Vadász- és Versenylap 26. évfolyam, 1882

1882-10-19 / 42. szám

382 Novem ber 23. 1882. mig a «ok abrak álul könnyen bajok támad­hat » elért ô c*ak nagyon takarékosan abra­koiUL Ennek artán az a következése, bogy a tél derekán a ló d. u. I óra és reggeli 7 óra közt sem nem takarittsthatik, sem nem ab­rakolutbatik éa itattathatik. Ennek következ­tében az ily ló ez időközben (a tisz­tátalanság miatt) nemcsak nagyon kellemet­lenül érezheti magát, hanem romlott leget is lélekzik be s ki van téve bronchialis és tü­dóbajoknak és gyakran a ripolá* is bekövetke­zik. A mellett ínég, ugyanez okokból szem­betegségek is származhatnak. Az étkezés számát kevesbíteni kell épugy, mint az abra­kolás mennyiségét (az étreijd legtáplálóbb ré­stót,) vagy pedig egyezerre kell a lovak elé nagy mennyiségben zúdítani, mi az állatokat arra öaztöDzi, hogy inkább kevesebbet egye­nek, mint többet. A széna is, ba azt nagy mennyiségben adjuk egyszerre, az állatok ét­vágyát szintén nem fogja ingerelni és sokkal kevesebbet lógnak abból enni, mint ba azt gyakran, kisebb adagokban adjuk eléjök. Annyi azonban bizonyos, hogy ily istállórend mellett az Allatok kétszer, legfelebb három­szor etethetnek meg, mit mi határozottan ke­vésnek tartunk, úgyszintén a túlságoson sok széna-etetésnek sem vagyunk egyátalában ba­rátai. De mindamellett is Mr. Parr, az ő rend­szerével, eredményeket ért el. Mi azonban mégis szilárdan ragaszko­dunk ama rendszerünkhöz, hogy a lovak öt­ször etettessenek s annyi jó régi zabot és jó szénát kapjanak, a mennyi nekik jól esik. Erre szükségük van, s ennyit adni kell ne­kik, ha nem többet; noha némely esetekben, finnyás és keveset evő állatok, némi kevés bab-pótlék által nagyobb étvágyra ösztönöz­tetnek. Ez néha igen jó lehet, de a legtöbb ló e nélkül is ép oly jól, sőt jobban érzi ma­gát. Szénát ép oly bőven kell adni, mint za­bot, iuert lia az állatoknak mindenikből bőség­ben teszünk eléjük, egygyel nem tömik ma­gokat meg. az abrak és viz minőségéről, mi a legnagyobb fontosságú, a következő feje­zetben szólunk. (Folyt, köv.) Verseny-napok. Budapest, (Pr. J. és 7. sz.) 15, 19, 22. Október. Pardubitz, (Pr. 33. sz.) 5. November. levezesi zárnapok 1882-ben. (A nevezési zárlat, a hol az máskép nincs meghatá­rozva, Bécs, Prága és Sopronra nézve esti 10 órakor, Pestre nézve éjfélkor.) Október. 21. Pest. Nákó-dij 50 db cs. kir. arany és tiszteletdíj Nevezés. — Eladóverseny 700 frt „ „ 31. Pardubitz. Akadályvers., eddig 1200 frt Kisbánatj. I Maximilianstr. 12. Bécs. — Pest. Ncmzcti-dij 1883. 600" frank S irkányJ. F. aranyban Kisbánatj. Budapesti versenyek 1884-re. (Lásd a Vadász- és Versenylap 34 számát.) Egyesült nemzeli dij. 6000 frank aranyban. Ma­gyarhoni (azaz Magyarországban elletett) minden 3é mén és kancza számára. Hazafi-dij. 5000 frank aranyban, minden magyar­országi 3é kancza számára. Vándorló verseny. Dij 3000 frt. Tartandó 1878­tól fölváltva Budapesten és Bécsben, a májusi versenyeken, 3é belf. nevelésű mének és kanczák belf. ivadékainak vagy valamelyik egylet által behozatott kanczák belföldi ivadékainak. (Programm-változtatást iisd a „Vadász- és Versenylap" 35 számában.) St. Leger. 