen lába) miatt csak kézi bot segítségével járhatott. Gr. Ha ler elhalálozása után ő felsége, megemlékezve annyi hű szolgálatáról, lovassági tábornokká s a magyar testőr gárda kapitányává nevezte ki; oly nagy megtiszteltetés, mi csak ritka szerencsést érhet; de ő, kit az, mind szemé­lyes érdemei, mind fényes családjának magas összeköttetései folytán leginkább megilletett volna, megköszönte ez utóbbit s nem fogadá el. Temetése febr. 7-kén Bécsben történt, s oly nagyszerű volt, minőt a császárváros rég nem látott . . . Sok is volt az ismerőse, fia­talságának, férfi korának legszebb idejéből, miket többnyire a birodalmi fővárosban töl­tött. — Az összes magyar, osztrák és cseh­főnemesség és katonaság, az uralkodó ház tő­herczegjei és maga O Felsége is megjelent az elhunyt derék hős végtisztességére Hült tetemei Keszthelyre, a családi sirboltba szállíttattak. — Alig végezzük e sorokat, s talán már egy más, szintily érdemes élet ki­alvását kell jeleznünk; a meghalt tábornok öcscse, tolnai gr. Festetics György, (a volt magyar kir. miniszter, korona-őr és a magy. kir. főudvarmester) szintén halálos beteg<-n fekszik. Az ég könyörüljön rajta. S.J.F.

Next

/
Thumbnails
Contents