Vadász- és Versenylap 27. évfolyam, 1883

1883-05-10 / 19. szám

Vadász- és Verseny-Lap. Május 3. 1883. Schosberger Nándor 5é sga m Kaiser ap Monseig­neur a Gorse 63</ 2 Bnshby 1 Blaskovics Ernő ur 4é sga k Gyöngyvirág 59 k. Smart 2 Jankovich Gyula ur 4é sga k. Bízza reám 59 k. Greaves 3 Bánat: Theorist, Dobre Witer, Berzencze, Theo­dolith és Marcziért. A vezetést eleinte egyik ló sem akarván átvenni, csak igen lassú iramban haladtak pár száz metert, kissé Kaiserrcl elől a lovak. Nem sokára aztán Bizza reám vette át a vezetést, egy hossznyira követve Kai­sertől, mig Gyöngyvirág két hoszszal tőle az utolsó helyen ment. E sorrendben haladtak a lovak az állvá­nyok előtt el, a szemközti oldalra érve Kaiser ment a mezőny élére, az iramot jóval gyorsabbá téve, csak­hamar Gyöngyvirág is elhagyta Bizza reámot s fel­jött közvetlenül Kaiser mellé. Az utolsó forduló vé­tele után Bizza reám maradozni kezdett, mig az egye­nes vonalon Gyöngyvirág feljött Kaiserhez s ezzel szép küzdést kezdett, de mihelyt Busby erélyesebben felhivta a mént, ez újból előre jött és háromnegyed­rész hoszszal veré meg Gyöngyvirágot biztosan az első helyért; Bizza reám rosz harmadik. Versenyérték 1350 frt az elsőnek, 175 frt a másodiknak. — Totalisa­teur 5:7. Első helyre 50:52, második helyre 50:51. V. Gátverseny. 700 frt, handicap. Táv 2600 me­ter. Tét 40 frt, fele bánat. Hesp Róbert 5é sga m Marczi (ez. Sz. Márton) ap Cambuscan a Waternymph 60 k. Fletcher 1 Hg Esterházy Pál id p m Ridotto 84 k. Hansi 2 Schosberger Nándor ur 6é p m Theodolith 66'/ 2 C. Planner 3 Bánat: Etelka, Sybarit, Harponeerés Bizza reámért. A vezetést Ridotto vette át, három hossznyira követve Theodolithtól, melytől két hossznyira Marczi ment mint utolsó; e sorrendben haladtak a lovak egészen az utolsó fordulóig, hol Marczi feljött Theo­dolithhoz s csakhamar el is hagyta őt ; az utolsó sö­vényt még Ridotto ugrotta kissé Marczi előtt. A nyerpont előtt pár ölnyire Marczi feljött Ridottohoz kurta küzdés után elhagyta őt s két hoszszal ment el Ridotto előtt mint első a czélpont előtt. Theodo­lith rosz hermadik. Versenyérték: 727 frt az elsőnek, 27 frt a másodiknak. Tot. 5:35. A "bécsi tavaszi versenyekkét utolsó napja. Látogatottság és részvét tekintetében a bécsi tavaszi meeting e két utolsó napja sem maradt a többitől hátra semmi tekintetben sem, s igy az egész ciklust valóban oly szerencsé­sen és jól sikerülten lefolytnak nevezhetjük, mint a milyennel még a freudenaui gyep egy évben sem dicsekedhetett. A két utolsó nap mindegyikén volt egy sensatiós verseny, mely a bécsi közönségben ugy is nagy mértékben nyilvánuló érdeklő­dést még jobban fokozta, értjük alatta a Bál­vány-handicapet, s az utolsó napi Lusthaus­dij kimenetelét. A hatodik nap első számú versenyében az Állvány-dijban Grossvezir, Zora és Árva találkoztak egymással, melyben aztán Gross­vezir megmutatta, hogy mily ; sebes ló, mert habár ugy Zorától, mint Árvától négy kilót kapott is e mén, de a versenyben őket bizonyára mégegyszer annyi kiioval veré is meg. A Bálvány-handicapban, daczára 63 kilo magas terhének, Aneroid volt a főkedvencz. A kancza gyönyörűen is nézett ki s va­lószínűleg meg is