Vadász- és Versenylap 27. évfolyam, 1883

1883-03-29 / 13. szám

106 - Vadász- és Verseny-Lap. Márczius 29. 1883. milyen eszközökkel kívánja keresztülvinni. Pedig, né­zetem szerint, czélszerü lenne, már eleve is megismertetni az irányt, melyet követni, s az eszközöket, melyeket használni akar, hogy minden egylet saját kebelében már előzete­sen megbeszélhesse, s esetleg a nyilvánosság terén is megvitathassa a felvetett eszméket. Ekként t'sztáztatnának az eszmék, s az egy­letek küldöttei már bizonyos tájékozottsággal jelenhetnének meg az ápril 29-iki gyűlésen. KülöDben attól tartanék, hogy e gyűlés is ta­lán ugy végződnék, mint sok más, t. i. azt ha­tározná, hogy majd máskor határoz. — Nagy kár lenne. Veszélyeztetné ügyünket, mert esetleg elvenné a kedvet ujabb kísérletektől is. — Kérünk egy kis programmotü Bocsánatot kérek, tisztelt szerkesztő ur, hogy igénytelen felszólalásomra bátor voltam becses tápját igénybe venni, s midőn az ide mellékelt versenyprogramul szives közzététe­lét is kérném, maradtam őszinte tisztelője, Fülepp Kálmán. * A „nemzeti hajós egylet" által Budapesten, 1883. május havában rendezendő nemzetközi evezö-verseny programmja. I. Neuhoffer-dij, Magyarországban készült, 8 eve­zős outrigger hajók részére, kormányossal. Dij 5000 frank aranyban. Adja dr. Neuhoffer János ur. Tét 500 frank aranyban. II. Tiszteletdíj, négyevezős outrigger hajók részére, kormányossal vagy a nélkül. Tét 6 arany. III. Tiszteletdíj, négyevezős rowlock hajók részére, kormáuyossal. Tét 5 arany. IV. Tiszteletdíj, négyevezős, kültőre épitett, pa­lánkos outrigger hajók (outrigger keel boat) részére, kormánj ossal. Tét 5 arany. V. Tiszteletdíj, kétevezős (pair oar) hajók részére, kormányos nélkül. Tét 2 arany. VI. Vándorserleg, tiszteletdíj, .skiff (párevezős egyes) hajók részére. Adja a „nemzed hajósegylet." Tét 1 arany. VII. Tiszteletdíj, sandolin hajók részére. VIII. Ha/ászok és molnárok versinye. Megjegyeztetik, hogy az I. alatti Neuhoffer-dij pénzbeli dij lévén, arra bejelentések csak egyletek nevében történhetnek és a dij is csak egylet részére adatik k'. A verseny-napja, a bejelentés határideje s egyéb részletek legközelebb kiilöu - fognak közhírré tétetni. Budapest, Í883. márczius 23-án. Fülepp Kálmán, a „nemzeti hajósegylet" igazgatója. A győri ct ónakázó egylettől. Tisztelt Szerkesztő nr! — Van szerencsém becses lapjában való közlés végett a következőkről értesíteni. Az egylet f. hó 4 én tartotta közgj ülését, mely­ben elintéztettek : — Akkor léhát Mr. Fitzelarence volt, — veté oda lady Maud egy kissé elpirulva. — Kiállhatatlan egy ember; nem is tu­dom, bogy a mi dolgainkba miért keveredik! — Algy! De légy igazságtalan irányá­ban, s gondold meg: mi történhetett volna velem, nála nélkül. Nem ő emelt-e fel, midőn lovam elbukott? saját lovát adta át; az a jó­szivű, de ostoba falusi nép velem mit csinált volna utasítása nélkül? Nem ő kereste-e meg dr. Biggset, s a kocsiért ki jött el ? — Ezt biztosan tudni csakugyan sze­retném, — moDdá Algy némi keserűséggel. Lady Maud csengetett, s a belépő ko­moi nának meghagyta: tndná meg, hogy teg­nap a kocsiért ki volt itt? Ez néhány perez múlva visszatért. — Senki sem ismeri, mylady; de veres dressben volt, Mr. Biggs