Vadász- és Versenylap 26. évfolyam, 1882

1882-06-29 / 26. szám

Junius 29. 1882. VADÁSZ- ÉS VKRSKNX-LAP. 233 Mr. Davis'3é p к Photograph 49 Batemann 2 Capt. Clair 4é p m Der Wucherer 60 Сох 3 Milne idomár 5é p her. Andante 56 '/

2 Fisck 0 Br. Riibcke 2è p к Bavaria 46«/, Vincent 0 Pitzschke ùr 3é p к Rosstroppe 52 «/

2 Сох 0 Fiedemann úr id s h Athol Rose 57 Trolsen 0 Csomóban jött a társaság majdnem egészen a nyerpontig, hol Sommerfrische határozottan előre jött és egy fél hoszszal biztositá tulajdonosának a győzelmet ; ugyanaz a távolság a második és harmadik közt. VI. Vigaszverseny, handicap. 1000 márka, Oly lovaknak, melyek az 1882. évi hamburgi nyári verse nyek alatt sikversenyben futottak, de nem nyertek. Táv 1800 meter. 31 aláirás. Gr. Schmettow M. 4é s к Miss Betty a Claremont a Ethel 52 Sopp 1 Kellinghusen J úr. 3é p к Bonjo 48 Little 2 Scavenius О. ùr 4é p к Cleopatra 54«/