nyerte volna versenyét, ha jobban várásra lovagoltatik ; igy aztán az utolsó pár ölön magas terhe annyira nyom­ta, miszerint már nem volt elég ereje a még kellő sebességet King Arthur ellenében — mely­nek 17 kilót adott — kifejteni. King Arthurnak mi eme győzelmét, daczára eme nagy teher­különbözetnek Aneroid és közte, igen ma­gasra volnánk hajlandók becsülni, ha a Moon­light-mén, egy kilo nagyobb teherrel nálánál a hátán, nem lett volna oly jól bent a ver­senyben mindvégig. Nem akarunk mi a Moon­light mén érdeméből semmit isez által levonni, de őt egy mértföldre nem tartjuk elég sebesnek; távolságát inkább a másfél mértföldön túl ke­resnénk, hozzá még ő is van a condicióban leghátrább. Horace Vernet és Bleibtreu igen roszul szaladtak; a négyéves Honesta-mén az iramot már eleitől nem birta tartani; ő pedig most elég jól is néz ki ; a, tavalyi Legerben való futása után Pesten őt sokkal jobbnak véltük lenni, mint a milyen formát ez évben kétszeri futásával mutatott. A Reiter-Club-el­adóversenyben urlovasaink elitje vett részt, s örömmel constatáljuk e részben a részvétet részökről. A versenyt Ellinger ur, négyéves pej ménje Scbottlitnder hátán, igen könnyen nyeré meg,'s e passionatus sportsman eme győ­zelmeért a legnagyob ovatióban is részesült. Ugy Nautilust mint Charadeot sokkal jobb helyen véltük bejönni, s kivált ez utóbbitól vártunk volna sokkal többet; a kancza azon­ban egészen kint van már formájából s hosz­szabb idei pihenőt igényel mindenesetre. Ugy az eladó mint a reá következő gátverseny, egyi­két nyujtá az érdekesbb versenyeknek ; előb­benibeu az ujabban Yegetarianernek keresz­telt Nordkirehen győzelmeskedett Radieschen és Fiddle ellenében, a gátversenyben pedig Theodolith veré meg Sybaritot. E Theobalda­mén igen basonlit Theoristhoz, idealja egy va­dászlónak s ha nagyobb ugró kedvvel birna, bizonyára kitűnő akadályverseny-ló válhatnék belőle ; a harmadévi Union-nyerő Orient na­gyon szépen ugrott, de ő nincs készen s igy eme versenyéről Ítéletet nem is koczkáz­tathatunk. Az akadály-versenyben Jerry Harponeert igen könnyen veré meg; Laurenziát nyomta a teher s már a félpályán fel kellett hagyni a versenynyel; ugylátszik, még ő sem fit egé­szen de amint hallottuk, beteg is volt, s igy eme futása sem jöhet tekintetbe. A legnagyobbszerű versenyképek egyi­két nyujtá a Lusthaus-dijban Cambrian való­ban nagyszerű futása. — Másfélmértföldön eleitől végig oly sebes iramban egy versenyt vezetni s azt végtére is canterben egy Lehe­tetlen ellenében megnyerni, valóban csak egy Kincsem lett volna képes tenni. Kár, miszerint e vasizomzattal biró kancza, évének okvetle­nül legjobb báromévese, Derbynkből kitöröl­tetett ; hisz akkor nem kellene egy Maria eljövetelétől félnünk. Ugy tudjuk, miszerint e kancza istállótársa Milon nálánál sok kiló­val lenne jobb, egy otthon tartott trial nyo­mán ; de hiszen jól tudjuk, mit lehet az ott­honi próbákról tartani, s ha még ugy volna is, a mént valami baj érheti ; mily jó lenne akkor egy Cambriannal benn lenni a nagy versenyben! A handicapban most első izben akart Incognito menni, s ezzel el is volt döntve a verseny ; a kancza eleitől oly sebes iramban