Vadász- és Versenylap 27. évfolyam, 1883

1883-10-11 / 41. szám

Október 11. 1883. Vadász- és Verseny-Lap. Erdélyi ügyeink. (Vége.) Most áttérek a t. czikkiró ur 3-dik indítván j ára: az ügetőversenyek behozatalára, ugy kettős, mint 4-es fogatokkal, ugy sebesség, mint győzősségre irányozva. Ez egy oly inditvány, melyet az egész országrész lótenyésztő közönsége csak örömmel fogadhat, ennek kiviteléért csak köszönetét fejezheti ki; méltóztassék a t. czikkiró ur mint indítványozó ez ügynek élére állani, egy társulatot alakitani, Erdély lótenyésztőit ez ügy érdekéhen megnyerni, közös adományok utján az erre szükséges összeget mint dijakat biztositani, s bizonyára ennek jó hatása el nem maradand, igénytelen közreműködésemet e nemes ügynek, minden tőlem kitelhető módon felajánlom. A mily pártolója voltam s vagyok jelenben is a telivértenyésztés és lóversenyeknek, ép ugy ajánlom fel szolgálatomat — ezek kiegészítő részének — az ügetőversenyek pártolásának tőlem kitelhető tettekben és áldozatokkal, s csakis azt az egy kikötést vagyok bátor tenni, hogy itt idővel, ha részvétlenség, concurrentia hiányában, a Wesselényi és Bánffy-lovak jönnének be mint elsők, ez mint hiba ne nekünk tudódjék be. Ha egyesült erővel, közakarattal, áldozatok árán állitjuk fel lótenyésztésünk e hatalmas emeltyűjét, az ügetőversenyeket, ezt igen, csakis üdvözölhetem, s ekkor lehet reménységünk magas kormányunk segélyére is, de tétlenül azzal kezdenünk, hogy kormányunktól államdijakat eszközöljünk ki, ezt semmi szin alatt helyeselni nem tudom. Minden ilynemű intézményekben elvem az, hogy előbb segitsünk, emeljünk, tegyünk ön-erőnkön is valamit, s ekkor kötelessége az államnak ezt pártfogásába venni. Mondhatná a t. czikkiró ur ellenvetésűi, miszerint lóverseny czélokra is igy adja. Erre nózve kivánom megjegyezni, miszerint előbb alakult meg Erdélyben a lovaregylet, melynek tagjaivá lettek Erdély lókedvelőinek nagy többsége; ez urak áldozatkészsége hozott létre számtalan dijakat, s ennek kifolyása ama segély, melyben évente kormányunk részesit; de hogy e lovaregylet — bármint nem cultiválja is practieumban — de hogy elvileg kimondja, miszerint Erdélyben a telivér nem tenyésztendő, ezt kétlem, de még inkább azt, hogy az évente megszavazott 28,000 forinthói, kormányunk ily elvek kitűzése mellett nekünk valamit is juttasson. S most végre midőn t. czikkiró ur fennevezett czikkében a telivértenyésztés indokolatlan terjesztésének szándékával minket kettőnket vádol, midőn igyekszik kimutatni, hogy bármit tettünk is ez ügyben, semmi eredményre jutni nem tudtunk, és akkor, midőn Erdélynek ez egyedüli versenyét éveken át fentartva, az államdijakat biztositni, ezek iránt az érdekeltséget felkelteni igyekeztünk, s zsebeinknek megfelelő s tőlünk kitelhető példával menve elől, ezáltal esak szánalmat gerjesztve, ez ügyet nevetségessé tettük; midőn, mondom, e nemes sport iránt való részvét felkeltésének érdekében tett minden igyekezetünk daczára — saiát fészkünkben is — számtalan oly hangokat hallunk, melyek e törekvéseinket oknélkülieknek, czélra nem vezetőknek bélyegzik, midőn részvét, áldozatok hozatala, tettek helyett, az ezeknél annyival könnyebb krilizálásokkal, tényleges részvét helyett, működéseink rosszalásánál egyébbel nem találkoztunk, mindezek daczára ki kell jelentenem, s tiszta meggyőződésem, hogy Wesselényi Béla t. barátom is egyet ért velem abban, hogy mint eddig, ugy ezután is a telivértenyésztés, a versenyek fentartísának minden tőlünk kitelhető módon terjesztői, pártolói leszünk