Vadász- és Versenylap 26. évfolyam, 1882

1882-04-13 / 15. szám

132 senyből, ugy liogy lovasa újra nem is ült reá. Miss Rowel esése ntán'njra Lori meüt a mezőny élére, és szép sebes iramban vezetve, ugorta az állvány előtti árkot, követve két hossznyira Jessica, Lord Chud­leigh és kissé hátrább Laurenziától. E sorrend meg­maradt egészen a nagy vizárokig, melyet mindegyike nagyon szépen flying ugort, innentől aztán Jessica felment Lorihoz, s ezt elhagyva, a mezőny élére ment, de csakhamar a partra felugrásnál elesvén, ismét Lon került előre, s ő is vette először a kőfalat, innentől minden akadályt szépen ugorva, vagy tiz hoszszal ve­zetett egészen a sikpályára befordulasig, mialatt Lord Chndleighen, a kőfal átugrása után, a faradság jelei látszottak ; lehet hogy itt már elölábai fájni kezdvén s nem sokára beéretve Laurenziától, általa elhagya­tott és ki is esett a versenyből, mig Laurenzia az utolsó nagy árok átugrása után iramát gyorsítva s elhagyva Magyar Miskát, az egyenes vonalra érve mar csak három hossznyira volt Lóritól, melyet az utolsó sövény előtt be is ért, s vele egyszerre ugrotta azt. A nyerpont előtt pár öllel Laurenzia elhagyván a nagyon szépen lovagolt Lórit, egy fél hoszszal elég könnyen veré meg őt az első helyért ; hat hossznyira utana Magyar Miska harmadik. Mise Rowel lovasának semmi baja nem lett, mig Jessica lovasa Wood kissé meg­ütötte jobb lábfejét. Versenyérték 900 frt az elsőnek, 100 frt a másodiknak. Totalisateur 5 : 35. Távirat (Prágai versenyek.) Első nap. Húsvét hétfőn, april 10-én. I. Államdij. Ю00 frt. Táv 2000 meter. Hároméve­seknek. Br. Bethmann Sándor p m Pierrot a Laneret a Ar­rogante 1 Br. Springer Gusztáv Sg к Aquarell 2 Blaskovics Ernő úr stp к Venus 0 Könnyen két hoszszal nyerve. II. Ivadékverseny. 1000 frt. 2400 meter. Három­éveseknek. Id. gr. Henckel H. f к Camilla a Giles I. a Patti 1 Baltazzi Arisztid úr sg к Despina 2 Canterben egv hoszszal nyerve. III. Asszonyságok dija. Tiszteletdíj. Táv 2000 meter. Captain Herbert 3é p к Tittle-Tattle a Buccaneer a Clairette Angot 1 Gr. Buquoy 4é p m Y. Bridge-water 2 Hat hoszszal nyerve. IV. Ressource-dij. 600 frt. 1200 meter. Mr. F. Grimshaw 3é p к Ragusa (előbb Stefanie) a Giles I. a Henriette 1 Ugyanannak 5é p m Katarakt 2 Biztosan nyerve. V. Tavaszi akadályverseny. 2000 frt. Távkörülb. 4000 meter. Meichl G. úr id sg h Lumpaci Vagabuudus a Grim­ston a Lavina 1 Mr. J. Grimshaw 6é sg к Columbine 2 Gr. Henckel H. 4é p к Surema (kitört) 0 Hét hoszszal nyerve. Második nap. Kedden, april 11-én. I. Államdij. 2000 frt. Hároméveseknek. Táv 1600 meter. Br. Bethmann Sándor p m Pierrot a Laneret a Arrogante 1 Blaskovics Ernő úr sg m Bizarr 2 Gr. Henckel H. stp к Camilla 0 Harmadfél hoszszal könnyen nyerve. II. Welter-Stakes. Tiszteletdíj. 1600 meter. Capt. Herbert 3é p к Tittle-Tattle a Buccaneer a Clairette Angot 1 Mr. J. Grimshaw 3é pk Ragusa 2 Három hoszszal nyerve. III. Beaten-Handicap. 