2 Peasnall 3 Davies H. H, ùr 3é p к Photograph 48«/, kilogr. Batemann 0 Egy hoszszal nyerve; tél hossz a második és harmadik közt. VI, Nagy hamburgi vadász-verseny. 4000 márka. Minden országbeli lónak. Táv 5600 meter. 8 aláirás. Tepper-Laski úr id pk Lady Mary II. a The Rhymer a Lydia 74 Tulajd. 1 Frerich hdn. 5é s h er. Eyre field 70«/., kilogramm Gr. Metternich Fr. 2 A tulajdonosok megegyezésével a terhek 10 kilóval lejebb szállíttattak. Eyrefield vette által a vezetést, s mindé 1 akadályt szépen ugorva, megtartotta azt egészen az utolsó gátig, hol az addig erősen visszatartott Lady-Mary feljött hozzá s véle egyszerre vette az utolsó gátat, a sikpályán aztán könnyen elhagyva Eyrefieldet, két hoszszal biztositá tulajdonosának a győzelmet. ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS. Ügetö-versenyek. Bécs, szept. 17, 24. (Programmját lásd lapunk 25-dik számában.) A ló megválasztása tenyésztés szempontjábó I.*) b) A félvér-tenyésztés. (FOLYTATÁS.) A félvér vagy hidegvér fajok öröklési ereje sem csupán faji konstanssága után mérlegelendő, hanem a helyi viszonyokat képző, különösen figyelembe veendő momentum után, melynek az illető faj köszönheti eredetét. A lapálysági ló, mely például Suffolk déli partjain levő posványos lápok, a hollandi lapályok vagy az alsó Weser és Elbe ingoványos vidékein veszi eredetét, átalában lazább sejtszövettel bir, mint pl. a Lithvánia szilárd agyagtalaján származott kelet-poroszországi ló. Ha az ily, különböző vidékbeli tenyésztményeket párosítjuk, akkor ceteris paribus a szilárdabb fölvidéki ló örökítő ereje inkább áttör s utóhatása tovább tart, mint a silányabb lapályi lóé, föltéve, hogy mind a kettő semleges területen találkozik ; ellenben ha. ez eset nem fordul elő, végre mindig ama faj kerekedik felül, a melynek hazai talaján a tenyészharcz vi va tik. Mily hatalmas befolyással vannak a talajviszonyok a lófaj kiképződésére, a többi közt szembeötlő az a következő példában : A ki a lithvániai államménes ménállományait ismeri, be kell vallania, hogy rendkívül hasonfajuak (csaknem mind trakeniek és telivérek) és hogy az által azok befolyásának az egész tenyész-vidéken hasonlónak kell lennie. Mindamellett Lithvánia közepén van egy kerület, melynek lófaja (nevezetesen a földmivesek birtokában, hol kanczáknak más vidékekről behozatala ritkán történik) az idomoknak nagyobb puhasága által feltünőleg elüt a lithvániai lovak sajátlagos jellegétől ; ez az úgynevezett tilsiti lapályvidék a Niemen alsó folyásánál, Tilsit és a kuri öböl közt. Mindezt előre bocsátva, nézetemet a következőkben fejezem ki : Szabály szerint két párosított állat közül ceteris paribus a konstánsabb és nemesebb*) nevelésű lesz erősebb az örökítésben. Egyenlően konstans fajoknál azonban egyes tenyészállatok „egyedi képessége" (Invidual Potenz) nagyon különböző, vagyis például a telivérmén átlag véve hatályosabban örökít, mint a félvér mén ; ám nem minden telivér mén bir egyedi képességgel (még ha telivér-kanczával párosittatik is) a versenyképesség átörökítésére. Ha például egy különösen nagyon cse kély átörökítő képességgel biró telivérmén egy kiválóan erős egyedi képességgel biró félvérménnel állíttatik szembe, könnyen megtörténhetik, hogy utóbbi ép oly hatályosan, vagy taláD még hatályosabban örökít, mint az előbbi ; azonban ily kivételek a szabályt nem rontják meg. Történetileg meg kell itt még jegyeznem, hogy az államénesek is, az ő tenyészalapelveikben, az uralgott zoológiai áramlatok befolyása alatt voltak. 1847-ben Berlinben, Brandenstein akkori főlovász m. és ménes-igazgatósági főnök meghívása folytán, részint a ménes-igazgatóság, részint a hadügy- és belügyminisztérium képviselőiből s számos lótenyésztőből egy hippologikus bizotiság gyűlt egybe, mely alkalommal egyik tag, br. Sanden-Tussainen által (értelmi szerzőül voltakép egy másik tag : Mentzel titkos haditanácsos tekintendő) egy promemoria nyújtatott be a következő czimmel : „Promemoria az átalános tenyészelvek alkalmazását illetőleg, a hazai lótenyésztésnél, különösen a királyi ménesben," mely a 4 és 5 számnál következőleg hangzik : 4. E természetszerű jellegből önkényt következik, bogy oly állatok további összeköttetése által, melyek öröklődés és hasonló választás által leginkább hasonlitanak egymáshoz, tehát a beltenyésztés utján vannak, a meglevő tulajdonságok a legbiztosabban állandósittathatnak. * 5. A rokonsági párosítástól való félelem nem alapos ; ez csak az emberek erkölcsi szempontjából ered. támogatva rosz vagy hibás állalok gondatlan párosításából származott sikertelenségek által, melyek hiányainak, természetesen, meg kellett kétszereződniük. Eme promemoria, akkoriban, időhiány miatt, nem jöhetett többé megvitatás alá. Minthogy azonban egy 1848-ik aug. 11-én kelt legfelsőbb rendelet folytán a ménesigazgatás a földmivelésügyi minisztérium hatáskörébe ment át, az akkori miniszter Gierke