lován ült, s 3 lord­sága részére egy névjegyet adott át. — Wery well, — s meg vagyok győ­ződve, hogy Monkiieldre nem a broughamban jött. — Algy, miért viseltetel annyi ellen­szenvvel ellene ? — Az egész embert humbugnak, kalan­dornak tartom. A minap azt mondá, hogy Kerryben vadászott, s meg vagyok győződve, hogy sohasem volt ott. — Nonsens! akár humbug akár nem ; két vadászaton nagy segítségemre volt, s nékem tetszik; papát meg is kérem, hogy ebédre bivja. (Folyt, köv.l 1. Művezetői jelentés, melynek (őbb pontjai az egyletnek a tavalyi verseny és az idei árviz alatti tevékenysége, a statistikai kimutatás, mely szerint összesen b-jq hajó kiindulás volt, ezek kőiül 9 utazás, köztük egy Győrből-Komáromba, egy Pozsonyból— Győrre, továbbá tartatott 3 közgyűlés, 8 választmányi ülés, felszabadittatott 6 tag, képesítési vizsgát tett 2, uj hajó érkezeit a csónakházba 5. 2. Pénztárnoki jelentés, mely szerint a tiszta va­gyoni érték 631 fit; pénztármaradvány 38 frt; anyag­érték 2000 frton felül. 3. Számvizsgálói jelentés, mely szerint a pénztár rendben találtatott. 4. Az eléve (tanonc?) intézmény behozatala, mely­nek szabályait ktilön közlöm, s mely kívánatos volna, hogy mindenütt behozassék, mi iránt a társegyletek megkerestetni is határoztatok. 5. A nemzetközi versenyre vonatkozó ama hatá­rozat, togy az egylet, tekintve, hogy a „Balaton­Egylet" megalakult 3 egy sport szakosztálya is van, melynek hivatása most már az ügyet kezébe venni, az idén nem rendez versen) t, de megkeresi a B. E. sport szakosztályát, hogy egyet rendezzen, s abban a bajnoki czimért való versenyt és a 250 fitos vándor­díjért való versenyt (mely dij rendelkezésére lesz bo­csátva) okvetlen programmba vegye. — Előbbit Mi­hálkovics Tivadar ur, utóbbit a győri csónakázó egy­let 4 tagja védendi. 6. Ui tisztviselői kar választása, mely szerint meg­választattak elnökké: Dr. Némethy Ernő ; műveze­tővé: Mihálkovics Tivadar; jegyzővé: Lingauer Jenő; pénztárnokká: Petz Jenő ; vá'asztmányi tagokká: Veöreös Jenő, Zechmeister Károly, Szabó József; pót­tagokká: Barcza Gyula és Molnár József. 7. Felhivás az összes magyarországi egyletekhez egy közös helyre, (indítvány szerint Visegrádra) a tavasz folyamán képviselők által a vizi sport fel­virágoztatása, versenyek tartása és egyéb égető kér­dések megbeszélése és közös határozatok hozatala vé­gett leendő összejövetel iránt. 8. Egyéb kisebb érdekű ügyek. Az eleve intézmény szabályai, melyek a házsza­bályok kiegészitő részét képezik, a következők: 1. §. Eléve ama nem önálló akár jogakadémiai, akár felsőbb középiskolai osztál)ú, akár más tisztes­séges foglalkozású egyén lehet, kit az igazgatóság, je­lenkezése folytán felvesz 2. §. Az eléve felvétele vagy megtagadása — min­denkor egy idényre titkos szavazás utián és indokolás nélkül történik, szavazattöbbség alapján. 3. §. Egy évi önkénytes — nem tekintetvén hiva­tás katonának, — az alapszabályok szerint eléve is I- het. 4. §. Tanulóknak a felvételt előzőleg igazgatósági, egyévi önkényteseknek felsőbbségi engedélyt kell tel­mutatniok. 5 §. Az eléve működését, csak úszási képessége beigazolása után kezdheti meg. 6 §. Felvételre való jelentkezések a mfívezelőnél te­endők mi g, ki a jelentkezőket az igazgatóságnak vé­leménye kíséretében bejelenti. 