Vadász- és Versenylap 25. évfolyam, 1881

1881-02-03 / 5. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. FEBRUÁR 17. 1881. gek voltak még br. Schuberg porosz dragonyos tiszt, néhány bécsi és bajor vendége a háziúrnak, gyakrabban részt vettek Pestről Kuh, Gottschligg, Légrádi urak. A vadászat szept. '20-tól majd nov. végéig tartott, hetenkint eleinte háromszor, majd látva, hogy a kutyák túlhajtva vannak, hetenkint kétszer. Alig tudok napot — pedig alig hiányoztam egy-két vadászatról — hogy kísérleteink egy-két kill-el ne végződtek volna. Kísérletről szólok csupáo, mert a mult őszi vadászatok csakis próbául szolgáltak arra: vájjon a falkával vadászat itt miként volna létesíthető. Az eredmény megmutatta, hogy jó anyag, értelmes szakember mellett a jövő évre pompás sportot Ígérhet a falkával, s e reményt igazolhatja hazai tálkáink nagymestere gr. Esterházy Miklós úr, kit egyik vadászatunkon vendégnek tisztelhetvén, Carter huntsman vezetését kifogástalannak mondotta ; a falka pedig azzal tett érettségi vizsgát, hogy két igen szép killt produkált a gróf urnák. A vadáezur tordasi istállója a legszigorúbb sportsman igényeit is kielégítheti, 16 szebbnél szebb vadászié állott rendelkezésre, köztük 6—8 drb közvetlenül importált könynyû és 2 nehezebb tökéletes példánya a vadászló- anyagnak. Voit vele két igen szép négyes fogat, egyik nehezebb Orloff, vegyes szinnel, s egy könnyű szürke négyes. Dreher ur ép oly jól kezeli a gyeplőt, mint a kantárt. A lovak nagy része a vadászat befejeztével Schwehátra vitetett fel, a falka Tordason várja a jövő ősz futamait A viszontlátásig vadászüdvvel Vaálvölgyi. Episode — egy vadász életéből. Középfalva, (Erdély) jan. hó. E lapok t. szerkesztőjéhez intézett egyik utóbbi levelemben (1. a V. és V-lap mult évi 5(J-ik számát) említést -nettem, az ötvenes években, Erdélyben, akkori kormányzó Schwarzenberg Károly herczeg által adott és Földvári József által rendezett nagy vadászatokról. E vadászatok valóban annyi érdekes momentumot szolgáltattak, miszerint érdekes lenne egy kötetbe följegyezni mindazt, mi e vadászatokon előfordult eseményekre vonatkozik. Mennyivel érdekesebb olvasmányt nyújtana e könyv, ama sok élvezhetlen regény és novella tömkelegénél, melytől irodalmunk hemzseg. A vadász-litteratura, mely más nemzeteknél (franczia, angol stb.) oly tökélyen áll, nálunk majdnem ösmeretlen, és pedig van-e vonzóbb és érdekfeszítőbb, mint egy öreg vavadász emlékeinek leirása? . . . Mint egy ö reg katona, ki a barezmező véres jeleneteiről mesél — olybá képzelem egy öreg vadász életének történeteit. E szempontból tehát csak örvendhetnénk, ba például az erdelyi vadászok egy oly kiváló tagja, mint Földvári Józset, följegyezné vadász-élményeit. Addig is azonban, hadd álljon itt a következő rövid de nem érdektelen episode Schwarzenberg Károly vadászéletéből, melyet F. J. szives elbeszélése után közlök. * * Schwarzenberg egyike volt ama vadászoknak, kiket a franczia „grandé race"-nak nevez, és a »kikben korunk nem gazdag! A szenvedély — fáradbatlanság — türelem— a siker és sikertelenség egykedvüsége — vadásznyomor —kényelmetlenség és bátorság egy vegyiilékét hordozta magában — tehát mindazt, mi a valódi vadászt jellemzi ! E mellett, a vadász-gentleman bevégzett példány képe volt ő, ki az. erdélyi vadászatok annaljaiban felejthetlen emléket hagyott maga után. Hogy a vadász-szenvedély mily kiváló helyet foglaltéi e nagy vadász életében, arról bizonyságot tehet a következő eset, melyről futóla"