valamennyi országos ménesmestert Berlinbe hivatott, hogy Below tábornok elnöklete alatt s Mentzel valóságos titkos haditanácsos közreműködése mellett, a ménesigazgatás szándékolt újraszervezése s a követendő tenyészelvek fölött tanácskozzanak. E gyűlésben a többi közt a promemoria 4 és 5 pontja is elfogadtatott s később, királyi jóváhagyással, dogmává emeltetett. De midőn 18 évvel később br. Maltzahn a po rosz ménesigazgatóság élére lépett, az ő óhajtására egy 1866 május 28-án kelt miniszteri leirat által a fenállott tenyésztési szabályzatok a következő indokolással tétettek hatálytalanná : „Angliában s a continens nagyobb méneseinél a tapasztalás azt bizonyította be, hogy a beltenyésztéstől való félelem nagijon is alapos: hogy a beltenyésztés a közelebbi vérségi fokozatoknál testalkatban való gyöngeséget, elcsenevészést idéz elő s nem ritkán meddőséget is. Ellenben maradandó alapelv gyanánt szem előtt tartandó, hogy három közbe eső nemzedék után a rokonsághoz vissza kell térni, amennyiben ez, jó tu*) Lásd a „Vadász- és Versenylap" 24. számát. *) Zoologok talán szemrehányással illetnek, hogy én eme fogalmakat: „nemes" és „konstans", nem kiilönzöm el eléggé. Szempontjukból véve, igázok van; de nemes félvérménes tulajdonosára nézve mindkét fogalom összeomlik a gyakorlatban, mert itt a legkonstansabb, alkalmazásba vett fajok a legnemesebbek is, értvén az aDgol és arab telivért. Gr. L. Gy. lajdonságai által jónak bizonyult, hogy aztán e tulajdonok a vérben lehetőleg konstansan terjesztessenek tovább." A tantétel, csak jót a jóval, illetőleg hasonlót hasonlóval párosítani s ezzel szemben a kiegyenlítési elmélet, bizonyos tekintetben az elméletek nagy vitáinak kiindulási pontjai. Ha mi e kérdést, a félvértenyésztést illetőleg, csupán gyakorlati egyszerűségében tekintjük, akkor mi az egyszerű gyakorlati választ is könnyen megtaláljuk. A tantétel elseje eszményies jellegű. Ha elegendő számban rendelkezhetnénk a valóban jóból, akkor határozottan ki lenne jelölve az ösvény, mely szerint a jót csak valóban jóval kell párosítani s megbocsáthatatlan könynyelmüség lenne, a jót rosszal való elegyités által koczkára tenni. A mint azonban a dolog voltaképen áll, az ez elvhez való merev ragaszkodás, a lótenyésztésnek végét szakítaná, mert ámbár a „jó" nagyon viszonylagos fogalom, abban mindenesetre mindnyájan egyetértünk, hogy a tenyésztő szemével nézett valóban jó egyedek a szertelenül való kisebbséget képezik, és hogy a lófajnak ki kellene vesznie, ha mi csupán ezeket alkalmaznók a tenyésztésre. Jóllehet az értelmes tenyésztő, nagyon természetesen, a mennyire csak lehetséges, az ő legjobb kanczáit a rendelkezésre levő legjobb ménekkel párositja, mindamellett az ő kevésbbé jó kanczáit is ugyan-e ménekhez vezeti s előbbieknek hiányait az által iparkodik kiegyenlíteni, hogy azokat oly ménekkel párositja, melyeknek kiválóbb ereje ép ama részeken fekszik, a hol a kancz ának gyöngeségei mutatkoznak. Igy aztán, kényszerűségből, mindnyájan követtük a kiegyenlítési elméletet s nyilván követni fogjuk mindaddig, mig jó ós rosz lovak vannak. Tehát ad infinitum. 2. Tenyészállatok választása. Miután a tenyészállat megválasztása átalában öröklöttségén alapul, a legközelebb eső kérdés kétségkívül ez : mit nevezünk öröklöttnek ? Régi s még most is érvényben álló megszokott szólam szerint bizonyos kategóriába tar'ozó hibák „öröklött bibák"-nak mondatnak. Ilyenek a nyultetem (Hasenhacken) impók (Spat) csűdtelem (Schale) és szemhibák. Tudvalevőleg sem hibák, sem kiváló jó tulajdonságok nem öröklődnek okvetlenül minden körülmény között; azonban ép az öröklött hibákat illetőleg vagyok én ama nézetben, hogy azok ritkábban öröklődnek át az ivadékokra, mint az alkat és szervezet többi más hibája, még ba a születéstől fogva vagy a fejlődés első időszaka óta léteztek is azok; mert nagy valószínűséggel csak az öröklött hibák és betegségek, nem pedig a később kapottak öröklődnek át. Ha például a csülökcsukló egyenes szögben áll, ha széles és szabályos csűdje van a lónak, akkor a nyultetemet nem fogja örökölni, mert az csak valamely esetlegesség következménye lehet ; ha ellenben a csülökcsukló rövid, a szöglet nagyon hegyes vagy tompa s a csűd nyomott, (vagyis felső hegyével előrehajtott) akkor a hibás csülökcsuklók öröklése nagyon valószínű, még ha nyultetem nem is vehető észre. Az impók egy külöben szabályszerű csűdcsuklónál csaknem mindig túlságos megerőltetéstől vagy valamely szerencsétlenség folytán származik és ennélfogva ritkán öröklődik át, ha csak nem alkathibának a következménye, mint csontbetegségek iránt való hajlam s több efféle. Az impókot annálfogva soha sem is találjuk, mint átható családi hibát, mint pl. a rosszul álló csülök-csuklókat, félrecsavarodott előlábakat stb. Az impók öröklésére nézve érdekes kommentárt szolgáltat egy eset az oldenburgi lótenyésztésnél. Oldenburg lótenyésztésére alig gyakorolt