Vadász- és Versenylap 26. évfolyam, 1882

1882-05-25 / 21. szám

188 V ADÁSZ- es VBRSKNT-LAP. Május 25. 1882.. A 2-ir еле le rertengeibe* mind az 1-aő mind • 3 dik napon nagy mezőnyök indultak, s mind a kétszer gróf i lenckel Tartarja (apja Digby Grand a Neudau) lett győztes; mind a kétszer Liechtenstein Ján. hg Hobenauja2 ik, megjegyzendő még, hogy Tartar másodízben ép-n 4* kilót adva (nemért és az első ízben nyerésért; könyebben nyert a bosszabb távol­ságon mint első izben . . Mindezekről leg­közelebb egy .Visszapillantásban" majd rész­letesebben beszélhetünk. Az akadály és gátverseuyekről nem sok mondani valónk van. Amazokban Trompeter, emezekben Wallenrod verhetetlennek látszik; de igaz hogy kevés számbavehető ellenfelük is vau. — À harmadik nap a Hadtcregi aka­ddlgvertengben sok ló indult ugyan, de az csak Wiener Bitz és Haudegen közt végződött, miután a többiek messze elmaradtak, Lónyay Albert Woodmanje pedig az utolsó félmért­földön letört, csak is Alexis és Camélia jöt­tek még be, gyenge 3-dik és 4-diknek. Gr. Káinoki kapitány mint lovas ép oly fölény­ben látszott lenni ellenfeleivel szemben, nyu­godt de határozott lovaglásával, mint lova Wiener Bitz a többi lovak ellen. Ó Felségeik a király, a királyné s a főherczegek — s mintegy 500—600 lovassági tiszt volt tanuja remek lovaglásának, melyet tetézett még más­nap azzal, hogy a jó tábori lovasok konkur­rentiájában is egy dijat nyert. IIa még megemlítjük, hogy a versenyek­ben egy pár accidens is történt (Attila a Derby ben alig 100 lépésnyire a czél előtt letört, a hadseregi akadályversenyben pedig Lónyay Albert ur Woodmanje oly szerencsét­lenül bukott el, hogy agyon kellett szúrni, akkor egyelőre minden nagyobb momentumról referáltunk. * * * A franczia Derby — ugyanaz nap (má­jus 21.) futtatott a Chantilly gyepen, mint a bécsi a Freudenauban s holtverseny lett be­lőle. Tizenhét ló indult, melyek közül főked­venczek voltak Delamarre ur Vigilantja (a Grand Poul des Produits nyertese), aztán Dandin és Comte Alfred, melyek a Poule d'Essai és más ivadékversenyekben mutatott képességük miatt legtöbb igénynyel látszottak birni az elsőségre. A Derby futás azonban mindannyi számitását halomra döntötte. — Vigilant, mely a Poule d'Essaiban harmadik volt, a Grand Pouleben pedig győzött — itt csunyául felültette a benne bízókat és jó­formán bele sem szólhatott a versenybe, (ép mint Grand Buccaneer nálunk), hasonlóan járt a chamanti ménes (Möns. Lefévre) Comte Alfredjével, s maga gr. Lagrange is, ki há­rom lovat inditott, alig birt a kedvencz Dan­din-nal egy holtversenyig vergődni — az is­meretlen tehetségű (dark horse) St. James ellen, s igy a két ló megosztozott a dijon. Fz most először történt a franczia Derbyvel. Alább részletesen az egész futás. * * * hem kevesebb meglepetést hozott az angol Derby kimenetele, mely május 24-kén futtatott. Ott sem a betek óta kétségtelenül egyedüli főkedveneznek tekintett Bruce (Mr. Ryniill tulajdona) lett győztes, hanem Shot­ower, a Westminsteri hg kanczája, mely 4 héttel ezelőtt a 2000 guineában is első volt; s második itt is (mint ott) lord Bradford Quicklime ménje, harmadik az amerikai Sachem, Mr. Lorillard tulajdona, mely ellen a ver­senyelőtti napokon még 40-szeres pénzt