és maradunk, s nem tehetjük fel Erdély sporlférfiairól, hogy a telivérek mellőzését elvileg I helyben hagynák s ezek eg) eilen próbakövét, a versenyeket ily értelemben beszüntetni óhajtanák. * *• * S most végtűi gr. Bethlen Aurél igen t. barátom, hozzád lenne még felszólalásod folytán pár rövid szavam. Őszintén tárod fel — utólagosan bár — becses nézetedet, s én is őszinte leszek. Hibáztatod azt, kinek „érthetlen feljajdulása" folytán versenyeinknek ama kis internationalis jellege is megszűnt, mely eddig volt, s igen szép és helyes elvek mellett figyelmezteted Erdély lótenyésztőit ennek bekövethazhető káros befolyására. Habár czikked éle nem direct reám vonatkozik, habár nem én voltam az, ki ez általad emiitett „érthetlen feljajdulás" kezdeményezését tettem, s habár az abban foglaltakat minden tekintetben nem helyeslem is, de mint ama, szerinted is hazafias és nemesen gondolkozó főúr e téren való működésének évek hosszú torán át tőlem kitelhetőleg pártolója, követője, kötelességemnek tartom ez ügyhez hozzászólani. Vessünk rövid pillantást veivenyeink történetére, s tekintsük a szomorú statu quot. Létesiték annak időjében e versenyeket Erdély kiváló, s ez ügyért lelkesedő férfiai, s ez virágzott, amaz időkhöz mérten telivér állományunk ugy mennyiség, mint minőségileg a kor igényeinek megfelelt, érdekkel, közakarattal, lelkesedéssel karolták fel ez ügyet, s bár ekkor is izolálva, de hatalmas fejlődésnek indult; nemsokára következett amaz időszak, midőn megnyílt a concurrentia szomszédainkkal, s mit tapasztaltunk? Amott hatalmas emelkedését, itt rohamos hanyatlását telivértenyészetünknek! s ennek kifolyásából elidegenedést, részvétlenséget, közönyt, lótenyésztésünk e hatalmas emeltyűje iránt, mig végtére oly csekélyre apadt a még kitartók száma, miszerint ily körülmények között ezt fentartani teljes lehetetlen lett volna. Ily előzmények mellett, akkor midőn már vesztenünk nem volt mit, midőn ennek roszszabb consequentiáját az erdélyi tenyésztő máijobban nem érezhette, tétetett meg országrészünk lótenyésztése érdokében ez utolsó kérés, s magas kormányunk, s e versenyügyek vezérférfiai, a helyett hogy e segélyt Erdélytől egyszerűen mint érdemetlentől elvonta volna, megtevé lótenyésztő közönségünkkel ez utolsó kísérletet, melyben végűi is Wesselényi Bélának mint hiba az róvathatik fel, miszerint kieszközölte, hogy 900 darab arany — a nemes czél előmozdítására kizárólag ez országrészben marad. Azt mondod, tisztelt barátom, miszerint évek multával e czélszerűllen határozat consequentiáját annál jobban fogja megérezni maga az erdélyi lótenyésztő. De hát azt kérdem én, hogy minél jobban? ... mi consequentiáját tapasztaltuk eddig,amig versenyeink izolálva nem voltak ? . . . fejlett-e, emelkedett-e e kis internationalis jellegű versenyeink alatt a telivértenyésztés? S a fejlődésnek e nagy motorja, a concurrentia alatt, tapasztaltunk-e előrehaladást, törekvést, igyekezetet versenyügyeinkben. A stagnálás e 20 egynehány évig tartó küzdelmekben bénítóan nem hathatott ez intézményre, s volt-e csak legkisebb jele is az előremenetelnek, a fejlődésnek, a törekvésnek, az igyekezetnek? Káros következményeit egy ujabb iniézménynek csakis akkor érezhetnők meg, ha elveszthetuők azt, mit az előbbiekben nyertünk ; de hát van-e mit vesztenünk ? Bennünk e kis seregben, kik a concurrentiát mindvégig kitartók: a hibát keresni nem lehet; évente megveretve, a kurtát húzva, minket ez el nem csüggesztett, mert egyedüli czélunk, törekvésünk az erdélyi versenyek fentarthatása volt, ama