7. §. Az eléve minden beirási-, tag- vagy műkö­dési-dij fizetésétől mentes. 8. §. Egyenruhául csak egyleti inget és kék sap­kát tartozik viselni. 9. §. Az elévek külön testületet képeznek s egy az igazgatóság állal választott parancsnok vagy az ez által akadályoztatása esetére és emez időre felkélt helyettes önálló rendelkezése alatt állanak, ki felet­tük függetlenül intézkedik, kíképeztetéstiket felelős­ség melleit önállóan eszközli 3 az igazgatóság kívá­natára erről időnkint jelentést tesz. tO. §. Az eléve esak rendes működő taggal, vagy egy ez által kisért hajó társaságában mehet gyakorlat vagy kirándulásra a parancsnok engedélye mellett, mely engedély vagy esetről-esetre vagy az egész idényre is kiadható. 11. §. Az elévek jog és működési köre legköze­lebbi kijelölése esetről-esetre az igazgatóság feladata. 12. §. Az elevenek a működés nem joga, hanem kötelezettsége lévén, elmaradását a parancsnokságnál igazolni tartozik. 13. Az igazgatóság az elévetől a működési jo­gosultságot a parancsnok indokolt jelentésére, 3 ren­des működő tag kívánatára, vagy a tanodai hatóság s illetve katonai felsőbbség kértére elvonhatja. 14. §. A rendes tagok az elévekkel való bánás és érintkezésnél szem e'őtt tartsák ama czélt, mely az eléve intézmény behozatalánál az egyleti közgyűlés szeme előtt lebegett. — Ébreszszék bennök nem esak a kedvet e nemes sporthoz, de a velők való érintke­zési vágyat is, hogy igy ne csak evezni tanuljanak meg jól, hanem az egyleti kötelékben való létük reá­juk nézve oly társadalmi íelsőbb iskola legyen, mely­ben igazi nemes gondolkozást és azzal mindenkor ősz­hangban álló ténykedést elsajátítsák. 15. §. Eme szabályok a csónakházban kifüggesz­tendők. Mihálkovics Tivadar, művezető. * -X Győrből irják : Ess alkalommal értesítem mint szintén a sport körébe vágó ama hirről is, hogy a kerék pari pázás kezd nálunk is lendületet venni, a mennyiben ép a napokban lett két kerékparipa Bécsből megrendelve, igy jelenleg Győrött már 3 kerékparipa van. * JI Egy ujabb csónak-egylet van "alakulóban itt Bu­dapesten, — melynek létrehozásán, mint halljuk, gróf Teleki J. iparkodik. Eddig 50 tagja volna, — s már csónakokat is rendelt meg. Vitorla-verseny. Hamilton hg és Mr. Gordon-Ben­nett közt fog..dá3 köttetett 1 millió frankig, melyikük naszádja vitorláz át gyorsabban Alexandriából Villa­francáig. Mr. Bennett hajója a „Nemouna" már meg­érkezett Alexandriába. HÍRHARANG. Kisbérnek a mult szombaton magas látogatói vol­tak ; gr. Széchenyi Pál ő nagyméltósága meghívására a miniszterelnök Tisza Kálmán, a magyar lovaregylet elnöke gr. Károlyi Gyula, Tisza Lajos, gr. Ráday Gedeon honvédelmi miniszter egy egész napot töltöt­tek e legkitűnőbb hazai ménesben; Kozma Fer. min, tanácsos és Soest ezredes kíséretében megszemlélvén a főtelepen mindent, az elővezetett pepiniére mének­től kezdve az állami és magán telivér anyakanczákig­és telivér csikókig ; úgyszintén a félvérekből felállí­tott és lovagolt 3éves méneket és kanczákat; ezután az egyes majorságokba kikocsizván, az aDgol félvér anyakanczákat és a külön évjárati mén és kancza csi­kókat. Craig Millar nagy tetszésben részesült; általá­nos a vélemény, hogy szebbtn alkotott mént