Vadász- és Versenylap 27. évfolyam, 1883

1883-07-19 / 29. szám

Márczi

us 1. 1883. "Vadász- és Verseny-Lap. 251 Látogatása mi jót sem eredményezett, de az ő útján nyert értesülés még roszszabb volt. Mi sem károsabb egy egy lótulajdonosra nézve, mint a barátokkal való gyakori érintkezés s mi ismételjük, hogy mindenkor előnyösebb versenyló-tulajdonotra nézve, ha inkább idomárjára, semmint barátjaira hallgat. Gyakran valóban mulatságos indokai vannak annak,ba a lovak valamely idomitó-intézetbŐl máshová vitetnek. Mr. Hilton azért vonta el Harlocktól a lovait, mert lovainak egyike éjente a murok répától megfuladt. Ezt ő az idomár hibájául rótta föl. Egy másik meg azért cserélt idomárt, mert a lova nem nyerte meg a Derbyt. Ismertünk egy tulajdonost, ki azt követelte, hogy előtte takaritgassák a lovak lábait s ha az nem töriént, mindig volt valamely észrevétele: vagy nagyon lefaragták a patákat vagy nem eléggé; a patkószegek vagy nagyon nagyok, vagy rosszul alkalmazottak voltak sat. Különben nekünk nagyon ritkán volt sánta lovunk s e mániájának semmi komolyabb következése nem lett. Bizonyos irlandi egyszer egy kétéves lovat küldött hozzánk, melynek farka a földet söpörte. Természetesen, mi a szokott hosszuságig lenyirtuk azt. Midőn az illető uri ember ezt észrevette, szörnyű haragra gerjedt. A verseny napja közelgett, nálunk hagyta a lovat, mely nyert is; de aztán rögtön elvitte tőlünk és azóta soha sem váltott velünk egy szót sem. A jó barátokon kivül ott vannak még a vén cselédek, kik ama veszedelmes fajhoz tartoznak, melyek az idomár nyugalmát nem egyszer zavarják meg. Kivált a kocsisok, kik csupa jó akaratból osztogatják gazdáiknak a jó tanácsot, s végre is érvényt szereznek theoriájuknak a nagyobb rész előtt. Egy vén szolga volt az is, ki rábirta urát, Palmerston lordot, hogy tőlünk vegye vissza lovát, holott nemcsak atyámnak, de még nagyatyámDak is adott már idomítás alá lovakat. A befolyásos szolga azt kivánta, hogy fogjuk kísérlet alá a lovakat, mielőtt még készek lettek volna. Miután ez óhajtásának nem tettünk rögtön eleget, panaszt tett uránál, ki hajtott az ő szavára s megbizta őt, hogy vitesse el tőlünk a lovait. Mostanában a lovaknak egyik idomító intézetből más idomító intézetbe átvitele kissé erőitett dolog szokott lenni; például, ha az illetőnek nincs végkép mégsem zárják ki őket, hogy a szomszédban látott csikós-kanczánál látogatást tegyenek, ennek következtében az árkokon átugornak, a sánczokra felszöknek, s néha rajta az anyakancza mégis áll egy pillanatra, hogy leugrás előtt egy bokor füvet leharapjon. Amit az anya csinál, azt a gyerek utánozza, miáltal annak fürgeségét, okosságát és bátor ságát is lassankint eltanulja, s igy jővén egy gazdag angol vadász szemei elé — az nagy összeget fizet érte az egyszerű farmernak. Ahol Irland némely részeiben kevesebb a legelő, mintsem a lovaknak alkalmuk volna ily természetes módon a leugrást megtanulni, a mi ravasz szomszédunk Patrick mesterséges uton fejleszti azt benne. Angliában hallottam, vadászaton egy rövidlátó, de igen merészen és jól lovagló hölgytől (kit e végből folytonosan Jem Mason kisért) a megjegyzést: „Én csodálom, hogy félig nyers lovainkon többször el nem bukunk," — mi nézetem szerint igen helyes megjegyzés volt. Szomszédaink (az irlandiak) sokkal több gondot fordítanak lovaik betanítására. Az irlandi nem megy előbb lovával vadászatra, mig az teljesen hozzá nem szokott az akadály ugrásához, legyen az a ló 3 vagy 4éves. Én láttam Kilkennyben egy vadászlovast