2000 frt. Lovaregyl. dij. Minden belf. és németországi 3é ló számára. Import-dij. 1000 forint. Minden belföldi 3éves mén vagy kancza számára, mely a magyarországi ló­tenyésztési alap által behozatott kancza ivadéka. Bécsi tavaszi versenyek 1884-re. (Lásd a Vadász- és Versenylap 31 számát.) Másod oszt. államdij. 3000 frt. 3é belf. és német méuek és kanczáknak. Májusi versenyekre Jockey Club dija (Osztr. Derby) 20000 frt, és 2000 trt értékű tiszteletdíj. Coatiiientalis mének és kanczak­nak, franczia lovak kizarásaval. III. osztalyi allamdij. 214)0 frt 3é belf. és német kanczák szamara. Oui versenyekre: I. oszt. államdij. 5000 frt 3, 4 és 5é belt, és né­metorsz. és kanczák számára. Pragai versenyek 1883 ra. (Lásd a Vadasz és Versenylap 34 számát.) Kladrubi dij. 200" trt osztr.-magyar monarchiában elletett és fölnevelt vagy születési évében importált 3é mén és kanczáknak. Államdij. 2000 frt. 3é belf. és német méuek és kanczáknak. Ménes- és gyep újdonságok. Wackerow Károly ur versenyszine, az osztr. Jo­ckey-Clubhoz tett bejeleutése szeriut: aczélkéa test, gyöugyszin ujj, vörös sapka. * * * Ellesek. Vilmos főherczeg ő es. к. fensége Virginia (0. G. B. Vol. IL pag. 100) márczius 30-án sárga mén csikót ellett, szélesen átvonuló bókával és kis orrlolttal, mind­két hátulsó lába magasan kese, Przedzwit után. Vir­ginia újra fedeztetett Przedzwit által. Gr. Festetics Géza örökösei Héva (0. G. B. Vol. II. pag. 84) május 5-éD sárga kancza csikót jegy nél­kül, Krawarn után. Ugyanazoknak Se! песке (О. G. В. Vol. II. pag. 165) május 5-én sárga kancza csikót bókával, bal há­tulsó láb a csűdön felül kese, Krawarn után. Schnecke újra fedeztetett Krawarn által. Elnevezés. Br. Üchtritz Zsigmond 2é sp m ap Bois Roussel a Lancelin (ell. 18S0) Antinomy nevet kapott. Wackerow К. ur p k eil. 1878, ap Sharper, a My Mary, Grizzly Boytól (0. G. В., Vol. ti. pag. 137) „ My Sharp" nevet nyert. Tisza Kálmán ő exeja p k (ell. 1869) ap Scotch- man, a Pepita, Phenomenontól (0. G. B. Vol. I. pag. 184) „Pepita 4 nevet nyert. Ugyanannak p k (ell. 1870) ap Oakball, a Pepita, Phenomenontól (0. G. B. Vol. I. pag. 183) „Linda" nevet kapott. Birtokváltozás. Br. Goumoens Gusztáv százados (l-ső dzsidás ezred) megvette Tyche sga к (ell. 1879) ap Buccaneer a Grand Duchess, Stockwelltől (0, G. B. Vol. IL pag. 77) Wisauer F'erdinand főhadnagytól (4. dragonyos ezred). Külföldi gyepek. Németország. Berlini ószi versenyek 1882. Első nap. Okt. 8-án 1 órakor. A legezebn Őszi napon szép közönség látogatá az első napi versenyt. Két kiilün-vonat is szállitá a sportkedvelő népet a Hoppegartenbe. Egyes versenyek valóban érdekesek is voltak. A főérdekeltség termé­szetesen az I oszt. államdijra irányult és a „Gestüts­preis"-ra. Egyébiránt, a futamok következő eredmény­nyel végződtek. I. Ermunterungsrennen. Államdij. 