ritkán láthatni; Verneuil mind maga mind csikai — nagy­szer fl partiejaikkal — a kiérdemlett megcsodálásban részesültek; — Kisbér öcscse csikai is igen tetszettek. — Midőn e kirándulást megemlitnők, nem mulaszt­hatjuk el ama, mint hiszszük általános érzelem kife­jezését, mennyire örülünk, hogy ha nyilvános életünk ily magas állású és kiváló szakismerettel biró férfiai telivér tenyésztésünk iránt érdeklődnek, s megjelené­sükkel az azok gondozása körül fáradozóknak elisme­résüket nyújtják. * * * Az első public trainer ügető-versenyekre nálunk. Ähnelt traber-idomár tegnapelőtt megérkezett Buda­pestre, és a lót-.nyésztési társulatnál állását elfogla ta. Miután már az ügető, illetőleg idomitó-pálya is készen van, — az intézet e Ifogadkat betanitásra lovakat. — Könnyű sulkyről (ké'tkeiekű) egyelőre nem kell gon­doskodni, miután 10 drb van az intézetben; ellenben a lovak szerszámozottan kell hogy küldessenek. Idomi­tási dij bavonkint 12 frt egy lótól. * * * Gr. Zichy Béla Merénye, ez egykori kitűnő ver­senyző és anyakancza két csikót ellett Buccaneer után r de mindkettő kimúlt. — Gr. Károlyi Istvánnak is ha­sonló malhenrje volt Lady Bohunnel, mely Volunteer után egy szép mén csikót, s más két kanczája után is csikókat vesztett. % # * t Marquis de Gontaut-Biron, a párisi Jockey-club­elnöke-, a -tntiH hétfőn halt meg, 80 éves korában. Ő egyike ama keveseknek, kik Franeziaországban a ver; senyeket meghonositni kezdték a 30-as években. Ő' XVIII-dik Lajos apródja volt, honnan a lovas gárdá­ba lépelt, innen 1830 ban kilépve, egész hévvel a versenyek megalapításához kezdett, melyet akkor csak a főnemesség pártolt. Midőn később 1851-ben, a mos­tani Jockey-club alakult, őt választották meg elnök­nek, azonkívül még az angol Jockey-clubnak is tisz­teletbeli tagja volt. * * * Az állatkertből. Az igazgatóság nagy megrende­léseket tett állatokra, s azokból néhány érdekes pél­dány, ugyanis: két ritka szép láma, egy pettyei hye­na, egy hód és számos ritkább fajú különféle majom már megérkezett, a hátralévő példányok is helyben lesznek e hó utoljáig; a megrendelt állatok vétel ára 12 ezer forintot meghalad. Ugyan az állatkertben Alinak a renitens elefántnak vasúti sínekből készülő keritése munkában van. A gr. Batthyány Elemér és Kund Béla úr által hozott tigrisek igen jó állapotban vannak; Hattyú már több izben kölykezett, de ő iga­zán tigris-szivű anya, minden külykét, mihelyt szüle­tik, megfojtja. Mehemet Ali igen izmos, derék állattá növi ki magát, s még mindig játszi kedvű. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos: Sárkány János Ferencz. Szerkesztőtárs: Dráveczky Aurél. NYÍLT T E JR. Eladó Never say Die 5éves telivér sárga mén, ap Cambuscan a Witch (Off. Gr. B. für Ö. U. II. B. Pag. 196.) A méD 16 markos, igen szép, széles, teljesen egészséges, jó con­ditióban van, lábai teljesen épek. Tenyésztésre ajánlható. Ára 1500 frt. Kérdezősködések Herb cs. kir. dzsidás kapi'ányhoz (7-dik ezr.) Szob­ránezra intézendők. BAGHRUCH A. ékszerész. Váczi-utcza 25. sz. Budapesten, ajánlja saját készitményeit aranyban, ezüst­ben, drága kövekben. — Különlegességek : phantasie-tárgyak, verseny- és vadász-dijak saját mintázatok és rajzolatok szerint.

Next

/
Thumbnails
Contents