500 fit. 1200 meter. Br. Springer Gusztáv 3é sga к Aquarell a Cam­buscan a Gouache körüljárt. IV. Tiszteletdíj. Adva Rudolf trónörökös ő fensé ge által. Akadályverseny. Handicap. Kb. 4000 meter. Gr. Kálnoky H. százados id p h Wiener Bitz a Gladiateur a Ada Mary 1 Mr. J. Grimsnaw 6é Sg к Columbine 2 Baltazzi Henrik hadnagy 6é p h Kiiworth 0 Két hoszszal bizton nyerve. Kiiworth tulajdono­sával elbukott s utóbbit eszméletlen állapotban szálli­ták el. Egy távirati tudósitás szerint életveszélyes agy­rázkódást szenvedett. * * * Newma-ket. Crawen-Meet. April 12. Newmarket­hanaieap 1 >/ a mfd. 250 SOV. Lord Cadogan 4é Spring Tide 7 Stone 9 font. Mrs. Lorillard 5é p к Nereid 84. Gr. Lagrange 4é Maskelyne 8"5. Hat futott. VADÁSZ- fis VERSESY-LAP. Április 13 . 1882. Bridget Foreigner. Hamar. Ideal-kancza, Pancake, Ra- gusa (előbb Stefanie), Sixtina, Tiinzerin-mén, Á irtus, Voltige. Nyári meeting. Második nap. Május 21. II. Jockey-club-dija. (Osztrák Derby.) 10,000 frt. 2400 meter. (62 aláirás.) Activity, Ada, Aida II., Anonyme, Aquarell, Ba­yard Boccaccio, Briczi, Camballo, Dauphin, Despina, Epouse ur, Fair-Bridget. Fa vola, Filasse, Fliegender Holländer. Fornari, II Fratello, Ideal-kaneza, Michel Angelo, Monolog, Paloma, Ragusa (előbb Stephanie), Störtebecker, Tiinzerin-mén, Tyche, Unerkannt, Virtus. Hatodik nap. Junius 1-én. II. Harmadosztályú államdij. 2000 frt. Táv 2000 meter. (32 aláirás.) Activity, Bayard, Despina, Don Quixote, Fair Bridget, Ideal-kaneza, Tiinzerin-mén, Virtus. Teherhatározások Bécs, 1882. ápril 16 és 18-ra. I. nap, vasárnap april 16. III. Handicap. 800 frt. 1600 meter. 18 aláirás. 5é Captain Nemo 6é Cavaliero 3é Albion 4é Tarany 3é Livingstone 3é Mascotte II. 3é Vale Royal 3é Tittle-Tattle 3é Ludowica IV. Gátverseny. Handicap. 600 frt. 14 aláirás. id Illusion 75 5é Pista 74 6é Trompeter 71 7, id. Chère Amie 71 6é Donnerkeil 69 W, 5é Lord Chudleigh 67 4é Flux 657, 65 3é Briczi 48 637s 3é Bengali 477, 60 3é Strizzi 47 577, 3é Despina 467, 52 3é Fair Bridget 46 "V. 51 3é Aida II. 45 7 2 "V. 51 3é Infantin 45 50V 2 3é Erycina 45 49 3é Bayard (hiányzik) 2400 meter. 4é Trafikmädel 637, 5é Astrolabe 62»/, 4é Lord Wentworth 61»/» 4é Aspasia 60 4é Dirndl 60 4é Mascotte I. 60 4é Lehet 60 II. Nap. Kedd, ápril 18. III. Handicap. 6é Cavaliero 5é Tarany 3é Jaquitta 3é Etelka 3é Borbolya 3é Foreigner 3é Aquarell 3é Mascotte II. 4é Crevette 3é Vale Royal 800 frt. 1200 meter. 20 aláirás. 65 59 55 54'/ 2 54 537, 62'/. 52'/ 2 52 517 a 3é Tittle-Tattle 3é Ludovica 3é Mrs. Day-m. 3é Bengali 3é Strizzi 3é Aida II. 3é Unerkant 3é Fair Bridget 3é Infantin 3é Erycina 51 497a 49 49 48 47 7a 477a 47 467a 467a 5é Sogrodda 657 2 5é Lord Chudleigh 65 V. Tribünen Steeple-chase. Handicap. 1000 írt. 4000 meter. 