1800 márka. 2 és 3é kanczáknak. Tét 100 márka, tele bánat. 1000 meter (10 aláirás). Treskow W u r 2é sp к J'y pense ap Hymeneus a Ttrusty 56 V 2 к. Busby 1 Br. Falkenhausen 2é p к Mezza luna 55 к. Collins 2 Gr. Solms-Barouth 2é p к Schiebine 55 к. Hunter 3 Mr. Edwards 2é p к Armbrust 50 kilo Gough 4 Gr. Esterházy Miklós 2é p к Veränderlich 56% kilo Maddeu О Graditzi kir. főménes 2c Sga к Margarethe I. 55 kilo Sopp О Hg Hohenlohe-Oehringen 2é sga к Gardrose 55 kilo E. Fisk О Fél hoszszal biztosan nyerve; egy fejhoesz a má­sodik és harmadik közt; Armbrust egy félhoszszal hátrább negyedik. Versenyérték 2300 márka az első­nek, 500 a másodiknak. IL I. oszt. ádamdíj. 10,000 márka. Tét 300 m., fele bánat. 2800 meter (30 aláirás). Treskow V. ur 3é p m Harzburg ap Savernake а Relie 55 kilo Busby 1 Br. Oppenheim E. 4é sga m Kaiser 72 kilo Sopp 2 Ugyanannak 4é p m Durchlaucht 62 kilo Hunter 3 Hg Hatzfeldt Fr. 4é sga m flatterer 62 к. J. Coates 4 Br. Oppenheim kijelenté, hogy Kaiserrel akar nyerni. Harzburg egy hoszszal könnyen nyert; Durch- laucht föltartatott husz hoszszal Kaiser mögött s egy hoszszal Flatterer előtt harmadik. Versenyérték 11,500 márka a győztesnek, 1500 m. a másodiknak. III. Deutscher Bestiitspreis. 5000 márka. Kétéves belf. lovak. Tét 150 márka, bánat 100 és 50 m. 1200 meter. (60 aláirás). Hg Hatzfeldt Fr. sga m Architekt ap Flibustier ft Arcadia 54 1,', kilo (vitt 51 kilót J. Coates 1 Tepper Laski ur p / ap Emiiius a Waif 53 kilo (vitt 54'/, kilo) E. Fisk 2 Moll E. ur sga m Alpenkonig Ь8V, kilo llunter 3 Hg Hatzfeldt Fr. sga m Ghibclline 52 1 , к. Barton 4 Graditzi kir. főménes sp к il'artburg 51 к. W. Smith О Joe A. ur sga к l'endette 53 kilo Little О Br. Oppenheim FL sga к Maria 60 kilo Sopp 0 Canterben tis hoszszal nyerve; egy hossz a má­sodik és harmadik közt, négy hoszszal hátrább Ghi­bclline; a többi föltartva. Verseuyérték 10,850 m. az elsőnek, 1350 m. a másodiknak. IV. Ivadékvt rseny. Államdij 3000 márka. 3é és id. belföldi mének és kanczák. Tét 200 111. tele bá­nat, kisbánat 50 m. Táv 280 meter. (49 aiáirás). Br. Oppenheim E. 5é sga к F.deldame ap Monseig- neur a Kisasszony 65 kilo Sopp 1 Mol lard kapit. 4é sga" к Goldperle 62 kilo Sear 8 Metelerkamp liadn. 4é p m Factor 62 kilo Bushy 3 Gr. Solms-Barouth 3é p к B.mafide 56 к. llunter О Joe A. ur 3é sga к flaminia 65 к. Gough О Könnyen három hoszszal nyerve; egy hossz a második és harmadik közt Versenyérték 5950 márka az elsőnek, 800 márka a másodiknak, 200 a barma diknak. V. Októberi eladóverseny. 1500 márka. 2évesek. Tét 100 márka, fele bánat. 