Vadász- és Versenylap 27. évfolyam, 1883

1883-06-031 / 22. szám

198 Vadász- és Verseny-Lap. Május 31. 1883. I. Egy óráig taetó óajnoki gyaloglás. Győztes az, aki egy óra alatt legnagyobb távot jár be. Védő: Vessa György bajnokjelölt, kihivók: Nagy Lajos, Mészáros Ferencz, Ivánka Pál, Nagy Károly és Ka­tona Józset. A pálya 31 szer körüljárandó. Mészáros vezetett a pálya megkerüléseig, a mikor egy darabig Vessa vette át a vezetést. A pálya utolsó negyedén Mészáros újra felkiizdte magát az első helyre s győz­tes lett, a második helyre beérkezett Vessa ellen Mé­száros ezüst érmet és bajnokjelölt czimetnyert; Vessa nem fogadta el a neki odaítélt ezüst érmet; a több bronzérmet kapott. II. Kezelők versenyfutása. Táv 1009 meter. Négyen indultak. Győztes: Zalka Zsigmond; második Feledy Ferencz. III. Bajnoki versenyugrás. 570 centimeter. Csak Székely Ádám jelenté magát, ki 5 meter 30 czenti­metert ugorván, bronz érmet kapott. IV. Kezdők ökölviadala. Horváth Miklós Feledy Ferencz ellenében három ökölcsapással győzött, s ezüst érmet kapott s tiszteletdíjul egy forgó pisztolyt. V. Egyetemes sikverseny. 320 meter. Négyen ver­senyeztek? Első lett Székely Ádám, második Sándor Á., harmadik Albert Aurél. VI. Kezdők kerékparipa-versenye. Versenyeztek: Palanszky Miklós, Flütsch Gyula és Prökl Leó. Utóbbi mint győztes, ezüst érmet nyert. VII. Ökölvívás. Györffy Aladárt Asbóth Jenő 8 ökölcsapással győzte le s nyerte az ezüst érmen ki­vül a „Viator" által adott tiszteletdijat; Györffy bronzérmet kapott. VIII. Bajnoki akadályverseny, a bajnoki czimért. 1600 meter 12 akadálylyal. — Dáni Vilmos könnyen győzött Sándor Ákos ellenében s bajnokjelölti czi­met kapott, azonkivül pedig a bajnok-kelyhet és az arany állami érmet. IX. Kerékparipa-verseny. Táv. 3200 meter. Pröckl Leó és Flütsch Gyula a pályát többször megkerülve, fölhagytak a versenynyel, mig Vermes Lajos 9 perez alatt mint győztes érkezett a czélhoz s ezüst érmet kapott. X. Gátversenyfutás. 150 meter. 6 gát. Négyen in­dultak. Elsőnek érkezett be 221/ 2 másodpercz alatt Szalka Zsigmond, második lett Feledy Ferencz. Dij ezüst érem az elsőnek. XI. Sik-yersenyjutás. 6400 m. Hárman versenyeztek, u. m. Vörösmarty Mihály, Swanda Gusztáv és Székely Ádám. Sehwanda csakhamar abba hagyta a versenyt. A 16-dik körülkerülésnél Székely utóiérte Vörösmar­tyt, ki addig vezetett s 27 p. 41 mp. alatt mint győz­tes érkezett a czélhoz. Ezüst érmet és az asszonysá­gok tiszteletdiját (ezüst pohár) nyerte; Vörösmarty ezüst érmet kapott. XII. Vigaszverseny. Táv. 150 meter. Pályáztak: Nagy, Feledy, Palánszky és Sándor ; utóbbi győ­zött és tiszteletdíjul bőségszaru-poharat nyert. hírharang. A bécsi Derby értéke 12400 frtot tesz az első lónak (Tartar), és 2300 forintot a 2-diknak (Vienna, Verbena leánya.) * - x­A bécsi Derby Dapján mintegy 25Ó00—26000 em­ber fizetett belépti jegyet a versenyekre. Habár ezek legnagyobb része csak 20 krt fizetett is, a jövedelem mégis közel 20000 frt. * * Gr. Henckel Hugo, a Nemzeti- és Derby-nyertes Tartar tulajdonosa azon 1000 frtot, melyet évenkint Oroszvári dij czim alatt a pozsonyi gyepre adott, ezen­túl a budapesti versenyekre adja. * * * Silberer Victor a jövő hóban (junius 17-ke kö­rül) Budapestre akar jönni léghajójával, s néhányszor felszállni a városligetben. * * * A bpesti csónak-versenyek junius 14-én lesznek. * Gr. Apponyi egyik versenylova, egy 3éves, szép erős kancza (ap Cambuscan a Fair-Star) a Derby fu­tása közt bal előszárcsontját törte s agyon kellett lőni, Buttersnak, ki azt lovaglá, nem történt semmi baja. Verneuilnek egyéves fiáért (a Fair-Star kanczától) br. Springer 6050 frtot fizetett a multheti bécsi ver­senyek alatt; gr Sehlik pedig 5050 frtot egy Bucca­neer-Mariolin léves kancza csikóért. * x. x­Az auteilli „Grand Steeple Chase de Parist" (dij 50000 frank) gr. Erdődy György Too-Goodja nyerte meg 67 kgr. alatt könnyen két hoszszal; 