oly szerény öltönyben megjelenni, hogy t. i. lovagló-csizmák helyett szalmatekercscsel volt körülcsavarva lába, mit ott „sooghauns"-nak neveznek, de ez a lopénze, más helyütt iparkodik hitelt nyitni. X . .. lord két évig nem egyenlítette ki számláját nálunk s midőn mi tőle kértük a pénzünket, kifizette ugyan tartozását, de elvitette tőlünk a lovait. Átalános hiedelem, hogy az idomárok könnyen meggazdagodhatnak, kivált a mostani díjazások mellett. Ama tulajdonosok azonban, kik nagy gazdagság hirében vannak, gyakran szűkölködnek pénzben, legalább ők azt álbtják. Elméletileg minden negyed évben ki kell a számlákat egyenliteniök, de a gyakorlatban ez egészen máskép van. Vannak sokan, kik évekig nem fizetnek, sőt olyanok is kik soha. Mi e tekintetben nagyon rosz helyzetben vagyunk Angliában. Sir John Scottnak évenkint legalább 25 ezer font számlája maradt fizetetlen, melyet c

;ak részben egyenlítettek ki, s midőn meghalt, még mindig 12 ezer font volt a be nem bajthatott összeg. Ebből is nyilván látszik, hogy az idomárnak nem mindig rózsásak a viszonyai. Hálátlanok volnánk, ba meg nem jegyeznők, hogy ama rosz fizető urakon kivül olyanok is sokan vannak, kiknek szolgálatot tenni öröm s kik nemcsak tartozásaikat rójják le, de még előlegeket is adnak, nehogy idomárjuk zavarba jöjjön. Ilyeneket nagyobb számmal tudnánk fölemliteni. Gyakran megtörténik, hogy a tulajdonosok idomárt változtatnak, a nélkül hogy tudni lehetne, miért; nagy valószínűség szerint, azért, mert nem tudnak fizetni. Ez szörnyű kellemetlen dolog, mert minden alapos ok nélkül rontja az illető idomár jó hirét. Bentinck Gy. lord a Day-idomitóintézetből Daneburyből elvitette lovait s Goodwoodba küldte csak azért, mert nem volt egy véleményen idomárjával ama takarók számára nézve, melyeket a Crucifix hátára alkalmaztak. Harmincz évi nyilvános idomárságunk alatt sok lótulajdonossal volt ügyünk, de egyetlenegy sem vallotta be soha, miért viszi el a lovát tőlünk. Midőn azt mondjuk, soha, nem egészen szabatos ez állitásunk, a menynyiben egy izben egyik lótulajdonosunk valamelyik lovára azt jegyeztük meg, hogy ez a kancza egyátalában használhatatlan állat; látta is a trialben és versenyben sikertelen futni. „Azt akarja ön, hogy kivegyem az idomitásból ? — mondá: — jól van; kiveszem hát, a többi lovammal együtt." — Ez a kanvas — egy kétéves csikón — egy negyed óra hosszáig volt a mezőny élén. Akármily fiatal legyen is az irlandi ló, ha mindjárt csikó is, amint ugrásról van szó, hasonlit egy öreg vadászlóboz. Sokszor látni fiatal lovakat (melyek alig vetették el csikófogukat) szabálytalan járással, s alig tudva még a zabiára támaszkodni, — szóval egész kinézésükben gyermekiesek; — de ha az akadályokat ugorják, azt véli az ember, hogy régi iskolázott vadászlovak; az irlandiak ezt „megkívánja az ugrást"-nak nevezik, s egyikmásik hozzáteszi: „a' még semmi; felszökik s megáll az még egy borotva élén is." Az irlandi sokat hasonlit az arabhoz, ba arról van szó, hogy lovának előnyeit kiismerje ; — mint lóápoló azonban nem sokat ér, különösen ami a tisztaságot és pontosságot illeti; mindamellett igen szeretnek a lóval bánni és lovagolni. Én kételkedem abban is, hogy az észszerű abrakoláshoz és lovaik jó conditióba hozásához sokat értenének, de a mi a beugratást illeti, abban elérhetetlenek. * * * „Akármiféle vállalatba fog az ember, legjobb methodus az, hogy az elején kezdje azt," — ezt tartja az irlandi belovagló, s ennek megfelelőleg sohasem kivánja lovától, hogy három lábra ugorjanak