27 aláirás. id. Postilion 80 6é Good MOrning 78 id. Lumpaci Vag. 767 2 6é Trompeter 74 6é Niniche 737 2 6é Patience 73 5é Jessica 7 17, id. Chère Amie 71 1/, id. Wiener Bitz 70 5é Cameliendame 69 7 2 6é Laurénzia 69 5é Vonzó 67</ a id. Illusion 67 5é Surema 65 7, Kisbânat april 14-én 65 647a 64 64 637a 60 4é Flux 5é Marizl 5é Astrolabe 5é Conundrum id. Humingbee 4é King-Fu 4é Lord Wentworth 60 4é Mascotte I. 60 4é Calcul 60 4é Electra 60 4é Kedvenez 60 este 10 óráig jelentendő. Nevezési zárnapok 1882-ben. 14. Bécs. 14. Bécs. 17. Bécs. 18. Bécs. 19. Bécs. 21. Bécs. Az Április. ápril 16 és 18-diki liandi­Kisbánat. Nevezés. Kisbánat-jelentesek. Bécs 1882. Tavaszi meeting. Negyedik nap. April 23. II. Másodosztályú államdij. 3000 írt. 1600 meter. /31 alátrás.) Activity, The Caliph, Despiua, Don Quixote, Fair capekre Az ápril 20 és 23-ki verse­nyekre Az ápril 20-diki sík-, gát- és akad.-versenyekhez Teherközl. A teutebbiek két elsejéhez Kisbánatj. Az ápril 23-ki sik- és akad.­versenyekhez Teherközl. Az ápril 20-án futandó Wel­ter-Stakesre, és a 23-kán fu­tandó Eladó versenyre Nevezés. A Przedswit bandicapre és a freudenaui akadályversenyre Kisbánat. Az ápril 27-ki versenyekre Nevezes. Ménes- és gyepujdonságok. Blaskovics Ernő Lyon-kanczájának ellése Ver­neuil után, mint halljuk, a napokban' kimúlt Kisbéren, torokbajbau. Igazítás a gyöngyösi nevezésekben. A gyöngyösi versenyekre e lapok 14. számában közölt nevezésekben «éves kiirás folytán a következő helyreigazítások tétetnek : Az I. szárnu Akadályversenynél — az 1, 2, 3, 4 szám alattiak nem Chorin százados, hanem az illető lovak tulajdonosai által neveztettek ; a II. számú Aláírási dijnál az 1. sz. nevezés Cho­rin százaaos által tétetett és nem Chorinszky által ; — a 2. sz. ló pedig tulajdonosa által neveztetett. III. Az iigetö-versenyre a nevezes Majthènyi István ur beleegyezésével ápril 25 ig (este 6 óráig) megho­szabbitlatik. A nevezések a Vadászlap szerkesztőségé­nek (Budapest nemzeti Casino II. еш.) küldendők. Külföldi gyepek. A mult héten mintegy hat helyen volt meeting a szigetországban, de csak a northampton : és croy­doni érdemelnek emlitést. Amott a 2évesek nagy di­ját, az Althorp-Park-St liest (300 sov. 5 furlong) hg Portland amaz Alfonso ménje (egy Julius-esikó) nyerte meg szép verseny után 9 vetélytárs ellen, — mely a Broeklesby Stakesben a múltkor gyenge második volt Petticoat mellett. Alfonso vetélytársai jó istállókból valók ; — 2-dik volt lord Rosslin egy sga kancza csikaja Minnehala (ap. Uncas), 3-dik Mr. Radmall p. m csikaja Gloucester (ap. Macaroni), futottak még Lag­range gr. Auctioneerje, br. Rothschild Mehallája stb. — melyek a Brocklesbyben is szerepeltek. Ama kevés két mfdes versenyek közt, melyek még Angliában vannak (többnyire a Queensplatek) egyik a northamptoni gyepen futatott ugyanakkor s Mr. Lefévre 4ó Tristan ménje nyerte meg, megvervén hg Hamil­ton 4é Fiddler-jét és lord Rosebery 5é Proudhomme­ját könnyen. Tristan, ugy látszik, a legkitartóbb lovak egyike, megvervén már tavaly mint 3éves a Grand prix deDeauvilleben a 4é Castillont, Clochert stb. melyek elismerten a legjobb „stayerek" voltak, s 2-dik lévén a Grand Prix de Parisban az amerikai Foxhall