2-dik Ha­milton hg Eau de Vie je 68'/ a k. alatt. ír x. x Az elhunyt Batthyány hg versenyistállója és egyéb lovai (Galopin, Fűimen) a uewmarketi juliusi verse­nyek megnyitásakor árverés alá küldetnek. * • * * Ama teli vér-árverésen, mely Newmarketen a mult héten ment végbe, a közép jóságú lovak rendkívül magas áron keltek. Legdrágábban kelt a 6é. Victor Emmanuel, melyet Zetland lord 2000 fonton vett meg. Mr. Radmall lovai közül F. Webb idomár Dolomite­ért, egy 4é. Sterling-ivadékért, 1360 fontot fizetett, a 2éves Janko-ért (ap Plebeian a Madeira) 350 fntot, s a szintén 2é. Dick Cristian-kn (ap George Frederick a Christina) 880 fontot. * * * Newmarketen f. hó 10-én a „Two Year Old-Sta­kes"-ben Lord Roseberynek egy pej méne nyert, mely Kisbér-ivadék, any. Iliuminata, heves küzdelem után egy fejhoszszal a Ladv Vivian Primavera ja ellen, lord Rosberry a csikót Kinskynek nevezte el, tisztele­téül az idei liverpooli nagy akadályversenyben győz­tes lovasnak. * * * Trompetert, Ellinger ur akadályversenylovát oly aecidens érte, hogy — a bécsi „Sport" szerint — örökre meg kell válnia a versenypályától. * * * A budapesti ügető versenyek, azon felül hogy jelentékeny számú idegent vonzottak a fővárosba, még pénzügyi­leg is nem megvetendő előnyöket nyújtottak az illető sporttal foglalkozóknak. A társaság három napon,—úgy a rögtönzött Matchnál összesen mintegy 2000o frank dijat osztott szét és pedig: Singer nyert 4350 fran­kot, Kelet kapitány 3050 frankot, Dőry Lajos 2900 frankot, Giddings Harry 1450 frankot, Hiess kőbá­nyai lakos 1250 frankot, Wawrik bécsi lakos 1250 frankot, Ähnelt idomár 950 frankot, Huszár-Latino­vics szöv. 500 frankot, Bernrieder József 300 frkot gr. Dessewffy Alajos 2( 0 frankot, Liptay Guido 50 trankot; azonfelül a fiakkerek 750 frankot kaptak; gr. Dessewffy 2, s a Huszár Latinovics szöv. egy tiszteletdijat nyertek. Két uj ló is jött az országba, egy amerikai kancza Giddingstől, melyet Dőry Jenő, és Singertől: Vernay fekete orosz ügető, melyet Dőry Lajos vett meg. A legközelebbi ügető verse­nyek Szt-Istvánkor (két nap) s október közepén (három nap) lesznek. * * A bécsi idei lókiá'.iitás szintén oly jól sikerült, mint a korábbi években. A cs. k. udvari istállóból is va­lóságos díszpéldányok voltak láthatók, melyek azon­ban dijért természetesen nem versenyeztek. A 14 ki­állított ló közt 9 mén volt, az ó spanyol vér megannyi képviselője. E vért immár csak Kladrubon és Lipiz­zán tenyésztik: látható volt még királyné ő felségé­nek két iskolalova, melyek a keleti nemes vért fé­nyesen képviselték. A legnagyobb érdekeltséget ébresz­tették azonbau király ő felségének a paripái, me­lyek közül egy, a 21 éves f. h. Errand Boy, 1868 óta szolgál paripául ő felségének, az udvari istállóba kebelezve,; továbbá a 12éves Domino, mely Irföldről hozatott be s előbb vadászló volt, most pedig király ő felségének paripa gyanánt szolgál; Goldelse pompás félvér sárga kancza, melyet a fejdelem katonai szem­lék alkalmával előszeretettel szokott lovagolni. Trautt­mansdorff herczeg bárom haflingi hegyi ponyt állított ki, mely fajta unikum s csupán Tirolban honos s a tenyésztők figyelmét méltán megérdemelné. Gr. La­risch valódi díszpéldányokat állított ki sléziai méne­séből. Feltűnt a gr. Kálnoky Ilugó sp h Wiener Bitz is, mely az akadályversenyekből oly előnyösön isme­retes. Klobusiczky János ur Zsitva Újfaluból nyolez Orlow mént állított ki, csaknem kivétel nélkül kifo­fogástalan állatokat. Lobkowitz Ferencz herczeg két, Siemienski által nevelt, elegáns akcziójn vasderest és két korszikai törpe mént, mely fajt 150 év óta te­nyésztik a berezegi ménesben Konopischton. Egy sárga négyes fogatot is állított ki a herczeg, mely a'figyel­met méltán magára vonta. — Kiváló lovakat állítot­tak ki még gr. Siemienski Vilmos és Zwack-Holz­hausen, továbbá : London báró, kinek fiatal ménéi kö­zül az állam is vásárolt; herczeg Turn-Taxis Egonné écskai méneséből Triumph- és Büszkc-ivadékokat; Milbredt Emil Szt.