le — ba még a kettőre ugrást sem tanulta meg ... A begyakorlást pedig, hacsak akkora földje van is cza nagyon sokba került neki attólfogva és soha sem nyert egyetlenegy dijat sem. Mi idomitásban tarthattuk volna s futtatni is hagyhattuk volna, mindannyiszor hol egy, hol más kifogással élve; de nekünk az ily fogás nem kenyerünk. Ha a tulajdonosnak kára van, vagy legalább azt képzeli: joga van a panaszra, sőt kárpótlásra is igényt tarthat, de az őszinteség kölcsönös legyen. Ha a tulajdonos húsosaknak látja lovait, joga van a jockeynak oly utasításokat adni, a minőket akar, ba azok méltányosak. De viszont a tulajdonosnak is megvannak a kötelességei. Senkinek sincs joga az idomárt arra erőltetni, hogy nagyon húsosán futtassa a lovakat vagy esztelen játékot űzessen a jockeyval, csak azért, hogy a közönséget tévútra vezesse, mert ekkor lovának a becse az idomár és jockey romlásán alapul. Soha sem hibáztatható a jockey, sem pedig az idomár, ha valamely ló készületlen állapotban fut, mert esak megbizóik rendeletének engedelmeskednek. Midőn Dulcibella megnyerte a Cesarewitchet, mi ennek féltestvérét, Romulust, 210 fonton kértük s ugyanazon az áron engedtük át egy nagyon gazdag fiatal embernek, ki a lovait velünk akarta idomittatni. Mikor elérkezett az ideje, kísérlet tétetett Romulussal s az eredmény azt bizonyitá, hogy ez jó ló bizonyos távolságig; neveztetett a Caesarewitch-re és Cambridgeshirre, hol bizonyos volt, hogy könnyű terhet kap, tekintettel előbbi versenyeire. A mi istállónkból nyilvánosan csupán egyszer futott Warwickon, a Leamington Stakesben 69 fonttal. Ezt megelőzőleg a tulajdonos, amaz ürügy alatt, hogy Petra-ra tekintélyes összegig fogadott s igy érdekében áll, ezzel nyerni, Romulust a Petra idomitójához küldte át. Megjegyzendő, hogy Petra már az oszlop előtt fölhagyott a versenynyel, mig Romulus nyertes lett ; később , mint értesültünk, a ló letört s tulajdonosa fölhagyott a versenyzéssel. Nos, az efféle eljárások nagyon csökkentik az idomárok és joekeyk bitelét. Azonban ugy tapasztaltam, hogy azok az eljárások rendesen végzetszerűekké válnak az illetőkre s ritkaság hogy a balsors ne nehézkedjék rájok. a disznó-ólak háta mögött, melyen 8—10 zsák burgonyája megterem lelkiismetesen megkezdi. E végből orrfékre (Kappzaum) és pányvára (Longe) veszi a csikót, egy marék zabot is visz ki, s a kivájt sekély gödör partjára állva, körben futtatja azt, miközben annak természetesen — e kis árkot és földhányást kétszer kell ugorni minden körben, mint a pányván tesz. E kis akadály átugi'ása természetesen semmi nehézséget sem okoz a csikónak, felül még néhanéha egy harapás zabot is mutatnak neki; a betanító nem is hajtja, bár a csikó veheti észre, hogy a hosszú ostort utána nyújtja a tanitó, — s ha késlekednék, az biztosan utóiérné. . . Pár nap múlva emberünk mélyebbre vájja az árkot, s a kihányt földdel magasabbra tölti a sánezot: aztán ismét folytattatik a leczke; ily módon 5—6 hétig fokozatosan mindig magasbra emeli a sánezot irlandink, az ő ismeretes felszerelvényeivel, a pipával és az ásóval, mig csikaja a napi gyakorlat által úgy hozzászokik az ugráshoz, hogy a legügyesb és elegansabb szökésekkel teszi magát tul rajtuk. Ha már aztán a fiatal ló annnyira victe, hogy 6—7 láb magas sánezra gyorsan felkapni, annak tetején balanceozni, s mindjárt reá összehúzódni s biztos megfontolással leugorni tud: akkor ez az iskolázás befejezettnek tekinthető. Az irlandi ezután a szabad mezőre viszi ki lovát, de csak az ásót hagyja otthon, mig