1 és mellékesen említést teszek. Ö Schwarzenberg Károly hg erdélyi-öcscse Ödön pedig galicziai kormányzó volt. A két testvérnek hivatalos és családi ügyben találkozoiok kellett, és a két nagy vadász rendezvous jának mi lett volna alkalmasabb hely, mint a két országot elválasztó borgói havasok? ! . . Nemde megragadó kép nekünk vadászoknak, midőn a két vadász tábor egyesült zajában élvezi a két Nimród a viszontlátás örömeit ? ! De ha Schwarzenberg herczeg életének a vadászöröm volt egyik főjellemvonása, gondoskodott a sors arról is, hogy ez életben a vadász-tragicum se hiányozzék. Nem mondom, hogy az, mit alább röviden megemlítek, közvetlen befolyással birt volna a herczeg halálára ; de hogy annak hatása, a már gyengélkedő férfiú idegrendszerére megrázóan hathatott, azt, eltekintve az orvosi megállapított véleménytől, maga az olvasó sem fogja tagadhatni. Midőn Schwarzenberg hg Erdélybe érkezett, szivesen hallgatta meg F. J-nek egy két, a medvevadászatra vonakozó theoreticus megjegyzését, melyek a vadászati-codex elévülhetlen örökigazságai közé tartoznak. Igy például, a tévhit, hogy a medve támad, az avatott vadász mosolyát provocálja ! A medve egy ártatlan portéka, mely félénkebb a nyúlnál. Nem egyszer történt és törnik, hogy havason, eprésző leánykák találkoznak medvével, és egy nagyobb hang kereket oldat a talpassal ! Azonban mikor veszélyes a medve ? Mikor támad ? Akkor mikor, a vadász megsebzi, és tehát midőn lét érdeke és önfentartási ösztöne folytán a „To be or not to be" nagy problémája előtt áll! Ily körülmény között, a vadász-magatartás főelve az, hogy lövés után mozdulatlan álljon helyt, mivel legkisebb mozdulatra — veszve lehet ! . . . Es hogy ismét kitérjek valódi tárgyam előtt, e tétel igazságának következményekép, a következő érdekes esetet emlitem föl. Kúsma, a besztereze-borgói havasok egy vadásztanyája. Itt is érdekes medvevadászatok folytak az ötvenes években. A vadászszokás szerint, ha nagyobb hajtások után erdő szélére jut a vadászat, a golyóval töltött fegyverek apró sréttel cseréltetnek föl és — ősszel — szalonkázással végződik a vadászat. Egy ily szalonkázáskor törtéat, hogy Lőwenthal Károly báró állóhelyére, szalonka helyett egy maczkó jött. A báró szalonka sréttel töltött két csövét a medvébe lőtte, és lövés után azon vigyázatlanságot követte el, hogy állásából kilépett. A medve a köppelezést könnyen viselve, a bárót karjaiba ölelte és elkezdődött a tusa ! Szerencsére a medve csak bocs, a báró pedig bátor ember volt. Mindez pedig nem gátolta egyik felet sem, hogy a talpas poff ai és a vadász fegyverágyának ütései, mint záporeső ne hulljanak ! Emez egyenlőtlen harcz végkimenetele a báróra nézve kétséget nem hagyott volna fenn, ha a szomszéd puskás — a hires Puzsla ! — jókor nem érkezik és puskacsövét a maczkó oldalába el nem durrantja. Igy menekedett meg a vértől elborított Lőwenthal báró a bizonyos haláltól. Azonban visszatérve Schwarzenberg hgre, elmondom — röviden — a herczeg utolsó vadászatának tragicus episodeját. A Hargitta, a Székelyföld egyik jelentékeny havasa és mindenesetre, Erdélyben, egyik legjobb vadpávázó hely. E helyen gyakran megfordult Schwar- zenberg és váltakozva, medvére, vadpávára stb. vadászott. 