kí­náltak. Tizennégy ló futott. Bécsi nyári lóversenyek 1882. ... nF àr i meeting e megnyitó napja, az esős ido miatt nem volt oly látogatott, mint verőfényes ' napokon szokott lenni: de mindamellett is elég élénk­ség mutatkozott a turfon, mivelhogy a spoitsmauek, az ocsmány idő daczára is, teljes számban jelenkez­tek. Az udvari páholyban Lajos Victor, Ferencz és Ottó főherczegek ültek, a delnők azonban nagyon gyeren voltak láthatók. A versenynap, a sorrend sze­rint, imigy folyt le. ELSŐ NAP. Csötörtik maj. 18. Versenyigazgatóság: löméit, hg Esterházy Pál (elölj.), főm. bg rranttmaiisdorflf Kar., gr. Széchenyi Kaiman, Baltazzi Arisztid u-, gr. Stockau György. — Biró : | gr. Pejacsevich Mialós ö exc. lovassagi tábora fel­ügy., br Mundy Henrik. — Mázsánál gr. Festetics pal — H audi .-аррег : Dráveczky Aurél ur. — Inditó: Mr. Reynolds, stb. stb. I. Megnyitó verseny. ÍOOO írt Belföldi és német lovak. 2400 meter. Tét 60 Irt, bánat 15 frt Elzárva j 7 aláírással. (Teljes propositió lapunk ez évi 9-ik számá­ban.) Gr. Schlik F. 3é p m Livingstone ap Buccaneer а Lay Sister, 48 kg (bez. 4 kilo le.) Butters 1 I Blaskovits Ernó ur 3é sga m Bitarr 56 kilo (bez. 4 kilo több) Smart 2 Baltazzi Ariszt. ur 3é sg к Des рта 46'/, kilo (bez. 4 kil le.) Follitt 3 Gr. Festetics Tasziló 3é p m Hamar 48 kilo (bez. 4 kilo le.) Peasnall 0 Fogadások : 3 : 2 Livingstonera, 2 : 1 Bizarr, 4 : 1 Despiua, 6 : 1 Hamar ellen; Totalisateur-osz­talék 5 : 10. Fogadás az l-ső helyre 50 : 60 ; a má­sodikra 50 : 59. A vezetéssel Livingstone ugrott el, két hossznyira követve Despinától ; Hamar ment a harmadik és Bizarr az utolsó helyen. Ily sorrendben jöttek a lovak az utoisó fordulóig, ho! Hamar megverve visszaesett, mig Bizarr elhagyva Despinát, feljött a második helyre Livingstone után. A távoszlopnál Despina is meg lett verve s kiesett a versenyből, mig Bizarr megkisérlé a feljövetelt Livingstonehez, de ez néki nem sikerülvéu, könnyen lett megverve három hoszszal. Ot hossz a má­sodik éi harmadik közt. Érték : 1000 frt az elsőnek, 165 frt a másodiknak. II. Kísérleti verseny 1000 frt. Belf. és német két­évesek. 800 meter Tét 40 frt. bánat 10 frt. (Elzárva 16 aláírással.) Gr. Henckel H. sp m Tartar ap Digby Grand a Naudau 56 kilo. Busby 1 Hg Lichtenstein J. sga к hohenau 54'/ 2 kilo Butters 2 Baltazzi Arist, ur pej kancza Bleibtreu 54 1/ a kilo Follitt 0 Blaskovics F. ur p к Árva 57 kg (bez. 2'/, kil több) "Smart 0 Gr. Schlick F. p к Justina 54 '/, kilo. Metealf 0 Br. Üchtritz Zs. sg к ap Kalandor a La Diva 54'/,) kilo. Wyatt 0 Capt. Violet sg к Cambrian 54'/ 2 kilo. Peasnall 0 Gr. Waldstein Gy. p m Country boy II. 56 kilo Sayers 0 Fogadások : 3 : 2 Cambrian, 3 : 1 Bleibtreu, 5 : 1 Tartar vagy Árva, 6 : 1 Justina, 10 : 1 Hohenau vagy Arbeune ellen. Tot. 5 : 48 Helyre-fogadások : az első helyre 50 : 568 ; a másodikra 50 : 309. 7 bánat. Csak az ötödik inditás sikerült és a lovak cso­móban ugrottak el; csakhamar azonban Tartar kissé elhagyva a többit, vezette e szép társaságot. A táv­oszlopnál Hohenau és Bleibtreu nagyon szépen ki­váltak a többi közül, s majdnem egy vonalban jöttek Tartarral a nyerpont felé, mig Árva mindjobban ma­radozni kezdett. A többi ló már ott kiesett a verseny­ből. A nyerpont előtt vagy ötven ölnyire Bleibtreu is maradozni kezdett, mig Hohenau Tartarral az első­ségért erős küzdést viva, a méntől csak egy fejjel lett megverve. Három hossz a nsásodik és harmadik közt. Countryhoy П. negyedik. Érték: 1000 írt az elsőnek, 350 frt a másodiknak. III. Handicap. 