vezetett, hogy a távoszlopnáí agyongalopozta társait. Parsifal igen hűségesen szaladt, s na­gyon szép versenyben verte meg Nézsát a második helyért. A nem rég Angliából vásárolt Ridottót most volt alkalmunk először nyilvánosan lát­hatni. — O igen szép mén, mely eleinte habár mereven galopozik is, belemelegedve a versenybe, nagyon nagy sebességet bir ki­fejteni. Ugrani ugy látszik azonban, nem igen jól tud s minden ugrásnál igen sok tért vé­szit. Kár, miszerint a mén az első sövényt a jelzászlón kivül ugrotta s e végett felhagyott a versenynyel ; reméljük őt azonban leg­közelebb újra láthatni. — Tremonia igen sebes és biztosan ugró akadályverseny ló­nak bizonyította be magát, s könnyű szer­rel elbánt ugy Strasidlo mint Palmyrával is, s mi csak gratulálhatunk passionatus tulaj­donosának ily kancza bírásához, mely még nékie bizonyára sok örömet fog ez évben szerezni. Hatodik nap. Május 1-én. (Teljes programmja lapunk 9. sz.) I. Állvány-verseny. 800 frt. 3é és id bell, és né­met lovak. Tét 40 frt, bánat 10 frt. 1200 meter. (16 aláírás.) Gr. Kinsky uktáv nev. gr. Kinsky Rudolf 3é p m Grossvezir ap Przedswit a Golden Horn 52'/., kilo Butters 1 Zinner B. ur 3é p k Zora 58 k. (bez. 4 k. több) Templeman 2 Blaskovies Ernő ur 3é p k Árva 58 k. (bez. 4. k. több) Smart 3 Dőry Lajos ur 4é p k Timelkam 58 k. (bez. 3 k. leeng.) Greaves 0 Jankovich Gy. ur Elegant Discretion 52'/ 2 k. (bez. 3 k. leeng.) Groves 0 Bánat 11 lóért. Csak a második indítás sikerült, melyből a ve­zetéssel igen sebes iramban Árva ugrott el, követve csomóban Grossvezir, Zora, s kissé hátrább majdnem egy vonalban a többi által. Az egyenes vonalon a táv­oszlop előtt pár öllel Grossvezir feljön Árvához, pár galop­ugrás után könnyen elhagyta őt s egészen könnyen canterezett körülbelől öt hoszszal a nyerpont felé. A távoszlopon belől Zora is elhagyta Árvát, de Gross­vezirt soha nem birta beérni — mely előtte három hoszszal haladi meg a czélpontot mint első, tiz hosz­szal Zora után Árva harmadik, közvetlen mellette Ele­gant Discretionnal; Timmelkam rosz utolsó. Verseny­érték: 800 frt az elsőnek, 230 a másodiknak. Tot. 5:8. — Első helyre 50:69: a másodikra 50:117. II. Bálvány-Handicap, 2000 frt. 3é és id beif. és német lovak. Tét 50 frt, bánat 20 és 5 frt. Táv 1600 meter (32 aláirás.) Hg Taxis S. 3é p m King Arthur ap Cambuscan a Lay Sister 46 k. Butters 1 Grl Esterházy Miklós 'é sp. k. Aneroid 63 kilo Greaves 2 Fáy-Halász Gida ur 3é P m ap Gamecock a Moon­light 43 k (vitt 47 k.) Groves 3 Ifj. gr. Esterházy Móricz 4é sga m Horace Vernet 63 k. Templeman 0 Gr. Sztáray János 3é p m ap Cambuscan a Cata­clysm 54 k. Peasnall 0 Baltazzi Arisztid ur 3é p. k. Bleibtreu 49'/ 2 kilo Jones 0 Kisbánat 16 lóért, nagybánat 10 lóért. A Cataclysm-mén vezetett egy negyed rész hossz­nyira Aneroid előtt, utána a többi majdnem egy vo­nalban ment; Horace Vernet, mely az iramot eleitől nem birta jól tartani, utolsó, s már az első ötszáz me­ter meghaladása után egészen ki is esett a versenyből; az ogyenes vonalra befordulva, Aneroid ment a me­zőny élére, a midőn is a lovak igen összecsomósod­tak; a távoszlop táján mindegyikét erősen hajtották s közülök Bleibtreu és a