4000 meter (9 aláirás). Br. Oppenheim E. sga к Sianhopea ap Monseig- neur a Parasite 55'/, kilo Sopp t Hiestrieh V. ur p к Immergrün 55% kilo. Barton 2 Br. Bel sga к Erica I., 55V, kilo Gough Rüppcl IL ur p tu Cardinal 57 kilo Busby Jiiger J. ur sga к Doublesse 55% kilo F. Fisk 0 German idomár sg m Courmacher 57 kilo Collins О Sear G. idomár p к Eleonore 56 % kilo Madden О Rochow tábornok sg к Regina ЬЪЧ, kilo llunter о Két hoszszal könnyen nyerve, egy hoszszal há­trább holtverseny a harmadik helyért. Versenyérték 2450 márka. A nyertest 2500 márkáért Mr. Edwards követelte. VI. Negyedik oszt. államtlij, 1600 márka. Három­évesek. Tét 150 márka, fele bánat. 2100 meter (13 aláirás). Joe A. ur sp m. Scharfschütz ap Ilymeniius a E. Sharp 55 kilo E. Eisk 1 Gr. Berustorff Gyldensteen p ш Giftmischer 64 к. Sopp 2 Treskow V. ur sp m Cooler 55 kilo Busby 3 Mr. Edwards sg m Delaware 55 kilo Gough О Hiestrich V. ur p к Alma /. 53 % kilo Barton 0 Három hoszszal canterben nyerve ; egy nyakhossz a második és harmadik közt. Versenyérték 1920 m. a nyertesnek, 420 márka a másodiknak. Második nap. Október 9-én. I. Ermunterungsrennen. Államdij. 1800 márka. 2 és 3é még soha nem nyert belf. lovak. 1000 meter. Tét 100 márka, fele bánat. (15 aláirás). Hg Hatzfeldt Fi. 2é p m Ocre» Л:'«« ap Przedz­wit a Henriette 56% kilo Coates 1 Mollard százados ге sp m ap Hospodar a Queen of Surrey 55 fe. Madden 2 Hg Fürstenberg 2é p m Erstling 55 к. Barton 3 Treskow V. ur 2é p m Ganimed 55 к. Busby О Graditzi kir. lőménes 2é sga m Botschafter I. 55 kilo E. Fisk 0 Ugyanannak 2é sga m Pfeifer 55 к. W. Smith 0 Gr. Esterházy Miklós 2é p m Nordkirchen 55 kilo Gough О Gr. Hahn 2é sga m Goldprinz 55 kilo (vitt 55% kilo) Collins 0 Hg Hohenlohe-Oehringen 2è sga к Gut Heil 55 kilo Little О Joe A. ur 2é sga m Oberon 55 kilo Hunter 0 Br. Oppenhnim E. 2è sga m Blauer Ritter 56% kilo Sopp 0 Két hoszszal nagyon könnyen nyerve; négy hossz a második és harmadik közt. Versenyérték 2350 m. a nyertesnek, 550 m. a másodiknak. II. Hertefeld verseny. Államdij 6000 márka. 3é belf. és osztr.-raagyar mének és kanczák. Tét 200 m., bánat 150 márka és 75 márka. 3000 meter (69 alá­irással). Jotmson G. idomár p m Brocken ap Savernake а Chambermaid 60 kilo Sopp 1 Joe A. ur sga к Marie 56% k. Little 2 Mr. Edwards sga m. Delaware 60 k. Gough 3 Treskow V. ur p к Helen 58% k. Busby 0 Joe A. ur Presto 60 kilo Hunter 0 Egy és egy negyed hoszszal biztosan nyerve ; nyolez hossz a második és harmadik közt. Verseny­érték, tiszteletdíj és 9687 márka 50 fillér a győztes­nek, 3687 m 50 fillér a m.ásodiknak. III. Stuten-öiennial. Államdij 3000 márka. 1879­ben elletett kanczák. Tét 150 m., bánat 100 és 50 m. 2(100 meter (23 nevezés). Joe A. ur sga к Flaminia ap Monseigneur a Igna­tia 56 kilo Gough 1 Ugyanannak p к favola 54 k. Hunter 2 Joe ur kijelenté, hogy Flaminiával akar nyerni s a szerint ez % hoszszal elébb is érkezett a czélhoz. Versenyérték 3125 márka az elsőnek, 925 márka a másodiknak. IV. Stuten Biennial. Államdij 3000 márka. 1880­han ell. kanczák. Tét 150 márka, bánat 100 és 60 m, Táv 1000 meter (22 aláirás).

Next

/
Thumbnails
Contents