jobb idők reményében, midőn Erdély lótenyésztő közönsége egyaránt e versenyeknek egész országos lótenyésztésünkre vonatkozó jótékony hatását átlátva, ezt felkarolni, ebben versenyezni, uj anyag importja által ezt egyesült erővel megvédni igyekezeodik. De fájdalom, e várva várt jobb idők minden igyekezetünk daczára be nem következtek, s véleményünk szerint még utolsó mentsége lett volna ez, miszerint a concurrentiát előbb kisebb körre szorítva, ezáltal, és ebben kíséreljünk érdekeltséget kelteni; igyekezzünk igy aránylag kevesebb áldozatokkal — a diadal biztosabb reményében — lótenyésztőinket versenyeink iránt való közönyükből kivenni, s a concurrentiát megnyitni akkor, midőn nem kettőnknek, de egész Erdély lótenyésztői többségének lesz mivel concurrálni. Tökéletesen elhagyatva minden támasz, minden segitség nélkül igyekeztünk éveken át országrészünk ez egyetlen versenyét megvédni, sokszor s több izben volt alkalmunké tárgyban a szomszéd derék lótenyésztőinek őszinte és igaz véleményét hallani, ho I a hibát egyedül ama közöny, amaz apathiában keresték, melylyel erdélyi lótenyésztőit k többsége ez ügy iránt viseltetik, s mi bár o szavaknak magunkban tökéletes igazat adtunk, de ez ügy érdekében, féltve, hogy a mit egyszer elvesztünk, soha többé vissza nem kapunk, sokszor voltunk kénytelenek velők összetűzni, s egy szebb, egy jobb jövő reményében, sokszor nem ott keresve a hibát, a hol az valósággal van, ezáltal lótenyésztésünk érdekében védui meg álláspontunkat. Igazad van, ki a közügyek javát őszintén felkarolja : sok ealamitásnak van kitéve; én a közügyek felkarolása alatt értem azt, hogy abban ténylegesen résztvéve, ennek előmozdítását czélozva, ebben befolyásunkat véleményünket, nézeteinket érvényesítsük, különösen akkor, midőn ez hatalmunkban van, s legfőkép akkor, midőn erre ama buonyos közügynek, melynek érdekében utólagosan fejezzük ki rosszalásunkat, oly elkerűllietlen nagy szüksége lett volna. Nem önkény üleg, nem teljhatalmukig vezettük mi néhányan eddig Erdély versenyügyeit. A részvétlenség, a kényszerűség vitt bele ebbe; votuma, beleszólása van itt egyaránt lovaregyletünk minden érdemes tagjának, s ha itt történt oly határozat, fogadtatott el oly inditvány, mely saját egyéni nézeteink szerint helyes volt, kénytelen vagyok a hibát abban keresni, ki ellentétes és viszont saját meggyőződése sugalta nézeteit, (mint erre ugy társadalmi állása, mint szakavatottságánál fogva hivatott) annak idejében és ott hol ennek oly nagy hiányát érzők, nem érvényesité. Legyen véleményünk e tárgyban helyes vagy helytelen, nem vitathatom, ez egyéni meggyőződés dolga; de bármely esetben is köszönettel s legnagyobb elismerésünk kifejezésével tartozunk ugy m.kormányunknak,mint ama köröknek, melyek erdélyi versenyügyeinkért ez utolsó áldozatot hozták, azért, mert intentiójuk jó ; adja isten, hogy ez intézmény jótékony befolyása allatt Erdély lótenyésztő közönsége szervezkedjék, importáltai jelen elhanyagolt anyagát javitsa, egyesült erővel, közakarattal igyekezzék minden tőle kitelhető módon derék szomszédainkkal a concurrentiát felvehetni; ekkor bizonyára egyaránt fogja országrészünk egész közgazdászata ennek jótékony befolyását érezni; adja isten, hogy a Wesselényi és Bánffyak lovai ellen mielőbb a Bethlen, Teleki, Jósika, Bornemisza, Nemes stb. szineket lássuk győzelmet aratni, s ekkor első leszek, ki magyarhoni barátainkat s testvéreinket örömmel üdvözlöm, mert egyenlő fegyverekkel lesz nemes a küzdelem. Még nem késő! de utolsó órája ütött! Br. Bánffy Ádám.