Cataclysm-mén lett elsőben megverve, mig King Arthur feljőve a vezető Aneroid­hoz, heves küzdést kezdett ezzel az elsőségért, mely a mén előnyére dőlt el s egy nyakkal vere meg erős küzdés után Aneroidot az első helyért. Két hoszszal utá­nok a Moonlight-mén harmadiknak érkezett be, ugy egy hossznyira ettől a C'ataclysm-mén Bleibtreu-al egy vonalban, mig Horace Vernet félig feltartva, több hoszszal utánok utolsó. Versenyérték: 2240 frt az elsőnek, 240 frt a másodiknak. Tot. 5:16. — Első helyre 50:83; másodikra 50:76. III. Reiter-Club eladóverseny. Handicap. 600 frt. Beif. és német lovak. 2000 meter. Tét 10 frt f. v. f. (7 aláirás.) Ellinger T. lovag ur 4é p m Schottländer ap King O'Scots a Coupon 67 k. Tulajd. 1 Rauch Gy. hadn. (2, drag, ezr.) 6é p m Nautilus 75 k. Br. Twickel 2 Schosberger N. ur 4é pej k. Pantomime 68 kilo Jékey százados 3 Ugyanannak 5é p k Charade 73'/, k. .Söllinger szd. 0 Vacano Kam. százados nev. Krahl N. százados (6. dzsid. ezr.) id p h Secundant 68 '/ 2 kilo (vitt 72'/ 2 k.) Vacano százados 0 Capt. Ceorge 5é p k Buff Rose 66 '/ 2 Baltazzi Hect. ur 0 Bánat 1 lóért. A vezetéssel Schottländer ugrott el meglehetős iramban, két hossznyira Nautilustól követve, ettől egy hossznyira Buff Rose és Secundant ment egy vonal­ban, ugy Pantomime s leghátul Charade, mely az in­dulásnál több hoszszat vesztett e sorrend megmaradt az utolsó fordulóig, a hol már SecundaDt és Charade meg lettek verve. A távoszlopon tul Nautilus megkí­sérlő Schottländert beérni, de az nem sikerült neki és a King of Scots mén sok hoszszal előtte canterezett a nyerpont előtt el; Pantomime rosz harmadik. Ver­senyértéK: 590 frt az elsőnek, 235 frt a másodiknak, 175 frt a versenypénztárnak. Tot. 5:15. — Első helyre 50:107; másodikra 50:211. IV. Eladóverseny. Handicap. 700 frt. 3é és id beif. és német lovak. Táv 1200 meter. Tét 30 frt, bánat 10 és 5 frt. (7 aláirás.) Gr. Esterházy Miklós 3é p m Vegetarianer (előbb Nordkirehen) ap Barométre a Hope, Trumpe­tertől, 1500 frton elad. 55 k. Greaves 1 Gr. Apponyi Antal 3é p k Radieschen 500 frton eladó, 63'/, k. (bez. 3'/, k. le.) Butters 2 Baltazzi A. ur 3é p k Fiddle 1500 frton eladó 56'/, k. Wyatt 3 Hg Poninski L. főhdn. 4é sga k Stokrutka 1500 frton eladó 6f| k. Woodhouse 0 Kisbánat 1 lóért. Nagy bánat 2 lóért. Fiddle makacskodása miatt, mely az induló pont­hoz alig volt vezethető, az inditás hosszú ideig vára­tott magára: midőn aztán az inditó a lovakat eleresztő, azok zárt csomóban jöttek az egyenes vonalra beleié Fiddlevel kissé élőkön ; a távoszlop előtt Stokrutka megverve visszaesett, mig a másik három ló heves küzdés között egymással, jött a nyerpont felé, pár öllel az előtt Nordkirehen elhagyá őket s fél hoszszal veré meg Radieschent az első helyért, Fiddle utána egy nyakhoszszal harmadik. — Versenyérték 742'/, frt az elsőnek, 142'/, frt a másodiknak s 100 frt a nyugdij-alapnak. Totalisateur: 5:24. Első helyre 50:84, másodikra 50:73. V. Gátverseny. Handicap. 1200 frt. Belf és né­met lovak. Táv 3200 meter. Tét 50 frt, bánat 15 és 5 frt. (13 aláirás.) Schosberger N. ur 6é p m Theodolith ap Palmer­ston a Theobalda 63 k. Harraway 1

Next

/
Thumbnails
Contents