1200 frt 3é belf. és német lovak. 2000 meter. Tét 50 frt, bánat 15 frt és 5 frt. (Elzárva 10 aláírással.) Baltazzi A. ur p m Bengali a Kisbér a Getroffen 53 kil. Madden 1 Gr. Schlik E. p к Ludovica 56 kil. Mctcalf 2 Gr. Henckel H. p m Engadin 52'/ 2 kil. Coates 3 Kisbánat 3 lóért. — Nagybánat 4 lóért. Fogadások : 2 Bengalira, 2 : l Ludovica, 6 : 1 Engadin ellen. Totalisateur 5 : 8. Fogadások az l-ső helyre 50 : 52, a másodikra 50: 53. A vezetéssel Bengali ugrott el, két hossznyira követve Ludovicátúl, mig Engadin mint utolsó ment. E sorrendben fordultak be az egyenes vonalra, hol Ludovica megkisérlé a feljövetelt Bengalihoz, de ez neki nem sikerült s egy hoszszal elég könnyen lett megverve a méntől az első helyért. Engadin, mely az egyenes vonalon az iramot sehogy sem birta tartani, három hoszszal mint utolsó jött be Ludovica után. Érték 1262' j frt az elsőnek, 62'/ 2 frt a másodiknak. IV. Eladóverseny. 700 frt. 3é és id. belf. és né­met lovak. 1200 mtr. Tét 30 frt, bánat 10 frt. (Be­zárva 6 aláírással.) Gr. Henckel H. 3é p к Jaquitta a Digby Grand a. Flora, (1000 frton elad.) 47 kil. (bez. 5 (kü- le-) Coates f 1 Ellinger T. lovag ur 5é p m Nautilus (500 frton elad.) 51 kil. (ber. 10 kil. leeng.) Peasnall + 2 Gr. Schlik E. 3é p к Paloma (1500 frton elad.) 5 2 kil. Butters 3 Capt. Violet 3é p к Aida //. (800 frton elad.) 45 kil. (her. 7 kil. leeng, vitt 46 kil.) Sherratt 0 Fogadások : 2 : l Jaquitta, 3 : 1 Nautilus, Pa- loma vagy Aida II- ellen. Totalisateur : 5 : 13. Fo­gadások az l-ső helyre 50 : 94; a másodikra 50 : 76. A vezetéssel Nautilus ugrott el, közvetlenül mel­lette ment Paloma, kissé hátrább Jaquitta, s Aida II. leghátul, ai iramot nem tudva tartani. A távoszlopon belől erős küzdés fejlődött ki Jnquita és Nautilus kii­íött, mig Paloma miudjobban visszaesett. A nyerpont­tói vagy tiz ölnyire még Nautilus látszott kissé elöl lenni, de Jaquittat lovasa erősen felhiva, a legérdek­feszítőbb küzdés utáu holt versenyt futott a kaueza a ménnel. Paloma tőlök egy hossznyira harmadik. A döntő futásban aztán Nautilus vezetett egészen a nyerponttól mintegy busz ölig ; itt Jaquitta feljött hozzá s könnyen elhagyva őt, három hoszszal tnint első meut a nyerpont előtt. Első izbeu holtverseny. — Másodízben Jaquitta köDDyen nyert 3 hoszszal. A nyertest nem követel­ték. — Érték: 7 40 frt az elsőnek, 40 frt a másodiknak. V. Gátverseny. 700 frt. Belf. és német lovak. 2400 mtr. IVt 40 Irt, bánat 10 frt. (Elzárva 7 aláírással). Gr. Schlik F. 4é sg m Wallenrod, a Prsedzwit a Last Trial 69 kil. (bez 4 kil. több) Sayers 1 Hg Esterházy Pál 4é p h Toni von Gomba 62 1/, kil. (bez. 'Íj, kil. leeng.) llansi 2 Fogadások : 3 Wallenrodra, 2 : 1 Toni von Gomba ellen. Totalisateur: 5 : 6. Bánat 5 lóért. Wallenrod élitől végig vezett a legközönségesebb canterben veré meg Toni von Gombát vagy tizenkét hoszszal az első helyért. Az utolsó sövényugrásnál Wal­lenrod kissé megsértette magát. Érték 700frt az elsőnek, 50 frt a másodiknak. VI. Májusi akadályverseny. Handicap. 