mel­lett. — Egy másik nagy 2 mfdes versenyt, a „The Great Northamptonshire-Stakes-handicap 400 sove­reignét, melyért 8 ló indult, az nyerte meg, mely az egész mezőnyben a legkisebb terhet vitte, t. i. a 2éves Sun of York (ap. Favonius a Eleanor), csak 6 stone 13 fontot vi vén, mig br. Rothschild 4é Pilgrimje 7 stone 5 fontot; hg Hamilton 4é Fiddlerje 8 stone 12 fonttal a legmagasb terhet kapta. Futottak még Re­veller (6é 8-11), Routier (6é 8-4), Blueskin (4é 7.8) és Chirper (5é 7-7). - Fiddler tehát épen 2 stonet és 2 évet adott a nyertesnek. — Sun of Yorknak külön­ben nagy szerencséje volt, már előtte való nap is nyer­tes lévén a „Cupben", mely 200 sov. érték, s mely­nek 1 mfdes rövid distanciáján megverte Davy Jo­nest, Moccolot stb. A croydoni mezőn, a 2évesek „Spring two Year old Piatejét (300 sov.) 5 furlong — Bryne ezredes Pioneer p m nyerte (ap. Tangible a Haidee, Hermit után) 9 stone alatt, Hamilton hg Craig Classic ellen, kezdettől végig vezetve, könnyen egy hoszszal. Futott 8 csikó. — Ugyanott a Grand handicap Hurdle Race­ben (200 sov. 2 mfd) Mr. Carrington öéves Teophras­tus-a és Mr. Moore 4é Theodorája holtversenyt futot­tak Charlie, Proudhomme, Mynbeer és Conqueron el­len ; — a mázsánál Teophrastus jockey-ja panaszt emelt Theodora ellen, hogy téves pályán lovagolt ; a biróság azonban nem látott hibát, s igy döntő versenyre került a dolog ; kedvenez Theodora volt, de Theophas­tus nyert finoman egy nyakkal. — Egy 2éves verseny­ben Kisbér egy csikaja (a Lucca-kanczától) második­nak futott fel jó társaságban. * * * A boulognei erdőben az uj versenyidény mult va­sárnap nagyon rosz időben vette kezdetét, s alig ne­gyedrésze ^olt künn ama közönségnek, mely ilyen­kor ott jelenkezni szokott. A '„Prix de Guiche"-t (há­rom évesek számára) a gr. Berteux „ Quodlibet"­je, nyerte­tizes mezőnyben, Dictateur II-t egy fejjel győzve le, Reseda harmadik lett. — A „Prix de Lutéce"-t a 3é Vesten nyerte 457 2 kilo teherrel könnyen, a hasonló korú Willye ellenében, mely 44 kilót vitt. — A 25,000 frankos „Prix du Cadran" è rt csak három ló verseny­zett s e futam nagyban veszitett érdekességéből Ál­bionnak visszalépte miatt. Mr. Ephrussi 4é Bariolet-je nyerte küzdelem nélkül, (56 kilo terhet vive) a 4é Perplexité (547, kilo) és a 4é Dublin (56 kilo) ellen. A „Prix de Chevilly"-ben nyolez ló indult, mely azon­ban match lett Patchuli és Iceberg közt s az előbbi canterben nyert. * * * A reimst meeting második napján futtatott „Grand Prix de Reims u-t Mr. L. André „Péronne" 3é kanczája (a Trocadéro a The Princess) nyerte 547, kilo teher­rel, Lagrange grófnak 56 kilót vitt „Intégre" 3é ménje ellen, nyolezas mezőnyben ; br. Rothschild „Saturn"-je harmadik volt. * ft ft Francziaország. Boulognei verseny. Apr. 2. Prix de Longchamps. (Poule des Produits.) 10,000 frank. Kb. 2500 meter. Mr. Ephrussi 3é m Dictateur lt. ap. Ruy Blas а Discorde 66 kilo Watts 1 Mr. H. Delamarre 3é к Clio 547, Rolf « J

Next

/
Thumbnails
Contents