1856. őszén, nagy medvevadászat volt ismét. Mindjárt az első hajtás alatt történt, hogy a herczegre egy u. n. ölyvös, tehát Erdélyben a legnagyobb fajtájú medve, ment. Schwarzenberg, rendesen, legnagyobb cv liberű, három csövű stutz-czal vadászott. A herczeg, egy kis tisztás helyen állott, és mint biztos és uyugodt vadász, a sűrűből előrohanó medvét lehető közel bevárta. Kevés időközzel két lövést tett, és hogy talált, a legbiztosabb jel az volt, bogy a medve elbőgve magát, szájával oldalához kapott. Azonban a lövés nem volt halálos. A medve lassú léptekkel, bömbölve és a herczeget merőn nézve, félköröm megkerülte Sehwarzenberg a harmadik esővel is lőni akart, de a kápszli a pisztonról leesett, és a begombolt kabát miattuj kápszli tételről anynyival kevésbbé lehetett szó, mivel teljes öntudatában volt a herczeg annak, miszerint a legkisebb mozgás részéről, biztos catastro fához vezet. Mozdulatlanul és magával merően tehetetlen és védtelen helyzetben tehát, de szemével a medvét kisérhette, mely — miutemlitém — félkörben megkerülve, balra egy fatönkre ült, és alig 5—6 lépésre, villogó •>meivel fixirozni kezdette a herczeget . . . E borzasztó situatio 5 — 10 perczig tarthatott;— Schwarzenbergnek egy egész örökkévalóság! . . , Valóban, lehet-e képzelni dramaticusabb helyzetet?. . .Nem egy öreg és rongált egészségű ember, mint volt ez időben a herczeg, de a legerősebb constitutióra is megrázóan hathat, egy ily situatio ! És a mily megható volt az egész eset, ép oly váratlan és szokatlan volt a végkifej lés ! A medve ugyanis, 8—10 perez multával, egyszerre két hátsó lábára kezd ágaskodni! Schwarzenberg azt hive, hogy e végzetes ugrás neki van szánva, hirtelen a medve felé fordult és fegyverével védelmi helyzetbe téve magát, férfias nyugodtsággal várta a támadást. Mindez azonban csupán egy perez műve volt. A másik perezben a medve nem előre ugrott, hanem hátrahanyatlott és ... . meg volt dögölve Schwarzenberg tehát a lövésben — mint rendesen — ezúttal sem tévedett. Mindkét golyó a medve oldalába fúródott. A hiba tehát nem a vadászon volt, ki teljesen correcten és biztosan járt el. A hiba feneklett ama csodálatos valamin, melyet a franczia ugy nevez, hogy „Sa Majesté le hasard" és a mely ez esetben a fegyver harmadik csövének pisztonjáról a kápszli t leütötte, és fenekük a nagyállat életerejében, mely két golyó súlya alatt össze nem rogyott! A medvének még mindig volt ereje élni, de már többé nem volt ereje támadni ! Ha több életerő lett volna a medvében, kétséget nem szenved, hogy Schwarzenberg veszve van, mert hogy benne gyilkos ellenét fölismerte, az kitetszik onnan, hogy szemét a herczegről egy perczig sem vette le ! A vadászat ez incidens folytán félbeszakadt. Ez volt az egyetlen és utolsó hajtás és Schwarzenberg utolsó vadászata. A már gyengélkedő .herczeg lázt kapott, Szebenbe távozott és nem sokára Bécsben meghalt. . . Nemde, a vadászéletbeu sem hiányzik a drámai elem? .... Ego. Silberer Victor, Pulay urnák a lapuk 3-dik számában megjelent helyreigazitó czikkére reflektálván az Alig. Sport Ztg. legutóbbi számában : szives készséggel járul hozzá, hogy a pesti trabbversenyekről tévesen szárnyaló hirek megezáfoltassanak, és közölvén a helyreigazítást teljes terjedelmében: sajnálja, hogy Wawrik ur — alkalmasint a magyar nyelv nem értése miatt — tevétéves állításait, s üdvözli a budapesti egyletet, mely gr. Esterházy Miklós képviselete utján már most szövetkezetbe lépett a birodalom többi egyleteivel.