1000 frt. Belf. és német lovak. Táv kb. 4800 meter. Tét ВО frt, bánat 15 és 5 Irt. (Elzárva 14 aláírással.) Gr. Kiusky Zdenko 5é p m Bakony II. a Peon a Boadicea 68'/, kil. Fletscher 1 Ellinger T. lovag ur 6é sg m Chelsea 76 к. Phillips 2 Schawel J ur 4é p h Countryhoy 60 kil. Szolay 3 Gr. Kinsky Zdenko 6é p ш Good Morning 77'/ s kilo. Tulajd. 0 Schosberger N. ur. 6é sga к Laurenzia 73'/, k. Woodhouse 0 Schawel J. ur nev. Captain George 5é f к Stra­sidlo 60 kil. N. Nonahan 0 Kisbánat 5 lóért. — Nagybánat 3 lóért. Fogadások: 2 : 1 Bakony II. vagy Cuelsea ellen, 3 : 1 Good Morning vagy Laurenzia, 6 : 1 Strasidlo vagy Country boy ellen. Tot. 5 : 17. — Fogadások az l-ső helyre 50 : 98, a másodikra 50 : 82. A mint a lovak az induló ponthoz mentek, a fel­canterezésnél Good Morning letört a az inditó nélkül ere9zté útnak a társaságot. Az első inditás azonban nem sikerült, a másodiknál aztán szépen együtt indul­tak el a lovak. A vezetést Bakony vette át egy hossznyira követve Chelseától, ettől egy hossznyira Contryhoy ment, aztán Laurenzia s leghátul Strasidlo, mely nagyon kedvetlennek látszott. E sorrend­ben vették a lovek az első akadályokat. Laurenzia nagyon sziv nélkül ugrott s minden ugrás titán több térelőnyt vesztett, mit aztán mig behozott, nagyon so­kat kellett ; magából kiadnia. Az ördögárok raá­másodszori vétele után Countryhoy visszaesett s ha­bár helyzetén újból is javított, de a versenybe többé komolyan bele nem jöhetett. Az utolsó sövényvétele után Chelsea megkisérlé a feljövetelt Bakonyhoz, de az neki nem igen sikerült s általa a három hosszal lett az első helyért megverve. Tiz hosszal utánok Countryhoy harmadiknak érkezett be. Érték : 1000 frt az elsőnek, 270 frt a másodiknak. MÁSODIK NAP. (Teljes programmját 1. lapunk f. é. 9. számában.) Vasárnap, május 21 d. u. 2'/, órakor. A Derby-nap. Bécsnek kiváló szerencséje volt e nagy naphoz; mert még előtte való nap hideg, bo­rongós idő volt, s néha kissé esőzött is, s utána való nap ismét csúnya hideg, esős idő lett, a Darby-nap, kissé mérsékelt hűvösség mellett, teljes napfényben világitá meg a zöld Prátert, s még talán soha annyi ember nem tódult ki s nézte a versenyeket mint ez nap, ugy hogy számukat mintegy 25— 30000-re lehetett becsülni, s a pénztárak bevétele 23000 frt körül volt; melyhez totalisateurök mintegy 8000 forinttal participiáltak, miután forgalmuk 117000 néhány forint volt ; de ez egyúttal legjobb világot vethet azon érdekelt­ségre, melyet e világváros most már a ver­senyek iránt tanusit. — Bécs már átérzi, látja, mily roppant befolyással van a telivér­tenyésztés s ezek próbatételei a használati lovak javítására, s tudja hogy a Derby az a nap, midőn a circa 200 telivér ló közül — mely éveuként egyre.másra elletik, — a leg­jobbak jelennek meg a küzdtéren. О felsé­geik a király és királyné is megjelentek, va­lamint a főherczegek és herezegnők is. Ma­gyarországból is számosan. — A Derbyn kivül a nap főérdekessége a Cambuscan-verseuy volt, melyet Bizarr oly szépen nyert meg a derék Balaton, La Gondola és Dagmar ellen, — hogy azt hiszik — miszerint jogosítva lenne a Norddeutsche Derbyben indulni.

Next

/
Thumbnails
Contents