-Pétervárról ügető csődöróket, svéd és szibériai ponykat. Jeles méncsikókat állítottak ki a Stadl trauni és pisek-neuhofi tenyészintézetek is. Fi­gyelmet kellettek még a Frohner János ur svéd ponyk­ból álló négyes fogata, a Meiehl T. tn elegáns ko­csilovai, a hg Lobkowitz Ferencz jól betanitott ki­tűnő járású négyes fo. ata, a gr. Harrach stejskali ménesének tenyésztményei s a kereskedők istállóiból a Schlesinger, Peppino, Maino, Levi testvérek és Mor­genstern kiállitmányai. * * * Távlovaglás. Benijik, huszárhadsagy, (a 9. Huszár­ezredből) ki Budapesten távgyaloglásairól ismeretes, mult hó 22-én Zwornikról Bjelinába és vissza lova­golt, tehát kb. 37 német mfdet váltott lovakkal pi­henés nélkül, 18 óra alatt. Említésre méltó, hogy ez útjában őt egy kis patkányfogóeb folyvást kisérte. Ez ut annál figyelemre méltóbb, mert a 200 meter magas C'aolavicán és az 500 meter magas Majervicán kellett átkelnie. Reggel négy órakor indult s este tíz órakor érkezett vissza. Sajtó hiba. Lapunk mult számában az iigető-ver­senyeknél — Benefiei menési modoráról szólva hibá­san nyomatott: „trabját apróeza, csak úgy kocsiká­zik", e helyett: karikázik. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos: Sárkány János Ferencz. Szerkesztőtárs: Dráveczky Aurél. NYILTTÉR. Eladó 2 Lancaster fegyver 16. Caliber, az egyik rózsa-csövekkel Springertől, a má­sik Bernhard-csövekkel Zollertől kevéssé hasz­nálva. — Áruk darabon kint 90 frt, néhány száz töltött és üres tölténynyel és patroncsa­varó géppel együtt. — Bővebb tudósítás e lap kiadóhivatalánál. Eladó telivér fedező mén. A fedezési idény bezártával eladó: Varnpyr ell. 1873. ap Carnival a Valetta, ap Stockwell a Meeanoe, Touchstonetól. (O. G. B. Vol. II. pag. 299.) arany pej, jegyte­len 170 ctm. magas rendkívül csontos, ará­nyos, öröklő, hibáktól ment mén. Értekez­hetni tulajdonos Br. Bánffy Ádám, esetleg gazdatiszt Bozsoki Lipóttal Válaszúton Er­dély ben. Eladó egy pár 15 markos 5éves fekete kancza, kocsi ló. Szépek s jól mennek. A lótenyésztési társulat kiállításán már két izben dijat nyertek. Aruk 800 frt. Megtekinthetők Tasson (Pestm.) Vasúti vagy hajó állomáshoz V-t órányira ífj. Végh Györgynél. Eladó lakház és istálló Káposztásmegyeren. Káposztásmegyeren, Újpest tőszomszéd­ságában, egy villa (Splényi féle) melléképüle­tekkel és 5000 •ölön felüli területtel ellátva f. évi junius hó 15-én d. e. 10 órakor a rá­kospalotai községháznál el fog árvereztetni. A villa közvetlen közelében fekszik az uj dunagőzhajózási állomásnak, az ujpest-káposz­tásmegyeri országút mellett, a rákospalotai ut elágazásánál. A lakház .9 szobából, konyhá­ból, két éléskamrából és terjedelmes pinczé­ből áll, fedett terasse-val és folyosóval. A melléképületekben 16 lóra való isiálló és kocsi­szin, továbbá kiíalazott czélszerű jégverem van. A villa a rákospalotai telekjegyzőkönyv­ben 761. sz. A-j-2357 alatt foglaltatik. Bő­vebb értesitést ad Neumann Antal ügyvéd ur VI. váczkkörút 17. _ BACHRUCH A. ékszerész. Váczi-utcza 25. sz. Budapesten, ajánlja saját készítményeit aranyban, ezüst­ben, drága kövekben. — Különlegességek: phantasie-tárgyak, verseny- és vadász-dijak saját mintázatok és rajzolatok szerint. LEGJOBB sziyarka- papié LE HOUBLON franczia gyártmány. ! I Utánzás ellen tiltalioznnlc ! ! ! Ezen szivarkapapir csak akkor va­lódi, ha minden lap LE HOUBLON bélyeggel és min­den Carton az alábbi véd- és áru­jegygyei van ellátva. Prop T du Brevet OAWLEY & HENRY, alleinige Fabrikanten, PARIS A pesti magyar kereskedelmi Ml (alapíttatott 1841. befizetett részvénytöke 5 millió frt) elfogad BETÉTEKET takarókpénztári könyvecskékre ós pénztárje­gyek ellen, 4°/ 0-os adómentes kamatoztatás mellett, továbbá folyó számlában, esetről esetre megállapítandó feltételek alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents